2013. július 8., hétfő

Egynapos fesztivál-hangulat :-)

Sziasztok!

Újra itt vagyok :-) Telve élményekkel, gondolatokkal... ugyanis Szombaton fent tomboltam a 21. VOLT fesztivál utolsó napján Lili barátnőmmel. Igaz, hogy eredetileg arról szólt a fáma, még két hónappal ezelőtt, hogy egyáltalán nem is megyek, amit Párom be is tartott, mondván nincs idén olyan együttes, amiért ő kiadna több, mint húszezer forintot. Én megvettem a napijegyet Szombatra, így Lili barátnőm Péntek déli érkezésével kezdetét vette a csöppnyi nosztalgia. Utoljára 2008-ban buliztunk együtt kettesben a VOLTon :-) Azt hiszem elég sokat változtunk. Mivel már mind a ketten aktívan dolgozunk, hamarabb elfáradtunk... kiestünk a ritmusból -) Lili meg is jegyezte hajnali kettőkor, mikor hazaestünk és végre lerúgtuk a cipőnket, hogy kiöregedett fesztiválozók vagyunk. -Kétlem - mondtam neki fáradtságtól apró szemekkel - mert a szüleim még mindig fent tombolnak!

Ami igaz is volt, ráadásul ők mind az 5 napra felmentek. Én vezettem a boltot. 

Szombaton délután háromra fel is értünk, kiváltottuk a karszalagokat, feltöltöttük pénzzel fesztivál kártyákat, majd nekiindultunk, hogy becsússzunk a fesztivál területére. Fogtuk magunkat és egy-egy csúszószőnyeget magunkhoz véve felmásztunk a kilenc méter magas magenta színű csúszdára. Tőlem mindez hatalmas szó volt, hiszen a legtöbb kilátónak még a második emeletéig sem jutok, olyan szinten elkocsonyásodnak a lábaim a tériszonytól!  Kivételesen nem remegett a lábam, ráadásul a kilátás fenomenális volt a tetejéről! Lili csúszott le előbb. Nekem csak akkor szált inamba a bátorságom, mikor láttam, hogy barátnőm miként tűnik el a mélységben. Lenéztem, de nem kellett volna! De szégyen szemre nem akartam visszamenni és bemenni a kapun! Nem siettetett senki, hogy menjek már. Nem is állt a sor mögöttem. Lili lentről már integetett. Végül leterítettem én is a szőnyeget, a lábaimat beledugtam a zsákszerű első részbe, elhelyezkedtem, a fél literes vizet a lábaim közé szorítottam, majd megfogtam a szőnyeg két kapaszkodóját. lenéztem az engem váró kilenc méteres magasságból. Lentről nem tűnt ilyen meredeknek!!!! Pfff!!!! Mély sóhaj, majd gondolván: - Egy éltem, egy halálom! ha már feljöttem! Fogtam magam, s előrébb lökődve magam, elindultam. Ijesztő volt, gyors és gyomor emelgető! Egyetlen gondolat cikázott a fejemben, míg úton voltam: - Legyen már vége! Legyen már vége! legyen már vége!  De amint lent voltam, s elmúlt a remegés kezemből-lábamból, már újra csúsztam volna! Azt hiszem, hogy az adrenalin pörgetett fel!

Ettünk-ittunk-szórakoztunk! nem állt szándékunkban berúgni :-) Több koncerten is táncoltunk, mint például a Nemjuci, az Anna and the Barbies, folytattunk Parov Sterar-ral, este pedig Ákossal. Én végig énekeltem a kétórás koncertet, el is ment a hangom másnap! Alaposan kifáradtunk éjfélre, de belekóstoltunk még a Pál Utcai Fiúk koncertjébe, de hamar feladtuk és haza slattyogtunk Lili nagy bánatára, ugyanis mind a kettőnknek nagyon fájt a lába. Két órát nem akartunk várni, hogy sorra kerüljünk a taxi soron, máshová pedig aznap éjjel nem küldtek kocsinak. Jó biznisz ez nekik, csak mi maradtunk hoppon. Puffogtam is miatta fél órát. 

