A gyökérprobléma keresése

 Ma reggel volt egy komoly csalódásom. 

Saját magamban.

Két órával később már jobban éreztem magam.

Azt hiszem, nekem sem a fogyókúrázók bősz táborát kell gyarapítanom, sokkal inkább a lelkem mélyére kellene leásnom, hogy miért tör össze és érzek hatalmas csalódást, már-már lelki fájdalmat és kilátástalanságot, amikor a mérleg egy bizonyos szám fölé megy. 

Mert igen, azt tényleg el kell fogadnom, hogy közel a negyedik X-hez már nem csúsznak le olyan gyorsan a kilók, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt.

A bőröm már nem olyan rugalmas, vannak striáim, vannak már itt-ott ráncaim, a melleim megereszkedtek.... de világra hoztam egy gyermeket és hosszú ideig tápláltam magamból. Ennek nyoma marad. A többi pedig az élet magam.

Ezt valóban el kell fogadni és abból dolgozni, arra vigyázni és ápolni, amim van. Hiszen hatalmas utat járt be ez a test és benne én. 

A helyemen vagyok. 

Mégis, meg kell találnom azt az eredőt, azt a sebet, azt a törést, ami miatt így reagálok. Valami kikiabál a lelkemből, amikor hízom, amikor szorongok, amikor nem vagyok kibékülve a testemmel.

Több pont is lehet, és elképzelhető, hogy segítséget fogok kérni a felgöngyölítéshez. Aki segít kioldani ezeket a blokkokat és elengedni.

Talán le kellene ülnöm teázni vagy kakaózni a fiatalabb Önmagammal.

Ilyen lehet a hat-hét éves énem, amikor a szüleim nem voltak jóban (bár később mindent megoldottak), és nem találtam a helyem. Nem kaptam megfelelő mintát hogyan viselkedjek, mint nő, hogy hol van a helyem. Amikor féltem, amikor nem éreztem magam biztonságban. Amikor nem volt meg az otthon érzetem.

Vagy az egész teanager korom borzalmas önkereső tortúrája, amikor amúgy is kegyetlen tud lenni a környezeted ha más vagy, mint a többiek.

És én eléggé más voltam. Már eleve a magasságommal, a hízékonyságommal, az érdeklődési köreimmel. Olyan "barátaim" voltak, akik az önbizalmamat inkább rombolták, mint építették. A srácok le se tojtak, vagy beszólogattak. (Csak a szokásos tizenéves rémálom, amikor úgymond nem a "menő" rétegbe tartozol).

(72-76-72 kg)

Vagy az első Nagy Szerelem, ami csúfos véget ért és az alapjaiig rombolt le mindent, amit addig hittem, gondoltam magamról. Ott is súlyosabb voltam. Talán a lehető legtöbb akkoriban volt, (78 kg). De ahogy kiderült, nem az volt az alap probléma, egyszerűen azzal a fejemmel mégis azt gondoltam. És szörnyű volt látni, hogy az akkori felfogásommal, érettségemmel és szememmel milyen típusú nőre lettem lecserélve. 

Lefogytam 64 kg-ra és nagyon betegnek néztem ki.

Az is voltam.

Felemésztettem Önmagamat.

Aztán új alapokról ismét építeni kezdtem a saját Én-képemet.

De bárhogyan is igyekszem, nincs meg a gyökér probléma. Az eredő.

Talán kelleni fog az a bizonyos külső segítség...

Már nagyon régen nem fordultam hozzá....

Még teszek egy próbát más úton, ha nem sikerül kibogoznom a szálakat, akkor Icu marad a legutolsó lehetőség...

Áldás!

Joyo  

Megrekedés az influenza után

Az elmúlt időszakban kicsit megakadtam.

Amilyen hatalmas lendületet vettem és teli tele voltam energiával,

tervekkel, vágyakozással és lelkesedéssel...amikor egyik pillanatról a másikra levert a lábamról az influenza...mintha kiüresedtem volna. 

Most már alakulok. Kezdek vissza erősödni. De még mindig keresem a motivációt.

Hihetetlen, hogy mindaz, amivel szándékosan beszórnak bennünket, mennyire képes hatni az idegrendszerre is. A lelkünkre nem. Addig szerencsére nem jutnak el, mert az valóban a miénk, azzal mi rendelkezünk, az örök és hallhatatlan. De ezt a hús-vér templomot, amiben lakunk, azt bizony keményen ostromolják az utóbbi évtizedben. Vagy szelektálódunk, vagy megerősödünk, kire milyen hatással van. 

Nincs más magyarázat. Bivaly erősnek éreztem magam, tele vitaminnal, ásványi anyagokkal, lendülettel... és egyik pillanatról a másikra annyira rosszul voltam a láztól, hogy a lábaim alig bírtak el. Enni egyáltalán nem tudtam három napig. Kisfiam szintén. Férjem egyelőre megúszta, bár igyekeztem odafigyelni arra, hogy vigyázzunk rá. Kerültük egymást, amikor volt energiám akkor igyekeztem fertőtleníteni. Egy hét alatt 4-5x cseréltünk ágyneműt. napjában ötször szellőztettem...

Nem mondom kétszer, hogy az a rengeteg bolygóegyüttállás, a földmozgások, a fokozódó napkitörések, a mágneses viharok mind-mind hatással vannak ránk. 

Földanya erősen dolgozik azon, hogy gyógyítsa magát. Vele együtt pedig, akik valóban hajlandóak, azok is átalakulnak. Mindez nem marad testi és lelki tünetek nélkül. Ebben biztos vagyok, hiszen a saját bőrömön tapasztalom.

Olyan, mintha valamilyen húsz évvel ezelőtti ábrándképet, egy idealizált ÉN képet kergetnék. Sokszor, amikor tükörbe nézek el tudom fogadni az idő múlását. Idén harminckilenc éves leszek. Tulajdonképpen mindenem megvan. Jó hivatás, amit imádok. Gyönyörű gyerek. És azzal a férfival osztom meg az életem, akivel mindig is akartam. Életem szerelmével. A másik felemmel. 

Akkor vajon miért kergetem még mindig valamiféle árnyképként azt az időt, amit külön töltöttünk. Miért akarok belelátni az akkori életébe. A gondolataiba. A tetteibe. A miértekbe. Abba, hogy mitől volt jobb választás Jé mint én. Még úgy is, hogy igazából tudom. Különös, de ott van a lelkemben, hogy ha lehetséges volna, akkor azt az időszakot összefoglalva megnézném, mint egy filmet. Csak, hogy lássam. Csak, hogy éljem. Csak, hogy megértsem. Én nem, nem a fájdalomra vágyom. Arra vágyom, hogy lássam, miből maradtam ki. Kicsit olyan érzés valamiért számomra, mintha elvettek volna tőlem rengeteg lehetőséget. Még úgy is, hogy Gé elmondása szerint akkor ott helyesnek tűnt a döntés, mert amúgy egy idő után megöltük volna egymást. De visszagondolva, ezt a jelenlegi életét nem cserélné el semmire sem. Mások lettünk. Érettebbek. És ez az egész tíz évnyi folyamat szükséges volt ahhoz, hogy ennyire szeressük és tiszteljük egymást. 

Igaz, hogy nem volt időnk úgymond párosságra, mert Nimó nagyon hamar megérkezett. De azért igyekszünk időt szakítani magunknak, hogy kettesben is legyünk.

