2018. december 7., péntek

Útkeresés....

Sziasztok!

Újra itt.

Gondolkodva, elemezgetve, óvatosan lépdelve egy új úton, amely még ismeretlen és a teljes sötétség
borítja. Lehetnék vakmerő és végig sétálhatnék rajta. De óvatosnak kell lennem. Ingoványos a talaj és nekem még nincs elég önbizalmam ahhoz, hogy egyenes háttal közlekedjek rajta. Igyekszem bízni a Sorsban, hogy rendszerint a jó irányba terel és előbb vagy utóbb kiderül, hogy mire is volt jó az a sok minden ami rám szakadt.

Keresem magam. Mint MI mindannyian ebben a világban. De még nem találom a helyem. Amit sokáig annak és a helyes útnak véltem mára keresztúthoz ért és meg kell hoznom egy olyan döntést ahonnan nincs visszaút. Igyekszem befelé figyelni. Meghallani a saját lelkem hangján a szeretteimén kívül, akik túl harsognak a tanácsaikkal. Én mégis mit szeretnék? Merre menjek? Még csak formálódik bennem az elhatározás.

Semleges területen, ahol mostanában vagyok, egyszerűbb gondolkodni. Kiszakadva a megszokott rutinból és környezetből.

Furcsa, ijesztő vagy inkább gyönyörű az ami velem és körülöttem zajlik. Az Anamé program hatására felpörögtek az események az életembe. Aminek borulnia kellett az borult is, minden fenekestül felfordult. De muszáj volt, én ezt őszintén hiszem. Mert sajnos az emberek nagy része inkább csendesen szenved a megfeneklett élethelyzetében, mert fél változtatni. Fél attól, hogy felforduljon az élete. Inkább elfogadja, kompromisszumokat köt annak érdekében, hogy a kényelme meglegyen. Csak ne kelljen szembenéznie a kudarcaival, a hibáival, a rossz döntéseinek következményeivel, az egója kreálmányaival. Még csak véletlenül se kelljen kilépni a komfortzónából és védőháló nélkül nekiveselkedni a nagy ugrásnak.

Megtanultam, hogy a fejlődés nincs változás nélkül. A változás pedig elkerülhetetlen melléklete a
fájdalom. Lehet az lelki és lehet fizikai. Mert amiket éveken keresztül elnyomtunk, szőnyeg alá sepertünk vagy nem voltunk hajlandóak foglalkozni vele, azok bizony felszínre fognak kerülni, s ahogy megdolgozunk velük fizikai betegség, tünetek formájában kilöki a lelkünk, hogy fizikai síkon a testünk is kidolgozhassa magából. Mind-mind magunknak kreáltuk. Megmutatja magát. El kell fogadnunk. Ez talán az egyetlen út ahhoz, hogy feldolgozzuk és elengedjük.

Ha egy spirituális tanítónak kikiáltott személy azt állítja, hogy tud olyan módszert, ami pillanatok alatt kioldja az évtizedes, vagy több életes blokkokat és le is veszi rólunk, az bűnt követ el, hiszen elvette tőlünk az igazi gyógyulás lehetőségét. Vagy hazudik és a pénzünket akarja. De ez most két sarkított példa volt. Hiszen a gyermek is úgy tanul igazán, ha saját tapasztalatokat gyűjt, feldolgozza azokat és beülteti az életébe.
Mi is megkaptuk a szabad választás jogát. Ha más old meg helyettünk valamit, azzal csak tőlünk veszi el a tapasztalás és tanulás lehetőségét.

