2012. november 25., vasárnap

Amikor szembesülsz azzal, hogy kivé válhattál volna, ha másként alakul...

Azt hiszem Pénteken megértettem egy mondást: " Győzelem esetén is őrizzük meg a méltóságunkat!". Igen, megértettem, és azon vagyok, hogy ne bugris tinilány módjára tapsikoljak örömömben és vihogjak! 

 Felvázolom a Péntek estét, hogy mégis miről próbálok írni :-) A munka befejezte után betértünk édesapámmal a lakótelep határán lévő nagyáruházba. Már a parkolóban láttam, hogy sokan lesznek, mert alig volt szabad hely. Mi mégis leálltunk, nem is olyan messze attól a járműtől, ami éveken keresztül adrenalin bombával láttam el a szervezetemet, ha megláttam! Már nem is érdemes azon lovagolni, hogy jó ideje nincs rám ilyen hatással, ugyanis a lényeg még csak most jön. Az édességosztály légvégeben álltak, éppen a bonbonok között válogatva. Mind a kettő... igen kettő... bizniszszerkóban. Gé és Jé. Adrenalin löket elmaradt, tért és kézremegés messzire került. 
  -Nézd csak ki van itt? - vigyorgott rám apám. Sosem hagyta volna ki azt a ziccert, hogy ugrassa valahogyan őt. 
  -Látom - mosolyodtam el én is, miközben két kezemet zsebre dugtam.
Figyeltem őket, míg oda nem értünk. Mosolytalan arcuk fal fehér volt és fénytelen. A fekete szövetkabátok még rá is segítettek a dologra. Úgy éreztem, eljött az idő, hogy Jé-t végre megnézzem. Egyszerűen kíváncsi voltam, mint ahogy szerintem hasonló esetben nagyon sok nő is megtette volna ugyanezt. Mikor odaértünk, apám köszönt nekik először. Láttam Gé arcán, hogy keresi a hang forrását, s amint megtalálta, teste megmerevedett. Önkéntelen reakció. Én is odaköszöntem egy széles vigyor kíséretében. Különös módon lazának és vidámnak éreztem magam. Jé éppen az ellenkezője volt. Csak a szeme sarkából érzékelt bennünket, s felénk sem fordult. Fejét szokás szerint behúzta a nyakába, s úgy tett, mintha ott sem lett volna, miközben e Ferrero-s dobozba kapaszkodott. 

Még két-háromszor összefutottunk velük. Egyszer sem éreztem késztetést arra, hogy elbújjak, vagy, hogy beugorjak a következő sorba, csak, hogy elkerüljem őket. Egyszerűen jól éreztem magam a bőrömben, pedig munkából jöttem, smink sem volt rajtam. Bő pulóvert, simuló fekete farmert, és barna téli magas sarkú csizmát viseltem. Még a hajam is zilált fonatban volt, mégsem érdekelt. Egyszerűen nem érdekelt! Egyszerűen attól az összképtől, ami a szemeim elé tárult, jól voltam. Vagy már eleve jól voltam, de ez még kellett ahhoz, hogy felfogjam mekkora szerencsében részesített a Sors évekkel ezelőtt, és még az óta is!

 Ha elemeire bontom a dolgot, így írnám le; Gé sápadt volt, tartatlan és merev a jelenlétünktől. Utóbbi persze nem biztos, de mindegy is. Vállai előreesettek voltak, haja még inkább megritkult. Ez genetika. Kérdőjel-tartás. És nem csak nála. Jé-re sokkalta kíváncsibb voltam, mint kísérőjére. Hiszen őt nem láttam már nagyon régen, s ha láttam is, sosem mertem rajta alaposan végignézni, mert féltem, hogy rajtakap, és "jaj, akkor mit fog rólam gondolni?!" érzés kerített hatalmába. Most azonban minden szégyenérzet nélkül megnéztem. Az első, ami feltűnt, hogy feszeng. Lehet, hogy azért, mert tudta, hogy ott vagyok és nézem. Ugyan fogyott valamennyit, de még így is voltak hurkái. Haja rövidebb volt, mint jelenleg az enyém. Arca ugyan olyan kréta fehér, mint párjáé, szemöldöke vastag, orra hegyes és egyenes, keskeny szája mosolytalan maradt, álla hegyes. Nem is ezen lepődtem meg. Ő jelenleg huszonnyolc éves, csak két évvel idősebb nálam. Szemei és szája körül mégis olyan ráncok voltak, hogy még közel négy méterről is láttam őket! Ezen lepődtem meg! Lehet, hogy csupán nekem van szerencsés génállományom, és huszonhat éves koromra még egy szarkalábam sincs... ez is meglehet.
  Az összkép miatt még inkább a szerencse lányának éreztem magam. Mosolytalanak voltak, nem is értek egymáshoz és csak a lehető legszükségesebb kommunikáció zajlott le közöttük. Boldogtalan párnak tűntek.    Eszembe jutott... ha vele maradtam volna, már én is Jé lennék csupán. Sápadt, mosolytalan, elhízott, beesett vállú, kérdőjel alkatú, boldogtalan nő. 

De hála az égnek nem vagyok az. Így visszagondolva, inkább köszönöm azt, ami több, mint öt évvel ezelőtt történt. És ezért kezdtem úgy a bejegyzést, hogy "győzelem esetén is őrizzük meg méltóságunkat", mert nem szabad kicikizni a másikat, és többnek érezni magunkat csak azért, mert az a nő, aki korábban "kiütött bennünket a nyeregből", mára már csak árnyéka a hajdani "bitorlónak". Inkább elégedjünk meg azzal, hogy a mi életünk ennek köszönhetően sokkal jobb lett. És én is igyekszem annak örülni, hogy vékony vagyok, boldog, szerelmes, egészséges és mosolygós. Nem pedig azon lovagolni, hogy ő milyen lett. Az a fontos, hogy ÉN milyenné váltam ^^

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo        

2012. november 22., csütörtök

"Idegen" a városban

Elképzelésem sincs, hogy mi a fene történt ma körülöttem, vagy bennem... olyan érzésem volt egész nap, mintha félig ott sem lettem volna az adott helyzetben, pillanatban. Néha megmozdultak körülöttem a tárgyak, még a zömök munkapult is, ahol adventi koszorúkat fontam, pedig megvan vagy 80 kiló... plusz-mínusz a szerszámok! Amikor kiléptem valamiért a virágboltból, mintha akkor csöppentem volna oda egy idegen világból. Minden különös volt és furcsa... már-már idegen. A hétköznapi zaj, mint dudálás, a buszok zúgása, az iskolából hazafelé tartó tinik vihogása, tüsszentések, gyerekzsivaj.... mind-mind irritáló volt és hangosabbnak éreztem az átlagnál. Legszívesebben azonnal visszarohantam volna a jól ismert, biztonságot nyújtó üzlethelyiségbe! 

 Ti is voltatok már hasonlóképpen? Nagyon-nagyon furcsa érzés. Olyan, mintha kívülálló volnál. És mintha mindenki úgy is tekintene rád. 

Az a gyanúm, hogy mindez azért történhetett, mert tegnap teljesen belemásztam a készülő regénybe. Félig benne maradtam. Teremtettem egy párhuzamos világot magamnak, s kicsit nehezen lavírozóm a kettő között, hogy tartsam a tempót. Talán holnap már jobb lesz. Készül az új fejezet is. Remélem ez is tetszeni fog. Az első igazi, komolyabb randevú leírás... ne féljetek ez sem lesz fordulatszegény :-) Csak aztán le ne harapjátok szegény kis fejemet az éteren keresztül! ^^

Megyek is gyorsan alkotni!

