Sziasztok!
Most már arról is beszámolhatok, hogy múlt vasárnap megcsináltam a májméregtelenítő kúrát. Az elhatározás megvolt, már csak kemény kitartásra volt szükség ahhoz, hogy végig is csináljam. Nem is az volt a legnagyobb probléma, hogy déltől másnapig egy falatot sem ehettem, hanem a kétóránkénti 2 dl keserűsós oldat lenyelése. Igaz, hogy utána valami különös édeskés mellékíz maradt, de a másodiknál már komoly undort éreztem.... :)
Este nyolc óra körül, Párom vigyorgó tekintete és a gyomorkorgás, majd a közelgő utolsó adag lenyelése is "enyhén" agresszívvá tett. De büszke voltam magamra, mert végig csináltam. Este tíz órakor megittam az 1 dl olíva olajat elkeverve az egy piros grépfrút levével, és próbáltam minél gyorsabban a hátamon aludni. Többé-kevésbé sikerült.
Ahogy eljött a reggel, nem úgy mentek a dolgok, ahogyan korábbi tapasztalataim alapján vártam volna. A reggeli rutinnál szinte alig távozott azokból az előre beharangozott zöldes kövekből. Valahogy nem értettem a dolgot. Végül elgondolkodtam, hogy amikor néhány évvel ezelőtt legelőször megcsináltam, több mint húsz évnyi méreganyag pucolódott ki a májamból. Így tulajdonképpen mit is vártam. Hasonló mennyiséget? Nem is tudom, A cikk szerint évente kétszer érdemes végigcsinálni a kúrát, ráadásul a teljes tisztuláshoz három alkalmat ír egymás után kéthetes csúsztatással. Elgondolkodtam, valószínű, nem két hét múlva, de egy hónap múlva megcsinálom újra.
Anyám rendesen tisztul, könnyűnek és energikusabbnak érezte magát harmadnap, amikor a kimerültséget kipihente másnap. Én nem. Én levert voltam. Mindenkinél más.
Utána néztem a neten. Találtam egy szalonképes képet, hogy tulajdonképpen minek kell távoznia a májból, mi volna a cél.
Íme:
Tulajdonképpen arra is gondoltam, hogy talán kellőképpen vigyáztam magamra, és azért nem telt fel a szervezetem annyi méreganyaggal, hogy ne tudjon megküzdeni vele a májam és ilyenekké alakuljon. Tulajdonképpen van benne ráció, hiszen nem tivornyáztam, nem szedtem gyógyszereket a téli tüdőgyulladáson kívüli antibiotikum kúrán. Az étkezést illetően is csak azóta ettem "durvább" dolgokat, hogy elköltöztünk, annak pedig négy hónapja. Ennyi idő alatt ilyenek nem keletkeznek. Talán a napi fél grépfrút is sokat segített!
Ezzel a kúrával könnyítünk a szervezeten, a máj öntisztító képességén, és igazából szó szerint is vehetjük a könnyítést, hiszen a kezdő 70.5 kg után 68.4 kg lettem, és azóta is igyekszem hetven alatt tartani a súlyomat. Jobb ráállni arra, hogy este hat óra után nem táplálkozom. Hiszen a szervezet csak este hétig emészt.
Tartom magam, hogy igyekszem egészségesen élni. Megújítottam a kondi bérletemet is egy újabb hónappal. Sajnos a Nyár már múlik. Így csak annak lesz értelme, hogy jövő strandszezonra dolgozom magamon, no meg arra a két wellness hétvégére, amit kiérdemlünk a kemény munkával és újra lesz lehetőségem fürdőruhát húzni.
Na majd meglátjuk. Már nagyon vágyom a bokszzsákomra. De még mindig nem volt idő felfúrni a helyére. Vajon mikor püfölhetem újra? Azt már csak a Párom tudja!
Legyen nagyon szép napotok!
Joyo ^^
"Ami nem öl meg az erősebbé tesz!" Mondja egy bölcs szólás! Az élet néha furcsa pofonokat ad! De attól leszel ember, hogy felállsz a padlóról, leporolod magad és mész tovább kitartóan!
2014. augusztus 21., csütörtök
2014. augusztus 20., szerda
Készülődés
Sziasztok!
Már izgatottan várom a Szombatot! Esküvőre vagyunk hivatalosak. Már minden megvan a szerelésemhez. Finom szeretnék lenni, elegáns és nőies és légies. Remélem sikerül.
Íme a kellékek:
Most a korallt favorizálom :) Gyöngy ékszerekkel és drapp színű boleróval.
Majd mutatok képet, ahol már puccparádéban leszek :)

2014. augusztus 8., péntek
Lendületben
Nem hittem volna, hogy ekkora ötömet tud okozni, hogy végre megmosom a hajamat. Pedig igen. És átverekedve magamat a mosatlan edények hegyein és völgyein, nagyjából már a konyhában is rend van. Ma este ha hazaértem a fajanszot fogom kitakarítani, és áthúzom az ágyneműt. Mondom én, hogy előbb vagy utóbb rendet teremtek. Remélhetőleg előbb.
