A gyász miatt nem írtam

Sziasztok!

Tudom, hogy nagyon régóta nem írtam már, meg is van az oka. Sajnálatos módon az esküvő óta nagyon sok minden történt. Azon kívül, hogy lepörögtük a Mindenszenteket, történt családi tragédia is. Az esküvő után 10 nappal elhunyt a nagyapám. Az az ember, aki a világon talán mindenkinél jobban szeretett, és aki az én szívemben is kimagasló helyet kapott. Infarktus vitte el, egyik napról a másikra. Amikor apám éjjel felhívott, hogy elmondja, nem is akartam elhinni, egészen addig, amíg át nem mentem és meg nem láttam letakart testét a földön.

Egy életre az emlékeimbe égett az a kép, ami akkor elém tárult. De én úgy szeretnék rá emlékezni, ahogy az esküvőig láttam. Vidámnak, élettel telinek, melegszívűnek. Még mindig nehéz felfognom, hogy ő már nincs többé. Hogy soha többé nem hív fel telefonon és nem hallhatom a becézéseit, ami csak és kizárólag az ő joga volt. Hogy soha többé nem bosszankodhatok, hogy feltart a munkában, nem hozza a napi egy csokoládét, nem ül a boltban órákat sörözgetve. Hogy soha többé nem ölelhetem meg, nem csókolhatom meg az arcát, és nem érzem jellegzetes papa illatát. 
 Nincs többé....

Tegnap lent voltam nála az urnatemetőben. Csak egy mécsest vittem, mert olyan kicsi a hely, hogy más nem fér el. Csak álltam ott, néztem a kis fényképet, amit egy szép keretben felragasztottunk a márványra, s újra kitört belőlem a zokogás. Férjem átölelt, hagyta, hogy kisírjam magam a vállán, úgy ahogy a temetésen nem tudtam megtenni. Hamar távozni akartam, mert tudtam, ha továbbra is ott maradok az altemplomban, csak bántom magam. Inkább emlékezem. A jó dolgokra. A szép dolgokra. A jellegzetes nevetésére, csalafinta mosolyára, elálló füleire...

Tudom, hogy a halál természetes folyamat, és előbb-utóbb mi magunk is átesünk rajta. De az itt maradottaknak nagyon rossz. Gondolom már mindenki megtapasztalta legalább egyszer közületek is, hogy milyen elveszíteni egy szerettét... így nem is ragozom tovább a dolgot.

Szóval emiatt nem sok hangulatom és energiám lett volna gépelni. Nem is tudtam volna vidám dolgokat emlegetni.

De mivel a Világ még ekkor sem áll meg, és családi vállalkozást vezetünk, ahol alkalmazkodni kell az ünnepkörökhöz, így a mai napon kitakarítottuk a nagy virágboltot, átrendeztük, elpakoltuk a mindenszenteki kellékeket és az őszt, hogy helyet csináljunk az Adventnek. Muszáj pozitív és szép dolgokkal foglalkoznunk. Papa is imádta ezt az időszakot, így mi sem mondhatunk le róla.

Csütörtökön áruért megyünk a fővárosba. Szombattól Szerdáig pedig kapok néhány nap szabadságot, mert a lakás nagyon megsínylette ezt az időszakot, és orbitális kupleráj keletkezett azon a 30 négyzetméteren. Szóval az sem kimondott pihenés lesz, de jobban fogom érezni magam tőle. Függöny mosás, ablak pucolás erkély téliesítés, portalanítás és egyebek....   

Remélem hamarosan vissza térhetek hozzátok valami vidámabb témával.

Addig is puszi...

Joyo