2014. március 12., szerda

Egy bemutató fejezet az újból...

Sziasztok!

Mostanában nem jelentkeztem, mert egyrészt szerencsére elborítottak munkával, másrészt szabadidőmben az új történetet írom, de akkora lendülettel, hogy néha úgy érzem, csak úgy ömlik keresztül rajtam a történések. Nagyon szeretném megosztani veletek az első fejezetet. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.

"

1;
XI. század alkonyán…

  -Ez volna a Vég, Uram?
  -Nem Tomajd. Ez még nem a vég – nézett fel a halom pergamen lap fölül a szikár termetű férfi miután leírta az utolsó sorokat, melyeket még hátra akart hagyni. Tagjai nem remegtek, bár nem volt már fiatal. Hat ujjas kezével határozottan fogta a sólyom tollat, mellyel a legősibb betűket rajzolta, melyeket valaha is istenek és emberek láttak vagy értettek. Ő is odalépett leghűségesebb embere mellé a kőablakhoz. Elkomorult, ahogy felismerte a jeleket. Az eget, mintha vörösre festették volna, fekete fellegek gyűltek a horizont felett baljóslatúan várakozva valamire. Igen, valamire. Mert a felhők éltek.
  -Uram! – egy páncélba öltözött férfi tépte fel a vaskos fa ajtót és lépett be a helyiségbe. Mélyen meghajolt az ablaknál álló két férfi előtt.
  -Jelentést kérek – szólt határozottan a belépőre az uralkodó.
  -Arimán elérte a völgyet, uram. Az első vonalat megsemmisítette. Most Tétény és csapata állta el az útját, de úgy tűnik, hogy feltartóztathatatlan.
  -Mert Arimán valóban feltartóztathatatlan – mondta az uralkodó.
  -A parancsodra várunk, uram.
  -Nem! – csattant fel Tomajd. – A királyt ki kell menekíteni a várból és biztonságba kell helyezni, amíg még nem késő.
  -Nem Tomajd. Nekem ott a helyem az embereim élén.
  -De, uram!  Te vagy a király!
  -Tudom! Éppen ezért kell ott lennem. Egy király nem futamodik meg a sorsa elől, hanem szembenéz vele. Ez egy jó uralkodó egyik ismérve – a király ismét várakozó tisztjére nézett, aki még mindig várta a parancsot. – Szólj hát Kosnak, hogy készítse az embereit. Mi is csatlakozunk Tétényhez a völgynél. Most elmehetsz.
A férfi ismét meghajolt, majd elhagyta a helyiséget, hogy teljesítse a parancsot.
Tomajd ismét a királyhoz fordult.
  -Uram…
  -Nem Tomajd. Nem fogsz lebeszélni róla. Te is ismered az eljövendőt. Fehér csuhás barátom. Tedd, amit meg kell tenned. Én is teszem a magamét.
Úgy tűnt Tomajd végül belenyugodott az uralkodó akaratába. Hiába voltak barátok, nagyon is jól tudta, hogy hol a helye és mi a dolga, de legfőképpen azt tudta, hogy a király akaratával sosem célszerű szembeszállni! Világoszöld szemeit barátjára emelte, aki nehézkesen, de éppen a páncélingbe igyekezett belebújni. A király termete daliás volt, még kora ellenére is mindenki más fölé emelkedett. Hosszú vörösbarna oroszlánsörényébe, melyet legtöbbször fonatban hordott, és szépen ápolt körszakállába már jócskán deret festett az Idő Ura. Szép arcát ráncok árkolták. Tomajd odalépett hozzá és segített felvennie a páncélt.
  -Uram…
  -Ne búcsúzkodj barátom. Tudod, hogy még találkozunk – mosolygott a király, s ez az őszinte mosoly beköltözött meleg mogyoróbarna szemeibe is, melyeken akár hogyan is próbálkozott az Idő Ura, semmit sem tudott változtatni. A szem a lélek tükre. És a király lelke mindig ugyan az marad. Az a zabolázatlan ifjú, akit hajdan megismert és beavatott, mint táltos főpap.
  -Igen, uram. Tudom – bólintott Tomajd.
  -Fogd és tégy, ahogyan megbeszéltük. Sok lesz még a dolgod – a király nagyon jól tudta, mikor átadta a könyvet, hogy fehér csuhás barátja megtartja a szavát és helyesen cselekszik. Látomásai megmutatták neki az eljövendőt. Nem volt félelem a szívében. Tudta, hogy gyermekei jó helyen vannak, szeretett felesége pedig már régen nem volt közöttük. Önmagát sem féltette. – Az ősök megsegítenek, ahogy eddig is tették.
  -Isten és a Nagykirály legyen veled, uram – Tomajd átadta urának a pajzsot. Mind a ketten tudták, hogy az ősök ez egyszer nem fogják a királyt megvédeni. Az uralkodó azon az éjszakán rálép a Csillagösvényre. Magához vette csatabárdját mely nélkül sosem indult harcba. Vissza sem nézett, csupán eltűnt a csigalépcsőn. Tomajd egyedül maradt a fáklyák fényében. Lenézett a kezében tartott bőrkötéses könyvre. Hatalmas értéket tartott a kezében. Olyan értéket, mely telis-tele volt titokkal. Titkokkal, melyek csupán az arra érdemesek kezében oldódtak fel. Még maga Tomajd sem férhetett hozzá. Az ő dolga annyi volt, hogy elrejtse és vigyázzon arra, hogy senki se találjon rá, amíg el nem érkezik a megfelelő pillanat. Amikor a Nagykirály újra köztük nem jár, és amíg az országot újra a Nagyboldogasszony védelmébe nem ajánlja. A könyv akkor ismét megjelenik, a titkai pedig láthatóak lesznek. 
Tomajd a falon megforgatott egy faragott szarvas fejet, s egy halk súrlódó hangot követően megnyílt mellette a fal, ő pedig a könyvet a fehér anyag alá rejtve, eltűnt a vár alatt húzódó barlangrendszerben."

Egyelőre most őt írom, és nagyon szépen haladok vele. Ez egy teljesen más műfajú sztori, mint az előző. Ha esetleg megosztok a továbbiakban fejezeteket, mindig jelzem az elején, hogy melyik regényhez tartozik. De most kíváncsi vagyok a véleményetekre. 

Puszi

Joyo ^^

2 megjegyzés:

A jó úton...

 Újult erővel vetem bele magam az életmódváltásba. Nem is olyan régen látogattam el a nőgyógyászomhoz. Óva intett, hogy, ha így folytatom az...