Kihívások és feladatok a mindennapokban

 A kísérletem szépen halad. Már egy mérföldkövön túl vagyok. A megrekedt emésztőrendszerem összekapta magát és végre normálisan funkcionál. A több folyadék és a rostokban gazdag táplálkozás megtette a hatását. Azóta sokkal jobban is érzem magam közérzetileg. Ráadásul az elmúlt három napban két és fél kiló lecsusszant rólam. Ez új lendületet ad és bátorít a folytatásra.

Minden nap újabb és újabb recepteket keresek, hogy motiváljam magam. Hamarosan indul az edzésprogramom is, amit összeraktam. Holnap neki kezdek. Vagy folytatom? Már nem is tudom, hogy mi lenne a legmegfelelőbb kifejezés rá.

Találtam egy motivációs képet bikini keresgélés közben, ami immár célul tűztem ki magamnak...ILYEN HASAT SZERETNÉK NYÁRRA...felirattal.

Bár haladok, azért az élet sok próbatételt, megoldandó feladatot gördít elém a mindennapokban.

Mióta a kisfiam óvodás lett, sokkal jobban be van osztva a reggelünk és az esténk, mint eddig voltak. Ráadásul hatalmas akarati ereje van. Folyamatosan edződöm rajta. Rendre összeveszünk reggel az elindulás miatt. Pedig tudom, hogy én vagyok a felnőtt. Tudom, hogy én hozom a szabályokat. Már nagyon sok mindennel próbálkoztam, hogy időben el tudjunk indulni otthonról, mert fél kilencig be akarok érni vele. Ez sikerül is, de azért rossz érzés utolsónak lenni. Ráadásul tudom, hogy tavaly még sokkal korábban ott voltunk. Hétfőtől az lesz a kitűzött cél, hogy negyed kilencre már a csoportszobában legyen és búcsúzkodjunk. 

Tényleg minden anya küzd azzal, hogy a gyerekek fején jórészt csak dísznek van a fül? Hogy hatszor el kell mondani valamit? Ennek valóban így kell lennie egy négyévessel? Normálisan kezdjük a napot. Felébresztem/felébred, kakaózunk,beszélgetünk, átöltözünk, mesét nézünk, készülődünk. Már egész szépen megszokta, hogy vitamint kap reggelente, így viszonylag hamar megeszi. De olykor bizony kergetem vele. Elbújik, elfut...

Hirtelen eszébe jut elindulás előtt öt perccel, hogy neki még rengeteg dolga lenne otthon mielőtt oviba megy.

Szóval normál hangerőn kezdünk, után már emelem a hangom, ötödikre pedig sokszor kiabálok, és utána elképesztően szar anyának érzem magam. Pedig egyáltalán nem akarok vele emelt hangon beszélni. Csak rágom magam utána, lelkiismeret-furdalásom van. Nem akarok benne törést okozni. Pedig lehet, hogy engem kell kezelni, nem pedig őt. Sajnos a mai napon is elvitt a dühöngésig. Talán az is benne van a pakliban, hogy sokszor úgy érzem, hogy nem hallgatnak meg, és a körülöttem élő férfiak elnyomnak. Egyáltalán nem, szándékos módon, de valahogy sokszor úgy alakul, hogy én engedek, túlbeszélnek, irányítanak. Ráadásul Gé munkája miatt, ha csak nincs Ausztriában ünnep, akkor minden reggel rám marad. Nem mintha teher volna. Egyáltalán nem. Csak azt nem szeretem, amikor ellátnak "jótanácsokkal" olyan, akik nincsenek benne nap, mint nap és nem látják vagy éppen élik ezt a dolgot. Akkor, amikor nagyon ritkán Ő viszi Nimót óvodába, pikk-pakk elkészülnek, időben indulnak, mert a gyereknek ez újdonság és nem mond ellet. 

Nyilván hétfőtől már módon kell megközelítenem a dolgot. Igyekeznem kell könnyedebben is venni, mert sokszor inkább én lovalom bele magam a dologba indulás környékén, hogy ismét késésben leszünk. 

Talán az a plusz fél óra megoldja a dolgokat... ;-)

Joyo

Ebben is edződnöm kell. Pedig én is eléggé erős akaratú ember vagyok.    

 

 

Változások...szelektálás...tatarozás...

