2014. január 4., szombat

Teremtsünk!!!!! ;-)

Üdvözöllek az Új Év negyedik napján! :-)  Remélem mozgalmasan és eredményesen telt eddig mindenkinek! 
Én elkezdtem vissza olvasni a tavalyévi határidőnaplóm bejegyzéseit Rá kellett ébrednem, hogy 2013 nem igazán a világmegváltó ötletekről szólt, sokkal inkább munkáról, élményekről, nagy küzdelmekről, harcokról, felismerésekről, elfogadásról és újabb tehetségek felfedezéséről. Ez volt az első olyan év, amikor az elgondolások és tervek testet öltöttek. Nagyon nehéz éven vagyok túl, és ezért is határoztam el, hogy 2014 a pozitív dolgokról fog szólni. A lelki békéről, utazásról, jó családi életről, kielégítő munkáról és jó anyagi helyzetről. Addig úgy sem nyugszom. Nem is olyan régen találtam egy képet az FB-n...

  Azt hiszen nem ár mindezt megfogadni. Én már bizonyítottam, vissza is olvashatjátok a történteket. A Vonzás Törvényét nagyon szépen lehet alkalmazni. Ebben nincs vita, nincs apelláta. Amit kérsz, légyen az jó, vagy rossz, biztosan megkapod. Hiszen, ha azt gondolod: - Igen, igen Joyo, persze, jó munkát kértem magamnak már az előző évre, de nem jött. Nem működik a dolog!" Nos, akkor megkérdezem... - Miután azt kérted, hogy 2012... 2013-ban el tudjak helyezkedni egy számomra jó munkahelyen... utána néhány órával, nappal, héttel később nem támadtak kétségeid? Mert azzal a lendülettel vissza küldted a "raktárba" a kért "csomagot". Hurrá. Végül is igazad lett! Ezt is sikerült bevonzanod. De hidd el nekem, hogy ugyan ezt bármilyen más élethelyzetre vagy más-más életterületre is ráhúzhatod. Tudom, hogy képtelenségnek tűnk, ha azt kérem ne kételkedj. Nehéz mindezt a rossz programot felülírni. Akkor egyszerűen csak felejtsed el a kérésed. Elküldted a rendelést? Jó. Akkor most feledkezz meg róla. Kellemes meglepetésként fog érni, ha egyszer csak kopogtat a futár és átadja ;-) -Jéééé! Valóban! Hiszen ezt én rendeltem! 

Sosem tudom eldönteni, hogy az a jó, ha elmesélem a saját "sikeremet" vagy egyszerűen csupán írok. De azt hiszem mindig mindenki csak a valós, megtörtént dolgokból tanulhat ;-)  





Én minden egye évben beírom a határidőnaplóm hátsó részén lévő jegyzetekhez, hogy mit szeretnék abban az évben elérni. És Decemberben, mikor a napló végére érek, odalapozok és leellenőrzőm, hogy mi sikerült. Szerencsére tavaly is sok mindent kipipálhattam. Persze vannak olyan nagy horderejű dolgok, mint egy kéthetes külföldi út, vagy jól fizető munka, ami néha több időt vesz igénybe. De erre sem tudom azt rávágni, hogy basszus, nem jött össze, mert bizony összejött, csak még nem tartunk  a katarzisnál! Hogy mért állítom ezt ilyen biztosan? Nos... a Párom utolsó vizsgája, ami az új képesítéséhez kell, két hét múlva lesz. A nyaralásunkat pedig tavaly Augusztus végén foglaltuk le idén Júniusra ;-) Tehát, ha így nézzük a dolgot, a kért folyamat bizony elindult az adott évben. A végkifejlet pedig idén következik be ;-) 

Telis-tele vagy tervekkel. Erről már szóltam korábban. Itt az idő a megvalósítani őket. Úgy is sorra beszámolok róla ;-)