Puszi!

Joyo    

2012. november 21., szerda

A tündér keresztanya

Sophie kérdésére tettel válaszolok. Íme a...:

"A „Tündér keresztanya” ;

  -Ez nagyszerű hír! – lelkendezett Patrícia a telefonba, mikor felhívtam és elmondtam neki, hogy kivel lesz igazi randevúm aznap este. – És mit fogsz felvenni?
  -Még nem tudom. Keresek valamit a szekrényemben…
  -Nem!
  -Mi az, hogy nem? – csodálkoztam.
  -Ez nem egy sima találkozó! Te randira mész! Ez az első igazi randitok. Nem amolyan „kitúrok valamit a szekrényemből” találkozó! Találkozzunk kettőkor a bevásárlóközpont bejárata előtt. Veszünk valamit!
  -De nem akartam költeni…
  -Garantálom, hogy meg fog térülni. És amúgy sem akarunk tízezreket ott hagyni a boltban… csak valami dögös ruhát veszünk neked. Kérlek Magda, ne ellenkezz. Be akarsz tartani Zizunak, vagy sem?
Érzékeny pontra tapintott.
  -Ezt, hogy érted? Mégis miként tarthatnék be Izabellának ezzel?
  -Nos… ő is ott fog dolgozni a Szüreti napokon Marcival. Szerinted nem volna mélyütés, ha meglátná, hogy Krisztián, akit kinézett a legjobb barátnőjének, és minden gusztustalan kis furmányát beveti, hogy össze is hozza őket, megjelenne kézen fogva egy elképesztően dögös csajjal az oldalán? És ez a dögös csaj te volnál?
Ezen egy-két pillanatig elgondolkodtam, s valami furcsa meleg, bizsergető érzés jelent meg a gyomrom tájékán… bosszú? A fene sem tudja. De végül beadtam a derekam Patrícia unszolásának!
*****
Ténferegtem a butik állványai között, míg Patrícia a vállfákon lógó ruhák között lapozgatott. Hümmögött, jajgatott, morgott…. esküszöm még kerregett is, akár egy elégedett macska, amikor valami előnyös ruhadarab a kezébe került, majd azt is a kezembe nyomta.
  Érkezésünk után két perccel jelent meg az eladólány is a raktárból, s mosolyogva üdvözölte barátnőmet. Úgy tűnt, hogy nagyon is ismerik egymást. Alacsony volt, jól öltözött, s meglepően szép arca volt. Igazi porcelánbaba arc, melyet szabadon hagyott azzal, hogy összefogta hosszú szőke haját. Kicsit erősebb sminket viselt, mint ahogy azt a napszak megengedte volna, de még így is nagyon szép volt. Kicsit el is ment a kedvem az egész vásárlástól. Már, ha volt egyáltalán! Semmi szükségem nem volt arra, hogy az amúgy is tépázott női önbecsülésem még nagyobb csorbát szenvedjen, ha egy tükörben látom magam ezzel a modellforma lánnyal. Aki fura módon nagyon is ismerős volt valahonnét. Kutakodtam az emlékeimben… de nem akart beugrani, hogy honnan olyan ismerős az arca!
  -Szia Pat. Úgy látom, hogy már kiszolgáltátok magatokat.
  -Nahát – lepődött meg Patrícia. – Nem is tudtam, hogy itt dolgozol. Azt hallottam, hogy felhagytál a hossteskedéssel.
  -Csak két hete álltam munkába. Ideje volt nekem is elhelyezkednem – mosolygott tovább a lány. – Mit kerestek? Hátha tudok segíteni.
Láttam Patrícián, hogy még mindig alig jut szóhoz meglepetésében, de próbálta összeszedni magát. – Igazából a barátnőmnek szeretnék valami dögös ruhát. Randira megy – vigyorgott sokatmondóan fekete hajú kis barátnőm, s közben felém biccentett. Felém, aki egyre inkább elvesztette a fonalat, s ettől még inkább zavarban voltam és bezárkóztam valami hideg, távolságtartó álarc mögé. Nem tehettem túl jó benyomást. De akartam egyáltalán? Valamiért akartam. Igen. Szerettem volna! De mégis kényelmetlen volt, ahogy a szőke végigmért. Rosszindulatot, lenézést akartam beleérezni, mert nem vagyok annyira szép, mint ő. Pedig ezt csak én gondoltam! Most már tudom. Ő sokkal inkább kedvesen mosolygott, s próbált méretet venni rólam a szemeivel.
  -Azt hiszem, hogy ez lesz a te méreted. És szerintem a szín is illik hozzád. Próbáld csak fel – adott a kezembe egy drapp színű horgolt hosszú pulóvert. Egy picit összeugrott tőle a gyomrom, mert még sosem próbáltam hasonló darabot.
Patrícia ott maradt a lánnyal, amíg én belebújtam a ruhába a próbafülke biztonságában. Levettem magamról sorba a farmert, a bő pulóvert, a vékonyabb kis hosszú ujjumat, majd átdugtam a ruhán a fejem és eligazgattam magamon. Féltem a tükörbe nézni. Nem azért nem volt nőies, dögös, testhezálló ruhám, mert nem vonzottak. Hanem mert a megmaradt csekély önbizalom miatt azt gondoltam, hogy egyik sem állna jól. Nem is nagyon mertem felpróbálni őket. A testképem sem volt az igazi. Öltöztem én kosztümbe, húztam fel szoknyát és magas sarkú cipőt. De mindig bővebb szabásúakra esett a választásom, mert úgy gondoltam, hogy azzal eltakarom az előnytelennek vélt csípőmet és fenekemet. De amint a tükörbe pillantottam, arcomra kiült a csodálkozás. Már egy jó ideje nem álltam rá a mérlegre. Fogalmam sem volt arról, hogy hány kilót nyomhatok. Én csak annyit láttam, hogy a ruha anyaga csak olyan domborulatokat emel ki, melyek nőiesen kerekedtek. Ahol kellett ott domborodtam, ahol kellett ott lapos voltam. A ruha színe kiemelte hajam és szemem barnaságát. A nyáron szerzett bőrszín és hatásosabbá vált általa. A garbó része nem volt túl magas, s elég lazaszövésű ahhoz, hogy ne fojtogasson. Az ujjai hosszúak voltak, s az alja valahol combközép tájt ért véget.
  -Na? Eltévedtél abban a ruhában? – hallottam Patrícia hangját.
  -Nem, már felvettem – válaszoltam, de még mindig a meglepetés hatása alatt bámultam a tükörképem. Ki ez a nő? Ez az én testem?
  -És meg is mutatod, vagy államtitok marad?
Kiléptem a függöny mögül. – Na? Mi a véleményetek?
Az igazat megvallva, szavakra semmi szükség sem volt. Barátnőm arcára volt írva a meglepetéssel vegyes elégedettség. Csak néhány pillanat kellett hozzá, hogy széles vigyor költözzön az arcára.
  -Nahát! Milyen vékony vagy! – hallottam a szőke eladólány hangját. – Szerencsés vagy.
  -Miért? – ezen őszintén meglepődtem.
  -Te az a fajta vagy, akin minden ruha jól áll. Higgyél nekem – mosolygott, de a hangjában valóban volt valami fájdalom. Csak pár centivel lehetett alacsonyabb barátnőmnél, ami azt jelentette, hogy a magas sarkú cipő ellenére is körülbelül a vállamig ért. – Mit nem adnék néha, ha magasabb lehetnék. Talán könnyebb volna néhány dolog az életemben.
  -Ne viccelj. Én sokáig szerettem volna alacsonyabb lenni – mondtam őszintén.
  -Miért? – most ő lepődött meg.
  -Utáltam kilógni a sorból. Ezt az óta elfogadtam és megszoktam. De ami jobban zavart, hogy a legtöbb barátnőm, aki jóval alacsonyabb volt nálam, könnyebben találtak párt maguknak – megvontam a vállam. – Ez az, amiért utáltam magasnak lenni. A legtöbb férfinak az alacsonyabb nők tetszenek.
  -Nehogy azt hidd – szólt közbe most már Patrícia is. – De hagyjuk is.
  -Egyetértek Pattal. Nem mindegyik. Én is vonzódom egy férfihoz, aki jóval magasabb, mint én. Majdnem két méteres. De mégsem jutunk egyről a kettőre. Mégsem adom fel a reményt – mosolygott a lány, s a magabiztosság kezdett visszatérni a hangjába.
  -Sosem szabad feladni. Ha feladtam volna az elmúlt néhány hónapom miatt, már rég az Ikva tónak mentem volna – vontam vállat.
  -Khöm… nem szeretném félbeszakítani a kölcsönös lelki-fröccsöt, de elég sok dolgunk van még a randid miatt – szólt közbe kicsit feszülten Patrícia.
  -Jólva-jólvan – sóhajtottam. – Szóval… jó lesz ez a ruha?
Az igenlő válaszok után kifizettem. Meggyőztem magam, hogy meg fog térülni a ruha ára. Igenis képes leszek arra, hogy jó fizetést csikarjak ki Bözsiből a hónap elején. Csak bizonyítanom kell! Hajrá Magda!
  -Sok sikert ahhoz a férfihoz. Szorítok érted – mondtam búcsúzáskor a szőke lánynak, aki boldogan mosolygott vissza rám a pult mögül. Teljesen beleillett a csillogó-villogó táskák és egyéb kiegészítők hátterébe.
  -Neked pedig sok sikert a randihoz. Szia, Pat!
Patrícia is búcsút intett, majd mikor kellő távolságba értünk a ruhabolttól, alig halhatóan mélyet sóhajtott.
  -Ilyenkor megnyugszom – mondtam mosolyogva.
  -Mire gondolsz?
  -Csak arra, hogy abszolút nem vagyok egyedül a helyzetemmel. Látod, itt van ez a gyönyörű lány, és még ő sem tud összejönni azzal, akivel szeretne. Talán vak az a fickó?
  -Addig örülj – mondta végül Patrícia sokat sejtető pillantással.
Megálltam. – Ezt, hogy érted?
