2013. december 29., vasárnap

Készülődünk 2014-re

Sokszor elgondolkodom azon, így az Újév táján, hogy vajon már eleve így vagyunk kódolva, vagy önmagunkat programoztuk be arra, hogy amint túl vagyunk az ünnepeken és közeleg az évváltás, valahogy igényünk van az egészségesebb ételekre és vágyat érzünk a mozgásra. Fogalmam sincs, én minden esetre így működöm. Tegye fel a kezét, vagy jelezze az, aki még így van ezzel a dologgal. 

  Elképzelhető, hogy az ember, légyen Ő férfi vagy nő, egyszerűen az év utolsó hónapjában feléli energiái maradékát, amit arra az évre kapott, majd amint naptár váltás következik, az ember feltelik új reményekkel,

vágyakkal, tervekkel és ennél fogva az energia háztartása megújul, feltelik. Már-már kicsordul. Ti is éreztétek már magatokon januárban, hogy hegyeket tudnátok megmozgatni? Én érdekes módon mindig. :-)

Most is már elkezdtem a 2014-es évre vonatkozó terveimet felírni az új határidő naplóm jegyzetei közé ;-) 

Egy dologban száz százalékig biztos vagyok. Június 15-e és 30-a között Görögországban fogunk négyesben nyaralni. Szüleim, Párom és én :-) És erre már 14 éve várok. :-)


A többi pedig alakul. Február végéig meglesz minden papírja Páromnak, hogy nekiveselkedjen az új szakmájával, hogy végre hivatalosan elhelyezkedjen a Sógoroknál. 

Azt mondják, hogy a 2012-es és 2013-as év rendkívül erőpróbáló volt az élet minden területén. Ezzel szemben a következő évek már... nem azt mondanám, hogy sokkal könnyebb, de jobban támogatott lesz. Talán kicsit belassul az idő múlása. Vissza áll a "normális" múlásba. 

Erős az én hitem. Tudom, hogy jó úton járunk. És egyre közelebb és közelebb kerülünk a közös célunkhoz Párommal :-) 

Addig is töltekezem energiával, alkotok és alkotok, edzem az elmém és a testem, mert megígértem magamnak, hogy  2014-re meglesz a nyelvvizsgám, hiszen nem csak a diplomámhoz volna rá szükség, de amikor külföldre megyünk pihenni, valahogyan kommunikálnunk kell :-) Ez eddig új erőt ad ahhoz, hogy tanuljak-tanuljak-tanuljak :-)




Ami pedig a testemet illeti, nem fogyni szeretnék, teljesen felesleges. Így is 67 kilogramm vagyok. Nem ettem tele magam Karácsonykor, nem híztam. Egyszerűen csak a szokásos vágy... hogy jól mutassak nyáron a ruháimban, jó legyen a közérzetem. Jól akarom érezni magam a bőrömben. 

Köszönöm, hogy velem tartottatok ebben az évben. Remélem 2014-ben is találkozhatunk, és sok pozitív, kalandos és jó dolgokról számolhatok be nektek ;-)

Puszi:

Joyo ^^  

2 megjegyzés:

  1. Én Veled tartok :)
    Én a hegyeket mozgatok energiát tavasszal szoktam érezni, amikor már túl vagyunk a halott évszakon :)
    Legjobbakat :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kíváncsi vagyok, hogy mikén alakul számunka ez az év... majd egyeztetünk félidőben ;-)

      Törlés

A jó úton...

 Újult erővel vetem bele magam az életmódváltásba. Nem is olyan régen látogattam el a nőgyógyászomhoz. Óva intett, hogy, ha így folytatom az...