 Haladok tovább az utamon. Volt néhány eléggé kemény napom. Mind lelkileg, mind fizikailag. De szerencsére túl vagyok rajta.

Nekikezdtünk Nimó szobájának áttervezésébe. Festés, bútor csere, kicsit nagyfiúsítani, hogy jobban passzoljon a személyiségéhez és az életkorához. 

Ennek egyik része az, hogy régebbi bútoroktól megszabadulunk. Köztük van egy rekamé is, ami még Jé után maradt hátra. Azért tettük be oda anno, mert egyrészt máshol nem volt hely, másrészt alkalmas volt arra, hogy etessem rajta Nimót, vagy bent aludjak nála, ha éppen úgy alakult. Ez az alvó alkalmatosság még Jé hagyatéka, az ő gyerekkori ágya volt hajdanán, de amikor elköltözött Gé-től, nem volt hová elvinnie, így ott maradt. Nos...elérkezett az idő, hogy végre ez az utolsó mementó is eltűnjön az otthonunkból. 

Gé írt is Jé-nem, hogy mi legyen vele, mert az engedélye nélkül ne akart megszabadulni tőle. Elmondása szerint eléggé szentimentális a hölgy.

A kis démonkák pusmogása beindult a lelkemben arra a kis időre. Bármennyire is jó a viszonyunk, vannak még apró kis sebecskék rajtam, amit óhatatlanul is megnyomkod rajtam. Ezen a téren még fejlődök, gyógyulok. Fel-fellobbantak a lelkemben fájó emlékek, értetlenség és kérdések...de viszonylag hamar ki is aludtak, mert szerencsére Gé olyan szinten velem lélegzik, hogy önkéntelenül is kereste a kedvem, körbe udvarolt, bókolt, szinte belém bújt. Este meg is érkezett a semleges hangvételű válasz Jé-től. Miszerint nyugodtan dobjuk ki mi, mert neki sincs helye hol tárolni. És megköszöni, ha megtesszük. Megérkezett a lelkembe a béke. Mindenki OTT VAN JÓ HELYEN, AHOL VAN :) 

Amikor nyáron kétszer is össze futottunk, vegyes érzéseim voltak. De azt hiszem ez ne fog elmúlni, amíg csak élünk.

Ami az étkezést illeti...nyilván az emésztőrendszeremben lévő éhező rossz baktériumok heves gyászát éltem át, amikor sírni akartam és sajnáltam magam a "keserves" múltért és legszívesebben édességbe fojtottam volna magam. Túlérzékeny voltam, elvonási tüneteket éltem át, mert úgy éreztem nem ehetek semmit, pedig nagyon akartam. Csak falni és falni a pékárut, amire alapból semmi szükségem. Legalábbis arra, amivel etetni próbálnak bennünket. Ráadásul nehéz voltam, vonszoltam magam, ingerültnek éreztem magam. Azt hittem, hogy valamit rosszul csinálok. Hogy sosem lesz eredménye annak, amit csinálok. De kitartottam. Mocsok módon szenvedtem, de kitartottam. Új erőt vettem magamon és nekiláttam, hogy újabb és újabb hasznos és változatos receptet keressek. Találtam desszerteket is. Így vasárnapra erőt vettem magamon és kipróbáltam a keto sajttorta recepet. Egész jó lett, pláne eper pürével. Gé-nek nagyon ízlett, én még barátkozom vele. A következő egy pohárkrém recept lesz.

Szerencsére sok olyan recept van, ami számomra megfelelő. Kipróbáltam a banán-tojás-cukrozatlan kakaópor kombóbol  készült palacsintát is. Az nagyon ízlett :)

A mélypontom utáni napon egy kilóval kevesebb voltam reggel. Előzőleg valószínűleg elgyászoltam... ;-)

 

     

A kísérlet folytatódik...

 Ahogy a cím is mondja, folytatom a kísérletet saját magammal. Kíváncsi vagyok, hogy köze a negyedik X-hez, mit tudok kihozni a testemből. Nem is a terhelhetősége érdekel, hiszen azt megmutatta az élet, hogy nagyon sok mindent képes vagyok elviselni. Lelkileg is edzésben vagyok. A múlt év szerintem nagyon sok embert próbára tett, de 2024 ilyen volt. Már magában a számmisztikában is benne rejlett, hiszen a 8-as szám nem éppen egyszerű háttérrel rendelkezik. Ráadásul, ha elfektetjük mi lesz belőle? Egy végtelen jel...