Patrícia is megállt, bár egy picit távolabb tőlem. Még mindig feszült volt. Tudtam, mert csak olyankor jelentek meg kis ráncok a két szemöldöke között.
  -Ő Ivett. Tudod, azért picit vicces volt titeket hallgatni, hogy traccsoltok a szerelmi életetekről, és sok sikert kívántok egymásnak, miközben az egész beszélgetésetek tárgya ugyan az a férfi volt – végre ő is vigyorgott. Sőt! Kacagott! A kis szemét!
Én viszont még mindig megdermedve álltam a márványpadlón kezemben a papírtáskával, ami a frissen vásárolt randi-ruhámat rejtette. Éreztem, hogy ég az arcom. Nyílván piros voltam.
  -Hogy…. Mivan?!
  -Ő volt Ivett. Vele randizott Krisztián. Ő Zizu legjobb barátnője – magyarázta Patrícia.
Végre kifújtam az addig visszafojtott levegőt.
  -De hát… annyira szimpatikus volt!
  -Igen, mert fogalmatok sem volt róla, hogy ki a másik. Így mindenki kedvesen indított és az őszinte, barátságos arcát mutatta. Ne félj, ha tudta volna, hogy ki vagy, ki sem szolgál – vigyorgott továbbra is barátnőm. - Izabella nem fukarkodott a sértésekkel, amikor rólad beszélt neki – legyintett. – Na… gyere, még veszünk neked valami meleg harisnyát, hogy ne fagyjon be a segged este.
  -Basszus! Egyre inkább tele van a púpom ezzel a zseb szépségkirálynővel! – morogtam miközben Patrícia után siettem, aki már eltűnt a tömegben.
Ha tudtam volna, hogy mit tartogat még nekem a jövő, lehet, hogy másként beszéltem volna. De addig még sok víznek le kellett folynia az Ikva-patakon, hogy elrendeződjenek a nézeteltérések!
Igyekeztem a jelenben tartózkodni, s nem azon túráztatni a gondolataimat, hogy vajon miket hordhatott össze rólam Izabella. Hajlamos voltam túlkombinálni, többnek hinni dolgokat, és ahogy barátaim korábban már megfogalmazták, feleslegesen fecsérelni rájuk az energiáimat, ahelyett, hogy a saját életemmel foglalkoztam volna. Abban a minutumban éppen azon voltam. Siettem Patrícia után, hogy a harisnyaboltban utolérjem. Közben arról győzködtem magam, hogy bármennyire is törte magát a szobacirkáló azon, hogy nekem keresztbe tegyen és lejárasson, mégiscsak nekem volt randevúm azzal a férfival, akit foggal-körömmel a barátnőjének akart megszerezni. Nos… bevallom, ez némi elégedettséggel töltött el.
  -Min mosolyogsz olyan elégedetten, - kérdezte barátnőm, miközben egy sűrűszövésű polár harisnyát próbált oda a ruhámhoz, hogy egyeztesse a színeket.
  -Mi? Mosolygok? Fel sem tűnt.
  -Úgy nézel ki, mint egy macska, aki jól lakott.
  -Csak eszembe jutott, hogy randim lesz.
  -Végül is… jókor esik le – vigyorgott barátnőm. – Már vagy egy órája arra készülünk.
  -Nem úgy… - ellenkeztem.
  -Tudom, hogy érted. Végre felfogtad, amit a telefonba mondtam. De, nagyon szépen kérlek, a randin mindezt felejtsd el és csak élvezd a pillanatot. Nagyon szépen kérlek Magda. Ne gondolkodj.
  Vajon, hogy van az, hogy már a második barátnőm kért erre?
Hüm! Nem is tudom. Talán mert ismernek? Kérdezte Józan Ész, aki már egy jó ideje nem hallatta a hangját!
*****
  Két órával a találkozó előtt Patrícia az utolsó simításokat végezte rajtam édesanyám asszisztálása mellett. Ő teljesen be volt zsongva, hogy végre újra randevúzom. Ez azon is érződött, hogy az öltözékem mellé a saját ruhatárából kölcsönzött számomra egy sötétzöld laza kardigánt, melyet egy aranyszínű virágformájú brossal lehetett összefogni a melleim előtt.
Úgy éreztem magam, mint aki élete első randevújára készül! Talán volt is benne valami. Őszintén megvallva, nem sok komoly randevúm volt férfiakkal, de korábban még fiúkkal sem. Valahogy nem jött össze, vagy, ha össze is jött, az hamar szexbe torkollott, és onnantól már nem voltak olyan találkozóim, amik arról szóltak volna, hogy megismerjük a másikat. Nálam ment, mint a karikacsapás. Balázzsal is csupán két találkozóm volt azon túl, hogy a barátokkal való közös programokon összefutottam vele és jókat beszélgettünk. Volt, aki már akkoriban egy párként kezelt bennünket, mert az volt a szíve vágya. Aztán mi lett belőle!
  -Örülnék, ha nem hunyorognál. Nem akarom kibökni a szemeidet – szólt rám Patrícia, kezében a fekete szemceruzával. Ezt már megvitattunk. Mármint, hogy a ruhámhoz és a természetes színeimhez a barna illett volna, de mivel drámai hatást akartunk tenni Nemes úrra, a fekete jobbnak tűnt. 
  -Bocsánat.
  -Merre jársz?
  -Csak elméláztam – válaszoltam, s igyekeztem Balázs emlékét kihessegetne a fejemből, hogy még véletlenül se vonzzam be újra. Úgy hiányzott volna mostanában az életembe, akár egy púp a hátamra!
  -Amíg készülődtök, kifényesítem a bőrcsizmád – ajánlkozott édesanyám.
  -Ne, anya, hagyjad. Majd én. Ne fáradj.
  -Kislányom. Ez nekem minden, csak nem fáradság. Szeretnélek végre boldognak látni.
  -Szerintem ahhoz sokkal több kell, mint egy ragyogó barna bőrcsizma – szólt Patrícia, miközben sötét kontúrt rajzolt a szemeim közé, melynek hatására világosbarna íriszeim szinte világítottak.
  -Azt én is tudom drágám – simogatta meg Patrícia fekete haját az anyám. – De valahol el kell kezdeni – ezzel, széles vigyorral az arcán, csizmáimmal a kezében eltűnt a konyhában.
  -Édesanyádnak érdekes életfelfogása van – jegyezte meg Patrícia miközben arany és bronz árnyalatú szemhéjpúdert kent fel a szemeimre. – De azt hiszem ezért is szeretem annyira.
  -Édesanyámnak mindennel kapcsolatban érdekes a felfogása – mondtam mosolyogva és a lehető legnagyobb szeretettel.
Húsz perccel később útra készen álltam az előszobában. Hajam oldalra fésülve, egy hosszú, vastag fonatban omlott a baloldalon a melleimre. Ruhához passzoló smink, finom, szolid arany fülbevalók. A ruha úgy simult rám, mintha legalábbis a második bőröm lett volna. Combközéptől bézs színű vastag harisnyában folytatódtak a hosszú lábak, s az amúgy is száznyolcvan centiméteres magasságom meg lett emelve legalább öt centivel a középbarna bőrcsizma miatt. A rám adott poncsó szerű kardigán kicsivel szolidabbá tette az összhatást. Míg fel nem vettem, nehezen hittem el, hogy az előszobai tükörből visszapislogó nő én vagyok. Illetve… azt láttam, hogy hasonlít rám, de ez a nő nagyon jó formában volt! Nagyon régen nem láttam magam ilyennek. Legfeljebb, ha bálba mentem. De már az is évekkel ezelőtt volt!
  -Sanyi, ezt nézd meg! – kiabált be anyám a nagyszobába.
  -Mit?
  -Nézd meg a lányod.
Apám hamarosan kidugta fejét a nagyszobából és végigmért. Hümmögött egyet, majd…
  -Nem mehetsz sehova – póker arc.
Mind a hárman rámeredtünk.
  -Jól van, jól van – emelte fel mind két kezét, mint aki megadja magát. – Csak vicceltem lányok. Ne nyársaljatok mindjárt fel a tekintetetekkel. Nagyon szép vagy Magda. Krisztián jóravaló gyerek, de, ha megbánt, biztos lehet benne, hogy a bőre az erkélyen fog lobogni. Jó szórakozást – ezzel homlokon csókolt, majd visszabújt a „barlangjába”.
  -Érezd jól magad kicsim. Mikor jössz? – kérdezte anyám már az ajtóból.
  -Még nem tudom.
  -Semmi gond. Majd holnap elmesélsz mindent – intett búcsút, dobott felém egy csókot, majd bezárta az ajtót.
Patríciával a parkolóban váltunk el. Nekem még bőven volt időm a találkozóig, neki azonban mennie kellett, mert éjszakás volt a bárban. Felajánlotta, hogy egy darabon elvisz autóval, de úgy éreztem fel kell készülnöm a randevúra, s ehhez az a félórányi sétaút bőven elégnek bizonyult a háztól a Tűztoronyig. Ki kellett szellőztetnem a fejemet.
  -Na jó. Aztán elmesélni mindent – intett Patrícia.
  -Ígéren - bólintottam. –Várj!
Visszafordult a kis autótól. – Igen?
  -Nagyon szépen köszönök mindent. Nem csak azt, amit ma tettél…
  -Ugyan már. Nem kell érzelgősködni. Barátok vagyunk. Örömmel tettem, amit tettem.
  -Tudod mit?
  -Hüm?
  -Te vagy az én Tündér keresztanyám!
  -Azért reménykedem benne, hogy nem hagyod el a fél csizmádat valahol a városban kis Hamumagdolna – vigyorgott barátnőm, majd beszállt a kormány mögé. Mielőtt becsukta volna az ajtót, még hallottam, hogy megcsörren a telefonja. – Szia Marci! -fél kézzel tekerve a kormányt, hajtott el mellettem.
Én pedig könnyed léptekkel elindultam a találkozóhely felé, reménykedve a legjobbakban."

