Sziasztok!
Tegnap este volt az első jegyes kurzusunk. Előre nem sejthettem, hogy Párom hogyan fogja bírni, főként mivel be kellett mennünk a plébániára, Ő pedig, mint azt már többször említettem, kicsit
másként van a hittel, mint én. De megnyugodhattam, mert meglepően sok pár jelent meg a Jezsuita-teremben, ahol egy szép nagy kört alkotva foglaltunk helyet.
Tulajdonképpen ez után még hat alkalmat tartanak meg, ahogy különböző keresztény házaspárok a házasság más-más témájában tartanak előadás negyvenöt percben. Fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, de be kell ismernem, hogy nagyon élveztem. A legelső alkalommal Szabolcs atya, a soproni plébános beszélt a házasság szentségéről, de valahogy mégis magával ragadó volt. Se nem bigott, se nem túl csöpögős, teljesen szerethető volt a mód, ahogyan beszélt. Tovább megyek, még Párom is élvezte. Ez pedig nagy szó.
Ha spirituálisabb oldalról közelítem meg az eseményt, azért is volt az atya szava számomra hiteles és megkapó, mert ahogyan egyre fáradó szemekkel csak őt figyeltem a fehér háttér előtt állva kékes derengés vette körül, ami ezoterikus megközelítéssel a hit színe. Ennél több nekem már nem is kellett. Ittam a szavait. Egyszerű, de igaz dolgokról beszélt, amit szerintem bárki megfogadhatna.
Nem éreztem úgy a végére, hogy elrabolták az időmet, csak a szék volt nagyon kényelmetlen, de kibírtuk :-)
Hazafelé sétálva megvitattuk a hallottakat. Csak a saját nevemben beszélhetek, de én úgy érzem, hogy egy a hat előadás hasznos információkat és alapokat nyújthat a számunkra.
Az a gond, hogy nem tudom vissza adni az atya szavait. Jó volna, de azt hisze ezek egyszeri és megismételhetetlen esetek, amikor valaki csatornává válik egy magasabb tudatnak és közvetít. Talán Ő maga sem tudná ugyan azokkal a szavakkal megismételni amit mondott. :-)
És ez az igazi!
Puszi
Joyo ^^
"Ami nem öl meg az erősebbé tesz!" Mondja egy bölcs szólás! Az élet néha furcsa pofonokat ad! De attól leszel ember, hogy felállsz a padlóról, leporolod magad és mész tovább kitartóan!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A jó úton...
Újult erővel vetem bele magam az életmódváltásba. Nem is olyan régen látogattam el a nőgyógyászomhoz. Óva intett, hogy, ha így folytatom az...
-
Azt hiszem egy picit megakadtam. Keresem az utam. Változásokat szeretnék a mai évre. Talán nem is annyira újévi fogadalomként. Inkább célk...
-
Sziasztok! Találtam néhány új mintát, ami érdekel... tervbe lettek véve... :-) Matyó tulipán akár blúzra, szoknyára, fejpántra.... d...
-
Létezhet olyan, hogy valaki két emberbe szerelmes? No nem kell szerelmi háromszögről fantáziálni, ezek pusztán csak érzelmi dolgok. Kíván...
https://www.youtube.com/watch?v=DJnEBxeF2bA&feature=youtube_gdata_player eskuvore?
VálaszTörlésKöszönöm :)
VálaszTörlés