A 9-es év már a teljesség éve lesz, beérik amit az elmúlt 8 évben vetettünk, indulhat a szüret. No azért azt, mint emberek tudjuk, hogy sosem lazsálhatunk. Kicsit olykor élezzük a pihenést, a tökéletességet és a jót, de utána érkeznek az újabb és újabb leckék. Csak nem mindegy, hogy miként fogjuk fel. 

Sokan sok mindent mondanak. Én valahogy úgy tapasztalom, hogy azt kezdem el élni, amire a fókuszt teszem. Ha pozitív a látásmódom, akkor az életem is úgy alakul. Sokszor hallgatom a panaszáradatokat. És nem igazán értem a miérteket. Igazából lényegtelen jelen írásban, hogy ki és miért is panaszkodik. Mi jól élünk, boldogok vagyunk. Természetesen nekünk is megvannak a magunk összezördülései, nehezítései, izgulni valói. De mindig megyünk tovább. 

A kísérlet fizikális. Azt mondják tiltottak az emberkísérletek, kivéve ha saját magad vagy a tesztalany. Nos, a fejembe vettem, hogy mennyire "tökéletesíthetem" a saját testem 38-39 évesen.

Vannak olyan történetek is, ahol az illető 50 felett kezdte az edzés, és manapság testépítőbajnok, szóval nem minden az életkor.

Figyelem a családom kórtörténetét. A fizikai és egészségi állapotát. Nagyszüleim, szüleim világ életükben szétdolgozták magukat és túlterhelték magukat fizikálisan és sokszor idegileg is. 

Mivel harmadik generációként ugyan azt a szakmát választottam és hivatásként végzem, az előttem lévő példákból okulnom kell. 

Azokat az izomcsoportokat és ízületeket mindenképpen edzenem és karban kell tartanom, amik folyamatos terhelésben vannak.

Ráadásul a vérképemre, a táplálkozásomra, az életmódomra mindenképpen oda kell figyelnem.

Októberben csináltam egy három hetes kúrát, ahol mellőztem a pékárut, a gabona származékokat, a keményítős ételeket, mint például a burgonya, rizs, időkeretbe szorítottam az édesség evését és több fehérjét fogyasztottam.

Volt is eredmény. Közérzetben, állóképességben, emésztésben, ízlelésben, kilókban és centikben is. 

Ennek a jó kis lendületnek a kisfiam és a nagyon de nagyon gusztusos születésnapi tortája vetett véget. Kapott a szervezetem némi sokkot, mert a zsúr után este sokat üldögéltem a fajanszon a has-mars végett. 

Most kísérleti jelleggel újra kezdem. Először kiürül a szervezetemből minden felesleges ballaszt anyag. Az agyamból lassacskán eltűnik az a függőséget okozó anyag, amit az ételeinkbe tesznek. Tudom, hogy két-három napig nem leszek valami jól. Utána lesz egy kellemes szédelgős időszakom utána pedig olykor émelyegni fogok. De ezt követően már sok-sok pozitív hatás és változás következik. 

Olyan, mint például a normális emésztés, a csökkenő éhség érzet, az étel fontossága, mert nem azon fog járni az eszem üres perceimben, hogy mit mivel és mikor egyek. Az ízérzékelésem viszont ismét kifinomodik. És ennek köszönhetően nem lesz mindegy, hogy mivel akarnak megetetni...

Legyen nagyon szép évetek!

Talán idén többet jelentkezem...

Joyo

A jó úton...

 Újult erővel vetem bele magam az életmódváltásba. Nem is olyan régen látogattam el a nőgyógyászomhoz. Óva intett, hogy, ha így folytatom az életvitelemet, akkor ismét teret engedhetek az endometriózisnak, s, hogy őszinte legyek hasonló műtétet nagyon szeretnék elkerülni.

Ezzel tényleg rám ijesztett.

Jelenleg szénhidrát csökkentett, már-már szénhidrátmentes étkezésben vagyok. Majdhogynem keto diétának nevezem, de inkább a szervezetem működésével veszem fel a lépést.

Délelőtt olykor eszem egy kis édességet csokoládé formájában. Kb 4-5 kockát, de nem is kívánok többet.

