Ismét megtörtént! Nem tudom miért, azt sem, hogy minek köszönhetően, hiszen a "valóságban" semmi érdemleges nem történt.... de ismét meglátogatott az álombéli szerető.
Sodortak az események, jóleső borzongás táncolt az idegszálaimon. Igen, be kell ismernem, vártam, hogy történjen köztünk valami miután berobbant az álmomba. Már ha egyáltalán álom volt.
Azért fogalmazok így, mert túlzottan is élethű volt minden. Nem egy régről hozott idealizált képet vetítettek elém. Hozzá kell tennem, teljes őszinteséggel, hogy álombéli szeretőmet több mint fél éve még csak nem is láttam. Nem beszéltünk egy szót sem egymással, képet is csak kétszer láttam róla. Nem kutattam, nem kerestem... nem is járt a fejemben.
De egyszer csak megjelent álmomban. Idősebb volt, mint emlékeztem, nyilván korának, vagy a jelennek megfelelően. Nem azonnal jutottunk el az ágyig, hanem fokozatosan, ahogyan az a valóságban is történni szokott két emberrel. Kerek történet volt, mintha valóban ezen a síkon zajlana. Még azzal is tisztában voltam, hogy mennyivel másabb vele lefeküdni, mint a Párommal. Más érzés. Még az is átfutott az agyamon, hogy Párommal jobb. De akkor is megtörtént. Utána beszélgettünk, régi dolgokról. Tulajdonképpen őszinte volt. Olyan dolgokat is megkérdeztem tőle, amiket talán "ébren" nem volna merszem. A "miérteket". Azt mondta akkoriban nagyon összegyűlt neki velem kapcsolatban sok minden. Nem tértünk ki arra, hogy ez a sok minden miből áll. Sejtettem. De mindegy is. Mind a ketten boldogok vagyunk a jelen életünkben. Kár érte sírni, vagy kutakodni, hogy mégis mi miért történt. Talán álmomban azért nem kaptam pontos választ a feltett kérdésre, mert nagyon sokat változtam az utóbbi években, úgy érzem, hogy előnyömre. És talán kijavítottam az akkori hibáimat a jelen kapcsolatomban. Így ezzel kapcsolatban más tanulni valóm már nincsen. Az elmúlt nyolc évben nagyon sok mindent felismertem és tudatosan dolgoztam azon, hogy magamhoz képest jobb legyek. És ehhez kaptam egy olyan párt, aki segít ebben. Szerencsés vagyok. Talán ő is így járt.
Nehezen ébredtem fel, azóta is kevés energiával működöm. Nem tudom mi történhetett. Valóságos volt? Kielégítettnek éreztem magam. Nem büszkének, nem vidámnak és nyugodtnak, csak kielégültnek. Furcsa. Lehet, hogy így szereztek tőlem energiát? Lehet, hogy kivételesen most ő gondolt rám többet, hogy megéreztem és álmomban meglátogatott?
Ezen talán kár is gondolkodni. Így esett, olykor megtörténik velem. Van amikor sokszor egymást követő éjszakákon, van amikor csak hónapok múltán. És furcsa módon mindig akkor kellemes az álom, ha Ő érkezik, nem pedig én toppanok be, ha értitek mire gondolok.
Talán találok valakit, akivel meg tudom beszélni, hogy miért történnek ezek velem....
Puszi
Joyo ^^
"Ami nem öl meg az erősebbé tesz!" Mondja egy bölcs szólás! Az élet néha furcsa pofonokat ad! De attól leszel ember, hogy felállsz a padlóról, leporolod magad és mész tovább kitartóan!
2015. március 19., csütörtök
2015. március 18., szerda
Esküvői készülődés és fogyás
Sziasztok!
Tudom, hogy ismét elég sokáig hallgattam, de megvolt rá az okom, és elnézést kérek, ha esetleg valakinek mégis hiányoztam volna.