Megszerveztünk és befizettünk egy négy napos pihenést magunknak, hogy kicsit megéljük a párosságunkat. Reménykedem benne, hogy zökkenőmentesen összejön. 

 

A többi pedig tudom, hogy alakul...

 Áldás Nektek!

Joyo     

Fejlődök, haladok, fogyok :-)

 Újra itt vagyok!

Még nem adtam fel!

Sem az írást...

Sem a kísérletet.

Új adatok, tapasztalatok vannak. Már szinte egyáltalán nem hiányzik a pékáru. Néha, amikor megcsapja az orrom a frissensült árukészlet édeskés, csalogató illata, nem mondom, azért megindul a nyálképződés...de ezek az összetevők, az illatanyagok pontosan így vannak kitalálva. Nyelek egyet és sétálok tovább.

Jelenleg 71.3 kilogramm vagyok. Ez olykor 20-30 dekával ingázik, de ha van is egy lélegzetvételnyi elakadás, vagy gyarapodás, ezt mindig újabb nagyobb kaliberű csökkenés követi.

Egész kreatív vagyok. Tegnap este például cukkini "tésztát" főztem magamnak, a fiúknak hagyományosat és carbonara szósszal tálaltam. 

Ízletes volt, jól is laktam, és egyáltalán nem hiányzott az elnehezítő búzalisztből készült tészta.

A lisztmentes csokitorta, amit hétvégén készítettem, nagy sikert aratott a család körében is. Így könnyebb betartani a dolgokat ;-)

 És, ami a lelki részét illeti?

Nos...ott is vannak tisztulások. De szerencsére meg tudom oldani :-)

 

 

Tonhalkrém sajt ropogóssal

 

Tükörtojás sajttal és avokádóval

 

Sült csirkecomb sült almával és körtével

 

Kihívások és feladatok a mindennapokban

 A kísérletem szépen halad. Már egy mérföldkövön túl vagyok. A megrekedt emésztőrendszerem összekapta magát és végre normálisan funkcionál. A több folyadék és a rostokban gazdag táplálkozás megtette a hatását. Azóta sokkal jobban is érzem magam közérzetileg. Ráadásul az elmúlt három napban két és fél kiló lecsusszant rólam. Ez új lendületet ad és bátorít a folytatásra.

Minden nap újabb és újabb recepteket keresek, hogy motiváljam magam. Hamarosan indul az edzésprogramom is, amit összeraktam. Holnap neki kezdek. Vagy folytatom? Már nem is tudom, hogy mi lenne a legmegfelelőbb kifejezés rá.

Találtam egy motivációs képet bikini keresgélés közben, ami immár célul tűztem ki magamnak...ILYEN HASAT SZERETNÉK NYÁRRA...felirattal.

Bár haladok, azért az élet sok próbatételt, megoldandó feladatot gördít elém a mindennapokban.

Mióta a kisfiam óvodás lett, sokkal jobban be van osztva a reggelünk és az esténk, mint eddig voltak. Ráadásul hatalmas akarati ereje van. Folyamatosan edződöm rajta. Rendre összeveszünk reggel az elindulás miatt. Pedig tudom, hogy én vagyok a felnőtt. Tudom, hogy én hozom a szabályokat. Már nagyon sok mindennel próbálkoztam, hogy időben el tudjunk indulni otthonról, mert fél kilencig be akarok érni vele. Ez sikerül is, de azért rossz érzés utolsónak lenni. Ráadásul tudom, hogy tavaly még sokkal korábban ott voltunk. Hétfőtől az lesz a kitűzött cél, hogy negyed kilencre már a csoportszobában legyen és búcsúzkodjunk. 

Tényleg minden anya küzd azzal, hogy a gyerekek fején jórészt csak dísznek van a fül? Hogy hatszor el kell mondani valamit? Ennek valóban így kell lennie egy négyévessel? Normálisan kezdjük a napot. Felébresztem/felébred, kakaózunk,beszélgetünk, átöltözünk, mesét nézünk, készülődünk. Már egész szépen megszokta, hogy vitamint kap reggelente, így viszonylag hamar megeszi. De olykor bizony kergetem vele. Elbújik, elfut...

Hirtelen eszébe jut elindulás előtt öt perccel, hogy neki még rengeteg dolga lenne otthon mielőtt oviba megy.

Szóval normál hangerőn kezdünk, után már emelem a hangom, ötödikre pedig sokszor kiabálok, és utána elképesztően szar anyának érzem magam. Pedig egyáltalán nem akarok vele emelt hangon beszélni. Csak rágom magam utána, lelkiismeret-furdalásom van. Nem akarok benne törést okozni. Pedig lehet, hogy engem kell kezelni, nem pedig őt. Sajnos a mai napon is elvitt a dühöngésig. Talán az is benne van a pakliban, hogy sokszor úgy érzem, hogy nem hallgatnak meg, és a körülöttem élő férfiak elnyomnak. Egyáltalán nem, szándékos módon, de valahogy sokszor úgy alakul, hogy én engedek, túlbeszélnek, irányítanak. Ráadásul Gé munkája miatt, ha csak nincs Ausztriában ünnep, akkor minden reggel rám marad. Nem mintha teher volna. Egyáltalán nem. Csak azt nem szeretem, amikor ellátnak "jótanácsokkal" olyan, akik nincsenek benne nap, mint nap és nem látják vagy éppen élik ezt a dolgot. Akkor, amikor nagyon ritkán Ő viszi Nimót óvodába, pikk-pakk elkészülnek, időben indulnak, mert a gyereknek ez újdonság és nem mond ellet. 

Nyilván hétfőtől már módon kell megközelítenem a dolgot. Igyekeznem kell könnyedebben is venni, mert sokszor inkább én lovalom bele magam a dologba indulás környékén, hogy ismét késésben leszünk. 

Talán az a plusz fél óra megoldja a dolgokat... ;-)

Joyo

Ebben is edződnöm kell. Pedig én is eléggé erős akaratú ember vagyok.    

 

 

Változások...szelektálás...tatarozás...

 Haladok tovább az utamon. Volt néhány eléggé kemény napom. Mind lelkileg, mind fizikailag. De szerencsére túl vagyok rajta.

Nekikezdtünk Nimó szobájának áttervezésébe. Festés, bútor csere, kicsit nagyfiúsítani, hogy jobban passzoljon a személyiségéhez és az életkorához. 

Ennek egyik része az, hogy régebbi bútoroktól megszabadulunk. Köztük van egy rekamé is, ami még Jé után maradt hátra. Azért tettük be oda anno, mert egyrészt máshol nem volt hely, másrészt alkalmas volt arra, hogy etessem rajta Nimót, vagy bent aludjak nála, ha éppen úgy alakult. Ez az alvó alkalmatosság még Jé hagyatéka, az ő gyerekkori ágya volt hajdanán, de amikor elköltözött Gé-től, nem volt hová elvinnie, így ott maradt. Nos...elérkezett az idő, hogy végre ez az utolsó mementó is eltűnjön az otthonunkból. 

Gé írt is Jé-nem, hogy mi legyen vele, mert az engedélye nélkül ne akart megszabadulni tőle. Elmondása szerint eléggé szentimentális a hölgy.

