A tündér keresztanya

Sophie kérdésére tettel válaszolok. Íme a...:

"A „Tündér keresztanya” ;

  -Ez nagyszerű hír! – lelkendezett Patrícia a telefonba, mikor felhívtam és elmondtam neki, hogy kivel lesz igazi randevúm aznap este. – És mit fogsz felvenni?
  -Még nem tudom. Keresek valamit a szekrényemben…
  -Nem!
  -Mi az, hogy nem? – csodálkoztam.
  -Ez nem egy sima találkozó! Te randira mész! Ez az első igazi randitok. Nem amolyan „kitúrok valamit a szekrényemből” találkozó! Találkozzunk kettőkor a bevásárlóközpont bejárata előtt. Veszünk valamit!
  -De nem akartam költeni…
  -Garantálom, hogy meg fog térülni. És amúgy sem akarunk tízezreket ott hagyni a boltban… csak valami dögös ruhát veszünk neked. Kérlek Magda, ne ellenkezz. Be akarsz tartani Zizunak, vagy sem?
Érzékeny pontra tapintott.
  -Ezt, hogy érted? Mégis miként tarthatnék be Izabellának ezzel?
  -Nos… ő is ott fog dolgozni a Szüreti napokon Marcival. Szerinted nem volna mélyütés, ha meglátná, hogy Krisztián, akit kinézett a legjobb barátnőjének, és minden gusztustalan kis furmányát beveti, hogy össze is hozza őket, megjelenne kézen fogva egy elképesztően dögös csajjal az oldalán? És ez a dögös csaj te volnál?
Ezen egy-két pillanatig elgondolkodtam, s valami furcsa meleg, bizsergető érzés jelent meg a gyomrom tájékán… bosszú? A fene sem tudja. De végül beadtam a derekam Patrícia unszolásának!
*****
Ténferegtem a butik állványai között, míg Patrícia a vállfákon lógó ruhák között lapozgatott. Hümmögött, jajgatott, morgott…. esküszöm még kerregett is, akár egy elégedett macska, amikor valami előnyös ruhadarab a kezébe került, majd azt is a kezembe nyomta.
  Érkezésünk után két perccel jelent meg az eladólány is a raktárból, s mosolyogva üdvözölte barátnőmet. Úgy tűnt, hogy nagyon is ismerik egymást. Alacsony volt, jól öltözött, s meglepően szép arca volt. Igazi porcelánbaba arc, melyet szabadon hagyott azzal, hogy összefogta hosszú szőke haját. Kicsit erősebb sminket viselt, mint ahogy azt a napszak megengedte volna, de még így is nagyon szép volt. Kicsit el is ment a kedvem az egész vásárlástól. Már, ha volt egyáltalán! Semmi szükségem nem volt arra, hogy az amúgy is tépázott női önbecsülésem még nagyobb csorbát szenvedjen, ha egy tükörben látom magam ezzel a modellforma lánnyal. Aki fura módon nagyon is ismerős volt valahonnét. Kutakodtam az emlékeimben… de nem akart beugrani, hogy honnan olyan ismerős az arca!
  -Szia Pat. Úgy látom, hogy már kiszolgáltátok magatokat.
  -Nahát – lepődött meg Patrícia. – Nem is tudtam, hogy itt dolgozol. Azt hallottam, hogy felhagytál a hossteskedéssel.
  -Csak két hete álltam munkába. Ideje volt nekem is elhelyezkednem – mosolygott tovább a lány. – Mit kerestek? Hátha tudok segíteni.
Láttam Patrícián, hogy még mindig alig jut szóhoz meglepetésében, de próbálta összeszedni magát. – Igazából a barátnőmnek szeretnék valami dögös ruhát. Randira megy – vigyorgott sokatmondóan fekete hajú kis barátnőm, s közben felém biccentett. Felém, aki egyre inkább elvesztette a fonalat, s ettől még inkább zavarban voltam és bezárkóztam valami hideg, távolságtartó álarc mögé. Nem tehettem túl jó benyomást. De akartam egyáltalán? Valamiért akartam. Igen. Szerettem volna! De mégis kényelmetlen volt, ahogy a szőke végigmért. Rosszindulatot, lenézést akartam beleérezni, mert nem vagyok annyira szép, mint ő. Pedig ezt csak én gondoltam! Most már tudom. Ő sokkal inkább kedvesen mosolygott, s próbált méretet venni rólam a szemeivel.