Amikor felfüggesztem a program gyakorlását egy időre megrekedek az életemben. Érzem magamban a feszültséget, a nyomást, egyre mélyebbre kerülök egy negatív örvényben, semmi sem halad. Amikor újra neki veselkedek, s akár ha csak 3-3 gyakorlatot elvégzek, egyrészt kirobban belőlem egy jókora tisztító sírás. Másrészről valami történik. Egy felzaklató beszélgetés, egy szituáció ami előrébb mozdítja az életem alakulását. Vagy fájdalommal vagy örömmel kísérve, de végül mindig pozitív a végkifejlet. Én ezért bízom a programban. Tudom, hogy a fájdalmak, az örömök, a szar szituációk, a borulások, a betegségek (még ha komolyak is), mind-mind azért jönnek, mert korábbi meg nem oldott problémáim kívánnak meggyógyulni, nem éppen időrendi sorrendben. Mindig van fontossági tényező. Én már igyekszem semmit sem megkérdőjelezni. Muszáj belesimulni a történésekbe, vagy az ember beleőrül, esetleg feladja, s ott marad egy csomó megbolygatott blokkal, melyek betegség formájában megrekedtek benne. És onnantól kezdve könnyű másokat hibáztatni akik utat mutattak. De ha mi magunk nem vagyunk bátrak és nem csináljuk végig... magunknak kerestük a bajt.

Így magamnak is csak azt mondhatom jó tanácsként, hogy ne hátráljak meg a fájdalom és a nehézségek láttán. A legvégén elérem én is amit szeretnék.

Áldás nektek!

Inanna    


2018. december 2., vasárnap

Kiugrás a komfortzónából

Sziasztok!

Tudom, hogy nagyon, de nagyon hosszú időre eltűntem az online világból. De megvolt rá az okom. Az alapos okom. Bezárkóztam. A saját világomba. Nem azt mondom, hogy annyira jó volt, vagy felemelő, esetleg békés vagy  nyugodt. Egyszerűen csak biztonságos. Egy jól megszokott környezet. Megszokott emberek, megszokott napi rutin, megszokott ételek-italok, szinte mindig azonos forgatókönyv szerint pergő napokkal. Egyik nap a másik után, szegényes társadalmi, szerelmi és lelki élettel. Valahol elvesztem. Az az út, amire egy évvel vagy másfél évvel ezelőtt ráléptem és haladtam rajta, annyira ingoványossá vált, már-már láppá, mely egy óvatlan pillanatban magába szippanthat és konzervál, hogy az elmondhatatlan. Hónapok óta kiáltozott a lelkem segítségért. De valahogy csak nem akartam meghallani. Elmerültem az önbecsapásban, a magányban, a mellőzöttségben, a napi rutinban, a munkában, ismét felszínre került a boltkórosságom, s csak rendeltem és vásárolta egymás után a ruhákat, az alsóneműket, az ékszereket, hogy pillanatnyi kielégültséget és boldogságot érezzek a szerzés és birtoklás momentuma végett.
  Annyira szürkévé és egyhangúvá váltak a napjaim, hogy elvesztem, eltűntem, eltemettem magam valami alá, amit életnek mertem nevezni.
  Két hónappal ezelőtt fogalmazódott meg bennem a kérdés:
 
  - Hol vagyok mindebben ÉN? 
  
  -Egyáltalán ki vagyok? 

  -Mi tesz boldoggá?

  -Mik a céljaim? 
  
  -Merre tart az életem? 
  
  -Hová tűntek a mindennapjaimból, egyáltalán az életemből azok a dolgok amik rólam szóltak, kikapcsoltak, feltöltöttek?
  
  -Boldog vagyok egyáltalán? 
  
  -Ezt akarom? Valóban EZT akarom?
  
  -Hogyan és merre tovább?

