2020. március 12., csütörtök

Egy új élet küszöbén...

Sziasztok!

Tudom, hogy mostanában nagyon eltűntem. Meg volt rá az okom, ám hála az égnek az életem rendeződni látszik.
A válásom rendben lezajlott. Nem veszekedtünk vagy kiabáltunk egymással. Valószínűleg mindig is lesznek olyan dolgok amik kimondatlanul maradnak, mert tiszteljük és szeretjük egymást még annyira, hogy szándékosan ne bántsuk meg a másikat vagy okozzunk neki akarattal fájdalmat. Tökéletes válás nem létezik. Azt hiszem ezzel sokan tisztában vannak. Elengedtük egymást és ez így van jól.

Lelkileg ezerszer jobban érzem magam, mint korábban. Nyilván ennek az új életem, barátaim, ismerőseim is a hozzásegítői. Ráadásképpen valami csodálatos dolog van kialakulóban az életemben. Olyan, amiről majd később fogok mesélni, de akkor bizony a blog főként erre fog épülni. Sok-sok izgalmas dologgal, történéssel, esettel..

Addig is csak szerettem volna, hogy tudjátok, hogy jól vagyok. Vissza találtam Önmagamhoz, új hobbikat próbálok ki, mint például a horgászat ami sokkal izgalmasabb dolog tud lenni, mint gondoltam ;)

Most jobban oda figyelek, hogy mit eszem és a horgoláshoz is ismét van hangulatom és kedvem.

Pár dolog megváltozott, de azt hiszem, hogy az előnyömre vált.

A nagy bejelentés pedig majd a következő bejegyzésben érkezik ;)

Áldás!


7,5 kg-os tükör ponty :)


 11  kg-os Amúr

Joyo 

2 megjegyzés:

  1. Sajnálom a válásod :) Évek óta, te jó ég, m és g fősulis voltál mikor el kezdtelek olvasni, szóval évek óta olvaslak, sok erőt kívánok! Várom a bejelentést!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Zsó. Nagyon szépen köszönöm, hogy írtál nekem. Hamarosan aktivizálom magam. Puszi

      Törlés

A jó úton...

 Újult erővel vetem bele magam az életmódváltásba. Nem is olyan régen látogattam el a nőgyógyászomhoz. Óva intett, hogy, ha így folytatom az...