Különös érzés volt, hogy nem tartottam kimondottan semmilyen találkozástól. Egyszer láttam Barbit, de csak egy villanás volt. Tudom, hogy Balázs és Veronika már nagyon régen nem járnak fesztiválokra. Miért is állt volna be a gyomrom! talán lassacskán már megszabadulok az érzelmi démonjaimtól. ideje volna. Sok idő eltelt azóta. Hess!!!

Mutatok inkább néhány képet a szombati buliról... :-)


Ákos koncerten! Nagyon jó két óra volt ^^


Az idei VOLT témája a "Robotok" volt. Mi is vettünk egy-egy tetoválást magunkra. Robo-kutyákat! :-)


Parov Stelar koncerten. hatalmas tömeget vonzott a swing ;-)

Végül, de nem utolsó sorban arról is beszámolhatok, hogy Lilinek nagyon tetszett a hímzett ajándék, amit kapott. Nagyon jól is állt neki. Szombat délelőtt abban jött le velem a virágboltba, de a VOLTon már nem merte hordani, nehogy  valami baja legyen :-) 


Talán hamarosan az üzlet is beindul. Egyre nagyobb már a kollekcióm :-) Most éppen egy púder színűn dolgozom, utána pedig egy világos kéket készítek. Lehet, hogy fel kellene tennem őket a Vaterára. Vélemény?

Megterveztem már egy elegáns stólát és egy fűzhető szép felsőt is. Amint lesz időm, már meg is veszem hozzá az anyagot :-)

Következő téma... ti értitek azt a helyzetet, amikor azt hiszitek egy barátságról, hogy rendben mennek, jobban mondva javultak a dolgok, s egyszer csak a másik fél felszívódik? Semmit sem tudsz róla, nem jelentkezik, nem látogat meg. Pedig az utolsó összejövetelen beszélgettetek, mosolyogtatok, hülyéskedtetek... oké, volt némi ok féltékenységre, elvégre nem volt annyira a középpontban, mint szerette volna, de szerintem ez még nem ok arra, hogy lesétáljon valaki a térképről. Úgy éreztem, hogy jól alakulnak a dolgok. Többet beszélgettünk, hülyéskedtünk... aztán mintha elvágták volna. 

Nem tudom. Ha valaki nem tud a reflektorfényben tündökölni órákon keresztül, mert a társaság nagy része nem rá figyel, hanem mindenki beszélget mindenkivel, meg kell sértődni? Nem is értem. Tudom, hogy előbb vagy utóbb minden kibukik. Már alig várom, hogy a Sors úgy keverje a lapokat, hogy kiderüljön mi is történt :-)

A többi pedig majd alakul.

Készítettem egy új oldalt, amit csak és kizárólag a hímzésnek és a kézművességnek szenteltem. Nézzétek meg, ha megkérhetlek benneteket.


Puszi:

Joyo ^^   

3 megjegyzés:

  1. Először is, a félelmek azért vannak, hogy legyőzzük őket! (ld. csúszda) és a bátorság felszabadító :)
    Élmény volt olvasni is a beszámolót a fesztiválról! Tavaly a Szigeten én is kint voltam az Ákos koncerten, hát fenomenális volt!
    Az a barátság meg, amelyről írsz... hát az minden, csak nem barátság. Egy barátságban nincsen féltékenység. Ott öröm van a másik sikerének/boldogságának.
    Felejtsd el.
    Az oldaladat pedig lájkoltam (még írtam is!) :)
    Napsugaras, mosolygós szép napot! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Cirnyó!

      Köszönöm a támogatást. Igaz, ez nem barátság, csak ismeretség... de igyekszem alkalmazni a "tündér-nyelvet", amit említettél. Az ember nem írhatja ki direkt módon, hogy miről akar pötyögni... :-)

      Nézd majd meg az új blogot is, talán lesz egy-két lelkesítő tanácsod, hogy mivel dobjam fel... ;-)

      Törlés
    2. Természetesen már megnéztem a blogodat is! És várom a folytatást :)

      Törlés

A jó úton...

 Újult erővel vetem bele magam az életmódváltásba. Nem is olyan régen látogattam el a nőgyógyászomhoz. Óva intett, hogy, ha így folytatom az...