Hogyan lehetne megfogalmazni egy tisztulási folyamatot.
Valószínűleg mindenkinek mást jelent. És természetesen másként zajlik. Nálam is így van. Az utóbbi időben cseppet bedurvult és minden szinten megtalál. Test-lélek-szellem.
Az életemet is takarítom. A felesleges tárgyakat, ruhákat, emlékeket, talán még embereket is, bár azok maguktól is távoznak, mert valahogy már em találják a helyüket a közelemben.
És van, amikor olyan folyamatok érnek össze, hogy szinte a dimenziók egybe nyílnak, olvadnak. Múlt a jelennel, egyik Énem a másikkal. Érzem, amit akkor éreztem, fáj, ami akkor fáj, de valahogy mégis más. Talán mert érettebb vagyok. Talán, mert már tudatosabb vagyok ezekre a dolgokra.
Tizenhét évvel ezelőtt ezekben a napokban szinte kitépték a szívemet és a lelkem egy darabját. Gyakorlatilag meg akartam halni. Talán egy kicsit meg is haltam. Össze omlottam, fetrengtem és szenvedtem.
Most a pakolásnál, lomtalanításnál előkerült két olyan tárgy, ami pontosan ezt az időszakot idézi. Két emléktárgy, ami attól a nőtől kapott, aki beédelegte magát a közelébe, elcsavarta a fejét és új életet kezdett vele.
És meg akarja tartani a két könyvet, amit Jé készített számára ajándékba. Ki akarja rakni.
Ki is tette, de kb egy hétig bírtam, hogy ott vannak a polcon. Mementói annak az időszaknak, ami életem legrosszabb periódusa volt. Igaz, hogy ettől /is/ lettem olyan, amilyen vagyok. De nem kötelességem eltűrni és alázattal behódolni. Még akkor sem, ha egyszerűen Ő nem érti, hogy mi zajlik bennem. Nyilván az én hibám is, hiszen megkíméltem, nem avattam be mindenbe, hogy pontosan min mentem keresztül 17 évvel ezelőtt. De a spirituális emelkedés és fejlettség nem azzal egyenlő, hogy némán tűrünk. Az alázat nem azzal egyenlő, hogy szó nélkül benyelem, ami fáj. Hanem azzal, hogy szeretettel, olykor kicsit emeltebb hangnemben meg tudom vele osztani az érzéseimet. Rám bízta... és pedig fogtam a két könyvet, amit az a nő saját maga össze gyűjtött, megszerkesztett, kinyomtatott és beköttetett egy-egy szívhez szóló ajánlással. Az egyiket még arra a karácsonyra készítette neki, amikor mi még anno együtt voltunk. A másikat két évvel később, valószínűleg évfordulós ajándéknak szánva alkotta meg. Nos... ez a két tárgy pontosan a belefektetett munka miatt át van itatva Jé energiáival. És semmilyen keresnivalója nincs a közös életünkben. Mert ameddig ott van, bármelyik helyiségben, amit használunk és hozzánk tartozik, addig az energiái, az emlékei, a szelleme mindig ott lesz és éket ver közénk. Nagyon-nagyon sokat dolgoztunk és dolgozunk azon, hogy a kapcsolatunk, a házasságunk és a közös jelenünk jól működjön. Egy energetikai lenyomatnem semmi keresnivalója OTT.
Tűnődött, hogy levigye a tárolónkba, vagy esetleg kivágja belőle az ajánlást. Az energia, a mementó, az emlékeztető attól még ugyan az marad. Akkor azon gondolkodott, hogy leviszi a tárolóba. De ezz olyan volna, mintha rejtegetné előle. És ezt egyszer már megtette anno, amikor megkapta. És ha egyszer már levitte, akkor a tárolónktól már csupán pár lépés volna a ház két nagy kukája.
Nos, a nagy pufogásom, gyomorgörcsöm, hasmenésem és sírásom után, amivel valószínűleg nagyon sok régi lerakódástól megszabadultam, eljutottam a legjobb megoldásig. Szívből jött az ihlet, nem dühből. Azt teszem, amit akkor is tennem kellett volna, ha tudomásomra jut, az ajándékozás 17 évvel ezelőtt. A külső winchesterrel együtt, amit már amúgy is a szakítás óta keres rajta, és a pakolásnál megkerült, egy dobozban vissza juttatom hozzá a két könyvet. Az Ő energiái, az Ő munkája, az Ő alkotása, az Ő felelőssége. Rendelkezzen vele Ő Maga.
A tisztulás és emelkedés pedig tovább folytatódik egyén és bolygó szinten.
Áldás!
Joyo
