A Facebook csoportok....

 Sajnos újabb dolgon kellett elgondolkodnom. Mégpedig a közösségi oldalon létrejövő csoportokon. Alapból van értelme, előnye, eredménye... abban az esetben (saját véleményem szerint, ez nem pálca törés), ha nincsenek TÚL sokan bennük. 

Vegyük például az Anya Csoportokat. Túl sokan vannak egy-egy csoportosulásban, hogy egymásnak "segítsenek". Feltesz valaki egy egyszerű kérdés, és érkezik rá tíz féle válasz. Lehet, hogy én vagyok túlzottan befolyásolható, de én például ettől már ideges lennék, mert fogalmam sem lenne, hogy melyiket válasszam, nézzem meg, hívjam fel...stb. Igaz lehet a mondás, miszerint "Sok bába közt elvész a gyerek!"

Én a magam részéről utána nézek annak, amire kíváncsi vagyok, nem pedig egy háromezer tagot számláló csoportba írok, ahol a nagy számok törvénye és a kérdés komolysága alapján rengeteg válasz, jótanács és "segítség" érkezhet. Esetleg egy tapasztaltabb anyuka ismerősömet megkérdezem a dologról.

Igen, természetesen van értelme is egy ilyen csoportnak, pontosan azért, mert a tagok létszámát tekintve több a tapasztalat. 

Ám egy idő után a csoportokban egy adott téma felett a beszélgetés átbillen személyeskedésbe, farokméregetésbe, dicsekvésbe, oltogatásba, olykor politizálásba... szóval mindenbe, csak éppen tényleges segítség nyújtásba nem. Ahhoz alaposan át kell olvasni a kommenteket, hogy azt az elenyésző pozitív és segítőkész mondott vagy személyt felleljük benne. 

De ez majdnem minden csoporttal így van. Minél több tagot számlál... sajnos annál inkább ki van téve annak a veszélynek, hogy átalakul és elveszíti eredeti értelmét...

Joyo^^ 

    

Hiányzik az írás

 Sziasztok!

Hála az égnek sokkal jobb a szám állapota. A poccadás is kezd lejjebb apadni, a fájdalom múlik, az ínyem húzódik össze. Különös, ugyanakkor nagyon jó dolog, hogy az emberi test ilyen gyorsan és szépen regenerálja magát. 

Érdekes, hogy mióta kihúzták a rossz fogat, azóta az ízületeim is jobb állapotnak örvendenek.

Ami még nagyon jó hír, hogy a kisfiam kezdi átaludni az éjszakákat :) Így én is kipihentebb vagyok, az már biztos. 

Tegnap óta új gondolatok fészkelték be magukat a fejembe. A könyvem. Mégpedig a Gaia Lelke. Kicsit át kellene fogalmazni, írni. 

Talán menni fog.

Talán lesz idő.

Talán lesz ihlet.

Talán lesz folytatás.

Talán lesz ihlet...

Hiányzik az írás.  Hiányzik az alkotás. Hiányzik az Írónő....

Talán egyszer...

Talán a közeljövőben...

Talán lesz KÖNYV.

Talán puha kötésben, nyomtatásban...   

Joyo^^

Mintha a fogamat húznák....

 Sziasztok!

Bocsánat, pár napig csendes voltam. Kicsit zaklatottak voltak az éjszakák a kisfiammal. Picit megborult az
alvásrendje és kb a blogolás volt az utolsó gondolatom...

De az elmúlt két napban kicsit visszarendeződni látszódnak a dolgok.

Ez a furcsa, bolond, változékony időjárás Nimóra és az ízületeimre is hatással volt.

Ráadásul tegnap még a fogorvosomnál is látogatást tettem. Foghúzás...nem tartozik éppen a wellness kényeztetések közé. De mióta szültem, minden átértékelődött. Csak ültem ott, elviseltem, hogy fogják a fejem, feszegetik a fogam, vágják az ínyem, roppan és roszog a fogam, majd összevarrták a helyét. 

