Kicsit régen írtam már. Kimondottan hiányzott, hogy virtuális papírra vessem a gondolataimat. Mióta nem pötyögtem kitartóbban haladok az életem átreformálásával, mint azt valaha sejtettem, hogy menni fog. Sokat változtattam az étkezési szokásaimon, mert a testem egyértelmű jeleket küldött hogy valami nagyon nem stimmel vele. Január vége óta sok mindent mellőzök. A gabona féléket, a tejcsokoládét, tésztákat. A legjobb barátaim a kukorica liszt és kukorica dara lettek. Vissza szorítottam a húsfogyasztást is. Azóta sokkal jobb az emésztésem és a súlyom is normalizálódott.
Mindemellett nem csupán testileg, de lelkileg is tisztulok. Nem állítanám, hogy olyan jó buli, mert nagyon fáj, amikor a tisztulási folyamat nagyon mélyre eldugott, gyulladt sebeket bolygat. De amikor túl vagyok egy nagyobb csomagon, kicsattanóan jól érzem magam. Anamé programjának nagyon sokat köszönhetek. Nem az én tisztem, hogy ódákat zengjek róla. Nézzétek meg a YouTube csatornáját, és döntsétek el magatok, hogy felkelti-e az érdeklődéseteket :) 119-ik napja gyakorolok, és rengeteg pozitív változás történt körülöttem, az életemben és saját magamban is.
Vannak olyan napok, amikor a gyakorlatokat követően hatalmas, mélyről jövő tisztító síráson megyek keresztül, és némán üvöltve fetrengek, amíg a blokk kioldódik. Nem szégyellem, van róla képem, mert emlékeztetni akartam magam arra, hogy az út nehéz, de a folyamat nagyon jó irányba vezet.
Az első kép egy nagy tisztulás után készült. A második pedig nem is olyan régen. Ilyen, amikor éppen a fény jár át, és a helyemen érzem magam :)
Most tértünk haza az idei Balaton körről. Öt nap alatt körbetekertük a nagy tavat. Nem mondom, hogy végig leányálom volt. De már tudjuk, hogy egy ilyen kihívás előtt alaposan rá kell edzeni :) Jövőre meg is tesszük.
Jelenleg böjtre készülök. Ezen a héten kezdtem a felkészülést, jövő héten maga a tisztító hét lesz, azt követően, pedig folytatom tovább kitartóan az álmaimat és a reformjaimat :)
A változtatások főként arról szólnak, hogy csökkentsem a gyulladásos állapotot a szervezetemben, hogy ezáltal megelőzzem az újabb endometriózis kialakulását. Nyáron újabb éves kontrollra kell mennem. Olyan ételeket kerülök, amik fenntartják a gyulladást, és olyanokat válogatok össze, amik gyulladáscsökkentőként hatnak. Szerencsére nem olyan nehéz vagy bonyolult, mint amilyennek látszik. Életem részévé vált a mozgás, hiszen, ha az altestemben jó a véráramlás, jobb az emésztés is, a szerveim megfelelően működnek. Fel kell töltenem a vitamin és ásványi anyag raktáraimat. Most nem fogadkozom, nem teszek hülye ígéreteket. Öt hónapja így élek. Itt senkinek sem kell bizonyítanom. Magamért és a jövőmért teszem :)
Elmondhatom, hogy köszönöm szépen jól vagyok.
Puszi
Joyo ^^
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése