Paranoia? Ugyan...

Sziasztok!

Van valami ami egy ideje nem hagy nyugodni. Igaz, hogy előre tudom, hogy mi lesz rá a reakciótok, de akkor is kiírom magamból...

Lassacskán egy éve, időről-időre bebámul hozzám egy középkorú nő. Az elején még csak a kirakatot bámulta, gondoltam gyönyörködik a virágokban. Később már a nyitott ajtón nézett be, és akkor tűnt fel legelőször, hogy nem a boltot nézi, hanem engem. Később megfigyeltem, hogy egy hónapban legalább kétszer megjelenik, de nem jön be. Furcsa volt, a személy pedig valahonnan ismerős. Tavaly decemberben tudtam beazonosítani a hölgyet a buszon ülve. Ugyanis adva volt egy találkozás, és nyilvánvalóan nem véletlenül beszélt éppen akkor, ott fél szemmel néha engem nézve. A vele szemben ülő másik nőnek  mesélt a lányáról, akit nevén nevezett. Majd egy mondatban említve a lány párját nevén szólítva, amit szintén ismerős volt, s ugyan mind a kettő tucatnévnek számít, mégis kisebb az esély arra, hogy ők  ketten egy párt alkotnak, az anya pedig roppant ismerős... végül leesett, hogy Ő kinek az édesanyja. Igyekeztem továbbra is kifelé bámulni az ablakon, mint aki meg sem hallotta Őt.

Ezt követően egy időre eltűnt. Majd Izabella napon beállított hozzám, hogy a kolléganője neve napjára köttessen egy kis csokrot három szál mini Gerberából. Továbbra sem mutattam semmi jelét annak, hogy tudnám, hogy ki ő, viszont legalább már bemerészkedett a küszöbön túlra és szóba is elegyedett velem. Csak, hogy beszélgessünk és ne legyen kínos csend, megjegyeztem, hogy milyen szép név is az Izabella és milyen ritkán hallom. Erre helyeselt... majd még egy érdekes fordulatot vett a társalgás...
  -Nagyon ritka név, mint például a ... - és itt kimondta az én nevemet, ami valóban nem túl gyakori. 
Rámosolyogtam. Akár így is maradhattam volna nagy egyetértésben bólogatva, hogy igaza van, de én a másik utat választva jeleztem, hogy ... - Igen, valóban, engem is így hívnak.
  -Valóban - kérdezte.
Nos, amennyiben ő valóban annak az édesanyja, akinek gondolom, lám, attól a perctől fogva már biztos lehetett a dolgában, hogy én vagyok az akire gondolt. 

Minden esetre azóta sem járt bent nálam a virágboltban, de az utca túloldalán, vagy nagyon ritkán a kirakatnál még látom.

Van néhány dolog, ami nem tiszta. Mint például az, hogy amennyiben a lánya boldog, legalábbis  rendben mennek a dolgok, van egy veje, jobban mondva jelölt, akire büszke lehet, mi a csudát akar tőlem? Miért "járt utánam", miért kerülgetett...? Mit akar tőlem? Nem csináltam semmit. Elhihetitek, ez minden, csak nem üldözési mánia.

Van, vagy esetleg volt valakinek hasonló esete?

Puszi:

Joyo ^^