Sőt, a rendelő várójában össze futottam a volt sógornőmmel. Mondanom sem kell, nem igazán nézett rám, vagy kommunikált velem. Igyekszem elengedni a dolgot. Bojkottált. Nem mintha akkor annyira szerettük volna egymást, amikor sógornők voltunk. Sok mindent elárul, hogy miként áll volt férjem családja ehhez az egészhez, vagy, hogy Ő hogyan látta a válásunk mikéntjét, mert sajnos nem vagyok biztos benne, hogy megértette az okokat... :( Vannak olyan dolgok, amik fiatal házasok között, de még viszonylag fiatal emberek párkapcsolatában is nagyon zavaró és sok-sok kompromisszumot igényel. És arra nem lehet egy életet építeni. De ez van. Elfogadom és elengedem.

Most szép életem van. 

 Legyen nagyon szép napotok.

Joyo ^^  

Régi programok felülírása

 Sziasztok!

Folytatódik tovább a közös élet kialakítása. 

Számomra még mindig nagyon furcsa, hogy nem dolgozom. Talán azért is, mert szeretem a hivatásom és mivel a babám előtt alig-alig olt pihenő benne, most furcsa, hogy csak az anyaság van porondon.

Emlékszem, egy barátnőm egyszer azt mondta alig várja, hogy gyereke legyen és végre  ne kelljen dolgoznia.... 

Akkor is furcsán néztem és most sem értem igazán. Sosem szerettem s monotonitást. s bár egy közel négy hónapossal minden nap más és mindig történnek új dolgok, azért  mégis csak hasonló képpen telnek a napok a rutin miatt. Tudom, hogy Nimónak ez biztonságot ad. Én pedig türelmet tanulok. 

Mivel egyre inkább melegszik az idő, így minden nap levihetem sétálni a kicsit. De már ez is felér egy edzéssel... :)

A másik, ami furcsa számomra mióta itthon vagyok a gyerekkel, hogy nincsen saját keresetem. Sosem szerettem függeni másoktól. A volt férjem mellett pedig muszáj volt félre tennem, hogy legyen aranytartalék ha bármihez kellett, mert sokszor elfolyt a pénz a házi kasszából. Ezért is ivódott belém, hogy legyen pénzem, hogy akár önálló is tudjak lenni, mert sokszor sakkoztam a számlákkal, hogy a lakbért be tudjam fizetni és még kajára is maradjon. 

Tudom, hogy Gé mellett nem szűkölködöm, még így sem, hogy csak egy keresetből élünk. Nincsenek is nagy igények, de azért nagy lelki munka volt elfogadni.

Jelenleg ez a hivatásom.... És igyekszem jól csinálni.

Hosszú időbe telt, amíg átírtam a régi, pénz miatt görcsölő programjaimat. Nagyom mélyen belém ivódtak. És nagyon sok helyzetet anno nem is tudtam irányítani. Hiszen nem én hoztam haza a nagyobb összeget, de nem is nálam volt, csak egy része, amit a lakbérre vagy ételre szánt az exem. Igyekeztem beosztani, de nyilván nem valami jól, ha alig volt elég. Bár olykor ő is vitt el a dobozból...ami nem esett jól, hiszen az a rezsire volt elrakva, nem pedig szerszámokra vagy bolhapiacra. 

Néha még ebben az életemben is vissza köszön, hogy begörcsölök, pedig semmi okom rá, hiszen mindre van, minden időben be van fizetve. Ráadásul mióta itthon vagyok én is lényegesen kevesebbet költök, hiszen nem mászkálok el sehova. 

Ez is még egy komoly feladat. A létbizonytalanság félelmét teljesen felülírni. Ami a jelen világhelyzetben nem is olyan egyszerű. Szerencse, hogy Gé-nek olyan munkája van, amire nagy szükség van. De azt megtanultam tavaly, ho

gy semmiben sem szabad biztosnak lenni. Csak a változás állandó...

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo ^^

u.i: Ha valaki esetleg kíváncsi a jelenlegi életemre képekben is, az Instagramon  ketten_egy_nadragban néven megtalál :)  

 Sziasztok!

