Sziasztok!
Férjem szombaton meglepett egy saját zöldség-gyümölcs centrifugáva. Így az egészségesebb étkezés most már tényleg csak egy karnyújtásnyira van. Már valóban csaj rajtam áll, hogy elkészítem-e az italokat avagy sem.
Szépen fokozatosan fogyok vissza. Márciusra tervezem, hogy elkezdek mozogni is.
Elértem már az egyik célom. Hetessel kezdődik a súlyom. Igaz, hogy 79,5 kg vagyok, de nagyon-nagyon régen nem láttam már a mérlegen ezt a kombinációt :) És ez felvillanyozott. Azt hiszem utoljára a második trimeszter elején láttam a mérleget ennyit, akkor azonban inkább elkeserített a dolog. Túl gyorsan híztam. Egyszerűen csak zabáltam és zabáltam. A várandós vitamin miatt volt főként farkasétvágyam. Erre senki sem figyelmeztetett. Az első trimeszter végén már abba hagyhattam volna. A hatodik hónapban egy szülész-nőgyógyász doktornő hívta fel rá a figyelmem, hogy ez okozhatja. Miután abba hagytam, az éhség is elmúlt.
Később már Nimó méretei miatt lettem akkora, amekkora. Így mentem be a szülőszobára 100,5 kilósan.
Gyakorlatilag 21 kilóval vagyok kevesebb, mint közvetlenül a szülés előtt.
Mindenem szépen alakul.
Még a nemi életem is kezd rendeződni, bár a legelején még érzékeny mind a három helyen, ahol vágtak, repedt, varrtak... de ez még mindig normális három hónappal a szülés után... De legalább a kedvem már megjött hozzá.
Volt pár dolog, ami kicsit kikezdtem mostanában az önbizalmam és a rendeződő életemet. Ezek a kis démonkák becélozzák a kapcsolatom békéjét. Leginkább az Ex-aktával. Tudom, hogy Gé úgy gondolja, hogy mind a kettőnknek megvan a maga múltja és ezzel tisztában vagyunk. De olykor nem értem, hogy miért jó neki felhozni és élményeket mesélni Jé-vel kapcsolatban. Olykor érzékelem, hogy elharapja a mondatot és pillanatok alatt javítja magát, hogy ne többesszámban, vagy úgy fogalmazzon, hogy egyértelműen érzékeljem, hogy Jé-ről van szó. Nem szándékos. Olykor szerintem esszébe sem jut, hogy esetleg megbánt vele, mert számára egyértelmű, hogy együtt vagyunk, szeretjük egymást. Számomra, mint nőnek, valahogy mégis egy pillanat, egy fél mondat, egy megjegyzés elég, hogy távolságtartóbb legyek, bezárkózzak, s csak szépen lassan tudok kibontakozni belőle és ismét lelki békére lelni.
Valahol még mindig ott van bennem a megsebzett lány, aki helyett mást választottak. Hiába ellett az a tizenkét év, hogy megérjünk egymásra... Átbeszéltük... de mégis olykor-olykor kiesik egy-egy csontváz a szekrényből. És ezek a démonkák a legváratlanabb pillanatokban suttognak a fülembe rossz gondolatokat ébresztve.
Kemény meló az egyensúlyt fenntartani. De szinte minden nap udvarol és erősíti bennem, hogy mennyire szeret, mennyire büszke rám, amiért ilyen jó édesanya vagyok, felnéz rám sok mindenért, szeret, imád, kíván mert nagyon szexisnek tart... innen tudom, hogy csak és kizárólag a démonkák tehetnek erről az egész bizonytalanságról....
Meló bizony lesz vele...
Legyen nagyon szép napotok!
Joyo^^
Nem akarok beleokoskodni, arra gondolok, én mit csinálnék ez esetben (ex akta).
VálaszTörlésÉn (nem tudom, túl vagy-e ezen már) biztosan "elbeszélgetnék" erről, hogy legyen kedves erre vigyázzon, mert ez nekem fáj, és zavar még. Remélhetőleg az idő múlásával enyhül, vagy elmúlik, közös odafigyeléssel.
A legjobbakat Nektek!
Köszönöm Ági a támogatást.Sokszor úgy éreztem, hogy megkaptam a kérdéseimre a választ. Többször átbeszéltük. Válaszolt a kérdéseimre. Többször úgy éreztem, hogy minden a helyén van, elengedtem, boldog vagyok, szeretem az életemet.
TörlésDe valahol előbb-utóbb valami feljön bennem. Düh. Ezt dühnek nevezném. Legszívesebben üvöltöznék Jé-vel, megrángatnám. És Gé-nek is még lenne mit mondani, de közben tudom, hogy Ő már nem az az ember, aki anno megbántott. Van, amikor átfut az agyamon, hogy nem kellett volna újra kezdeni, hogy sokszor fáj még a múlt, de közben a lelkem mélyén tudom, hogy csak a démonkák pusmognak a fülembe, mert a férjem szeret és nagyra értékel. Van mivel dolgoznom, az biztos.
...meg szerintem az idő az, ami megoldja ezt
VálaszTörlés