  -Azt hiszem, hogy ez lesz a te méreted. És szerintem a szín is illik hozzád. Próbáld csak fel – adott a kezembe egy drapp színű horgolt hosszú pulóvert. Egy picit összeugrott tőle a gyomrom, mert még sosem próbáltam hasonló darabot.
Patrícia ott maradt a lánnyal, amíg én belebújtam a ruhába a próbafülke biztonságában. Levettem magamról sorba a farmert, a bő pulóvert, a vékonyabb kis hosszú ujjumat, majd átdugtam a ruhán a fejem és eligazgattam magamon. Féltem a tükörbe nézni. Nem azért nem volt nőies, dögös, testhezálló ruhám, mert nem vonzottak. Hanem mert a megmaradt csekély önbizalom miatt azt gondoltam, hogy egyik sem állna jól. Nem is nagyon mertem felpróbálni őket. A testképem sem volt az igazi. Öltöztem én kosztümbe, húztam fel szoknyát és magas sarkú cipőt. De mindig bővebb szabásúakra esett a választásom, mert úgy gondoltam, hogy azzal eltakarom az előnytelennek vélt csípőmet és fenekemet. De amint a tükörbe pillantottam, arcomra kiült a csodálkozás. Már egy jó ideje nem álltam rá a mérlegre. Fogalmam sem volt arról, hogy hány kilót nyomhatok. Én csak annyit láttam, hogy a ruha anyaga csak olyan domborulatokat emel ki, melyek nőiesen kerekedtek. Ahol kellett ott domborodtam, ahol kellett ott lapos voltam. A ruha színe kiemelte hajam és szemem barnaságát. A nyáron szerzett bőrszín és hatásosabbá vált általa. A garbó része nem volt túl magas, s elég lazaszövésű ahhoz, hogy ne fojtogasson. Az ujjai hosszúak voltak, s az alja valahol combközép tájt ért véget.
  -Na? Eltévedtél abban a ruhában? – hallottam Patrícia hangját.
  -Nem, már felvettem – válaszoltam, de még mindig a meglepetés hatása alatt bámultam a tükörképem. Ki ez a nő? Ez az én testem?
  -És meg is mutatod, vagy államtitok marad?
Kiléptem a függöny mögül. – Na? Mi a véleményetek?
Az igazat megvallva, szavakra semmi szükség sem volt. Barátnőm arcára volt írva a meglepetéssel vegyes elégedettség. Csak néhány pillanat kellett hozzá, hogy széles vigyor költözzön az arcára.
  -Nahát! Milyen vékony vagy! – hallottam a szőke eladólány hangját. – Szerencsés vagy.
  -Miért? – ezen őszintén meglepődtem.
  -Te az a fajta vagy, akin minden ruha jól áll. Higgyél nekem – mosolygott, de a hangjában valóban volt valami fájdalom. Csak pár centivel lehetett alacsonyabb barátnőmnél, ami azt jelentette, hogy a magas sarkú cipő ellenére is körülbelül a vállamig ért. – Mit nem adnék néha, ha magasabb lehetnék. Talán könnyebb volna néhány dolog az életemben.
  -Ne viccelj. Én sokáig szerettem volna alacsonyabb lenni – mondtam őszintén.
  -Miért? – most ő lepődött meg.
  -Utáltam kilógni a sorból. Ezt az óta elfogadtam és megszoktam. De ami jobban zavart, hogy a legtöbb barátnőm, aki jóval alacsonyabb volt nálam, könnyebben találtak párt maguknak – megvontam a vállam. – Ez az, amiért utáltam magasnak lenni. A legtöbb férfinak az alacsonyabb nők tetszenek.
  -Nehogy azt hidd – szólt közbe most már Patrícia is. – De hagyjuk is.