A kis démonkák pusmogása beindult a lelkemben arra a kis időre. Bármennyire is jó a viszonyunk, vannak még apró kis sebecskék rajtam, amit óhatatlanul is megnyomkod rajtam. Ezen a téren még fejlődök, gyógyulok. Fel-fellobbantak a lelkemben fájó emlékek, értetlenség és kérdések...de viszonylag hamar ki is aludtak, mert szerencsére Gé olyan szinten velem lélegzik, hogy önkéntelenül is kereste a kedvem, körbe udvarolt, bókolt, szinte belém bújt. Este meg is érkezett a semleges hangvételű válasz Jé-től. Miszerint nyugodtan dobjuk ki mi, mert neki sincs helye hol tárolni. És megköszöni, ha megtesszük. Megérkezett a lelkembe a béke. Mindenki OTT VAN JÓ HELYEN, AHOL VAN :) 

Amikor nyáron kétszer is össze futottunk, vegyes érzéseim voltak. De azt hiszem ez ne fog elmúlni, amíg csak élünk.

Ami az étkezést illeti...nyilván az emésztőrendszeremben lévő éhező rossz baktériumok heves gyászát éltem át, amikor sírni akartam és sajnáltam magam a "keserves" múltért és legszívesebben édességbe fojtottam volna magam. Túlérzékeny voltam, elvonási tüneteket éltem át, mert úgy éreztem nem ehetek semmit, pedig nagyon akartam. Csak falni és falni a pékárut, amire alapból semmi szükségem. Legalábbis arra, amivel etetni próbálnak bennünket. Ráadásul nehéz voltam, vonszoltam magam, ingerültnek éreztem magam. Azt hittem, hogy valamit rosszul csinálok. Hogy sosem lesz eredménye annak, amit csinálok. De kitartottam. Mocsok módon szenvedtem, de kitartottam. Új erőt vettem magamon és nekiláttam, hogy újabb és újabb hasznos és változatos receptet keressek. Találtam desszerteket is. Így vasárnapra erőt vettem magamon és kipróbáltam a keto sajttorta recepet. Egész jó lett, pláne eper pürével. Gé-nek nagyon ízlett, én még barátkozom vele. A következő egy pohárkrém recept lesz.

Szerencsére sok olyan recept van, ami számomra megfelelő. Kipróbáltam a banán-tojás-cukrozatlan kakaópor kombóbol  készült palacsintát is. Az nagyon ízlett :)

A mélypontom utáni napon egy kilóval kevesebb voltam reggel. Előzőleg valószínűleg elgyászoltam... ;-)

 

     

A kísérlet folytatódik...

 Ahogy a cím is mondja, folytatom a kísérletet saját magammal. Kíváncsi vagyok, hogy köze a negyedik X-hez, mit tudok kihozni a testemből. Nem is a terhelhetősége érdekel, hiszen azt megmutatta az élet, hogy nagyon sok mindent képes vagyok elviselni. Lelkileg is edzésben vagyok. A múlt év szerintem nagyon sok embert próbára tett, de 2024 ilyen volt. Már magában a számmisztikában is benne rejlett, hiszen a 8-as szám nem éppen egyszerű háttérrel rendelkezik. Ráadásul, ha elfektetjük mi lesz belőle? Egy végtelen jel...

A 9-es év már a teljesség éve lesz, beérik amit az elmúlt 8 évben vetettünk, indulhat a szüret. No azért azt, mint emberek tudjuk, hogy sosem lazsálhatunk. Kicsit olykor élezzük a pihenést, a tökéletességet és a jót, de utána érkeznek az újabb és újabb leckék. Csak nem mindegy, hogy miként fogjuk fel. 

Sokan sok mindent mondanak. Én valahogy úgy tapasztalom, hogy azt kezdem el élni, amire a fókuszt teszem. Ha pozitív a látásmódom, akkor az életem is úgy alakul. Sokszor hallgatom a panaszáradatokat. És nem igazán értem a miérteket. Igazából lényegtelen jelen írásban, hogy ki és miért is panaszkodik. Mi jól élünk, boldogok vagyunk. Természetesen nekünk is megvannak a magunk összezördülései, nehezítései, izgulni valói. De mindig megyünk tovább. 

A kísérlet fizikális. Azt mondják tiltottak az emberkísérletek, kivéve ha saját magad vagy a tesztalany. Nos, a fejembe vettem, hogy mennyire "tökéletesíthetem" a saját testem 38-39 évesen.

Vannak olyan történetek is, ahol az illető 50 felett kezdte az edzés, és manapság testépítőbajnok, szóval nem minden az életkor.

Figyelem a családom kórtörténetét. A fizikai és egészségi állapotát. Nagyszüleim, szüleim világ életükben szétdolgozták magukat és túlterhelték magukat fizikálisan és sokszor idegileg is. 

Mivel harmadik generációként ugyan azt a szakmát választottam és hivatásként végzem, az előttem lévő példákból okulnom kell. 

Azokat az izomcsoportokat és ízületeket mindenképpen edzenem és karban kell tartanom, amik folyamatos terhelésben vannak.

Ráadásul a vérképemre, a táplálkozásomra, az életmódomra mindenképpen oda kell figyelnem.

Októberben csináltam egy három hetes kúrát, ahol mellőztem a pékárut, a gabona származékokat, a keményítős ételeket, mint például a burgonya, rizs, időkeretbe szorítottam az édesség evését és több fehérjét fogyasztottam.

Volt is eredmény. Közérzetben, állóképességben, emésztésben, ízlelésben, kilókban és centikben is. 

Ennek a jó kis lendületnek a kisfiam és a nagyon de nagyon gusztusos születésnapi tortája vetett véget. Kapott a szervezetem némi sokkot, mert a zsúr után este sokat üldögéltem a fajanszon a has-mars végett. 

Most kísérleti jelleggel újra kezdem. Először kiürül a szervezetemből minden felesleges ballaszt anyag. Az agyamból lassacskán eltűnik az a függőséget okozó anyag, amit az ételeinkbe tesznek. Tudom, hogy két-három napig nem leszek valami jól. Utána lesz egy kellemes szédelgős időszakom utána pedig olykor émelyegni fogok. De ezt követően már sok-sok pozitív hatás és változás következik. 

Olyan, mint például a normális emésztés, a csökkenő éhség érzet, az étel fontossága, mert nem azon fog járni az eszem üres perceimben, hogy mit mivel és mikor egyek. Az ízérzékelésem viszont ismét kifinomodik. És ennek köszönhetően nem lesz mindegy, hogy mivel akarnak megetetni...

Legyen nagyon szép évetek!

Talán idén többet jelentkezem...

Joyo

A jó úton...

 Újult erővel vetem bele magam az életmódváltásba. Nem is olyan régen látogattam el a nőgyógyászomhoz. Óva intett, hogy, ha így folytatom az életvitelemet, akkor ismét teret engedhetek az endometriózisnak, s, hogy őszinte legyek hasonló műtétet nagyon szeretnék elkerülni.

Ezzel tényleg rám ijesztett.

Jelenleg szénhidrát csökkentett, már-már szénhidrátmentes étkezésben vagyok. Majdhogynem keto diétának nevezem, de inkább a szervezetem működésével veszem fel a lépést.

Délelőtt olykor eszem egy kis édességet csokoládé formájában. Kb 4-5 kockát, de nem is kívánok többet.

Akkora már a tudásbázisom, hogy csak meg kellett hoznom azt a döntést, hogy mindezt alkalmazom is. 

Magamba mélyülve eljutottam oda, hogy valóban teszek magamért. A gond mindig z önuralommal volt. Elkezdtem, de egy idő után engedtem a csábításnak, amitől viszont lelkiismeret-furdalásom volt. El akartam engedni ezt a rossz érzést. Ki akartam végre mondani, hogy a MAGAM URA VAGYOK! És nem büntetésnek, sem pedig lemondásnak nem szabad megélnem, hogy azokat az ételeket, melyek tudom, hogy ártanak nekem, mert rossz test érzetem volt tőlük, elengedem.  

