Az elmúlt időszakban kicsit megakadtam.
Amilyen hatalmas lendületet vettem és teli tele voltam energiával,
tervekkel, vágyakozással és lelkesedéssel...amikor egyik pillanatról a másikra levert a lábamról az influenza...mintha kiüresedtem volna.
Most már alakulok. Kezdek vissza erősödni. De még mindig keresem a motivációt.
Hihetetlen, hogy mindaz, amivel szándékosan beszórnak bennünket, mennyire képes hatni az idegrendszerre is. A lelkünkre nem. Addig szerencsére nem jutnak el, mert az valóban a miénk, azzal mi rendelkezünk, az örök és hallhatatlan. De ezt a hús-vér templomot, amiben lakunk, azt bizony keményen ostromolják az utóbbi évtizedben. Vagy szelektálódunk, vagy megerősödünk, kire milyen hatással van.
Nincs más magyarázat. Bivaly erősnek éreztem magam, tele vitaminnal, ásványi anyagokkal, lendülettel... és egyik pillanatról a másikra annyira rosszul voltam a láztól, hogy a lábaim alig bírtak el. Enni egyáltalán nem tudtam három napig. Kisfiam szintén. Férjem egyelőre megúszta, bár igyekeztem odafigyelni arra, hogy vigyázzunk rá. Kerültük egymást, amikor volt energiám akkor igyekeztem fertőtleníteni. Egy hét alatt 4-5x cseréltünk ágyneműt. napjában ötször szellőztettem...
Nem mondom kétszer, hogy az a rengeteg bolygóegyüttállás, a földmozgások, a fokozódó napkitörések, a mágneses viharok mind-mind hatással vannak ránk.
Földanya erősen dolgozik azon, hogy gyógyítsa magát. Vele együtt pedig, akik valóban hajlandóak, azok is átalakulnak. Mindez nem marad testi és lelki tünetek nélkül. Ebben biztos vagyok, hiszen a saját bőrömön tapasztalom.
Olyan, mintha valamilyen húsz évvel ezelőtti ábrándképet, egy idealizált ÉN képet kergetnék. Sokszor, amikor tükörbe nézek el tudom fogadni az idő múlását. Idén harminckilenc éves leszek. Tulajdonképpen mindenem megvan. Jó hivatás, amit imádok. Gyönyörű gyerek. És azzal a férfival osztom meg az életem, akivel mindig is akartam. Életem szerelmével. A másik felemmel.
Akkor vajon miért kergetem még mindig valamiféle árnyképként azt az időt, amit külön töltöttünk. Miért akarok belelátni az akkori életébe. A gondolataiba. A tetteibe. A miértekbe. Abba, hogy mitől volt jobb választás Jé mint én. Még úgy is, hogy igazából tudom. Különös, de ott van a lelkemben, hogy ha lehetséges volna, akkor azt az időszakot összefoglalva megnézném, mint egy filmet. Csak, hogy lássam. Csak, hogy éljem. Csak, hogy megértsem. Én nem, nem a fájdalomra vágyom. Arra vágyom, hogy lássam, miből maradtam ki. Kicsit olyan érzés valamiért számomra, mintha elvettek volna tőlem rengeteg lehetőséget. Még úgy is, hogy Gé elmondása szerint akkor ott helyesnek tűnt a döntés, mert amúgy egy idő után megöltük volna egymást. De visszagondolva, ezt a jelenlegi életét nem cserélné el semmire sem. Mások lettünk. Érettebbek. És ez az egész tíz évnyi folyamat szükséges volt ahhoz, hogy ennyire szeressük és tiszteljük egymást.
Igaz, hogy nem volt időnk úgymond párosságra, mert Nimó nagyon hamar megérkezett. De azért igyekszünk időt szakítani magunknak, hogy kettesben is legyünk.
Megszerveztünk és befizettünk egy négy napos pihenést magunknak, hogy kicsit megéljük a párosságunkat. Reménykedem benne, hogy zökkenőmentesen összejön.
A többi pedig tudom, hogy alakul...
Áldás Nektek!
Joyo
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése