Csak egy álom...

Az egész olyan hihetetlen volt ahogy elkezdődött. Többször elgondolkodtam már rajta, hogy ki kezdeményezett, de csak a kellemes érzés marad minden józan ész nélkül.
 Ahogy ránéztem, egy örökkévalóságnak tűnt. Nekitámaszkodott a falnak bezárva engem, finoman félresöpörtre a hajamat és egy puha csókot nyomott a nyakamra. Beleborzongtam. Nem, hogy józan ítélőképességem, de gondolataim sem voltak. Amikor pedig ajkaink találkoztak, olyan volt, mintha az

Augusztus 20-i tűzijátékot látnám a szemhéjaim mögött. Abban a pillanatban feladtam mindent!
Nem voltak sem kétségek, sem akadályok, sem észérvek... csak két elevenen lüktető emberi lény, aki ugyan azt akarta. Szexet! Feloldódni, elmerülni a másikban, majd a végén boldog öntudatlanságba zuhanni! 
Teste az enyémnek simul paradox érzés volt. A hideg fal és forró teste szorításában állt remegő térdekkel. Alig bírtam el saját magam. Meg kellett benne kapaszkodnom. Két karom a nyaka köré fontam, melleim fájdalmasan feszültek a vágytól. Mély torok hangon fel is doromboltam....
Olyan, mintha a legtöbb férfinak ez zöld jelzést adna, mert lehúzta rólam a felsőt....
Tudtam, hogy nincs már messze. A testem sikoltozott a kielégülésért, s mikor keze az egyik mellemre siklott még hangosabban nyögtem....

Ekkor valahonnan a távolból egy örök érvényű magyar hitvallás sorai úsztak felém...:
 "Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában..."
... a csengőhangom. Amikor pedig az utána következő Kárpátia szám is megszólalt hozzá felpattantak a szemeim, én pedig ott feküdtem a hatalmas ágyban egyedül! A hátamra fordultam és mélyet sóhajtottam. Reggel fél hét volt. Sejtettem, hogy ki hív ilyenkor. Csak egy valaki lehetett. Párom. Az ő fényképe mosolygott rám a telefon képernyőjéről. Az álom lassanként elhalványult. Nem, abszolút nem szégyelltem magam. Csak álmodtam. Csak egy álom volt....