Remélem tetszeni fog. Várom a kommenteket ^^

Joyo  

Végre tettünk egy lépést az esküvő felé

 Tettünk egy lépést előre a Párommal. Igaz többet is, de mindegyiket más más területen ezért nem veszem őket össze :-) Marha bonyolult logikám van, vagy csak pusztán hülye vagyok, még az is megeshet... na... mindegy is. Lényeg a lényeg... vagy most Decemberben, vagy Januárban, de végre valahára kettesben is elutazunk egy három vagy négy napos wellness hétvégére. Három helyszín van versenyben. Ez még bőven kiderül. Még soha ezelőtt nem utaztunk el kettesben sehová huzamosabb időre. Ránk fér. De legalább már a Párom is nekilátott a tervezésnek. Az indulás már csak attól függ, hogy ő mikor kap szabadságot. Néztük a szokott helyünket Keszthelyen. Ismerjük a járást, tudjuk hol lehet jókat enni, merre lehet sétálni, ott a Balaton... télen még egyszer sem láttam :-) De kaptunk másik két ajánlatot is. Az egyik Gosztola Gyöngye az Őrség közelében. A másik pedig egy nagyobb komplexum Zalakaroson :-) Az utóbbi kettőnél félpanzió volna, ez mellettük szól, mert többet legalább nem kellene ételre költeni :-) Ez már a Párom asztala. Ő ügyel az anyagi dolgokra. Ő a reálisabb. Én elég sűrűn a föld felett járok, mint az sokszor látszik a bejegyzéseimből ^^


A másik egy ennél jóval nagyobb lépés volt tőlünk. Végre megálmodtuk az esküvőnk időpontját. Olyat választottunk, ami teljesen reális távolságban van arra, hogy addig minden más elrendeződjön az életünkben. Ez az idő pont pedig.... 
2014. 05. 24

Reménykedünk benne, hogy addig valóban mindent el tudunk intézni :-D
2013-as projektünk a közös otthon.... számításaink szerint közelebb van, mint gondolnánk :-) Optimisták vagyunk, főként én, így Párom költségvetése szerint, amit nemrég végzet, Szeptemberre megvan a lakás. Igaz, némi csavarral, de megvan :-) Hála az égnek, bár igazán csak akkor fogok hálát rebegni felfelé no meg mindenfelé, ha már a tapétát, a függönyt és fal szín mintákat fogok próbálgatni a helyiségekben :-) De addig is szorgosan gyűjtögetünk, dolgozunk és tervezünk :-) 

És hamarosan publikálásra kerül....:  "A tündérkeresztanya"....