Örömmel jelentem, hogy sokkal jobban vagyok. Végre itt a péntek és a közelgő hétvége gondolata megnyugtat. Ezen a héten Gé hosszús volt, így sok minden rám maradt, hiába jöttek át szüleim munka után, hogy kicsit segítsenek. Hiányzott a férjem. De tudom, hogy holnap hajnaltól már közösen oldjuk meg a felmerülő helyzeteket Nimóval kapcsolatban. 

Azt tudom, hogy a korábban említett dolgot mindenképpen átbeszélem vele. 

Várom, hogy végre vissza térjen a jó idő és neki indulhassunk kirándulni hármasban.

Mostanában, amíg pluszok voltak és napsütés, elkezdtem ismét a levegőhöz szoktatni Nimót. Muszáj. Mostanában nagyon szoba-baba volt. Az a probléma, hogy így közel négy hónaposan már unatkozik a mélykocsiban. Ültetni még nem szabad, és nem tudom annyira megemelni a mély kocsit, hogy rendesen körül tudjon nézni belőle. Most úgy oldom meg, hogy a hordozóját bele teszem a babakocsiba, így ha akar, tud nézelődni. Még csak fél-háromnegyed órákra viszem ki, mert hamar türelmetlenné válik és sírni kezd. Szoknia kell a helyzetet és megtalálni az örömöt a sétákban is. 

Egyelőre még nagyon, de nagyon cicis... sűrűn kér enni, inni. Így nehezebb hosszabb sétára elmenni vele, főleg, hogy a hideg miatt nem tudom akármikor megszoptatni... De majd ez is alakulni fog nála. Nem jó a négy fal között....

 

  Joyo^^

Démoni pusmogás és bakancslista

 Sziasztok!

Lelkileg jobban vagyok. Erősen dolgozom a lelki békémen. Vannak hullámok, de azért a szerelem és a boldogság minden esetben végül kiütéssel győz! 

A legdurvább "támadás" rendszerint az, amikor átsuhan a fejemen, hogy hiba volt újra kezdeni, s összepakolva a a cuccokat, elköltözöm a kisfiúnkkal. (Nagyon durvák ezek a lelki és mentális megkörnyékezések a negatív oldal részéről...De mély levegőt veszek és előbb vagy utóbb túl lépek rajta.) Hiszen Gé tényleg nem győzi a tudtomra adni, hogy mennyire szerencsés, hogy ismét az életében vagyok és családdal ajándékoztam meg. Azt hiszem ez az egyetlen fogás rajtam. Még ha mi is és Jé is boldog házasságban él, egy bizonyos szintű düh még mindig van bennem, és azt hiszem a démonkák ebbe tudnak belekapaszkodni. Főleg, amikor engedem addig pusmogni őket, amíg már eljutok arra a pontra az örvényben, hogy attól rettegek, hogy újra megtörténik, ha nem nyújtom a legjobbat minden téren. Tudom, tudom, hogy baromság. A legfontosabb, hogy Én békében legyen Saját Magammal. És akkor már őszintén el tudom hinni azt, amit édesanyám mondott: "Ha Gé valaha is úgy gondolná, hogy mással akar lenni, mert nem felelek meg neki, akkor menjen csak... Többet érsz annál."

Nem, egyáltalán nem akarom ezt emlegetni. Még poén szinten sem, pedig párszor vissza nyelem a nyelvem hegyéről... Önuralmat gyakorlok.

Sokkal inkább arra koncentrálok, ami van, nem pedig arra amitől félek, hogy megtörténhet.

Készítettünk például egy bakancslistát azokról a belföldi és külföldi helyekről, ahová szívesen elutaznánk hárman, vagy többen (ha jönnének a nagyszülők vagy barátok). Ha majd rendeződünk anyagilag így a baba érkezése és a lakás felújítása után, és Nimó is nagyobb lesz az utazgatáshoz, elkezdjük Magyarország felfedezését. Az Instagramon van egy profil, a @hovanemjunk nevet viseli. Rengeteg utazási célt ajánl egy kis leírással. Főként abból válogattunk :) Nézzetek rá, ha lesz kedvetek kicsit utazgatni, kirándulni belföldön :)

A többi pedig alakul, ahogyan kell. Ha egyszer igazán szembe nézhetek Jé-vel meglesz, ha nem, akkor marad a "néha látjuk egymást a városban és ilyenkor alaposan felmérjük egymást" opció...