Amiért egyáltalán elindítottam a blogom, a terápia, az önkeresés, az, hogy igenis mindenből talpra lehet állni büszkén, tanulva a hibáinkból, ez tűnt el. Feloldódtam, eltűntem, átformálódtam, a részévé váltam valakinek, de nem a jó értelemben, mégpedig úgy, hogy szépen lassan feladtam mindazt ami a személyemet azzá tette aki. Belenéztem a tükörbe és egy sápadt, fakó, kétségbeesett, reményvesztett nőt láttam, akinek még csak most kellene igazán élnie. Aki másra számított az élettől, de nem küzdött és nem állt ki magáért, a vágyaiért elég határozottan a Világgal, a családjával és ami a legfontosabb, a párjával szemben. Hanem fokozatosan, kompromisszumokat kötve feladta saját magát és dolgozóvá és háztartási robotgéppé vált, az igényeit a bányászbéka segge alá nyomva.
  Ahogy a lelkem már nem bírta sokáig, úgy rendezte maga köré az eseményeket, a szereplőket, az ingereket, hogy a bili egy hete kiborult. Üvöltve sírva áradt ki belőlem minden korábbi elfojtás. Minden szenny, minden bánat, minden harag és kétségbeesés. Saját magam alól rántottam ki a talajt. Kiszakítottam magam a komfortzónámból. Önszántamból, kiléptem a nagy semmibe, és egyelőre önmagam és az utamat keresgélem. Egy hete a szüleimnél vagyok. Némi ruhaneműt magammal vittem. Össze kell szednem magam. El kell döntenem, hogy valóban ezt akarom-e. A férjem sosem bántott. Nem terrorizált, nem ütött meg, nem alázott meg. Szeret. De a sok munka és fáradtság miatt annyira eltávolodtunk egymástól, hogy ráébredtem a kapcsolatunk alapvető hibáira. Miután megnyugodtam le tudtam vele ülni jobb hangulatban és átbeszéltük az egészet. Hol csúszott el, mik voltak a hibák, min lehetne javítani. De ugyan akkor azt is el kellett neki mondanom, az őszinteség jegyében, hogy komoly mérkőzést vív bennem, hogy megjavítsuk a házasságunkat, vagy külön utakon járjunk. Láttam rajta a fájdalmat, de azt mondta elfogadja és semmit sem erőltet. Ugyan akkor mintha mostanában eljutott a tudatáig, hogy komolyan gondolhatom a dolgot, mert már kétszer voltam nála, beszélgettünk, de nem költözte haza. Így most finoman udvarolgatni kezdett. Közeledik. Én pedig a saját lelkemre hallgatva figyelem a reakcióimat.

  Sokat beszélgetek édesanyámmal. Így, hogy náluk vagyok, ez szinte egyértelmű. Azt tanácsolta, hogy ne a másik fejével gondolkodjak, ne azt nézzem, hogy mivel teszek neki jót vagy rosszat. Hanem végre önmagam igényeire figyeljek. Arra, hogy NEKEM mire van szükségem. Hogy ENGEM mi tesz boldoggá és tölt fel. Meg kell találnom és ismernem újra saját magam, mert addig másnak sem tudok adni. Eddig csak adtam és adtam, és valószínűleg már annyira a tartalékaim végénél járhatta, hogy a lelkem behúzta  a vészféket, s ahogy ilyenkor a fizikai törvények szerint lennie kell, borult MINDEN.
  Így egyhétnyi tömény vekengés, önsajnálat és lelkiismeret-furdalás után végre megértettem, hogy milyen isteni szerencsében részesülhettem, s, hogy temérdek lehetőség áll a rendelkezésemre, csak el kell döntenem, hogy merre és hogyan tovább.
  Újra írhatok, újra edzhetek. Az a felesleges energiák levezetésében is sokat segít. És abból bizony van bőven. És újra van igényem blogolni. Nekem ez a felület mindig is terápiás célt szolgált. No nem a magánéletem legsötétebb rejtelmeit kívánom virtuális papírra vetni, mint hajdanán, mert annak mindig megittam a levét valamilyen formában. Sokkal inkább a lelki fejlődés, a mélyebb gondolatok, kérdések, felvetések és következtetések színtere lehet a továbbiakban a Talpig NŐ. Remélem azon kívül, hogy én magam tisztogatom ezzel a lelkem és a gondolataim, talán másnak is segíthetek. Ha nem, hát nem. A terápia az első.


Legyen szép hétvégétek!