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo

2012. november 14., szerda

Majdnem edzettem

Bevallom őszintén, tegnap olyan hangulatba kerültem, hogy már majdnem kedvet kaptam, hogy újra edzeni kezdjek. Mint mondtam, a kulcsszó itt a majdnem... Lusta kis disznó volnék ismételten? ^^

Korábban hazaküldtek, mert nem volt annyi munka délután, amihez ketten kellettünk volna. Anyámnak még kiszállítottam a cserepes virágokat, majd hazamentem. Útközben vettem két zöld almát, hozzá joghurtot. Mindezt el is készítettem magamnak olyan formában, hogy az almát felkockáztam, leöltöttem a joghurttal, csurgattam rá egy kis mézet és bőségesen megszórtam fahéjjal. Isteni finom volt. Az a jó ebben a gyümölcs salátában, hogy tele van vitaminnal, a joghurt jót tesz az emésztésemnek és a női szerveim pH-jának. A fahéj pedig segít az emésztésben... erősen szemezgettem a sarokban magányoskodó Leg Magic-kel... de szegénykém ott is maradt. Pedig bennem volt a lendület, de valahogy az energiaszintem annyira lecsökkent valamitől, hogy alig bírtam megmozdulni. Csak feküdni és aludni szerettem volna. A gyomrom azonban közbeszólt, ugyanis akkorákat kordult délután négy és öt óra között, hogy valamit készítenem kellett a számára. Fura szokásom, kíváncsi volnék, hogy más is van-e így ezzel, de imádom a vegetás vízben kifűzött levestésztát! Igen, csak úgy, villával kikanalazgatva, azt a finom, hosszú, vékony metélt tésztát! ^^ Más is van így vele? ;-)

Azt szépen megettem, majd egy órával később, mivel nem volt túl tartalmas étel, sütöttem ki néhány palacsintát. Hmmm... ez a másik szokatlan ízlésem... önmagában megeszem a kisütött palacsintatésztát is... más valaki? :-D

Rendet tettem magam után, majd visszabújtam az ágyba. Ergó... az edzés ismét elmaradt. Pedig az volna a legjobb, ha most, November közepén el tudnám kezdeni, mert akkor karácsonyig kellőképpen formába tudnám magam hozni ahhoz, hogy ne hízzak annyit az ünnepek alatt, mint szokás. Ráadásul az sem volna mellékes, hogy jól mutassak abban a helyes kis pink színű kötött ruhában, amit fel szeretnék venni az alkalomra. Némi kis egészséges női hiúság. Azt hiszem ez a legtöbb nőben benne van. Miért is ne, sajnos erre épül a média... de ez már egy merőben másik történet. 

  Holnap utazunk Budapestre, hogy meghozzuk a karácsonyi árukészletet a boltokba. Már nagyon várom. Ez a leginkább kedvelt időszakom a munkába és persze az évben is. Ilyenkor a fantáziánk nem ismer határokat! A bolt belseje, kültere és a kirakat is marasztalóvá válik. Ráadásul Erika barátnőmnek is szeretnék születésnapi ajándékot vásárolni, mert még mindig nem volt időm felköszönteni. 

Bármi változás adódik... jelzek. De addig is egy fényképpel zárok. Tavaly készült munka közben... :-)

   
Nálunk ilyen egy átlagos munkanap Karácsony környékén :-)

Szép napot kívánok!

Joyo

2012. november 12., hétfő

Minden tiszteletem a gyakorló háziasszonyoké ^^

Nagyon szép Hétfői napot kívánok mindenkinek! Hogy miért vagyok ilyen vidám, mikor hét kezdés van? Elárul... még mindig szabin vagyok ^^  Egészen Péntekig. Igaz, hogy ma lemegyek a boltba, de szigorúan csak azért, hogy rendbe tegyem a vágott virágokat és átvegyem a cserepesárút. Utána pedig megyek angol órára. És, hogy utána? Irány haza, kicsit szövöm tovább a regény szálait, aztán este ötre irány a Szivárvány stúdió, hogy részt vegyek egy újabb családállításon. Ildi barátnőm segített megfogalmazni azt a néhány mondatot, amivel felvázolom az adott problémát, amire állítani szeretnék. Mióta beszélgetem, már eleve jobban vagyok. De még mindig vannak bennem furcsa érzések, melyeknek szeretnék utána járni és átforgatni. Valahogy úgy fogalmaztuk meg, hogy régóta tele vagyok féltékenységgel, félelmekkel, elfojtott hatalmas mennyiségű agresszióval és dühvel, mely érzéseknek van egy konkrét megtestesítője, nevezzük XY-nak, de mégsem ő a kiváltója. Ezeket néha még a családon belül is érzem. Ezeket szeretném szeretetté, hálává, örömmé átalakítani.
  Igen, valahogy így kell megfogalmazni :-)

De igen, már Péntek óta jobban vagyok. Hála Ildinek, a hímzőszakkörnek és a beszélgetésünknek. Azóta kicsit helyrebillent a magánéletem, az önértékelésemet. Még egy ruhát is vettem magamnak ajándékba, melyet olyan jellegű, hogy csak arra enged következtetni, hogy elég magabiztos vagyok ahhoz, hogy felvegyem. 

Meg is mutatom, kíváncsi vagyok a véleményetekre. Oké, annyit azért hozzáfűznék, hogy vagy egy leggingsszel van egy színes harisnyanadrággal húznám fel.   

Vélemény?
Azt hiszem más is erőt adott. Mostanában "titkos" történelmet olvasok, kulturálódom, építem önbecsülésem. Azt hiszem nem csak egy nőnek, de egy embernek is erőt ad és tartást, ha tudja honnan származik, s hol dühvel, hol kétségbeeséssel, hol csak vállrándítással összegzi... elvették tőlünk, hazudtak nekünk. Tévedés ne essék. Senkit sem szeretnék megtéríteni. Mindenki abban hisz, amiben szeretne, ami közel áll hozzá. Nm magyarkodunk, magyarok vagyunk. Ennyi. Ha gondoljátok, itt találtok egy érdekes írást Kiszely Istvántól. Nem erőszakos... csak érdekes :-)  Rovásírást kezdtem tanulni, autodidakta módon képzem magam. Kicsit még döcög a dolog, az is furcsa, hogy jobbról balra kell haladni, de érdekel, úgyhogy megtanulom :-) Amerre kirándulni szoktunk rengeteg rovás írással írt szöveget találunk. Szeretném elolvasni őket :-)  
 Arra is elszántam magam, hogy készíttetek magamnak egy szét szövetkabátot. Lehet, hogy két évet kell várnom rá, de akkor is meglesz...   
És mi a helyzet a szombati konyhakalanddal? Hát... egy biztos: minden tiszteletem a gyakorló háziasszonyoknak! Ennyi mindent egyszerre csinálni...! Sárgarépa krémleves, parajos-füstöltsajtos rakott palacsinta... hm. És a főzés mellett még házimunkáztam is... ej! Lehet, hogy én csináltam rossz sorrendbe :-D 

Minden esetre  nagyon finomra sikeredett mindegyik és három adat ruhát ki is pörgettem a mosógépbe. Egyszóval... eredményes volt a Szombat. Hát még a Vasárnap. Végre megtört a jég, s ismét közel kerültünk egymáshoz Párommal. Jó volt. Szükségünk volt arra, hogy végre kettesben legyünk. Decemberben pedig mi is elmegyünk kettesben wellnessezni :-) 

Legyen nagyon szép napotok :-)

Joyo

Minden esetre

2012. november 10., szombat

Gyors jelentés a szabadságom második napján :-)

Halihó! Végre Szombat, végre hétvége, végre pihenek és behozom önmagam, a magam kis komótos tempójában! :-)

Tíz óra magasságában Párom kitett az Interspárnál, hogy megvegyem az ebédnekvalót. Azt hiszem nem fogunk együtt enni, mert Ő ismét kifurikázott a garázshoz, hogy visszaszerelje Lujzi nevű autónkba az eredeti önindítót. Elég betegesen kerreg, krákog és köhög szegény pára... de azt hiszem Párom gondos kezei alatt helyre fog jönni :-)
 Ahogy így belegondolok... eléggé megoszlottak ma a szerepek. Tipikus női-férfi, de azt hiszem a legjobb értelemben, mert örömmel ugrunk neki az előttünk álló feladatoknak.