  -Egyetértek Pattal. Nem mindegyik. Én is vonzódom egy férfihoz, aki jóval magasabb, mint én. Majdnem két méteres. De mégsem jutunk egyről a kettőre. Mégsem adom fel a reményt – mosolygott a lány, s a magabiztosság kezdett visszatérni a hangjába.
  -Sosem szabad feladni. Ha feladtam volna az elmúlt néhány hónapom miatt, már rég az Ikva tónak mentem volna – vontam vállat.
  -Khöm… nem szeretném félbeszakítani a kölcsönös lelki-fröccsöt, de elég sok dolgunk van még a randid miatt – szólt közbe kicsit feszülten Patrícia.
  -Jólva-jólvan – sóhajtottam. – Szóval… jó lesz ez a ruha?
Az igenlő válaszok után kifizettem. Meggyőztem magam, hogy meg fog térülni a ruha ára. Igenis képes leszek arra, hogy jó fizetést csikarjak ki Bözsiből a hónap elején. Csak bizonyítanom kell! Hajrá Magda!
  -Sok sikert ahhoz a férfihoz. Szorítok érted – mondtam búcsúzáskor a szőke lánynak, aki boldogan mosolygott vissza rám a pult mögül. Teljesen beleillett a csillogó-villogó táskák és egyéb kiegészítők hátterébe.
  -Neked pedig sok sikert a randihoz. Szia, Pat!
Patrícia is búcsút intett, majd mikor kellő távolságba értünk a ruhabolttól, alig halhatóan mélyet sóhajtott.
  -Ilyenkor megnyugszom – mondtam mosolyogva.
  -Mire gondolsz?
  -Csak arra, hogy abszolút nem vagyok egyedül a helyzetemmel. Látod, itt van ez a gyönyörű lány, és még ő sem tud összejönni azzal, akivel szeretne. Talán vak az a fickó?
  -Addig örülj – mondta végül Patrícia sokat sejtető pillantással.
Megálltam. – Ezt, hogy érted?
Patrícia is megállt, bár egy picit távolabb tőlem. Még mindig feszült volt. Tudtam, mert csak olyankor jelentek meg kis ráncok a két szemöldöke között.
  -Ő Ivett. Tudod, azért picit vicces volt titeket hallgatni, hogy traccsoltok a szerelmi életetekről, és sok sikert kívántok egymásnak, miközben az egész beszélgetésetek tárgya ugyan az a férfi volt – végre ő is vigyorgott. Sőt! Kacagott! A kis szemét!
Én viszont még mindig megdermedve álltam a márványpadlón kezemben a papírtáskával, ami a frissen vásárolt randi-ruhámat rejtette. Éreztem, hogy ég az arcom. Nyílván piros voltam.
  -Hogy…. Mivan?!
  -Ő volt Ivett. Vele randizott Krisztián. Ő Zizu legjobb barátnője – magyarázta Patrícia.
Végre kifújtam az addig visszafojtott levegőt.
  -De hát… annyira szimpatikus volt!
  -Igen, mert fogalmatok sem volt róla, hogy ki a másik. Így mindenki kedvesen indított és az őszinte, barátságos arcát mutatta. Ne félj, ha tudta volna, hogy ki vagy, ki sem szolgál – vigyorgott továbbra is barátnőm. - Izabella nem fukarkodott a sértésekkel, amikor rólad beszélt neki – legyintett. – Na… gyere, még veszünk neked valami meleg harisnyát, hogy ne fagyjon be a segged este.
  -Basszus! Egyre inkább tele van a púpom ezzel a zseb szépségkirálynővel! – morogtam miközben Patrícia után siettem, aki már eltűnt a tömegben.
Ha tudtam volna, hogy mit tartogat még nekem a jövő, lehet, hogy másként beszéltem volna. De addig még sok víznek le kellett folynia az Ikva-patakon, hogy elrendeződjenek a nézeteltérések!