Folyamatos kutatásban vagyok, hogy milyen ételkombinációkat egyek. Van amikor nincs ötletem, és egyszerűen csak kemény tojást eszem, vagy rántottát szalonnával vagy gombával.

A reggelim egy féle gyümölcs, esetleg zsírosabb élőflórás tejtermék.

Az ebédem szerencsére változatos, egyre kreatívabb vagyok, s Férjem is nagyon sokat segít a támogatásával. Kezdi megtanulni mi az, amit kihagyok az étkezésemből és mi az, amit megeszem. Nem piszkál, nem tukmál, elfogadja és támogat Látja, hogy mennyivel jobban érzem magam mindettől a bőrömben.

Az elején még könnyű volt. Az első néhány nap. Amíg a felhalmozott ballasztanyagok kitartottak. Majd úgy a negyedik-ötödik nap környékén kezdett hiányozni a pékáru. De képes voltam uralkodni magamon. Igaz, hogy olykor a mentoromat felhívtam támogatásért és a tünetek megmagyarázása végett, de mindig túllendültem. Idő kell amíg a szervezet működése átkódolja magát, hogy a szükséges cukrokat és energiát a fehérjéből állítsa elő. Ezáltal megindul a ketozis, a test pedig leolvasztja magáról a felhalmozott zsírrétegeket.

Az elmúlt időszakban nem, hogy sokkal több energiára tettem szert és legyőztem a rossz szokásaimat, hanem két és fél kiló is lecsúszott rólam. Innen tudom, hogy jó úton járok :-)

 

A többihez kitartást kívánok magamnak :-)

 

Joyo    

 

Megtisztulás

 Két hét van a következő ruhapróbámig.

Izgulok.

Azt hiszem ez teljesen természetes.

Az elmúlt időszakom kemény volt. Sok-sok értelemben.

Tudom, hogy az emberre annyit mérnek a Fentiek, amennyit elbír, hogy vizsgáztassanak minket, hogy erősödjünk. Van, amikor remeg kezem-lábam a hatalmas súlytól, szédülök a sok rám váró feladattól, áll a gyomrom a sok rám háruló felelősségtől, de akkor is megoldom, hiszen nem tehetek mást.

De akkor is igaz hogy ha egy nő anya lesz, akkor a legutolsó helyre sorolja a saját szükségleteit. Hogy mikor és mennyit alszik, hogy tud e kicsit töltődni, van e saját hobbija. 

Valahol nálam is ez a helyzet.

Amíg a megszokott mederben haladnak a dolgok, addig magamat is karban tudom tartani. Oda figyelek, hogy mikor mit eszem. Tudok időt szakítani a mozgásra és a testem ápolására.

Ám, amint a gyermekem beteg lesz, onnantól fogva burul minden. De tényleg minden.

Megküzdöttem mínusz kettő kilogrammért. Szépen beállt az esti torna. Ráálltam egy számomra megfelelő étkezésre.ű

De amint Nimó kimaradt az óvodából, két hét alatt vissza is jött az a két kilócska, és úgy éreztem teljesen elvesztettem magam.

 

Nem tudom miért. Hogyan történik mindez. Hogyan nem tudja a testem tartani magát. Néha az az érzésem, hogy ki kell vizsgáltatnom magam, mert valamivel nagyon de nagyon túl vagyok telítődve.

Nem tudom, hogy ez salakanyag, víz, méreganyag, rossz elengedésre váró energiák. De miután vájkálni kezdtem ismételten a múltamban és feljöttek rossz érzések, amikkel nem tudtam hirtelen mit kezdjek mert nem találtak kiutat, hiszen beszélni nem mertem róla. Nem is volt igazán kivel. Akkor, ott azokban a napokban megrekedt bennem MINDEN. Nehezen szabadultam a salakanyagoktól. Fájt a gyomrom. Úgy éreztem, hogy kő van bennem. Nehezen lélegeztem. Fájt a mellkasom és a hátam egy-egy ponton. nem kívántam az ételt és az italt. De volt amikor brutális falásrohamaim voltak, utána pedig önmarcangoló lelkiismeret-furdalásom, hogy mit tettem magammal. 

Kemény időszak.

Magamnak okoztam.

Vagy éppen, hogy erre van szükségem, hogy gyógyuljak. Erre jutottam egy édesanyámmal folytatott beszélgetést követően.

 Mindenesetre Pénteken szabadnapos vagyok, így megléphetek két asztrális utazást, melyen keresztül rendezhetem az akkori konfliktusaimat.

Két esetben már fordultam ehhez a megoldáshoz és érezhető, érzékelhető sikereket értem el vele.

Vannak olyan dolgok, amiket nem lehet a  mi síkunkon kezdeményezni vagy elrendezni, mert a jelenben és a MOSTban jól mennek a dolgok. Felesleges bolygatni.

Addig is igyekszem gyógyítani magam és megsegíteni a testem.

 

Joyo   

Tisztulási folyamatok

 Hogyan lehetne megfogalmazni egy tisztulási folyamatot.

Valószínűleg mindenkinek mást jelent. És természetesen másként zajlik. Nálam is így van. Az utóbbi időben cseppet bedurvult és minden szinten megtalál. Test-lélek-szellem. 

Az életemet is takarítom. A felesleges tárgyakat, ruhákat, emlékeket, talán még embereket is, bár azok maguktól is távoznak, mert valahogy már em találják a helyüket a közelemben. 

És van, amikor olyan folyamatok érnek össze, hogy  szinte a dimenziók egybe nyílnak, olvadnak. Múlt a jelennel, egyik Énem a másikkal. Érzem, amit akkor éreztem, fáj, ami akkor fáj, de valahogy mégis más. Talán mert érettebb vagyok. Talán, mert már tudatosabb vagyok ezekre a dolgokra. 

Tizenhét évvel ezelőtt ezekben a napokban szinte kitépték a szívemet és a lelkem egy darabját. Gyakorlatilag meg akartam halni. Talán egy kicsit meg is haltam. Össze omlottam, fetrengtem és szenvedtem. 

Most a pakolásnál, lomtalanításnál előkerült két olyan tárgy, ami pontosan ezt az időszakot idézi. Két emléktárgy, ami attól a nőtől kapott, aki beédelegte magát a közelébe, elcsavarta a fejét és új életet kezdett vele. 

És meg akarja tartani a két könyvet, amit Jé készített számára ajándékba. Ki akarja rakni. 