Egy biztos... én ma már biztosan részt vettem egy kemény kardióedzésen. Nevezzük délelőtti élelmiszer vásárlásnak. Mindezt magassarkú csizmában, jármű nélkül. Az még lájtos, hogy csípődet ringatva jársz-kelsz a sorok között, miközben tolod magad előtt a drótkocsit, s sorra minden hozzávalót bepakolsz. De koránt sem hittem volna, hogy ennyire súlyos lesz a táskám tőle. Balga fejjel csupán egyet vittem. Minden esetre hősiesen, elszántan és makacsul megküzdöttem vele. Haza cipeltem a táskát. Mondanom sem kell, hogy alaposan leizzadtam mire felcihelődtem a negyedik emeletre. Szóval, ha ez nem volt kardió edzés... akkor nem tudom mi. De bírtam, úgyhogy megdőlt az a hitem, hogy pocsék a kondícióm. A végén még ezen felbuzdulva, meg, hogy két kilótól megszabadultam a mindenszenteki hajtás alatt... újra kezdem az edzés programomat! ^^

  De semmi gond. Ma még van ezer dolgom az ebéden kívül. Teregetek, leszedem a száraz ruhát, sütök, főzök, porszívózok... és ma még tovább is szeretném szőni a regény szálait. 
 A menü egy kicsit vegára sikeredett. Sütőtökkrémleves és spenótos-sajtos rakott palacsinta lesz. Az utóbbit még sosem készítettem. Kíváncsi leszek, hogy miként sikerül. Majd bepötyögöm, hogy milyen kalandokon mentem keresztül, míg elkészült. Már ha érdekel valakit egy "konyhakaland" :-) Leginkább gyakorló háziasszonyok olvasnak. Maximum jót nevetnek a botladozásaimon :-)

Legyen szép napotok. Majd jövök! ^^

Joyo 

2012. november 8., csütörtök

Vásárlás, mint női sportág

A kemény munka után úgy döntöttem, hogy ha már wellnessezni nem megyek el, akkor mással fogom meglepni magam. Nos igen... ebben a megfogalmazásban mindez kellő képpen komikus, hiszen kedvenc humoristámat, Kovács András Pétert idézve "-Ezt mégis, hogy csináltad? Megvetted, hazavitted, kicsomagoltad és meglepődtél, hogy 'Jé, egy ruha!' ?" 
 Akkor kedves KAP fogalmazzunk másként.... megajándékoztam munkában kifáradt, nőies külsőért üvöltöző szerény személyemet! Mégpedig a következőkkel:
-1 tégla színű vékony garbó
-2 nőies szabású, de kellően meleg és télies pulóver
-2 nagyon dögös, slim szabású farmer, az egyik fekete és koptatott, a másik burgundi színű.

Nagyjából ennyi volt az ajándék. Teljesen feldobódtam a vásárlástól. Azt hiszem ez a modern nő betegsége. Valamiféle, csak a mi fajunkra jellemző össznépi játék, amit lehet egyedül, párosával vagy csoportosan is űzni. Olyan, amihez kellő kitartás és állóképesség szükséges, megfelelő kondíció, hiszen öltözöl-vetkőzöl-öltözöl-vetkőzöl, cipekedsz, boltról-boltra egyhuzamban. Lehet türelemjáték, ha egy adott darabra hajtasz. Lehet stratégiai játék, amennyiben alkalomra keresel ruhát+cipőt+táskát! Felfoghatjuk küzdősportnak is, ha éppen a leárazás végén veszel észre valamit, amire ugyan abban a pillanatban ketten is fenik a fogukat! Lehet maraton, ha egy napod van rá, de válhatunk kemény sprinterekké is, ha munka után szaladunk be a ruhaboltba, zárás előtt tíz perccel!

Egyszóval... a férfiak higgyenek rólunk és a vásárlás kapcsolatáról bármit is, s panaszkodjanak, hogy mennyire fárasztó napjuk volt a munkahelyen, még sosem tapasztalták milyen amikor végre találsz egy farmert, amit csodálatosan áll, de ketten próbálják kitépni a kezedből a leárazáson! Ez kérem szépen uraim nem nőies bájcsevej, hanem kemény utca bunyó! 
Ha unjátok a K1-et, nézzetek be egy butikba szezonvégi kiárusításnál! Durvább dolgokat fogtok látni, mint a ketrecharc során! Finom úrinők tépik egymás haját, **rva anyáznak, fenyegetőznek, az eladók pedig két Seduxennel indítanak nyitáskor! :-)        

Na jó, talán kicsit elszaladt velem a paci, de nyilván, legalább egyszer láttunk már hasonlót életünk során :-)
Nekem ennél nagyobb szerencsém volt. Egy óra alatt bevásároltam.

Reggel végre megmostam a hajam, felvettem a fekete nadrágot és a magenta színű pulóvert, s végre csinos nőnek érzem magam a másfél hónapnyi munkásruhába flangálás után!

Viszont jelenleg, csak, hogy sose legyen jó minden... más miatt aggódom. E barátnőmet már két hete nem láttam. Az utolsó SMS-t Október végén váltottuk, és azóta sem jelzett vissza. Próbáltam hívni, de nem vette fel és nem hívott vissza. Tudom, hogy nem velem van baja, azt megmondaná. Csak aggódom érte. Nagyon sokat dolgozik. Remélem semmi  baja sincsen...

2012. november 3., szombat

Másnaposság és új fejezet

Huh... hogy is mondjam... kicsit macskajajos vagyok. Tegnap este elmenetünk szórakozni a Párommal. Meg kell hagyni, hogy nagyon is ránk fért. Nap közben már megittam két deci bort, indulás előtt a Párommal még egyet, majd a szórakozóhelyen két nagy vadászt. Az elmúlt másfél hónap mókuskerekét így tudtam levetkőzni magamról. Már az elsőtől is szédelegtem... hát még a másodiktól! Koncert alatt az első sorban álltam és egy volt kollégámmal együtt ráztuk a fejünket a dübörgésre. Kis híján felborítottam a kordont! Vőlegényem csak mosolygott rajtam.