Akkora már a tudásbázisom, hogy csak meg kellett hoznom azt a döntést, hogy mindezt alkalmazom is. 

Magamba mélyülve eljutottam oda, hogy valóban teszek magamért. A gond mindig z önuralommal volt. Elkezdtem, de egy idő után engedtem a csábításnak, amitől viszont lelkiismeret-furdalásom volt. El akartam engedni ezt a rossz érzést. Ki akartam végre mondani, hogy a MAGAM URA VAGYOK! És nem büntetésnek, sem pedig lemondásnak nem szabad megélnem, hogy azokat az ételeket, melyek tudom, hogy ártanak nekem, mert rossz test érzetem volt tőlük, elengedem.  

Folyamatos kutatásban vagyok, hogy milyen ételkombinációkat egyek. Van amikor nincs ötletem, és egyszerűen csak kemény tojást eszem, vagy rántottát szalonnával vagy gombával.

A reggelim egy féle gyümölcs, esetleg zsírosabb élőflórás tejtermék.

Az ebédem szerencsére változatos, egyre kreatívabb vagyok, s Férjem is nagyon sokat segít a támogatásával. Kezdi megtanulni mi az, amit kihagyok az étkezésemből és mi az, amit megeszem. Nem piszkál, nem tukmál, elfogadja és támogat Látja, hogy mennyivel jobban érzem magam mindettől a bőrömben.

Az elején még könnyű volt. Az első néhány nap. Amíg a felhalmozott ballasztanyagok kitartottak. Majd úgy a negyedik-ötödik nap környékén kezdett hiányozni a pékáru. De képes voltam uralkodni magamon. Igaz, hogy olykor a mentoromat felhívtam támogatásért és a tünetek megmagyarázása végett, de mindig túllendültem. Idő kell amíg a szervezet működése átkódolja magát, hogy a szükséges cukrokat és energiát a fehérjéből állítsa elő. Ezáltal megindul a ketozis, a test pedig leolvasztja magáról a felhalmozott zsírrétegeket.

Az elmúlt időszakban nem, hogy sokkal több energiára tettem szert és legyőztem a rossz szokásaimat, hanem két és fél kiló is lecsúszott rólam. Innen tudom, hogy jó úton járok :-)

 

A többihez kitartást kívánok magamnak :-)

 

Joyo    

 

Megtisztulás

 Két hét van a következő ruhapróbámig.

Izgulok.

Azt hiszem ez teljesen természetes.

Az elmúlt időszakom kemény volt. Sok-sok értelemben.

Tudom, hogy az emberre annyit mérnek a Fentiek, amennyit elbír, hogy vizsgáztassanak minket, hogy erősödjünk. Van, amikor remeg kezem-lábam a hatalmas súlytól, szédülök a sok rám váró feladattól, áll a gyomrom a sok rám háruló felelősségtől, de akkor is megoldom, hiszen nem tehetek mást.

De akkor is igaz hogy ha egy nő anya lesz, akkor a legutolsó helyre sorolja a saját szükségleteit. Hogy mikor és mennyit alszik, hogy tud e kicsit töltődni, van e saját hobbija. 

Valahol nálam is ez a helyzet.

Amíg a megszokott mederben haladnak a dolgok, addig magamat is karban tudom tartani. Oda figyelek, hogy mikor mit eszem. Tudok időt szakítani a mozgásra és a testem ápolására.

Ám, amint a gyermekem beteg lesz, onnantól fogva burul minden. De tényleg minden.

Megküzdöttem mínusz kettő kilogrammért. Szépen beállt az esti torna. Ráálltam egy számomra megfelelő étkezésre.ű

De amint Nimó kimaradt az óvodából, két hét alatt vissza is jött az a két kilócska, és úgy éreztem teljesen elvesztettem magam.

 

Nem tudom miért. Hogyan történik mindez. Hogyan nem tudja a testem tartani magát. Néha az az érzésem, hogy ki kell vizsgáltatnom magam, mert valamivel nagyon de nagyon túl vagyok telítődve.