Ki is tette, de kb egy hétig bírtam, hogy ott vannak a polcon. Mementói annak az időszaknak, ami életem legrosszabb periódusa volt. Igaz, hogy ettől /is/ lettem olyan, amilyen vagyok. De nem kötelességem eltűrni és alázattal behódolni. Még akkor sem, ha egyszerűen Ő nem érti, hogy  mi zajlik bennem. Nyilván az én hibám is, hiszen megkíméltem, nem avattam be mindenbe, hogy pontosan min mentem keresztül 17 évvel ezelőtt. De a spirituális emelkedés és fejlettség nem azzal egyenlő, hogy némán tűrünk. Az alázat nem azzal egyenlő, hogy szó nélkül benyelem, ami fáj. Hanem azzal, hogy szeretettel, olykor kicsit emeltebb hangnemben meg tudom vele osztani az érzéseimet. Rám bízta... és pedig fogtam a két könyvet, amit az a nő saját maga össze gyűjtött, megszerkesztett, kinyomtatott és beköttetett egy-egy szívhez szóló ajánlással. Az egyiket még arra a karácsonyra készítette neki, amikor mi még anno együtt voltunk. A másikat két évvel később, valószínűleg évfordulós ajándéknak szánva alkotta meg. Nos... ez a két tárgy pontosan a belefektetett munka miatt át van itatva Jé energiáival. És semmilyen keresnivalója nincs a közös életünkben. Mert ameddig ott van, bármelyik helyiségben, amit használunk és hozzánk tartozik, addig az energiái, az emlékei, a szelleme mindig ott lesz és éket ver közénk. Nagyon-nagyon sokat dolgoztunk és dolgozunk azon, hogy a kapcsolatunk, a házasságunk és a közös jelenünk jól működjön. Egy energetikai lenyomatnem semmi keresnivalója OTT. 

Tűnődött, hogy levigye a tárolónkba, vagy esetleg kivágja belőle az ajánlást. Az energia, a mementó, az emlékeztető attól még ugyan az marad. Akkor azon gondolkodott, hogy leviszi a tárolóba. De ezz olyan volna, mintha rejtegetné előle. És ezt egyszer már megtette anno, amikor megkapta. És ha egyszer már levitte, akkor a tárolónktól már csupán pár lépés volna a ház két nagy kukája. 

Nos, a nagy pufogásom, gyomorgörcsöm, hasmenésem és sírásom után, amivel valószínűleg nagyon sok régi lerakódástól megszabadultam, eljutottam a legjobb megoldásig. Szívből jött az ihlet, nem dühből. Azt teszem, amit akkor is tennem kellett volna, ha tudomásomra jut, az ajándékozás 17 évvel ezelőtt. A külső winchesterrel  együtt, amit már amúgy is a szakítás óta keres rajta, és a pakolásnál megkerült, egy dobozban vissza juttatom hozzá a két könyvet. Az Ő energiái, az Ő munkája, az Ő alkotása, az Ő felelőssége. Rendelkezzen vele Ő Maga. 

A tisztulás és emelkedés pedig tovább folytatódik egyén és bolygó szinten.

Áldás!

Joyo

2024 az "új" kezdet

 Azt hiszem egy picit megakadtam. Keresem az utam. Változásokat szeretnék a mai évre. Talán nem is

annyira újévi fogadalomként. Inkább célként kitűzve 2024-re. 

2024.07.13-án lesz a fogadalom megújító szertartásunk és a lakodalmunk az egész családunkkal. Szokás szerint megígértem magamnak, hogy a legjobb formámat hozom. Most ehhez keresem az utat. 

A legfontosabb részem, amit meg kell edzenem ahhoz, hogy teljesíteni tudjam a célkitűzéseimet, az az önuralom.

Célok: 

- 4 kg

- egy ruhaméret

-szálkásítás

Az út összetettebb és bonyolultabb, mint gondoltam. De igyekszem. Segítséget kaptam hozzá.

Visszatért az életembe a boksz, és az aktív mozgás, amit igyekszem minden egyes napomba valahová beépíteni. Nem könnyű. Miért is lenne az család és vállalkozás mellett. Főleg, hogy eleve rendszertelen életmódot folytatunk, főleg táplálkozás szempontjából.

Az első lépés megtörtént. A bokszzsák felkerült a helyére s már ismételten felavattam. Nem hazudtoltam meg magam. Mire végeztem az edzéssel és levettem a bandázs kesztyűket sajgott minden bütyköm. De jóleső érzés járt át. 

Ráadásul úgy tűnik a kisfiamat is érdekli a dolog. A hétvégén újra próbálkozom az edzéssel. Akkor kicsit talán több időm és lehetőségem van beépíteni a napba.

Ráadásul állandó tervezésben és bővítésben vagyunk a vállalkozással kapcsolatban is, hogy miként szélesíteni a vevőkört, országosra vagy Európa szintűre terjeszteni a szatén munkáinkat. 

Ősszel kutyát szeretnénk a családhoz hozni, mert a magam bőrén tudom, hogy egy gyereknek nagyon jó ha van állandó játszótársa és testvért nem tervezünk.   

Hat hónap van az esküvőig. A dolgok nagy részét már leszerveztük. Már csak apróságok, kiegészítések és finomítások vannak hátra.

Egyszerűen fogalmazva....2024-ben sem fogunk unatkozni... :-)

Próbálok ismét aktívan blogolni, mert hiányzik, hogy megosszam a gondolataimat. 

Remélem ismét figyelemmel kíséritek az írásaimat. Ha nem, akkor is jólesik olykor kiírni magamból az érzéseimet és a történéseket... ;-)

 

Joyo

Ha valaki más, mint a többi, az tényleg rémisztő?

 Sok téma van, ami mostanában foglalkoztat.

Van köztük "nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek" típusúak is. 

Nehéz válogatni.

Nehéz elkezdeni. 

Vannak lelki érintettségű témák.

Vannak testszintűek. 

Vannak intimek és vannak globálisak.

 Az biztos, hogy nagyon rég óta nem írtam már ide, ezért is nehéz elkezdeni.

Lesz ami megbotránkozást kelt?

Lesz amivel sokan egyetértenek?

Vagy van ami esetleg túl sok lesz?

Igaz, sosem tudhatom meg, amíg el nem kezdem...

 

Vannak az ember életének bizonyos mérföldkövei. Olyanok, melyek meghatározzák, hogy ki is vagyunk, kivé válhatunk a történések által. Vajon jól vonjuk-e le a tanulságokat? A megfelelő utat választjuk? Helyes döntéseket hozunk?

Egy biztos...a végén, amikor visszatekintünk, valahogy mindig úgy tűnik, hogy akkor, ott az volt a helyes. Mindig minden értünk történik. 

Legalábbis az Okosok ezt mondják. 

De én is MINDIG így jártam. Visszatekintve tényleg az adott történés volt a legjobb a személyes fejlődésemnek. Mindig a javamat szolgálta, még ha akkor szörnynek, igazságtalannak vagy kegyetlennek is tűnt a dolog.

Fájdalom árán fejlődik, nemesedik a lélek?

Veszteségek és támadások okán erősödik a jellemünk és a személyes védelmi rendszerünk?

Azt hiszem igen.

Támadások érnek, amikor felvállalod, hogy a világnézeted más, mint a többieké... igen, a fejlődés, az útmutatás, a Fáklya tisztség mindig is ezzel járt. Az emberek ösztönösen félnek, ha valaki más, mint a többség. Ha valaki nem hajtja önként igába a fejét, vagy áll be a nyájba és hagyja magát terelni, mert úgy a kényelmesebb, úgy érzi magát biztonságban. És ha valaki, aki ezzel szembe megy, vagy el-elkóborol, mert neki saját elképzelései és gondolatai vannak, akkor a többiek azért is támadnak rá, mert a saját biztonságérzetüket veszélyeztetve érzik. 

A MÁS ijesztő. A VÁLTOZÁS ijesztő. A SZABADAKARAT gondolata ijesztő. A FELELŐSSÉGVÁLLALÁS gondolata ijesztő. Egy TUDATOS ember ijesztő. Egy lelkében ERŐS ember ijesztő. És úgy gondolja a társadalom, hogy üldözni kell, tűzzel-vassal míg meg nem törik, s vagy elpusztul, vagy ő is beáll a sorba. 