Több ismerősünk is ott volt. Köztük Marci is. Furcsa volt... de azt hiszem az alkohol sokat segített, hogy őszintén végig vigyorogjam azt a röpke néhány percet, amíg beszéltünk. Aranyos volt, mert miután köszöntöttük egymást, ez volt hozzám a következő mondata: "-Az előbb egy 'úriember' megkérdezte, hogy hogy hívják a hölgyet. Azt mondtam nem vagyok hajlandó elárulni". Elégedett vigyor, közben a párjára mutatott. "-Marci, szíved joga" - feleltem vigyorogva, és el is fordultam. Nem, nem azért mert bunkó volnék. Csak nem izgatott. Egy férfi örül, ha a párját észreveszik. Ezt tapasztalatból tudom :-) De igazság szerint Zizu annyira eltűnt a tömegben, és annyira összehúzta magát a számára idegen környezetben, hogy először fel sem tűnt, hogy ott van mellettem fél méterre. Szegénynek eléggé merev volt a testtartása. Nem az ő világa a koncert és a rock zene :-) Ez van. Én sem érzem jól magam a diszkókban.
 Ezt csak érdekesség képpen írtam :-)

Minden esetre én nagyon jól éreztem magam. Éjfél körül léptünk le a koncertről. Kicsit még köröztünk a lakótelepen, mert túlságosan szédültem ahhoz, hogy biztos léptekkel feltaláljak a negyedik emeletre... 
Másnap reggel még mindig szédelegve és kiszáradt szájjal tértem magamhoz. Jobban átgondoltam az előző estét. Vannak olyan pillanatok, főként, ha ittas állapotban vagy hogy kicsit élesebben meglátod az igazságot, mint józan állapotban. Nos... tegnap ez történt. És az a furcsa, hogy mi mindezt már egy, vagy két évvel korábban megmondtuk. A többi majd idővel kiderül. Minden esetre van néhány dolog, amiben maradéktalanul biztos vagyok a jövőjüket illetően. De mindezt csak akkor tárom a " nyilvánosság" elé, ha beigazolódik :-)       

  Az az igazság, hogy szerelmes vagyok :-) És szerencsére kölcsönös a dolog :-) Tegnap este szerelmet vallottak nekem. Pedig nem szokása olyan sűrűn mondani. Tegnap mégis, miközben ölelt az asztalnál ülve és az ölébe vont, mélyen a szemeimbe nézett, és szerelmet vallott. A szívem  vadul dübörgött. Az intimitás, ami néhány hete hiányzott az életükből, most visszatért. Ő csak hétvégén szabad, én pedig még akkor sem voltam a Mindenszentek miatt. De most... most újra szeretgethetjük egymást. Testileg-lelkileg egyaránt :-) És talán hamarosan kicsit wellnessezni is elutazunk :-)

És, hogy lássátok milyen jó hangulatban vagyok a másnaposság ellenére... publikálok egy újabb fejezetet. Kíváncsi vagyok a véleményetekre :-)   

"