Igyekeztem a jelenben tartózkodni, s nem azon túráztatni a gondolataimat, hogy vajon miket hordhatott össze rólam Izabella. Hajlamos voltam túlkombinálni, többnek hinni dolgokat, és ahogy barátaim korábban már megfogalmazták, feleslegesen fecsérelni rájuk az energiáimat, ahelyett, hogy a saját életemmel foglalkoztam volna. Abban a minutumban éppen azon voltam. Siettem Patrícia után, hogy a harisnyaboltban utolérjem. Közben arról győzködtem magam, hogy bármennyire is törte magát a szobacirkáló azon, hogy nekem keresztbe tegyen és lejárasson, mégiscsak nekem volt randevúm azzal a férfival, akit foggal-körömmel a barátnőjének akart megszerezni. Nos… bevallom, ez némi elégedettséggel töltött el.
  -Min mosolyogsz olyan elégedetten, - kérdezte barátnőm, miközben egy sűrűszövésű polár harisnyát próbált oda a ruhámhoz, hogy egyeztesse a színeket.
  -Mi? Mosolygok? Fel sem tűnt.
  -Úgy nézel ki, mint egy macska, aki jól lakott.
  -Csak eszembe jutott, hogy randim lesz.
  -Végül is… jókor esik le – vigyorgott barátnőm. – Már vagy egy órája arra készülünk.
  -Nem úgy… - ellenkeztem.
  -Tudom, hogy érted. Végre felfogtad, amit a telefonba mondtam. De, nagyon szépen kérlek, a randin mindezt felejtsd el és csak élvezd a pillanatot. Nagyon szépen kérlek Magda. Ne gondolkodj.
  Vajon, hogy van az, hogy már a második barátnőm kért erre?
Hüm! Nem is tudom. Talán mert ismernek? Kérdezte Józan Ész, aki már egy jó ideje nem hallatta a hangját!
*****
  Két órával a találkozó előtt Patrícia az utolsó simításokat végezte rajtam édesanyám asszisztálása mellett. Ő teljesen be volt zsongva, hogy végre újra randevúzom. Ez azon is érződött, hogy az öltözékem mellé a saját ruhatárából kölcsönzött számomra egy sötétzöld laza kardigánt, melyet egy aranyszínű virágformájú brossal lehetett összefogni a melleim előtt.
Úgy éreztem magam, mint aki élete első randevújára készül! Talán volt is benne valami. Őszintén megvallva, nem sok komoly randevúm volt férfiakkal, de korábban még fiúkkal sem. Valahogy nem jött össze, vagy, ha össze is jött, az hamar szexbe torkollott, és onnantól már nem voltak olyan találkozóim, amik arról szóltak volna, hogy megismerjük a másikat. Nálam ment, mint a karikacsapás. Balázzsal is csupán két találkozóm volt azon túl, hogy a barátokkal való közös programokon összefutottam vele és jókat beszélgettünk. Volt, aki már akkoriban egy párként kezelt bennünket, mert az volt a szíve vágya. Aztán mi lett belőle!
  -Örülnék, ha nem hunyorognál. Nem akarom kibökni a szemeidet – szólt rám Patrícia, kezében a fekete szemceruzával. Ezt már megvitattunk. Mármint, hogy a ruhámhoz és a természetes színeimhez a barna illett volna, de mivel drámai hatást akartunk tenni Nemes úrra, a fekete jobbnak tűnt. 
  -Bocsánat.
  -Merre jársz?
  -Csak elméláztam – válaszoltam, s igyekeztem Balázs emlékét kihessegetne a fejemből, hogy még véletlenül se vonzzam be újra. Úgy hiányzott volna mostanában az életembe, akár egy púp a hátamra!
  -Amíg készülődtök, kifényesítem a bőrcsizmád – ajánlkozott édesanyám.
  -Ne, anya, hagyjad. Majd én. Ne fáradj.
  -Kislányom. Ez nekem minden, csak nem fáradság. Szeretnélek végre boldognak látni.
  -Szerintem ahhoz sokkal több kell, mint egy ragyogó barna bőrcsizma – szólt Patrícia, miközben sötét kontúrt rajzolt a szemeim közé, melynek hatására világosbarna íriszeim szinte világítottak.
