A gyógyulás útja

Sokszor elgondolkodok azon, hogy a lelki gyógyulás ugyan akkora fájdalommal jár, mint a fizikai. Sőt, olykor még rosszabb is, mert amíg a fájó pontot meg tudod dörzsölgetni a testeden, addig ugyan ezt sajgó lelkeddel már nem tudod megcsinálni.
  Dolgozni kell vele, hagyni, hogy fájjon, megélni az érzelmeidet, hogy utána el tudd engedni.

  Bátor dolog szembenézni a múlt hibáival, fájdalmaival, sérüléseivel, és elszánni magad, hogy gyógyulni akarsz. 
  A legszebb benne, hogy soha sem tudhatod előre mi az amit már sikerült feldolgoznod, és mi az ami még mindig blokként ott lappang benned valahol. Egyik pillanatról a másikra képesek felszakadni és felszínre törni. Minden nap egy meglepetés. 
 -Meddig fog tartani az adott sérülés feldolgozása?
 -Van hozzá támogatásom? (Családtag, barát, önsegítő csoport)
 -Valóban képes vagyok megélni, megbocsátani és utána elengedni?
 -Elég erős vagyok Én ehhez?

Csak úgy cikáznak sokszor a gondolatok. Vannak olyan helyzetek, amikor úgy gondolom, áh, biztosan nem ezzel a helyzettel van a problémám, hiszen én ezzel már szembenéztem, átbeszéltem az érintett személlyel, meg is bocsátottam neki. És tessék! Mellé nyúltam. Még van bennem tüske. Csupán az élet nem hozott elég lehetőséget, hogy a blokk kioldódjon és felismerjem, hogy ezzel bizony még mindig dolgoznom kell. 

Huszonöt éve kezdődött a vesszőfutás. Nekem sem volt éppen könnyű gyerekkorom. És ha éppen nem a család edzette az idegeimet és a jellememet, akkor a kor társaim, az osztálytársaim, azok, akiket barátnak hittem...vagy éppen plátói szerelmek. Ilyen dolgok mindenki életében előfordulnak. Ki jobban viseli, ki rosszabbul. Én az utóbbi közé tartozom. 

Az ember jobb ha figyel, mert ha egyszer kisóhajtja, hogy ki szeretné takarítani a raktárt, ahová a fel nem dolgozott gondjait és konfliktusait gyömöszölte be, akkor bizony rengeteg segítséget kap az élettől. Én is így vagyok vele. 

Jelenleg a két évvel ezelőtti esküvőm és az arra való készülődés méltatlan körülményeit igyekszem gyógyítani, mert ma reggel bizony a lelkem kiköpte magából, hogy EZ A SORON KÖVETKEZŐ. Mondhatni, nem könnyű. Miért is volna az. Bár azóta az érintettekkel nagyrészt rendbe raktam a dolgokat. Azért vannak még elvarratlan szálak, és reggel üvöltve sírva, a zuhanyzóban megéltem a dühömet, amit akkor magamba fojtottam. 

A lényeg, hogy haladok az Úton! :)

Puszi:

Joyo ^^    

Áldás!

Sziasztok!

  Ennyi idő távlatából, hogy nem írtam, nyugodt szívvel állíthatom, hogy lezárult egy ciklus az életemben, s új irányba fordultunk. Igen-igen többesszám. Férjem is új életszemléletet állított fel magának, s azóta minden sokkal szebb  és jobb az életünkben. 
  Könnyedebbek vagyunk, mosolygósabbak, jobban vesszük az elénk kerülő próbákat és tanításokat is. A céljaink egyre közelebb és közelebb kerülnek hozzánk. Állandóan új lehetőségek kínálkoznak, amiket felismerünk és élünk is velük. Állíthatom, hogy boldog vagyok és elégedett. 
  Olyan, mintha az utóbbi időben gonosz kötelékekből szabadulhattam meg. Igen, ez a legjobb kifejezés: felszabadultam! Szabad vagyok!
  Mind a ketten hatalmas terheket pakoltunk le magunkról, és szabadon élvezhetjük egymás társaságát, hiszen minden kötelezettség nélkül, minden korábbi szerződés vagy karmikus tartozástól mentesen, szabad akartunkból választottuk egymást erre az életre. És erre végre valahára megkaptam a megerősítést. Egymás mellett van a helyünk. Egymást kaptunk ajándékba erre az életre. A hatalmas vállalások és karmikus munkák után járó felüdülésként, áldásos segítőként, támogatóként, jutalomként :)

  És ez felemelő érzés! :)

Áldás Nektek!

Joyo ^^