Útkeresés....

Sziasztok!

Újra itt.

Gondolkodva, elemezgetve, óvatosan lépdelve egy új úton, amely még ismeretlen és a teljes sötétség

borítja. Lehetnék vakmerő és végig sétálhatnék rajta. De óvatosnak kell lennem. Ingoványos a talaj és nekem még nincs elég önbizalmam ahhoz, hogy egyenes háttal közlekedjek rajta. Igyekszem bízni a Sorsban, hogy rendszerint a jó irányba terel és előbb vagy utóbb kiderül, hogy mire is volt jó az a sok minden ami rám szakadt.

Keresem magam. Mint MI mindannyian ebben a világban. De még nem találom a helyem. Amit sokáig annak és a helyes útnak véltem mára keresztúthoz ért és meg kell hoznom egy olyan döntést ahonnan nincs visszaút. Igyekszem befelé figyelni. Meghallani a saját lelkem hangján a szeretteimén kívül, akik túl harsognak a tanácsaikkal. Én mégis mit szeretnék? Merre menjek? Még csak formálódik bennem az elhatározás.

Semleges területen, ahol mostanában vagyok, egyszerűbb gondolkodni. Kiszakadva a megszokott rutinból és környezetből.

Furcsa, ijesztő vagy inkább gyönyörű az ami velem és körülöttem zajlik. Az Anamé program hatására felpörögtek az események az életembe. Aminek borulnia kellett az borult is, minden fenekestül felfordult. De muszáj volt, én ezt őszintén hiszem. Mert sajnos az emberek nagy része inkább csendesen szenved a megfeneklett élethelyzetében, mert fél változtatni. Fél attól, hogy felforduljon az élete. Inkább elfogadja, kompromisszumokat köt annak érdekében, hogy a kényelme meglegyen. Csak ne kelljen szembenéznie a kudarcaival, a hibáival, a rossz döntéseinek következményeivel, az egója kreálmányaival. Még csak véletlenül se kelljen kilépni a komfortzónából és védőháló nélkül nekiveselkedni a nagy ugrásnak.

Megtanultam, hogy a fejlődés nincs változás nélkül. A változás pedig elkerülhetetlen melléklete a

fájdalom. Lehet az lelki és lehet fizikai. Mert amiket éveken keresztül elnyomtunk, szőnyeg alá sepertünk vagy nem voltunk hajlandóak foglalkozni vele, azok bizony felszínre fognak kerülni, s ahogy megdolgozunk velük fizikai betegség, tünetek formájában kilöki a lelkünk, hogy fizikai síkon a testünk is kidolgozhassa magából. Mind-mind magunknak kreáltuk. Megmutatja magát. El kell fogadnunk. Ez talán az egyetlen út ahhoz, hogy feldolgozzuk és elengedjük.

Ha egy spirituális tanítónak kikiáltott személy azt állítja, hogy tud olyan módszert, ami pillanatok alatt kioldja az évtizedes, vagy több életes blokkokat és le is veszi rólunk, az bűnt követ el, hiszen elvette tőlünk az igazi gyógyulás lehetőségét. Vagy hazudik és a pénzünket akarja. De ez most két sarkított példa volt. Hiszen a gyermek is úgy tanul igazán, ha saját tapasztalatokat gyűjt, feldolgozza azokat és beülteti az életébe.
Mi is megkaptuk a szabad választás jogát. Ha más old meg helyettünk valamit, azzal csak tőlünk veszi el a tapasztalás és tanulás lehetőségét.

Amikor felfüggesztem a program gyakorlását egy időre megrekedek az életemben. Érzem magamban a feszültséget, a nyomást, egyre mélyebbre kerülök egy negatív örvényben, semmi sem halad. Amikor újra neki veselkedek, s akár ha csak 3-3 gyakorlatot elvégzek, egyrészt kirobban belőlem egy jókora tisztító sírás. Másrészről valami történik. Egy felzaklató beszélgetés, egy szituáció ami előrébb mozdítja az életem alakulását. Vagy fájdalommal vagy örömmel kísérve, de végül mindig pozitív a végkifejlet. Én ezért bízom a programban. Tudom, hogy a fájdalmak, az örömök, a szar szituációk, a borulások, a betegségek (még ha komolyak is), mind-mind azért jönnek, mert korábbi meg nem oldott problémáim kívánnak meggyógyulni, nem éppen időrendi sorrendben. Mindig van fontossági tényező. Én már igyekszem semmit sem megkérdőjelezni. Muszáj belesimulni a történésekbe, vagy az ember beleőrül, esetleg feladja, s ott marad egy csomó megbolygatott blokkal, melyek betegség formájában megrekedtek benne. És onnantól kezdve könnyű másokat hibáztatni akik utat mutattak. De ha mi magunk nem vagyunk bátrak és nem csináljuk végig... magunknak kerestük a bajt.

Így magamnak is csak azt mondhatom jó tanácsként, hogy ne hátráljak meg a fájdalom és a nehézségek láttán. A legvégén elérem én is amit szeretnék.

Áldás nektek!

Inanna