Inanna       

2018. június 8., péntek

Tisztulási folyamat

A tisztulási folyamat nagyon sokszor egyértelmű képekkel és instrukciókkal jár. Ahogy fejlődök, ahogy tisztulok és vedlem le magamról a felesleges jelmezeket, úgy válnak egyre érthetőbbé és gyakoribbakká azok az álmok, melyek megmutatják, hogy az adott fázisban mi történik körülöttem. Ez lehet a lélek üzenete, vagy jelzés arra, hogy életem mely területe formálódik át éppen. Volt olyan álom, amikor a magamban nagyon mélyre eltemetett sötét én bukkant elő és vele kellett megküzdenem. Volt, amikor a Világ omlott össze körülöttem és egy addig rejtve mellettem lévő angyal mentett ki onnan. Volt olyan, hogy egy fekete csuklyás alak elől menekültem, akik folyamatosan a nyomomban volt. A legutóbbi erősen erotikus töltetű volt, de nem abban a lucskos pajzán értelemben. Egyszerűen arra mutatott rá, hogy a második energia koszorú, a szakrális, vagy szex csakra kapott nagyobb hangsúlyt ebben az időszakban. Szombaton kezdődött. Fogalmam sem volt, hogy miért, szét akart szakadni a keresztcsontom. Ehhez párosult a hátam közepe. Apró kis magyarázatként mellé csatolnám, hogy vannak csakrák, melyek párban vannak. Ilyen a szív és a szexcsakra is. Egyszer tisztulnak és egyszerre sérülnek. Ahogy sétáltam a városban, annyira kínzott a fájdalom, hogy azt hittem képtelen leszek tovább haladni az úti
célom felé. De igyekeztem túllendülni rajta. Aznap éjjel egy régi szeretőmmel álmodtam, akivel még mindig jóban vagyok. Gondoltam, biztosan vele kapcsolatban oldódik ki valami, hiszen hetekkel korábban találkoztunk utoljára. Vasárnap délelőtt lévén Férjem nem tartózkodott otthon, így elvégeztem a Test félév és Lélek félév gyakorlatokat az Anamé programból. Az utolsó gyakorlatot követően ismét kitört rajtam egy erős tisztító sírás. A földön vonaglottam, fetrengtem, zokogtam, némán sikoltottam ki magamból a feloldódó blokk sötét, forró energiamaradványait. Mikor ennek a folyamatnak vége lett, még fekve maradtam a parkettán. Úgy éreztem szükségem van rá. Mintha az energia még mindig áramlott és dolgozott volna bennem. Kellemes zene szólt a számítógépből, így lassacskán meditációba süllyedtem, ahol megérkezett a magyarázat az utóbbi történésekre. Nehéz is igazán írni róla. Nagy a valószínűsége, hogy a történet további alakulásába fogom beleszőni. A lényeg, hogy egy ősi papnő jelent meg előttem, aki én voltam, de mégsem én voltam. Együtt volt valakivel, akiről viszont tudtam, hiába nem az arcát viselte, hogy az a korábbi szeretőm, akivel álmodtam az éjjel. Valahol a távoli múltban egy távoli kultúrában, más, de mégis ismerős testben. A nő hátán, végig a gerincén arany színű ismeretlen betűrendszerű írás jelent meg a csakrapontokat jelölve. Legélénkebben a szexuális energiaközpont ragyogott. Erős érzelmek és biztos tudás öntött el a meditáció közben, hogy életem mely részét kell gyógyítani, mit kell megélnem ahhoz, hogy jól működjek, s arról is sugallatot kaptam, hogy a hajdani papnőnek tervei vannak velem. Azért bukkan fel olykor-olykor hol ébren, hol transzban, hol álmomban, mert erre az életemre valami olyasmit vállaltam, amihez neki is köze van.

  Haladok az utamon. Izgalmasnak ígérkezik a követező szakasz. A könyvben írni fogok róla....

Johanna ~˘˘~

         

2018. június 5., kedd

Átfogó életreform

Sziasztok!