Az emberi lét próbatételekből áll. Hosszú hosszú időn át újabb és újabb erőpróbák elé nézünk, melyek során nemesedhetünk. És sosem szégyen újra megpróbálni. 

Egy ERŐS NŐ szintén rémisztő a társadalom szemében. És itt nem az újfeministákra gondolok. Vagy azokra, akik a férfiak világában igyekeznek férfiként helyt állni. 

Azokra gondolok, akik tudják mennyit érne. Akiket korábban megégettek. Akiket a férfiak el akarnak nyomni, a többi nő pedig összesúg a háta mögött, mert szeretnének olyanok lenni, de még nem merték megtenni az odavezető kezdő lépéseket. 

De talán eljutunk egyszer abba a Világba, amikor ez lesz a NORMÁLIS.

 

Joyo    

A Facebook csoportok....

 Sajnos újabb dolgon kellett elgondolkodnom. Mégpedig a közösségi oldalon létrejövő csoportokon. Alapból van értelme, előnye, eredménye... abban az esetben (saját véleményem szerint, ez nem pálca törés), ha nincsenek TÚL sokan bennük. 

Vegyük például az Anya Csoportokat. Túl sokan vannak egy-egy csoportosulásban, hogy egymásnak "segítsenek". Feltesz valaki egy egyszerű kérdés, és érkezik rá tíz féle válasz. Lehet, hogy én vagyok túlzottan befolyásolható, de én például ettől már ideges lennék, mert fogalmam sem lenne, hogy melyiket válasszam, nézzem meg, hívjam fel...stb. Igaz lehet a mondás, miszerint "Sok bába közt elvész a gyerek!"

Én a magam részéről utána nézek annak, amire kíváncsi vagyok, nem pedig egy háromezer tagot számláló csoportba írok, ahol a nagy számok törvénye és a kérdés komolysága alapján rengeteg válasz, jótanács és "segítség" érkezhet. Esetleg egy tapasztaltabb anyuka ismerősömet megkérdezem a dologról.

Igen, természetesen van értelme is egy ilyen csoportnak, pontosan azért, mert a tagok létszámát tekintve több a tapasztalat. 

Ám egy idő után a csoportokban egy adott téma felett a beszélgetés átbillen személyeskedésbe, farokméregetésbe, dicsekvésbe, oltogatásba, olykor politizálásba... szóval mindenbe, csak éppen tényleges segítség nyújtásba nem. Ahhoz alaposan át kell olvasni a kommenteket, hogy azt az elenyésző pozitív és segítőkész mondott vagy személyt felleljük benne. 

De ez majdnem minden csoporttal így van. Minél több tagot számlál... sajnos annál inkább ki van téve annak a veszélynek, hogy átalakul és elveszíti eredeti értelmét...

Joyo^^ 

    

Hiányzik az írás

 Sziasztok!

Hála az égnek sokkal jobb a szám állapota. A poccadás is kezd lejjebb apadni, a fájdalom múlik, az ínyem húzódik össze. Különös, ugyanakkor nagyon jó dolog, hogy az emberi test ilyen gyorsan és szépen regenerálja magát. 

Érdekes, hogy mióta kihúzták a rossz fogat, azóta az ízületeim is jobb állapotnak örvendenek.

Ami még nagyon jó hír, hogy a kisfiam kezdi átaludni az éjszakákat :) Így én is kipihentebb vagyok, az már biztos. 

Tegnap óta új gondolatok fészkelték be magukat a fejembe. A könyvem. Mégpedig a Gaia Lelke. Kicsit át kellene fogalmazni, írni. 

Talán menni fog.

Talán lesz idő.

Talán lesz ihlet.

Talán lesz folytatás.

Talán lesz ihlet...

Hiányzik az írás.  Hiányzik az alkotás. Hiányzik az Írónő....

Talán egyszer...

Talán a közeljövőben...

Talán lesz KÖNYV.

Talán puha kötésben, nyomtatásban...   

Joyo^^

Mintha a fogamat húznák....

 Sziasztok!

Bocsánat, pár napig csendes voltam. Kicsit zaklatottak voltak az éjszakák a kisfiammal. Picit megborult az
alvásrendje és kb a blogolás volt az utolsó gondolatom...

De az elmúlt két napban kicsit visszarendeződni látszódnak a dolgok.

Ez a furcsa, bolond, változékony időjárás Nimóra és az ízületeimre is hatással volt.

Ráadásul tegnap még a fogorvosomnál is látogatást tettem. Foghúzás...nem tartozik éppen a wellness kényeztetések közé. De mióta szültem, minden átértékelődött. Csak ültem ott, elviseltem, hogy fogják a fejem, feszegetik a fogam, vágják az ínyem, roppan és roszog a fogam, majd összevarrták a helyét. 

Sőt, a rendelő várójában össze futottam a volt sógornőmmel. Mondanom sem kell, nem igazán nézett rám, vagy kommunikált velem. Igyekszem elengedni a dolgot. Bojkottált. Nem mintha akkor annyira szerettük volna egymást, amikor sógornők voltunk. Sok mindent elárul, hogy miként áll volt férjem családja ehhez az egészhez, vagy, hogy Ő hogyan látta a válásunk mikéntjét, mert sajnos nem vagyok biztos benne, hogy megértette az okokat... :( Vannak olyan dolgok, amik fiatal házasok között, de még viszonylag fiatal emberek párkapcsolatában is nagyon zavaró és sok-sok kompromisszumot igényel. És arra nem lehet egy életet építeni. De ez van. Elfogadom és elengedem.

Most szép életem van. 

 Legyen nagyon szép napotok.

Joyo ^^  

Régi programok felülírása

 Sziasztok!

Folytatódik tovább a közös élet kialakítása. 

Számomra még mindig nagyon furcsa, hogy nem dolgozom. Talán azért is, mert szeretem a hivatásom és mivel a babám előtt alig-alig olt pihenő benne, most furcsa, hogy csak az anyaság van porondon.

Emlékszem, egy barátnőm egyszer azt mondta alig várja, hogy gyereke legyen és végre  ne kelljen dolgoznia.... 

Akkor is furcsán néztem és most sem értem igazán. Sosem szerettem s monotonitást. s bár egy közel négy hónapossal minden nap más és mindig történnek új dolgok, azért  mégis csak hasonló képpen telnek a napok a rutin miatt. Tudom, hogy Nimónak ez biztonságot ad. Én pedig türelmet tanulok. 

Mivel egyre inkább melegszik az idő, így minden nap levihetem sétálni a kicsit. De már ez is felér egy edzéssel... :)

A másik, ami furcsa számomra mióta itthon vagyok a gyerekkel, hogy nincsen saját keresetem. Sosem szerettem függeni másoktól. A volt férjem mellett pedig muszáj volt félre tennem, hogy legyen aranytartalék ha bármihez kellett, mert sokszor elfolyt a pénz a házi kasszából. Ezért is ivódott belém, hogy legyen pénzem, hogy akár önálló is tudjak lenni, mert sokszor sakkoztam a számlákkal, hogy a lakbért be tudjam fizetni és még kajára is maradjon. 

Tudom, hogy Gé mellett nem szűkölködöm, még így sem, hogy csak egy keresetből élünk. Nincsenek is nagy igények, de azért nagy lelki munka volt elfogadni.

Jelenleg ez a hivatásom.... És igyekszem jól csinálni.