Nagyon sok minden zajlik körülöttem, amitől vagy időm, vagy energiám nincsen a blogoláshoz. Készülődök a közelgő angol középfok vizsgára, főként emiatt idegeskedem. Április 10-11. Izgulok, ami gondolom nagyon is érthető. Közben zajlik körülöttem és velem az élet. Voltunk fent az étteremben, lefizettük a foglalót, találkoztunk a vőféllyel, ő is körbenézett az étteremben, letisztáztunk néhány dolgot. Ismét el kellett ismernem, hogy jó helyszínt választottunk. Vadregényes környezet a terasznál (elég sok a dohányos!), kellemes, rusztikus hangulat belül. Elég hely áll rendelkezésünkre, hogy táncoljunk és mulassunk :-) Leegyeztettük a menüt is, még júniusban visszamegyünk az italok miatt is.
Lassacskán kiosztjuk az összes meghívót is. Májusban lesz az első frizura próbám, már tárgyaltunk róla a fodrászommal. Édesanyám a jövő héten körbenéz Pesten fejdísz ügyben. Komolyan veszi a megbízatását ;-)
Apuval már beszéltünk az asztaldíszekről és az autódíszről. Sőt, az Ő tanácsára kicsit átvariáltam a szülőköszöntőket. Édesanyám Frézia csokrot kap a hivatalban, anyósom pedig sárga Rózsa csokrot. Nem szükséges egyformát. Mindenki a kedvencét :-)
Talán lassan nekiállunk a koszorúslány ruháknak is. Holnap megpróbálok eljutni az Aranytűbe, hogy árajánlatot kérjek az anyagokra. Ezen kívül megrendelem Párom öltözetét is. Egy hónap mire elkészül és lehet, hogy még alakítani is kell rajra. Jobb előbb, mint, hogy kapkodjunk!
És ami még gyönyörű....! Múlt Szombaton megrendeltük a gyűrűinket. Korábban e-mailben már tárgyaltam az ötvösmesterrel és küldtem képet is az elképzelésünkről. Azt mondta pontosan ugyan olyanra meg tudja csinálni még a textúráját is, csak a mi keresztneveinkkel :-) Ergó olyan lesz, mintha akkor ásták volna ki őket a földből. Április közepére meglesznek. Így valamilyen szinten várom is azt az időpontot meg nem is.
Egyszóval alakul! :-)

****
Hogy egy kicsit másról is írjak, mint az esküvő... és némileg pozitív is legyen... végre felkerült a bokszzsák a mennyezetre, így kezdhetem a köredzésemet. Nem tudom minek köszönhető, de már van némi súlyvesztésem. Mostanában reggelente 69.5 és 68.7 közötti eredményeket kapok. Májusra 66-67 kg a célom, amit szeretnék megtartani az esküvőre is. Miután beköszönt a kerékpár szezon, szerintem minden segítséget megkapok hozzá ;-)
Ma este munka után végre bokszolhatok is, ami már nagyon hiányzott. Talán párom kicsit késve ér haza, és lesz időm a fél-háromnegyed órás edzésre.
Ezen kívül végre elraktam a csizmámat, és előkerestem a gurulós cipőmet, azaz a Joyámat, ami az MBT anticipő gyermeke :-) Nos... már elszoktam tőle, így estére többször begörcsölt a talpam és a vádlim, mert ez a cipő nem hagy más választást, mint a helyes tartást és járás, különben elesel... Reggelre már izomlázat köszöntöttem a farizmaimban, a hátulsó combizmaimban és a vádliimban is... Egyenlő volt egy kiadós edzéssel. A mai napon pedig rádolgozom... :-)
Tudtam, hogy be fog indulni a dolog....
Puszi
Joyo ^^
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
A jó úton...
Újult erővel vetem bele magam az életmódváltásba. Nem is olyan régen látogattam el a nőgyógyászomhoz. Óva intett, hogy, ha így folytatom az...
-
Azt hiszem egy picit megakadtam. Keresem az utam. Változásokat szeretnék a mai évre. Talán nem is annyira újévi fogadalomként. Inkább célk...
-
Sziasztok! Találtam néhány új mintát, ami érdekel... tervbe lettek véve... :-) Matyó tulipán akár blúzra, szoknyára, fejpántra.... d...
-
Létezhet olyan, hogy valaki két emberbe szerelmes? No nem kell szerelmi háromszögről fantáziálni, ezek pusztán csak érzelmi dolgok. Kíván...