Kicsit régen írtam már. Kimondottan hiányzott, hogy virtuális papírra vessem a gondolataimat. Mióta nem pötyögtem kitartóbban haladok az életem átreformálásával, mint azt valaha sejtettem, hogy menni fog. Sokat változtattam az étkezési szokásaimon, mert a testem egyértelmű jeleket küldött hogy valami nagyon nem stimmel vele. Január vége óta sok mindent mellőzök. A gabona féléket, a tejcsokoládét, tésztákat. A legjobb barátaim a kukorica liszt és kukorica dara lettek. Vissza szorítottam a húsfogyasztást is. Azóta sokkal jobb az emésztésem és a súlyom is normalizálódott.
Mindemellett nem csupán testileg, de lelkileg is tisztulok. Nem állítanám, hogy olyan jó buli, mert nagyon fáj, amikor a tisztulási folyamat nagyon mélyre eldugott, gyulladt sebeket bolygat. De amikor túl vagyok egy nagyobb csomagon, kicsattanóan jól érzem magam. Anamé programjának nagyon sokat köszönhetek. Nem az én tisztem, hogy ódákat zengjek róla. Nézzétek meg a YouTube csatornáját, és döntsétek el magatok, hogy felkelti-e az érdeklődéseteket :) 119-ik napja gyakorolok, és rengeteg pozitív változás történt körülöttem, az életemben és saját magamban is.
Vannak olyan napok, amikor a gyakorlatokat követően hatalmas, mélyről jövő tisztító síráson megyek keresztül, és némán üvöltve fetrengek, amíg a blokk kioldódik. Nem szégyellem, van róla képem, mert emlékeztetni akartam magam arra, hogy az út nehéz, de a folyamat nagyon jó irányba vezet.

  Az első kép egy nagy tisztulás után készült. A második pedig nem is olyan régen. Ilyen, amikor éppen a fény jár át, és a helyemen érzem magam :)

Most tértünk haza az idei Balaton körről. Öt nap alatt körbetekertük a nagy tavat. Nem mondom, hogy végig leányálom volt. De már tudjuk, hogy egy ilyen kihívás előtt alaposan rá kell edzeni :) Jövőre meg is tesszük. 



Jelenleg böjtre készülök. Ezen a héten kezdtem a felkészülést, jövő héten maga a tisztító hét lesz, azt követően, pedig folytatom tovább kitartóan az álmaimat és a reformjaimat :) 



A változtatások főként arról szólnak, hogy csökkentsem a gyulladásos állapotot a szervezetemben, hogy ezáltal megelőzzem az újabb endometriózis kialakulását. Nyáron újabb éves kontrollra kell mennem. Olyan ételeket kerülök, amik fenntartják a gyulladást, és olyanokat válogatok össze, amik gyulladáscsökkentőként hatnak. Szerencsére nem olyan nehéz vagy bonyolult, mint amilyennek látszik. Életem részévé vált a mozgás, hiszen, ha az altestemben jó a véráramlás, jobb az emésztés is, a szerveim megfelelően működnek. Fel kell töltenem a vitamin és ásványi anyag raktáraimat. Most nem fogadkozom, nem teszek hülye ígéreteket. Öt hónapja így élek. Itt senkinek sem kell bizonyítanom. Magamért és a jövőmért teszem :)




Elmondhatom, hogy köszönöm szépen  jól vagyok.

Puszi

Joyo ^^
 

  

2018. január 18., csütörtök

Írói vágy

Teljes lázban égek. Itt tombol bennem a kreatív energia, amit nagyon szeretnék végre kiadni magamból. Ehhez több dologra is szükségem lesz. Elkezdtem a háttérkutató munkát a könyvhöz. Mivel a történet több esetben vissza nyúlik a múltba és érint jó pár történelmi emlékművet, ezért hiteles szeretnék lenni. 
 Terveztem kirándulást a régi temetőbe, a Szent Mihály templomba, a Jakab kápolnához, a Storno-házba, a Tűztoronyba, a Lőverekbe, A Bánfalvi kolostorba és annak környékére, Brennbergbe. Szóval nem fog annyira könnyen s gyorsan menni, mint vártam, hiszen fényképeznek kell és jegyzetelni a helyszíneken. A lényeget emiatt nem szeretném lelőni, hogy a fordulatok és a rejtélyek izgalmasak maradjanak. 