  -Azt én is tudom drágám – simogatta meg Patrícia fekete haját az anyám. – De valahol el kell kezdeni – ezzel, széles vigyorral az arcán, csizmáimmal a kezében eltűnt a konyhában.
  -Édesanyádnak érdekes életfelfogása van – jegyezte meg Patrícia miközben arany és bronz árnyalatú szemhéjpúdert kent fel a szemeimre. – De azt hiszem ezért is szeretem annyira.
  -Édesanyámnak mindennel kapcsolatban érdekes a felfogása – mondtam mosolyogva és a lehető legnagyobb szeretettel.
Húsz perccel később útra készen álltam az előszobában. Hajam oldalra fésülve, egy hosszú, vastag fonatban omlott a baloldalon a melleimre. Ruhához passzoló smink, finom, szolid arany fülbevalók. A ruha úgy simult rám, mintha legalábbis a második bőröm lett volna. Combközéptől bézs színű vastag harisnyában folytatódtak a hosszú lábak, s az amúgy is száznyolcvan centiméteres magasságom meg lett emelve legalább öt centivel a középbarna bőrcsizma miatt. A rám adott poncsó szerű kardigán kicsivel szolidabbá tette az összhatást. Míg fel nem vettem, nehezen hittem el, hogy az előszobai tükörből visszapislogó nő én vagyok. Illetve… azt láttam, hogy hasonlít rám, de ez a nő nagyon jó formában volt! Nagyon régen nem láttam magam ilyennek. Legfeljebb, ha bálba mentem. De már az is évekkel ezelőtt volt!
  -Sanyi, ezt nézd meg! – kiabált be anyám a nagyszobába.
  -Mit?
  -Nézd meg a lányod.
Apám hamarosan kidugta fejét a nagyszobából és végigmért. Hümmögött egyet, majd…
  -Nem mehetsz sehova – póker arc.
Mind a hárman rámeredtünk.
  -Jól van, jól van – emelte fel mind két kezét, mint aki megadja magát. – Csak vicceltem lányok. Ne nyársaljatok mindjárt fel a tekintetetekkel. Nagyon szép vagy Magda. Krisztián jóravaló gyerek, de, ha megbánt, biztos lehet benne, hogy a bőre az erkélyen fog lobogni. Jó szórakozást – ezzel homlokon csókolt, majd visszabújt a „barlangjába”.
  -Érezd jól magad kicsim. Mikor jössz? – kérdezte anyám már az ajtóból.
  -Még nem tudom.
  -Semmi gond. Majd holnap elmesélsz mindent – intett búcsút, dobott felém egy csókot, majd bezárta az ajtót.
Patríciával a parkolóban váltunk el. Nekem még bőven volt időm a találkozóig, neki azonban mennie kellett, mert éjszakás volt a bárban. Felajánlotta, hogy egy darabon elvisz autóval, de úgy éreztem fel kell készülnöm a randevúra, s ehhez az a félórányi sétaút bőven elégnek bizonyult a háztól a Tűztoronyig. Ki kellett szellőztetnem a fejemet.
  -Na jó. Aztán elmesélni mindent – intett Patrícia.
  -Ígéren - bólintottam. –Várj!
Visszafordult a kis autótól. – Igen?
  -Nagyon szépen köszönök mindent. Nem csak azt, amit ma tettél…
  -Ugyan már. Nem kell érzelgősködni. Barátok vagyunk. Örömmel tettem, amit tettem.
  -Tudod mit?
  -Hüm?
  -Te vagy az én Tündér keresztanyám!
  -Azért reménykedem benne, hogy nem hagyod el a fél csizmádat valahol a városban kis Hamumagdolna – vigyorgott barátnőm, majd beszállt a kormány mögé. Mielőtt becsukta volna az ajtót, még hallottam, hogy megcsörren a telefonja. – Szia Marci! -fél kézzel tekerve a kormányt, hajtott el mellettem.
Én pedig könnyed léptekkel elindultam a találkozóhely felé, reménykedve a legjobbakban."

Remélem tetszeni fog. Várom a kommenteket ^^

Joyo