2014. május 27., kedd

Egyre otthonosabb a lakás :-)

Sziasztok!

Most már három hete, hogy összebútoroztunk Párommal. Persze megvannak az előnyei és a hátrányai is, de főként az előnyeit élvezem. Rengeteg pozitív változás érkezett az életünkbe azóta. Nem kezdek el áradozni, sokan úgy is értitek, tudjátok, hogy miről van szó. A legszembetűnőbb változás a nemi életem újra fellendülése és a súlyom gyarapodása volt. Nos... az elsőre nem tudok konkrét magyarázatot, inkább csak élvezem. A második miatt viszont ma reggel világosodtam meg. Nem sokat, kb két-három kilót híztam, ez még bőven belefér. Mondjuk nem ártana valami méregtelenítő kúra, hiszen ez összetett folyamat. Mindjárt ki is fejtem.

Évek óta nyeltem magamba a mérget, a dühöt, a meg nem értettséget, ráadásul ritka volt a feszültségmentes helyzet, így én játszottam az aktív villámhárító szerepét. Besokalltam. Most, hogy elköltöztünk, a feszült helyzetek megszűntek, sokkal nyugodtabb vagyok, kiegyensúlyozottabb és magabiztosabb, ez szemmel látható. Mások is megemlítették már. Viszont az a sok felgyülemlett méreganyag önmagától elég lassan tűnik el az ember szervezetéből, így jó volna valamiként rásegíteni :-) De valami normálisat kellene találnom, ami nem rontja a vérképemet. Ötlet valakinek? Hüm... nagyon örülnék egy kis segítségnek :-) Olvastam nem olyan régen egy kéthetes májtisztító kúráról, meg kellene próbálnom, hiszen az ember legnagyobb méregtelenítő szerve a máj :-) karban kell tartani. Ráadásul a cisztáimat is le kell ellenőriztetni. A talpmasszőröm azt javasolta, hogy ezt a kontrollt a költözés után minimum két hónappal végeztessem el. Közben meditáljak, beszélgessek ezekkel a kis feltelt tömlőkkel, hogy nyugodtan távozhatnak, meg tudom oldani a problémáimat, meg tudok bocsátani és el tudom engedni azokat a helyzeteket, emlékeket, személyeket, amik/akik miatt kialakultak. Nyugodtan  felszívódhatnak, és hagyhatnak egészségesen én boldogan élni. Nagyon szeretném elkerülni a műtéti beavatkozást. Hiszen egészséges vagyok :-) Csak így tovább.

Az elmúlt három hét kimerítő volt, ugyanakkor élvezetes is, hiszen egy teljesen új szerepkörbe kell beletanulnom. saját háztartásom van, amit rendben kell tartani, főzni kell, lehetőleg változatosan és beosztva a pénzt :-) Tanulom, tanulom, tanulom... Egész jól megy. Főként a hétvégén. Szerencsére jó nevelést kaptam, és jó példa volt előttem az apám személyében, aki megmutatta, hogy a főzés koránt sem olyan fárasztó és lassú folyamat, mint ahogyan a legtöbben elmondják. hiszen sikerült a legutóbb is olyan jól beosztanom az időmet, hogy a dobozok kipakolása közben főztem meg az ebédet :-) Remélem továbbra is jeleskedhetek, és mire végzek az összes dobozzal, Párommal a helyére rakjuk a két íróasztalt és ő felfúrja a boxzsákomat a mennyezetre, végre teljesen otthonossá válhat a lakás :-) Hogy őszinte legyek, már attól azzá vált, hogy a könyvek a helyükre kerültek :-)

A mai napon valami különlegeset fogok főzni. Puliszkát. Próbálom több napra, bár Párom étvágya mellett nehéz. Meg kell tanulnom úgy főzni, mintha négyen volnánk ;-)

Puszi!

Legyen szép napotok!

Joyo ^^    

2014. május 11., vasárnap

Elkezdődött az új élet

Sziasztok!

Úgy éreztem ideje újra írni. Most már kicsit nagyobb a rend körülöttem, és én is kipihentem magam. Nos, fogjuk rá. 

A legfontosabb.... végre átköltöztünk :-) Már egy hete itt élünk az albérletben, és hogy őszinte legyek, zongorázni lehet a különbséget. Még Párom is visszaigazolta, amit megfogalmaztam; sokkal nyugodtabb, derűsebb és kiegyensúlyozottabb vagyok mióta itt vagyunk. 
 Időszerű volt. Rá kell ébrednem, hogy az életemet meghatározó fontos döntéseket alaposan megrágva hozom meg, így nagyon sokszor "túlérik" a dolog. Szeretek biztosra menni. Hála az égnek, mindig sikerül. Nyilván nagy köze van a Vonzás Törvényéhez is :-)

A mai napon végre kipakoltam a ruháimat. Kicsit idegesítő volt már gy hete bőröndből öltözködni, de egyszerűen a nagy napok rohamtempója, később pedig a fáradság miatt képtelen voltam rávenni magam, hogy hozzányúljak. Most viszont pihentebbnek érzem magam, így viszonylag gyorsan ment a dolog :-) Elszánt voltam, most pedig büszke. Lám, hamarosan teljesen otthonossá varázsoljuk kis harminc négyzetméternyi birodalmunkat. 

Elsőként a konyha nyerte el otthonos formáját. 

De ha bárki is kíváncsi volna rá, hogy huszonhét évnyi berögződés után nem volt-e furcsa, hogy máshová megyek haza, a válaszom az, hogy NEM. Csak ismételni tudom magam, nagyon megérett a dolog. :-)

Azt hiszem a mai napon még megpucolom az ablakokat is. Hiába esik az eső, az erkélyhez nem ér be :-P

Mutatok néhány kis momentumot, ami segített ráhangolódni az új lakásra...



Kezdem újra felvenni a fordulatszámot és visszatérni a régi kedvteléseimhez is. például bízva abban, hogy idén még beköszönt a Nyár, új felsőn dolgozom...

Hamarosan elkészül. Ennél már jobban haladok vele ;-)

Remélem hamarosan újra jelentkezni tudok.... :-)

Legyen szép hétvégétek!

Joyo ^^

Facebook függőség

  Ezt a címet elnézve azt hiszem mindenkiben joggal merül fel a kérdés: - Én miért volnék függő? Függővé lehet válni? Miért volna veszélyes?...