Még egy újabb adalék... tegnap orvosi ellenőrzésen vettem részt, mert szeretnék a plazmaadót nagy táborához tartozni. Az orvossal folytatott beszélgetés és vizsgálat ideje alatt többször is felmerült bennem, hogy talán nem vagyok rá alkalmas, de miért is ne. Egészségesnek és fittnek érzem magam. Végül a levett vérmintából elvégezték a gyorsteszteket. Mikor az ápolócsaj felém sétált, az arckifejezésétől kicsit meghűlt bennem a vér. De szerintem annyira elanyátlanodva ültem ott egymagam a váróban, hogy csak megnyugtatni szeretett volna. Vissza adta a papírjaimat, közben végre el is mosolyodott. - Minden rendben van. 
Az orvos jelezte, hogy mehetek időpontot kérni, de mellékesen még megjegyezte, hogy kicsit kevés a vasam. Nem-e vagyok vegetáriánus étkű. Mondtam, hogy nem, csak annyira nem rajongok a húsért. Eddig ugyebár a vörös hússal felpumpálhatnám ezt az értékemet is a normál szintre. 
Minden esetre jövőhét Pénteken már tőlem is leveszik az első adagot. Hurrá! 

Most pedig nagyon jó és szép hétvégét kívánok nektek! Megyek elvégzem a házimunkát! ;-)

Puszi:

Joyo ^^   

5 megjegyzés:

  1. Na igen, jó az fb-n is látni téged, de ott nem lehet ilyen szupi bejegyzéseket írni :)
    A vonzás törvényés megállapításoddal maximálisan egyetértek.
    Nincsen lehetetlen, csak tehetetlen. Én ajánlom még Brian Tracy anyagait is, nekem nagyon sokat lendített a fejlődésemen, hogy őt olvastam, hallgattam! :)
    Szeretem az inspiráló írásaidat, nekem is adnak egy löketet.
    Na hajrá 2014. :)

    VálaszTörlés
  2. Nekem nem megy csajok. Mit csinalok rosszul?:( silvermoon

    VálaszTörlés
  3. Nos, ezt is el kell kezdeni valahol, nem feltétlenül működik működik mert akarom dolog. Gyakorolni kell. Én azzal indítottam, hogy minden nap, minden reggel elkezdtem összeírni mindent, amiért hálás lehetek, és így nézem a napjaimat, minden pillanat egy csoda.
    Akár a reggeli ízletes kávé, vagy a csodálatosan szép idő, a kényelmes ülőhely a vonaton... ha észrevesszük a szépet és jót, egyre többet vonzunk be! :) most például, hogy megálltam a munkában egy pillanatra, kinézek az ablakon, és boldog vagyok, mert süt a nap, szépek a fények, falom anyukám hókiflijét, mindjárt vége a munkaidőmnek és találkozom számomra fontos emberekkel... szóval, nálam ez nézőpont kérdése :)

    VálaszTörlés
  4. Kedves Silvermoon! Egyetértek Cirnyoval, gyakorolni kell:)! Én is próbálom minden egyes nap a szépségeket észrevenni! Amit még minden este megteszek: meggyújtok egy mécsest, és elmondom az angyalkáimnak, hogy milyen napom volt, mit szeretnék, segítséget is kérek! Ja, és kerülöm a negatív embereket! Nekem ez a legnehezebb...! Hajrá Cirnyi, mindig az első lépés a legnehezebb...!
    Sophie

    VálaszTörlés
  5. Teljesen egyetértek a lányokkal Silvermoon! :-) De mivel tudom, hogy te Szűz jegyű emberként mennyire precíz vagy, írjál magadnak egy listát, hogy miért vagy hálás. Akár azt is hozzáírhatod, amire vágysz jelen időben megfogalmazva, mintha már jelen lenne az életedben ;-) Majd tedd ki olyan helyre, ahol minden nap láthatod és eszedbe juttatja a jó dolgokat ;-)

    Nálam már magától értetődő, hogy amit kérek az angyaloktól vagy a Mindenségtől... az meg is érkezik. De nekem sem sikerült elsőre, mert Ikrek lévén sokat agyalok, kételkedem és próbálom megérteni a miérteket. De aztán meggyőztem magam, hogy felesleges! Kigondoltam mit szeretnék, elengedte képzeletben egy postagalambbal, majd a szétszórtságomnak köszönhetően el is felejtettem mit kértem. Nagyrészt meg is érkeztek a életembe... nem is panaszkodom ;-)

    Sok sikert! És javaslom, nézd meg a Titok című filmet. Fent vagy teljes magyar szinkronnal a You Tube-on ;-)

    https://www.youtube.com/watch?v=BFZV-lDD9K4

    Puszi: Joyo

    VálaszTörlés

A jó úton...

 Újult erővel vetem bele magam az életmódváltásba. Nem is olyan régen látogattam el a nőgyógyászomhoz. Óva intett, hogy, ha így folytatom az...