2014. április 13., vasárnap

Szekrény ürítés

úgy néz i, hogy szépen halad minden a maga medrében :-)

A mai napon végre elmentem szoláriumba, átestem a tűzkeresztségen, ugyanis minden egyes alkalommal egy nagyobb kihagyás után (utoljára 2008-ban szoliztam!) mindig begazolok. A bezártság és a tudat, hogy nem célszerű kinyitnom a szemeimet, nos... frusztráló tud lenni :-) De legyőztem magam, és laza öt és fél perccel indítottam.

Előtte edzetem egy kicsit. Főként hasra gyúrok, korábban már írtam, és láthatóan jól haladok :-)


Ezen kívül, mivel a költözés a nyakunkon van, elkezdtem szelektálni a ruhatáramat. Mivel ez az újrakezdést is szimbolizálja, nem akarom a múltam, főként, amit igazából nem is hordok, vagy legalább 2-3 éve nem volt rajtam, átvinni magammal az új helyre. Botorság volna, ha így tennék. Ad1; több pakolni valóm lenne. Ad2; ott is csak kifolyna a szekrényből. Így most legalább szép rend van. Két és fél hét múlva elköltözünk. Addig fent tudom tartani ezt az állapotot. Jobban át is látom. Ráadásul így lett hely az új ruhák számára is ;-)

 És ez csak a felső kétpolcos szekrény tartalma volt. Hátra van még a kétajtós, akasztós szekrényem is. Tömve/zsúfolva ruhákkal, amikből szerintem a negyedét biztosan nem hordanám újra, így megy a karitászba.

Ennyi ruhát szelektáltam ki. Szerintem ez legalább évente egyszer minden nővel előfordul ;-)

 Izgatott vagyok a költözés miatt. Nagyon. Tudom, hogy lesznek hullámvölgyek és hullámhegyek, de csak így válhatunk felnőtté és felszabadulttá, ha ketten vagyunk :-)  

Na jó, most megyek és rendbe teszem magam. Hajmosás, pedikűr... erről szól a vasárnapi pihenés a számomra ;-)

Joyo ^^



2014. április 8., kedd

Itt a válasz... de újabb kérdések merülnek fel... miért?

Sziasztok!

A mai napon megérkezett a válasz a furcsa hízásomra. Engem is meglepett, nem is kicsit, de tulajdonképpen minden tünetet produkáltam. Azért híztam váratlanul két kilót a semmiből, mert megjött a havim. És, hogy miért lepett meg? Nos... 12 nappal korábban a vártnál. Édesanyám szerint az boríthatta fel a hormonháztartásomat, hogy lassan két hete intenzíven edzem. Majd kiderül. Így viszont áldás hullott az ölembe, mert, ha így folytatódik tovább normális ciklusban, akkor a nyaralás előtt túl leszek rajta. Így nyugodtan élvezhetem a szabadságot, a strandot és egyebeket.

Ami pedig azt a fránya két kilót illeti... remélem amint vége a menzeszemnek, ezek eltűnnek a sülyésztőben. És kíváncsi leszek, hogy amint a visszatartott víz távozik, mit mutat a centi és a tükör :-)

Puszi!

Szép estét kívánok!

Joyo ^^

2014. április 7., hétfő

Edzés és Vas-kúra

Sziasztok!

Négy nappal ezelőtt itt tartottam az edzéssel :-) Szerintem alakul.


Magasság: 180 cm

Súly: 68.5 kg

Mell: 93 cm

Derék: 71 cm

Csípő: 91 cm

Fenék: 101 cm

Combok: 60 cm (bal), 60.5 cm (jobb)

Derékból 1 centit, csípőből 3 centit faragtam le 1 hét alatt. Azt hiszem ezt annak köszönhetem, hogy nem telt el sok idő a legutóbbi aktív időszakom óta és az izomzat emlékszik, így elég hamar formába lehet hozni.

Célomnak valami ehhez hasonlót tűztem ki.... lesz még dolgom, de nem adom fel, kitartó vagyok.

Ráadásul három napja vas-kúrán vagyok, ugyanis kicsit vérszegénnyé váltam. Azóta "két pofára" eszem a májat különböző formában, és a mai naptól kezdve pezsgőtablettában is bejuttatom a szervezetembe. Két hetem van rá, hogy felturbózzam a vörösvérsejt számomat egyéni okok miatt. Nem olyan régen volt egy nagyobb vérveszteségem, érzem is, hogy fáradékony vagyok, de igyekszem a tőlem telhető legtöbbet megtenni, hogy normalizálódjak. Múlt Péntekhez képest két hét múlva megyek újra vizsgálatra. Szorítsatok értem ;-)

Addig is nekilátok szanálni a ruhásszekrényem tartalmát. Most kicsit kíméletlenebbül, mint két évvel ezelőtt. Erre is megvan az indokom, legkésőbb három hét múlva minden tisztázódni fog előttetek, ha csak már most nem sejti néhányotok, akikkel a neten ismerősök vagyunk :-) 

Este még húzok 60-at a csilin, csinálok 40 kitörést, 80 lábemelést zsák térdeléssel, 60 guggolást, 100 vádli erősítést, 100 hasprést a padon és 20 perc intenzív fit-box. Ez a napi edzés, de lehet, amint megvan az ideális allergia gyógyszer még kocogok is egy kicsit. Azt rebesgetik,  hogy annak van a leginkább testformáló hatása :-) Az a leglátványosabb :-) Majd kiderül, hogy mennyire bírja a térdem... de addig is szabadtéren marad a kerékpározás és a munkába sietés :-P

Puszi:

Joyo ^^

Folytatódnak a pozitív változások :-)

Sziasztok!

Remélem mindannyian jól érzitek magatokat és kihasználjátok a Tavasz adta jó időt ;-)

Nálunk komoly változások vannak kialakulóban, természetesen pozitív irányba, de ameddig be nem következik teljesen, addig sokat nem akarok írni róla. Párommal megtettük a második nagy lépést, ami a jövőnk megalkotásához szükséges. A következő hónap elejétől életbe lép :-) Akkor majd többet írok róla...

A másik, hogy a mozgás újra az életem szerves részévé vált. Elvonási tüneteim vannak, ha nem mozgok valamilyen formában :-) Van hasazás, OTO Chili, kerékpár, boksz, kardió edzések... stb. Csak az a furcsa, hogy ahelyett, hogy fogytam volna, jelenleg 68.6 kg vagyok, ami számomra furcsa. Igaz, hogy egy hét alatt is közel 3 centiméter ment le a csípőmből, tehát inkább a centinek kellene hinnem, mint a csalfa mérlegnek. Minden esetre jól érzem magam a bőrömben. Sokkal energikusabb vagyok :-)

Így tovább. Cél a szép formák és a kockahas Görögországra :-)

Puszi:

Joyo ^^  

A jó úton...

 Újult erővel vetem bele magam az életmódváltásba. Nem is olyan régen látogattam el a nőgyógyászomhoz. Óva intett, hogy, ha így folytatom az...