Legyen nagyon szép napotok! 

Joyo^^   

Zöldségcentrifuga és lelki vívódások

 Sziasztok!

Férjem szombaton meglepett egy saját zöldség-gyümölcs centrifugáva. Így az egészségesebb étkezés most már tényleg csak egy karnyújtásnyira van. Már valóban csaj rajtam áll, hogy elkészítem-e az italokat avagy sem. 

Szépen fokozatosan fogyok vissza. Márciusra tervezem, hogy elkezdek mozogni is. 

Elértem már az egyik célom. Hetessel kezdődik a súlyom. Igaz, hogy 79,5 kg vagyok, de nagyon-nagyon régen nem láttam már a mérlegen ezt a kombinációt :) És ez felvillanyozott. Azt hiszem utoljára a második trimeszter elején láttam a mérleget ennyit, akkor azonban inkább elkeserített  a dolog. Túl gyorsan híztam. Egyszerűen csak zabáltam és zabáltam. A várandós vitamin miatt volt főként farkasétvágyam. Erre senki sem figyelmeztetett. Az első trimeszter végén már abba hagyhattam volna. A hatodik hónapban egy szülész-nőgyógyász doktornő hívta fel rá a figyelmem, hogy ez okozhatja. Miután abba hagytam, az éhség is elmúlt. 

Később már Nimó méretei miatt lettem akkora, amekkora. Így mentem be a szülőszobára 100,5 kilósan. 

Gyakorlatilag 21 kilóval vagyok kevesebb, mint közvetlenül a szülés előtt. 

Mindenem szépen alakul.

Még a nemi életem is kezd rendeződni, bár a legelején még érzékeny mind a három helyen, ahol vágtak, repedt, varrtak... de ez még mindig normális három hónappal a szülés után... De legalább a kedvem már megjött hozzá.

Volt pár dolog, ami kicsit kikezdtem mostanában az önbizalmam és a rendeződő életemet. Ezek a kis démonkák becélozzák a kapcsolatom békéjét. Leginkább az Ex-aktával. Tudom, hogy Gé úgy gondolja, hogy mind a kettőnknek megvan a maga múltja és ezzel tisztában vagyunk. De olykor nem értem, hogy miért jó neki felhozni és élményeket mesélni Jé-vel kapcsolatban. Olykor érzékelem, hogy elharapja a mondatot és pillanatok alatt javítja magát, hogy ne többesszámban, vagy úgy fogalmazzon, hogy egyértelműen érzékeljem, hogy Jé-ről van szó. Nem szándékos. Olykor szerintem esszébe sem jut, hogy esetleg megbánt vele, mert számára egyértelmű, hogy együtt vagyunk, szeretjük egymást. Számomra, mint nőnek, valahogy mégis egy pillanat, egy fél mondat, egy megjegyzés elég, hogy távolságtartóbb legyek, bezárkózzak, s csak szépen lassan tudok kibontakozni belőle és ismét lelki békére lelni. 

Valahol még mindig ott van bennem a megsebzett lány, aki helyett mást választottak. Hiába ellett az a tizenkét év, hogy megérjünk egymásra... Átbeszéltük... de mégis olykor-olykor kiesik egy-egy csontváz a szekrényből. És ezek a démonkák a legváratlanabb pillanatokban suttognak a fülembe rossz gondolatokat ébresztve. 

Kemény meló az egyensúlyt fenntartani. De szinte minden nap udvarol és erősíti bennem, hogy mennyire szeret, mennyire büszke rám, amiért ilyen jó édesanya vagyok, felnéz rám sok mindenért, szeret, imád, kíván mert nagyon szexisnek tart... innen tudom, hogy csak és kizárólag a démonkák tehetnek erről az egész bizonytalanságról....

Meló bizony lesz vele...

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo^^