2014. augusztus 7., csütörtök

Időhiány

Sziasztok!

Na most egy kicsit elakadtam. Mármint a magánéleti ügyeimmel, ugyanis olyan sok a munka (hála az Istennek!), hogy semmi időm nem volt még elkészíteni a nászajándékokat, amiket kitaláltam a barátaink
esküvőjére, az alvással is hadilábon állok, ráadásul fut körülöttem a lakás! Annyira jó volna teljesen kitakarítani, zegtől-zugig, de ha ezt megteszem az több órányi munkakiesés, a határidők pedig rövidek. Így tehát aprólékosan haladok, lopok magamnak egy kis időt, hogy kipucoljam a tusoló tálcát, a fajanszot és a csapot, elmosogassak, néha beindítsam a mosógépet és még teregetni is tudjak. Szóval igyekszem okosan beosztani az időmet, de nem sokszor megy. Így kicsit kellemetlen. Hajat is kellene már mosnom, amit a mai este folyamán igyekszem megoldani.

Jelenleg a pénz nagyon, de nagyon jól jön a terveink miatt, és igyekszem tartani a határidőket, és nem mondani nemet a különböző varrás és kézimunka technikákra. Amúgy is szeretek új dolgokat tanulni! Bár a legújabb technika valahogy nem tetszik. Muszáj valami igazolást kapnom, hogy ez így bizony jó lesz, de legalábbis elfogadható, mert negyvenhárom darabot kell megvarrnom belőle, és csak akkor megy lendülettel, ha rábólintanak és lesz önbizalmam. Úgyhogy  ma reggel is be kell mennem.

Ami az edzéseket és a súlyvesztést illeti?  Hétvégén igencsak megörültem, amikor mérlegre álltam, mert 69.6 kg-ot mutatott a digitális kijelző. De ez nem tartott sokáig. Hiába az idegeskedés és gyomorgörcs a határidők miatt, ingázom, de talán már nem megyek 71 fölé. Bárhogyan is ügyeskedem, nem tudok arra időt szánni, hogy elsétáljak az edzőterembe. Talán a hétvégén munka után. Pedig hiányzik. Az a gond, hogy annyi mindent meg kellene csinálnom, hogy jelenleg ez az utolsó tevékenység, amihez hozzá kellene fognom, hiába fontos.

Legalább az új háztartási alkalmazottam már munkába állt, így, ha van időm főzni, akkor párolok :) A hővel-fénnyel sütő szerkezetem még ki sincsen csomagolva! Hogy miért? Nincs helyem egyenlőre hova rakni! Igen-igen, ez is majd csak az után lesz beüzemelve, hogy lement a nagy munka és rendet csináltunk!

De addig is igyekszem kitartani!

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo ^^

2 megjegyzés:

  1. Ismered ezt a blogot?
    http://www.urban-eve.hu/
    nagyon jó tippek vannak az életvezetéshez is, sőt, a takarításhoz is, egy bizonyos zónázó módszer, nagyon hatékony, csak ajánlani tudom:)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi a tippet Cirnyó! Belekukkantottam :) Valóban érdekes. Elképzelhető, hogy tudom használni :D

      Törlés

A jó úton...

 Újult erővel vetem bele magam az életmódváltásba. Nem is olyan régen látogattam el a nőgyógyászomhoz. Óva intett, hogy, ha így folytatom az...