Új lehetőségek;
  A Péntek gyorsabban eljött, mint gondoltam. Mosolyogva léptem be a jól ismert szerkesztőség bejárati ajtaján, s hízó májjal élveztem, ahogy a régi munkatársak lelkesen üdvözöltek.
  -Nahát Tündérke! Isten hozott. Hát te? – vigyorgott rám Peti, egy sötét hajú, kicsit kreolos bőrű harmincas éveit taposó férfi. Éppen a teakonyhából jött ki egy gőzölgő bögrével. Tudtam, hogy zöldtea. Az volt a kedvence!
  -Bözsihez jöttem megbeszélésre.
Peti sötét szemei felcsillantak. – Visszajössz?
Kacsintottam egyet. – Egyelőre úgy tűnik.
  -Jippí – vigyorgott kisfiúsan, ami nagyon vonzóvá tette szépen metszett arcát. – Akkor jobb, ha eldugom előled a teás dobozom…
  -Ugyan Peti – néztem vissza a vállam felett. – Az összes rejtekhelyedet ismerem – és már kopogtattam a főszerkesztőnő irodájának ajtaján.
  -Gyere! – szólt az engedély, én pedig beléptem, s halkan becsuktam magam mögött az ajtót. Az iroda semmit sem változott. A nagy íróasztal mögött Bözsi foglalt helyett. Rajta sem változott semmi. Még az asztalon lévő fikusz is ugyan ott volt. Végül is… csak három hónap telt el, hogy utoljára ott jártam. Az ablaknál Elvira ácsorgott mellei előtt összefont karokkal, hátát a falnak vetve. Engem nézett.
  -Foglalj csak helyet Hollósi – mutatott Bözsi a kis karosszékre, amely hol kényelmes ülőalkalmatosság volt, hol egy „villamosszék”. Attól függően, hogy a cikkedet cenzúrázták éppen, vagy csak úgy behívtak. Nos… az utóbbi ritkábban fordult elő… Lehuppantam az említett ülőalkalmatosságra, s vártam a folytatást. – Úgy tudom Elvira nagyjából elmondta a lényeget. Van egy szabad gyakornoki posztunk, és rád gondoltunk. Te már ismered az itteni szokásokat, tudod a határidőket, és, még Elvirával is képes voltál összedolgozni. Ezek után úgy ítéltem, előbb megkérdezzük tőled, hogy akarod-e, vagy meghirdessük.
  -Még szép, hogy akarj – lépet oda mentorom a faltól, s megfogta a vállaimat. – Azért is mentem be hozzá.
  -De az ő szájából akarom hallani, hogy megint itt akar dolgozni. Mert bevallom, az azért rosszul esett, hogy miután az írásaid javuló tendenciát mutattak, egyszer csak visszaléptél, majd eltűntél. Megmagyaráznád ennek az okát? Elvira azt mondta, hogy nagyon nagy volt rajtad a nyomás a szakdolgozat miatt. Tudtommal ez az utolsó éved, így most kell megírnod a diplomamunkát. Nem fog befolyásolni? Vagy? – fürkészően nézett. Abban a stílusban, amitől a hideg futkosott a hátamon.
  -Ígérem, hogy nem fog befolyásolni.
  -Helyes. Ezt akartam hallani. De azért jobb, ha tudod, hogy még mindig bizonyítanod kell. Nincs protekció, azért mert már voltál itt. Normális, jól megfogalmazott, az újsághoz méltó írásokat akarok az asztalomon látni a neveddel a lap alján! Lesz is lehetőséged. Elvira elvállalt jó néhány keményebb diót a legutóbbi megbeszélésen.
A gyomromban pillangók repdestek. Elvira bátorítóan megszorította a vállaimat.
  -Ígérem, hogy odateszem magam, amennyire tőlem telik – bólintottam.
Bözsi biccentett, végül már csupán a papírokat töltöttük ki.
*****
  A megbeszélés után Elvira asztalánál ültünk, hogy felosszuk a munkákat. Külön megbízást csak a második hónapban kaphattam. Addig újra mentoromat kellet kísérgetnem… legalábbis a megbeszéltek szerint. De, mint korábban is… Elvira páros lábal igyekezett kirúgni a fészekből, hogy próbálgathassam a szárnyaimat.
A számítógép tepsi monitorját bámultam, s be kellett ismernem, hogy újra és újra meglepődtem ezen az ötvenes éveit taposó nőn. Virtuális határidőnaplója telis-tele volt interjúkkal és rendezvényekkel. Ekkor pillantottam meg, valahol a hónap vége felé egy interjút, mely alatt helyszínként a Kontinentál Bank volt megjelölve. A gyomrom egy pillanatra görcsbe rándult. Igyekeztem legyűrni a kellemetlen, furcsa érzést, de valószínűleg kiülhetett valami az arcomra, mert Elvira kedvesen rám mosolygott.
  -A szerződést megkötötte velünk a bank nevében. Én lettem a kapcsolattartó – magyarázta.
  -Értem… - bólintottam. A kérdés ott motoszkált bennem, de valahogy sehogy sem akaródzott kibukni belőlem.
  -Rákérdezett – válaszolt végül Elvira a fel nem tett kérdésre.
  -Mire?
  -Ne játszd a tudatlant édes lányom. Tudod te azt.
Mélyet sóhajtottam. – És mit válaszoltál?
  -Ugyan azt, amit Bözsinek is. Hogy a főiskola és a szakdolgozatod miatt nem tudtad elvállalni. Bár lehet, hogy Ő tudta az igazat. Miután elmentél a versenyről, egyszer megkérdezte, hogy merre vagy. Talán nem tudta, hogy elmondtad ki és mi volt ő neked, így én sem adtam ki magam. Azt mondtam, hogy elfeledkeztünk arról, hogy egy másik eseményen is ott kellene lennie valamelyikünknek, s mivel te amúgy sem szereted a szépségversenyeket, téged küldtelek. Úgy láttam, hogy ezt elfogadta. Vagy valóban ennyire jó színész.
  -Ezt miért nem mondtad utána?
  -Elég rossz passzban voltál. Nem akartalak feleslegesen terhelni. De megígérem neked, hogy ha nem akarod, nem osztom rád azokat a feladatokat, amelyek a Kontinentál Bankkal kapcsolatosak.
Én csak bólogatni tudtam. Balga fejjel egy hónappal ezelőtt még azt hittem, hogy jobban vagyok. Ezek szerint hatalmasat tévedtem!
  -Mellesleg… eljegyezte a párját. Ezt már csak, mint magánember újságolta nekem nem is olyan régen – mondta Elvira a kávéját kevergetve. Óvatosan rám pillantott. Én csak bámultam magam elé.     
  -Tudom.
  -Honnan?
  -Lényegtelen. Annyit üzentem neki, hogy legyen boldog. A többi nem volt fontos.
Elvira mélyet sóhajtott.
  -Hidd el nekem kedvesem, hogy túl tudsz lépni rajta. Idővel.
  -Tudom. Már mondták. Tudod mi a furcsa? Hogy egészen a mai napig azt hittem, hogy már jobban vagyok. Hogy talán még szembe is tudnék nézni vele anélkül, hogy kiborulnék. De tévedtem – mondtam magam elé bámulva. – Hiszen… mennyire tudnék őszintén mosolyogva ránézni, ha már attól kiborulok, ha a munkahelyének a nevét megpillantom? Önbecsapásban éltem eddig…
  -De ugye azt tudod, hogy nem kell rámosolyognod? – végre ránéztem, ő pedig folytatta a magyarázatot. Elég nagy élettapasztalattal bírt. Akár még adhattam is a szavaira. – Ahogy mondom. Ne pislogj így. Jogod van ahhoz, hogy gyászolj, meggyászold a régi kapcsolatod, és azt a lányt, aki akkor voltál. Aki akkor meghalt benned, amikor kiderült, hogy mit tett. Ahhoz is jogod van, hogy haragudj rá, és ezt megéld. Nem kell elrejtened valamiféle idióta vidám álarc mögé, amit magadra erőltetsz, hogy megvédd magad. Igenis éld meg a szomorúságot, a csalódottságot. Ne fojtsd el. Higgyél nekem. Én egyszer megtettem. Ki is lyukadt tőle a gyomrom. Kerüld el ezt a sorsot lányom.
 Elvira mindig is egy kemény, fővárosi nőnek tűnt. Olyannak, aki előbb cselekszik, aztán gondolkodik. Aki gondolkodás nélkül beépülne bármilyen szervezetbe egy jó sztori miatt. Mindenkit irányított, kritizált, s úgy tűnt, hogy magasról tesz a szabályokra. Mégis jól végezte a munkáját, és az éltben is mindent elért, amit célul tűzött ki maga elé. És ami még fontosabb; hatalmas életbölcsességeket tudott néha mondani! Talán jobb volna megfogadni őket.
  -Ígérd meg – az állam alá nyúlt és felemelte a fejem, hogy a szemeimbe tudjon nézni.
  -Ígérem – bólintottam.
  -Helyes – végre újra a régi mosoly terült szét az arcán. – Inkább beszéljünk a munkáról. Azt említettem, hogy már is van egy dolog a számodra. Nézd csak – mutatott a monitorra, ahol a másnapi Szombatot már kijelölte. „ Szüreti napok. Beszámoló, riport legalább két borásszal, képek miatt szólni Tibinek. Magdának kiosztani!” Összeráncoltam a homlokom. – Szerintem kezdésnek kiváló lesz. Mit szólsz?
  -Azt, hogy holnap randim van.
Elvira szélesen elvigyorodott.
  -Semmi gond. Akkor kösd össze a kellemeset a hasznossal. Menni fog?
Mit mondhattam volna erre? Nem mondhattam le mindjárt az első megbízásom…
  -Igen, menni fog.
  -Helyes – ezzel feláll és a kézitáskájáért nyúlt. – Na, gyere, menjünk ki a teraszra. Majd megveszek egy cigiért. Amíg elszívom, mesélj nekem kicsit a te holnapi randi partneredről. Elvesztettem a fonalat az utóbbi három hónapban…
  És, ha tudta volna, hogy ezzel nem volt egyedül. Kicsit alólam is kicsúszott a talaj…  "

2012. november 2., péntek

Vége a Mindenszenteknek... jöhet a Karácsony...

Nos... véget ért a pörgős Mindenszentek a virágboltban. Teljesen kipurcantam. Tegnap este már sírni szerettem volna a fáradtságtól... édesanyám meg is tette. Nem panasz... csak amikor az embernek egy hónapon keresztül hétvégéje sincs, mert folyamatosan pakol, díszít, ragaszt, rendez, áraz, szervez... mind agyilag, mind fizikailag teljesen kikészül...

Lényeg a lényeg, ma reggel én is megkaptam a fizetésem, s el is kezdtem tervezni, hogy milyen bevásárló körútra megyek. Nem tékozolva... csak és kizárólag a legfontosabb dolgokban gondolkodom, bár az sem éppen kevés. Egy pár vékonyabb kesztyűre van szükségem, egy normális farmernadrágra, egy téli garbóra, és valami hosszú ujjúra, amit felvehetek alája. Nem ártana, ha vennék téli zoknit is. 
Annyi mindent kiszelektáltam a szekrényemből, mert elvásott, kilyukadt, szétbolyhosodott, hogy muszáj pótolnom. 

A héten veszünk egy normális fekete bőrcsizmát, ez még a fizetésem részét képezi. Remélem találunk valamit, ami tetszik, és egyezik a fizető fél és az én elképzeléseimmel. Tehát harmincezer alatt van, fekete, bőr és legalább térdig ér! Azt hiszem ezek nem akkora kritériumok, hogy két-három cipőboltot megjárva ne találjak... legalábbis remélem. Évek óta szeretnék egy térdcsizmát. Nekem magát a megtestesült dögösséget szimbolizálja... főként, ha fekete és bőr. 

Bevallom... ki vagyok éhezve... mióta Párom odakint dolgozik alkalmazkodnunk kell. És vagy ő fáradt, vagy én... lehet, hogy a vásárlásban élem ki magam? Előfordulhat!
Minden esetre valami ilyesmire vágyom...

Este pedig elmegyünk egy jó kis tripla koncertre a hangár Music Gardenbe :-) Ránk fér a lazítás...

Szép napot kívánok!

Joyo

Tisztulási folyamatok

 Hogyan lehetne megfogalmazni egy tisztulási folyamatot. Valószínűleg mindenkinek mást jelent. És természetesen másként zajlik. Nálam is így...