Ma reggel végre újra összebarátkozom az anyám raktárában lévő OTO Chili-vel :-D Legutóbb kicsit összekaptunk, de nem vagyok haragtartó, így ismét rápattanok. Kezelésbe kell vennem a hasamat újra. Nem azt mondom, hogy az esküvőig kocka hasam lesz, de talán a vacsorát és az italt hasfalon belül, sziluettnek megfelelően bent tartja az izomzat, és nem fogok úgy kinézni, mint aki lenyelt egy focilabdát. Gondolom ismeritek az érzést. A többi pedig majd jön magától. ;-)
Mostanában fényképezgetek a virágboltban. Úgy érzem sűrűn frissítenem kell a képgalériát, hogy milyen a kirakat, milyen virágok érkeztek, vagy éppen mely új kiegészítőkkel dobható fel kicsit az otthon vagy a munkahely :-) Csak néhány példát mutatok :-)

Kakastaréj és Korallvirág, két ellentét :-) A szobába nemesített Kakastaréj roppant vízigényes, szinte naponta igényli az öntözést. A Korallvirág ennek éppen ellentéte, hiszen a húsos levelek és pozsgás szár miatt elegendő másfél hetente alulról megöntözni.
Édesanyám legutóbbi csodálatos alkotása :-)
Tündérkert :-)
Két hete egy gondolattal keltem. Úgy éreztem, hogy le kell vinnem magammal Doreen Virtu unikornisos pozitív életvezetési kártyáját. Kitettem egy bélelt kosárba a pulthoz. Aki szeretne húzhat magának aznapra egy kártyát. Lehet, hogy éppen megszólítja, nálam sűrűn bevált. Utána mindig újra keverem. Páran már megszerették volna venni :-) De nem eladó. Szerencsére jó volt a megérzés, mert már többen jelezték, hogy nagyon jó ötlet volt :-) Köszönöm a sugallatot.
Gyönyörű szép Fokföldi Ibolya :)
Magáért beszél
Szobai szökőkút az állandó energiaáramlásért :)
A jelenlegi kirakatunk :) A kagylók a görögországi nyaralásból származnak :)
Kurkuma :)
Cserepes Calla :)
Remélem tetszettek a képek. A virágboltunk oldalát ITT találjátok ha több mindenre vagytok kíváncsiak. Várlak benneteket.
Legyen nagyon szép napotok :-)
Joyo ^^
2014. augusztus 7., csütörtök
Időhiány
Sziasztok!
Na most egy kicsit elakadtam. Mármint a magánéleti ügyeimmel, ugyanis olyan sok a munka (hála az Istennek!), hogy semmi időm nem volt még elkészíteni a nászajándékokat, amiket kitaláltam a barátaink
esküvőjére, az alvással is hadilábon állok, ráadásul fut körülöttem a lakás! Annyira jó volna teljesen kitakarítani, zegtől-zugig, de ha ezt megteszem az több órányi munkakiesés, a határidők pedig rövidek. Így tehát aprólékosan haladok, lopok magamnak egy kis időt, hogy kipucoljam a tusoló tálcát, a fajanszot és a csapot, elmosogassak, néha beindítsam a mosógépet és még teregetni is tudjak. Szóval igyekszem okosan beosztani az időmet, de nem sokszor megy. Így kicsit kellemetlen. Hajat is kellene már mosnom, amit a mai este folyamán igyekszem megoldani.
Jelenleg a pénz nagyon, de nagyon jól jön a terveink miatt, és igyekszem tartani a határidőket, és nem mondani nemet a különböző varrás és kézimunka technikákra. Amúgy is szeretek új dolgokat tanulni! Bár a legújabb technika valahogy nem tetszik. Muszáj valami igazolást kapnom, hogy ez így bizony jó lesz, de legalábbis elfogadható, mert negyvenhárom darabot kell megvarrnom belőle, és csak akkor megy lendülettel, ha rábólintanak és lesz önbizalmam. Úgyhogy ma reggel is be kell mennem.
Ami az edzéseket és a súlyvesztést illeti? Hétvégén igencsak megörültem, amikor mérlegre álltam, mert 69.6 kg-ot mutatott a digitális kijelző. De ez nem tartott sokáig. Hiába az idegeskedés és gyomorgörcs a határidők miatt, ingázom, de talán már nem megyek 71 fölé. Bárhogyan is ügyeskedem, nem tudok arra időt szánni, hogy elsétáljak az edzőterembe. Talán a hétvégén munka után. Pedig hiányzik. Az a gond, hogy annyi mindent meg kellene csinálnom, hogy jelenleg ez az utolsó tevékenység, amihez hozzá kellene fognom, hiába fontos.
Legalább az új háztartási alkalmazottam már munkába állt, így, ha van időm főzni, akkor párolok :) A hővel-fénnyel sütő szerkezetem még ki sincsen csomagolva! Hogy miért? Nincs helyem egyenlőre hova rakni! Igen-igen, ez is majd csak az után lesz beüzemelve, hogy lement a nagy munka és rendet csináltunk!
De addig is igyekszem kitartani!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
A jó úton...
Újult erővel vetem bele magam az életmódváltásba. Nem is olyan régen látogattam el a nőgyógyászomhoz. Óva intett, hogy, ha így folytatom az...
-
Azt hiszem egy picit megakadtam. Keresem az utam. Változásokat szeretnék a mai évre. Talán nem is annyira újévi fogadalomként. Inkább célk...
-
Sziasztok! Találtam néhány új mintát, ami érdekel... tervbe lettek véve... :-) Matyó tulipán akár blúzra, szoknyára, fejpántra.... d...
-
Létezhet olyan, hogy valaki két emberbe szerelmes? No nem kell szerelmi háromszögről fantáziálni, ezek pusztán csak érzelmi dolgok. Kíván...