Azt azonban már megfigyeltem, hogy ha valamiért akadályoztatva vagyok az írásban, egy idő után ellenem fordul a kreatív energia és rombol. Ingerült és türelmetlen leszek miatta. Nehézkesen mozgok, frusztrált leszek. A szexuális éhségem is felhorgad, mert valahogyan kiutat keres a teremtő energia a testemből. Követelődző, agresszív, emésztő szexre vágyom olyankor, amit muszáj kiélnem. És ha így sem sikerül, olyankor betegszem le. Évek alatt sikerült ezekre az összefüggésekre ráébrednem. Ugyan akkor ez a szexuális energia nem mindig a fizikai világban talál kielégülésre, hanem éppen az aktuális történetben. Dobol a fejemben, hogy a történet kulcs szereplőit miként boronáljam össze. Olykor ezt korábban megírom, és amikor aktuálissá válik, csak beillesztem a történetbe. Így működöm. 
Azt hiszem most is ez fog következni....

Áldás nektek!

Johanna 

2018. január 13., szombat

Női önbizalom

Csak gondolkodom, gondolkodom és gondolkodom. Magunkon, NŐKÖN. Hogyan neveltek bennünket? Miket tapasztaltunk az élettől? Mit mutat a média? Miként bánjunk, vagy bánunk egymással ezek hatására? Hogyan tekintünk önMAGunkra, vagy nőtársunkra? Aki tulajdonképpen ugyan azon az úton halad, csupán Sorsanya más ambíciókat, mankókat, körítést és kísérőket adott hozzá. De a cél MINDIG ugyan az.  
  Olvastam egy elgondolkodtató mondatot. Megnéztem a hozzá fűzött kommenteket. Furcsa. Egy-egy életigazság azért is életigazság, mert örök érvényű, ugyan akkor levonható az adott személy élethez és másokhoz való hozzáállása abból, hogy mit vált ki belőle. Kiben mit mozgat meg egy kép, egy mondat, egy dal, egy film, egy idézet. A kép a következő:


Ez a kép a közösségi oldalról származik. Egy Női önbizalomedző készítette.
Belőled mit vált ki? Mit érzel ha elolvasod a szövege? Különb vagy? Erős vagy? Segítőkész vagy? Toleráns? Áradó? Beképelt? Irigy? Törtető? Féltékeny? Kishitű? Félénk? Netán inkább tovább görgetsz és nem akarsz ilyen "marhaságokkal" foglalkozni?

Bennem vegyesek az érzelmek. Több okból kifolyólag is. Régi és új világom harcol bennem. Képmutató volnék, ha azt állítanám, hogy sosem voltam irigy. Hogy nem kívántam rosszat más nőknek, csak azért mert úgy éreztem, hogy neki jobb és több jutott, mint nekem. Hány és hány megnyilvánulás, bejegyzés szólt hasonló kirohanásokról? Rengeteg. Akkor annyit tudtam. Arra voltam képes. Azzal voltam tele. De telt az idő és egyre inkább felneveltem magam. Lenyírtam a rossz szokásokat, a régi hiedelmeket. 
 Rá kell ébrednem, hogy nagyon régóta félrenevelnek bennünket nőket. Rossz irányba mutatnak a dolgok. Hiszen leginkább legyőzendő akadályt és vetélytársakat látunk nemünk többi képviselőjében, nem pedig társakat, akik segítenek bennünket a hosszú úton amelyre ráléptünk. Hajdan összeültek lányok-asszonyok, s míg egy adott munkát végeztek, megosztották egymással az életüket, tapasztalataikat. Ezzel is bátorítva és segítve egymást. Manapság? Lekönyököljük a másikat, csak azért mert veszélyeztetve érezzük a helyet amit elértünk az életben, a közösségben. De miért? Most komolyan? Tudna valaki teljesen ésszerű magyarázatot adni arra, hogy miért kelt ellenszenvet egy másik nő bennünk? Mégis mit veszélyeztet, ha magabiztosak vagyunk? Ha bízunk önMAGunkban? Ha tudjuk, hogy amit csinálunk azt jól csináljuk. 