Nem tudom, hogy ez salakanyag, víz, méreganyag, rossz elengedésre váró energiák. De miután vájkálni kezdtem ismételten a múltamban és feljöttek rossz érzések, amikkel nem tudtam hirtelen mit kezdjek mert nem találtak kiutat, hiszen beszélni nem mertem róla. Nem is volt igazán kivel. Akkor, ott azokban a napokban megrekedt bennem MINDEN. Nehezen szabadultam a salakanyagoktól. Fájt a gyomrom. Úgy éreztem, hogy kő van bennem. Nehezen lélegeztem. Fájt a mellkasom és a hátam egy-egy ponton. nem kívántam az ételt és az italt. De volt amikor brutális falásrohamaim voltak, utána pedig önmarcangoló lelkiismeret-furdalásom, hogy mit tettem magammal. 

Kemény időszak.

Magamnak okoztam.

Vagy éppen, hogy erre van szükségem, hogy gyógyuljak. Erre jutottam egy édesanyámmal folytatott beszélgetést követően.

 Mindenesetre Pénteken szabadnapos vagyok, így megléphetek két asztrális utazást, melyen keresztül rendezhetem az akkori konfliktusaimat.

Két esetben már fordultam ehhez a megoldáshoz és érezhető, érzékelhető sikereket értem el vele.

Vannak olyan dolgok, amiket nem lehet a  mi síkunkon kezdeményezni vagy elrendezni, mert a jelenben és a MOSTban jól mennek a dolgok. Felesleges bolygatni.

Addig is igyekszem gyógyítani magam és megsegíteni a testem.

 

Joyo   

Tisztulási folyamatok

 Hogyan lehetne megfogalmazni egy tisztulási folyamatot.

Valószínűleg mindenkinek mást jelent. És természetesen másként zajlik. Nálam is így van. Az utóbbi időben cseppet bedurvult és minden szinten megtalál. Test-lélek-szellem. 

Az életemet is takarítom. A felesleges tárgyakat, ruhákat, emlékeket, talán még embereket is, bár azok maguktól is távoznak, mert valahogy már em találják a helyüket a közelemben. 

És van, amikor olyan folyamatok érnek össze, hogy  szinte a dimenziók egybe nyílnak, olvadnak. Múlt a jelennel, egyik Énem a másikkal. Érzem, amit akkor éreztem, fáj, ami akkor fáj, de valahogy mégis más. Talán mert érettebb vagyok. Talán, mert már tudatosabb vagyok ezekre a dolgokra. 

Tizenhét évvel ezelőtt ezekben a napokban szinte kitépték a szívemet és a lelkem egy darabját. Gyakorlatilag meg akartam halni. Talán egy kicsit meg is haltam. Össze omlottam, fetrengtem és szenvedtem. 

Most a pakolásnál, lomtalanításnál előkerült két olyan tárgy, ami pontosan ezt az időszakot idézi. Két emléktárgy, ami attól a nőtől kapott, aki beédelegte magát a közelébe, elcsavarta a fejét és új életet kezdett vele. 

És meg akarja tartani a két könyvet, amit Jé készített számára ajándékba. Ki akarja rakni. 

Ki is tette, de kb egy hétig bírtam, hogy ott vannak a polcon. Mementói annak az időszaknak, ami életem legrosszabb periódusa volt. Igaz, hogy ettől /is/ lettem olyan, amilyen vagyok. De nem kötelességem eltűrni és alázattal behódolni. Még akkor sem, ha egyszerűen Ő nem érti, hogy  mi zajlik bennem. Nyilván az én hibám is, hiszen megkíméltem, nem avattam be mindenbe, hogy pontosan min mentem keresztül 17 évvel ezelőtt. De a spirituális emelkedés és fejlettség nem azzal egyenlő, hogy némán tűrünk. Az alázat nem azzal egyenlő, hogy szó nélkül benyelem, ami fáj. Hanem azzal, hogy szeretettel, olykor kicsit emeltebb hangnemben meg tudom vele osztani az érzéseimet. Rám bízta... és pedig fogtam a két könyvet, amit az a nő saját maga össze gyűjtött, megszerkesztett, kinyomtatott és beköttetett egy-egy szívhez szóló ajánlással. Az egyiket még arra a karácsonyra készítette neki, amikor mi még anno együtt voltunk. A másikat két évvel később, valószínűleg évfordulós ajándéknak szánva alkotta meg. Nos... ez a két tárgy pontosan a belefektetett munka miatt át van itatva Jé energiáival. És semmilyen keresnivalója nincs a közös életünkben. Mert ameddig ott van, bármelyik helyiségben, amit használunk és hozzánk tartozik, addig az energiái, az emlékei, a szelleme mindig ott lesz és éket ver közénk. Nagyon-nagyon sokat dolgoztunk és dolgozunk azon, hogy a kapcsolatunk, a házasságunk és a közös jelenünk jól működjön. Egy energetikai lenyomatnem semmi keresnivalója OTT. 