Hosszú időbe telt, amíg átírtam a régi, pénz miatt görcsölő programjaimat. Nagyom mélyen belém ivódtak. És nagyon sok helyzetet anno nem is tudtam irányítani. Hiszen nem én hoztam haza a nagyobb összeget, de nem is nálam volt, csak egy része, amit a lakbérre vagy ételre szánt az exem. Igyekeztem beosztani, de nyilván nem valami jól, ha alig volt elég. Bár olykor ő is vitt el a dobozból...ami nem esett jól, hiszen az a rezsire volt elrakva, nem pedig szerszámokra vagy bolhapiacra. 

Néha még ebben az életemben is vissza köszön, hogy begörcsölök, pedig semmi okom rá, hiszen mindre van, minden időben be van fizetve. Ráadásul mióta itthon vagyok én is lényegesen kevesebbet költök, hiszen nem mászkálok el sehova. 

Ez is még egy komoly feladat. A létbizonytalanság félelmét teljesen felülírni. Ami a jelen világhelyzetben nem is olyan egyszerű. Szerencse, hogy Gé-nek olyan munkája van, amire nagy szükség van. De azt megtanultam tavaly, ho

gy semmiben sem szabad biztosnak lenni. Csak a változás állandó...

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo ^^

u.i: Ha valaki esetleg kíváncsi a jelenlegi életemre képekben is, az Instagramon  ketten_egy_nadragban néven megtalál :)  

 Sziasztok!

Örömmel jelentem, hogy sokkal jobban vagyok. Végre itt a péntek és a közelgő hétvége gondolata megnyugtat. Ezen a héten Gé hosszús volt, így sok minden rám maradt, hiába jöttek át szüleim munka után, hogy kicsit segítsenek. Hiányzott a férjem. De tudom, hogy holnap hajnaltól már közösen oldjuk meg a felmerülő helyzeteket Nimóval kapcsolatban. 

Azt tudom, hogy a korábban említett dolgot mindenképpen átbeszélem vele. 

Várom, hogy végre vissza térjen a jó idő és neki indulhassunk kirándulni hármasban.

Mostanában, amíg pluszok voltak és napsütés, elkezdtem ismét a levegőhöz szoktatni Nimót. Muszáj. Mostanában nagyon szoba-baba volt. Az a probléma, hogy így közel négy hónaposan már unatkozik a mélykocsiban. Ültetni még nem szabad, és nem tudom annyira megemelni a mély kocsit, hogy rendesen körül tudjon nézni belőle. Most úgy oldom meg, hogy a hordozóját bele teszem a babakocsiba, így ha akar, tud nézelődni. Még csak fél-háromnegyed órákra viszem ki, mert hamar türelmetlenné válik és sírni kezd. Szoknia kell a helyzetet és megtalálni az örömöt a sétákban is. 

Egyelőre még nagyon, de nagyon cicis... sűrűn kér enni, inni. Így nehezebb hosszabb sétára elmenni vele, főleg, hogy a hideg miatt nem tudom akármikor megszoptatni... De majd ez is alakulni fog nála. Nem jó a négy fal között....

 

  Joyo^^

Démoni pusmogás és bakancslista

 Sziasztok!

Lelkileg jobban vagyok. Erősen dolgozom a lelki békémen. Vannak hullámok, de azért a szerelem és a boldogság minden esetben végül kiütéssel győz! 

A legdurvább "támadás" rendszerint az, amikor átsuhan a fejemen, hogy hiba volt újra kezdeni, s összepakolva a a cuccokat, elköltözöm a kisfiúnkkal. (Nagyon durvák ezek a lelki és mentális megkörnyékezések a negatív oldal részéről...De mély levegőt veszek és előbb vagy utóbb túl lépek rajta.) Hiszen Gé tényleg nem győzi a tudtomra adni, hogy mennyire szerencsés, hogy ismét az életében vagyok és családdal ajándékoztam meg. Azt hiszem ez az egyetlen fogás rajtam. Még ha mi is és Jé is boldog házasságban él, egy bizonyos szintű düh még mindig van bennem, és azt hiszem a démonkák ebbe tudnak belekapaszkodni. Főleg, amikor engedem addig pusmogni őket, amíg már eljutok arra a pontra az örvényben, hogy attól rettegek, hogy újra megtörténik, ha nem nyújtom a legjobbat minden téren. Tudom, tudom, hogy baromság. A legfontosabb, hogy Én békében legyen Saját Magammal. És akkor már őszintén el tudom hinni azt, amit édesanyám mondott: "Ha Gé valaha is úgy gondolná, hogy mással akar lenni, mert nem felelek meg neki, akkor menjen csak... Többet érsz annál."

Nem, egyáltalán nem akarom ezt emlegetni. Még poén szinten sem, pedig párszor vissza nyelem a nyelvem hegyéről... Önuralmat gyakorlok.

Sokkal inkább arra koncentrálok, ami van, nem pedig arra amitől félek, hogy megtörténhet.

Készítettünk például egy bakancslistát azokról a belföldi és külföldi helyekről, ahová szívesen elutaznánk hárman, vagy többen (ha jönnének a nagyszülők vagy barátok). Ha majd rendeződünk anyagilag így a baba érkezése és a lakás felújítása után, és Nimó is nagyobb lesz az utazgatáshoz, elkezdjük Magyarország felfedezését. Az Instagramon van egy profil, a @hovanemjunk nevet viseli. Rengeteg utazási célt ajánl egy kis leírással. Főként abból válogattunk :) Nézzetek rá, ha lesz kedvetek kicsit utazgatni, kirándulni belföldön :)

A többi pedig alakul, ahogyan kell. Ha egyszer igazán szembe nézhetek Jé-vel meglesz, ha nem, akkor marad a "néha látjuk egymást a városban és ilyenkor alaposan felmérjük egymást" opció...

Legyen nagyon szép napotok! 

Joyo^^   

Zöldségcentrifuga és lelki vívódások

 Sziasztok!

Férjem szombaton meglepett egy saját zöldség-gyümölcs centrifugáva. Így az egészségesebb étkezés most már tényleg csak egy karnyújtásnyira van. Már valóban csaj rajtam áll, hogy elkészítem-e az italokat avagy sem. 

Szépen fokozatosan fogyok vissza. Márciusra tervezem, hogy elkezdek mozogni is. 

Elértem már az egyik célom. Hetessel kezdődik a súlyom. Igaz, hogy 79,5 kg vagyok, de nagyon-nagyon régen nem láttam már a mérlegen ezt a kombinációt :) És ez felvillanyozott. Azt hiszem utoljára a második trimeszter elején láttam a mérleget ennyit, akkor azonban inkább elkeserített  a dolog. Túl gyorsan híztam. Egyszerűen csak zabáltam és zabáltam. A várandós vitamin miatt volt főként farkasétvágyam. Erre senki sem figyelmeztetett. Az első trimeszter végén már abba hagyhattam volna. A hatodik hónapban egy szülész-nőgyógyász doktornő hívta fel rá a figyelmem, hogy ez okozhatja. Miután abba hagytam, az éhség is elmúlt. 

Később már Nimó méretei miatt lettem akkora, amekkora. Így mentem be a szülőszobára 100,5 kilósan. 

Gyakorlatilag 21 kilóval vagyok kevesebb, mint közvetlenül a szülés előtt. 

Mindenem szépen alakul.

Még a nemi életem is kezd rendeződni, bár a legelején még érzékeny mind a három helyen, ahol vágtak, repedt, varrtak... de ez még mindig normális három hónappal a szülés után... De legalább a kedvem már megjött hozzá.