Úgy érzem, ez a mondat számomra azt jelenti, hogy mindannyian értékesek vagyunk. Egyikünk sem több vagy jobb, kevesebb vagy rosszabb a másikunknál. A mai felfordult világban kell csak igazán támogatnunk egymást, ahol a NŐ igazán keresi önmagát. Össze kell fognunk, hiszen az ember társas lény. Ki másra számíthat, ha nem saját Nővéreire és Húgaira? Ki értené meg igazán, ha nem olyan lények, akik ugyan azon a testi és lelki változáson mennek át, mint mi magunk. Egymást segíteni, bátorítani, felzárkóztatni, felébreszteni, tanítani, példát mutatni....Ez a NŐ. Áradó, befogadó, lágy és kemény, fényes és sötét, változékony, mint maga a természet. Erős és gyengéd egyszerre. Lenyúl az elesettért és karjaiba zárva megnyugtatja. Majd elengedi, hogy saját értékeit felismerve a másik fényében, kihúzva magát az útját járja. 

 Számomra ezt jelenti a fenti mondat. És ne egy férfi erősítse egy nő önbizalmát, hanem mi nők tegyük ugyanezt egymással/egymásért. 

Áldás Veletek!

Johanna
     

2018. január 8., hétfő

Az Út

Azt hiszem vannak az ember életében olyan időszakok, amikor nagy elengedéseket él át. Még úgy is, hogy csupán a fejében játszódik le egy-egy párbeszéd, szituáció, a tükörbe néz, és elmondja azt és úgy, ahogyan a korábbi helyzetben kellett volna. Így mintegy kioldja magából az adott blokkot és felül írja az eseményt az elméjében. Elégedett, hiszen lehet, hogy akkor, ott nem úgy reagálta le az esetet, hogy elégedett legyen. Talán csak a túlélés volt a fontos, hogy minél kevesebb sebbel ússza meg. 
  Sokszor élek át hasonlót. Sokszor csak nézek bele reggel a tükörbe, felhorgad bennem egy régi helyzet, amikor képtelen voltam kiállni magamért, és akárha egy gát átszakadt volna a torkomban, csak dől és dől elő belőlem a tüzes energiával átitatott monológ. Válaszok csak a fejemben vannak. De így a "normális", bármennyire is relatív fogalom. 
  Életem sok megalázó pillanata visszaköszön. De most már nem nyomom el magamban. Megélem és újra játszom, hogy felül tudjam írni. Ezzel minden rendben van. A lelkem irányít. Mutatja az utat tudatos és álom szinten. Figyelmeztet, szimbólumokkal megmutatja mi az amit elrontottam, de még korrigálható. Egyre nyitottabb és nyitottabb vagyok minderre. Már merek segítséget kérni ha úgy érzem elakadtam. Nem szégyenként és gyengeségként élem meg, ha kinyújtom a karomat mások felé. Hálát adok az életem alakulásáért. Azért aki voltam, amik megtörténtek velem, hiszen mindezek miatt vagyok most olyan, amilyen. S mindezek miatt tart ott az életem, ahol jelenleg vagyok. 
  Lobog bennem a teremtés vágya. Hogy alkossak, álmodjak, tervezzek és megvalósítsak. Hogy megéljem végre azt aki valójában vagyok. Hogy elérjem a kitűzött céljaimat. Hogy örvendjek a folyamatnak és a végeredménynek. Hogy kicsit lassítsak. Hogy sétáljak a környéken és felfedezzem azokat a helyszíneket egy turista szemével, amiket bele szeretnék szőni a könyvbe. Hogy átérezzem az energiáit, a mágiáját, az erejét, a múltját. Mindazt a misztikumot, amit magába rejt, és meghalljam a történetet amit el szeretne mesélni. 
  Készen állok, csináljuk!

Áldás!

Johanna

Tisztulási folyamatok

 Hogyan lehetne megfogalmazni egy tisztulási folyamatot. Valószínűleg mindenkinek mást jelent. És természetesen másként zajlik. Nálam is így...