Tűnődött, hogy levigye a tárolónkba, vagy esetleg kivágja belőle az ajánlást. Az energia, a mementó, az emlékeztető attól még ugyan az marad. Akkor azon gondolkodott, hogy leviszi a tárolóba. De ezz olyan volna, mintha rejtegetné előle. És ezt egyszer már megtette anno, amikor megkapta. És ha egyszer már levitte, akkor a tárolónktól már csupán pár lépés volna a ház két nagy kukája. 

Nos, a nagy pufogásom, gyomorgörcsöm, hasmenésem és sírásom után, amivel valószínűleg nagyon sok régi lerakódástól megszabadultam, eljutottam a legjobb megoldásig. Szívből jött az ihlet, nem dühből. Azt teszem, amit akkor is tennem kellett volna, ha tudomásomra jut, az ajándékozás 17 évvel ezelőtt. A külső winchesterrel  együtt, amit már amúgy is a szakítás óta keres rajta, és a pakolásnál megkerült, egy dobozban vissza juttatom hozzá a két könyvet. Az Ő energiái, az Ő munkája, az Ő alkotása, az Ő felelőssége. Rendelkezzen vele Ő Maga. 

A tisztulás és emelkedés pedig tovább folytatódik egyén és bolygó szinten.

Áldás!

Joyo

2024 az "új" kezdet

 Azt hiszem egy picit megakadtam. Keresem az utam. Változásokat szeretnék a mai évre. Talán nem is

annyira újévi fogadalomként. Inkább célként kitűzve 2024-re. 

2024.07.13-án lesz a fogadalom megújító szertartásunk és a lakodalmunk az egész családunkkal. Szokás szerint megígértem magamnak, hogy a legjobb formámat hozom. Most ehhez keresem az utat. 

A legfontosabb részem, amit meg kell edzenem ahhoz, hogy teljesíteni tudjam a célkitűzéseimet, az az önuralom.

Célok: 

- 4 kg

- egy ruhaméret

-szálkásítás

Az út összetettebb és bonyolultabb, mint gondoltam. De igyekszem. Segítséget kaptam hozzá.

Visszatért az életembe a boksz, és az aktív mozgás, amit igyekszem minden egyes napomba valahová beépíteni. Nem könnyű. Miért is lenne az család és vállalkozás mellett. Főleg, hogy eleve rendszertelen életmódot folytatunk, főleg táplálkozás szempontjából.

Az első lépés megtörtént. A bokszzsák felkerült a helyére s már ismételten felavattam. Nem hazudtoltam meg magam. Mire végeztem az edzéssel és levettem a bandázs kesztyűket sajgott minden bütyköm. De jóleső érzés járt át. 

Ráadásul úgy tűnik a kisfiamat is érdekli a dolog. A hétvégén újra próbálkozom az edzéssel. Akkor kicsit talán több időm és lehetőségem van beépíteni a napba.

Ráadásul állandó tervezésben és bővítésben vagyunk a vállalkozással kapcsolatban is, hogy miként szélesíteni a vevőkört, országosra vagy Európa szintűre terjeszteni a szatén munkáinkat. 

Ősszel kutyát szeretnénk a családhoz hozni, mert a magam bőrén tudom, hogy egy gyereknek nagyon jó ha van állandó játszótársa és testvért nem tervezünk.   

Hat hónap van az esküvőig. A dolgok nagy részét már leszerveztük. Már csak apróságok, kiegészítések és finomítások vannak hátra.

Egyszerűen fogalmazva....2024-ben sem fogunk unatkozni... :-)

Próbálok ismét aktívan blogolni, mert hiányzik, hogy megosszam a gondolataimat. 

Remélem ismét figyelemmel kíséritek az írásaimat. Ha nem, akkor is jólesik olykor kiírni magamból az érzéseimet és a történéseket... ;-)

 

Joyo