Volt pár dolog, ami kicsit kikezdtem mostanában az önbizalmam és a rendeződő életemet. Ezek a kis démonkák becélozzák a kapcsolatom békéjét. Leginkább az Ex-aktával. Tudom, hogy Gé úgy gondolja, hogy mind a kettőnknek megvan a maga múltja és ezzel tisztában vagyunk. De olykor nem értem, hogy miért jó neki felhozni és élményeket mesélni Jé-vel kapcsolatban. Olykor érzékelem, hogy elharapja a mondatot és pillanatok alatt javítja magát, hogy ne többesszámban, vagy úgy fogalmazzon, hogy egyértelműen érzékeljem, hogy Jé-ről van szó. Nem szándékos. Olykor szerintem esszébe sem jut, hogy esetleg megbánt vele, mert számára egyértelmű, hogy együtt vagyunk, szeretjük egymást. Számomra, mint nőnek, valahogy mégis egy pillanat, egy fél mondat, egy megjegyzés elég, hogy távolságtartóbb legyek, bezárkózzak, s csak szépen lassan tudok kibontakozni belőle és ismét lelki békére lelni. 

Valahol még mindig ott van bennem a megsebzett lány, aki helyett mást választottak. Hiába ellett az a tizenkét év, hogy megérjünk egymásra... Átbeszéltük... de mégis olykor-olykor kiesik egy-egy csontváz a szekrényből. És ezek a démonkák a legváratlanabb pillanatokban suttognak a fülembe rossz gondolatokat ébresztve. 

Kemény meló az egyensúlyt fenntartani. De szinte minden nap udvarol és erősíti bennem, hogy mennyire szeret, mennyire büszke rám, amiért ilyen jó édesanya vagyok, felnéz rám sok mindenért, szeret, imád, kíván mert nagyon szexisnek tart... innen tudom, hogy csak és kizárólag a démonkák tehetnek erről az egész bizonytalanságról....

Meló bizony lesz vele...

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo^^        

Vannak csodálatos, nehezebb és nagyon nehéz napok....

 Tegnap sajnos kiborultam. Nem tudom mi ütött belém...egyszerűen olyan szinten kimerült voltam, hogy éppen, hogy Nimóhoz volt türelmem. Azt hiszem valahol azon a bizonyos pajzson ismételten beengedtem pár démonkát, akik alaposan megcsócsálták az önértékelésem és a hitem. Megint szar

anyának éreztem magam. Alig volt energiám, fájt mindenem, nyűgös és fáradt voltam.

Habár azt is meg kell említenem, hogy a kisember plusz egyszer  felébredt éjszaka és a hajnali etetés után nem igazán akart vissza aludni, így ki is voltam merülve.

Telefonos segítséget kellett kérnem, hogy kicsit össze legyek rántva. Úgyhogy én is kicsit ciciztem tegnap és felhívtam anyut. Igaz, hogy sírva, de legalább úgy tettük le a telefont, hogy emelt rajtam és alaposan volt min elgondolkodnom. 

Igen, tudom, hogy ezen minden anya keresztül megy. A kimerültség, a "nincs egy göncöm, ami ne volna hányás vagy tejszagú", vagy  a tipikus anya-frizura "hajam egy gombócban a fejemre gumizva" állapot mindenkinek ismerős, aki gyereket nevel(t). 

Azt hiszem minden Édesanya fejében megfordul a "Jó anya vagyok?", "Nem ártok neki?", "Jól csinálom?" kérdéskör, főleg amikor istentelenül ki vagyunk már merülve, ha segít a férjünk ha nem. Mert igen, jó anyák vagyunk. Csak túl kell valahogy lendülnünk az adott emelkedőkön és legyőznünk az állandó megfelelési kényszerünket.

Igen én is tudom, hogy Gé-t sem terhelhetem mindig, hogy segítsen este, hiszen egész nap vezet és már hajnali fél négykor talpon van, hogy munkába készülődjön. Ez jó esetben egybe esik az éjszakai etetéssel. Ő sem wellness-szel egész nap. Keményen dolgozik, cipekedik, vezet... De akkor is jól esik, amikor este megérkezik, mosolyogva a kezébe veszi a kisfiát és én egy kicsit szusszanhatok. Este pedig együtt készülünk a fürdetéshez és fektetéshez...

Az is elemelő érzés, hogy még így is szép vagyok a számára és bókol. Pedig aki ilyenkor nézett már tükörbe nagyon is jól tudja, hogy nem úgy festünk, mint aki a Nők Lapja címoldaláról ugrott le... De ez a nyers valóság, még akkor is, ha azért igyekszel picit oda is figyelni, mert van pár pillanatod arra, hogy rendesen megfésülködj. Estére le vagyunk párszor hányva, bukva, nyálazva, tépve, csócsálva, a szemünk karikás, az arcunk nyúzott, szédülünk a kimerültségtől... de akkor is helyt állunk és valamiért még akkor is gyönyörűnek tart a párunk... :) 

És ez csodálatos. A család segít kijönni az örvényből...

Áldás!

Joyo^^     

Lehtséges az étrend reform szoptatós anyaként?

 Jó reggelt!

Kicsit vissza olvasgattam a korábbi írásaimat.

Érdekes, hogy fennakadtam egy másfél évvel ezelőttin, amelyben a szervezetemben lévő gyulladásos környezet visszaszorításáról írtam. Azt vettem a fejembe, hogy minél kevesebb táptalajt adok egy következő ciszta vagy endometriózis kialakulási lehetőségének. 

Egyáltalán nem őrültség.

Amíg nem rendszereződik a ciklusom addig az endometriózisra kisebb az esély. Éppen ezért szeretném a lúgos, gyulladás mentes közeget kialakítani a testemben.  

Azt viszont nem tudom, hogy egy erre a célra kialakított és megtervezett étrenddel nem e vonok meg valamit a babámtól. Bár ez sosem arról szólt, hogy káros anyagokat viszek be. Inkább a káros anyagokat csökkentem. De ez vajon olyan, mint egy méregtelenítés? Mert az egyáltalán nem javasolt. Vagy olyan tápanyaggal lesz szegényebb a tejem, amire lehet, hogy szüksége volna, ha igyekszem glutén mentessen enni és csökkentem a cukrot? A cukorcsökkentéssel valószínűleg nem lövök mellé. Hiszen a baba szervezete eleve nem tudja azt feldolgozni és reflux alakul ki nála. Ugyan ez a helyzet a laktózzal. Kicsit nehezen mondok le a tejről. Egyelőre igyekszem a reggeli "kávé-tejjel" mennyiségre csökkenteni. Van már itthon alternatív tej...méghozzá kókusz, mert egyedül annak az ízét bírom. SE a rizs, se a mandulatej nem nyerő nálam. Egyszerűen nem megy.  

A többit fokozatosan kellene kialakítanom. 

Mint azt tegnap is írtam, kicsivel több időm szabadult fel most, hogy Nimó jobban elfoglalja magát a játszószőnyegen.

Márt nagyjából megterveztem a heti menüt. Van itthon salátának való, tonhal, marinált lazac szelet, garnéla, tonhal konzerv, mirelit zöldségkeverék....

Van miből választani. 

Lehet, hogy össze kellene vetnem egy szoptatós étrendet a terveimmel. És abból kiokoskodni valamit, hogy a babám mindent megkapjon, amire szüksége van.

Van valakinek hasonlóval tapasztalata? 

Legyen nagyon szép napotok :)

Joyo^^