2015. december 30., szerda

Tapasztalatok az életmódváltásról

Sziasztok!

Mily meglepő, de ma két bejegyzést is írok. Ritkaság, főként mostanában :)Most egy kicsit az életmódváltasbéli tapasztalatokról szeretnék pötyörészni. A korábbi szétválasztó diéta egyenlőre kihúzva, mert beállnak a mínuszok és szükségem van a kalóriára, hogy egyáltalán létezni tudjak. No persze ez nem azt jelenti, hogy visszatérek az úgymond egészségtelen cuccokhoz. Nem. Csupán nekiláttam kísérletezni, hogy mi az ami jót tesz nekem. Amint visszatér a jó idő és nem kell felmelegítenem magam belülről, visszatérek a gyümölcs-reggeli, saláta-ebéd kombóhoz.

Furcsa, de ez van minden egyes nyamvadt év végén. Az ember valahogy eltelik. Bár ezúttal nem emiatt fordultam táplálkozási és életvezetési szakértőhöz. Nem kimondottam a női hiúságom hajtott. Annál picivel nemesebb cél vezérel. Mégpedig az, hogy kit tisztítsam a szervezetemet, elkerülvén az újabb műtéti beavatkozást. Ugyanis a mai napon vissza olvastam korábbi bejegyzéseimet, ahol ezt már megemlítettem. Csupán néhány hónapja volt. De sok mindenre képes vagyok, hogy elkerüljem, nehogy ugyan abba a csapdába bele essek. Hogy szó szerint idézzem a júniusi bejegyzést: "Aki régebbről személyesen ismer, az tudja, hogy én 3-4-5 kanál cukrot is lapátoltam a teámba ezelőtt. De kezdek felébredni és rájöttem, hogy nem tehetem a testemmel amit csak akarok. Ne az ízek, ízfokozók, adalékanyagok befolyásolják az agyamat, csapják be az ízlelőbimbóimat. És ne a finomított ételek, pékáruk tegyék tönkre a májamat és a bélrendszeremet. Ez a műtét, és amit ott egyedül átéltem, ráébresztett, hogy mekkora bajba kevertem magam, mert nem figyeltem oda. Igaz, hogy mindezt legalább hét évvel ezelőtt kellett volna elkezdenem, akkor nem fajult volna idáig a dolog, mint bél összenövés, ciszta a húgyhólyagon, endometriózisok a petefészkekben. A legfájdalmasabbon túl vagyok. Átvészeltem a műtétet, a sokkoló altatást (azt hittem megfulladok, meghalok abban a pillanatban!), a műtétet követő rosszul léteket, a fájdalmat, azt, hogy olyan kórházba kerültem, ahová nem jöhetett be hozzám  látogató, tehát egyedül voltam ezzel az egésszel. Most már sokkal jobban vagyok. És arra jutottam, hogy igenis most már fogom a testem jelzéseit! Egészségesen, fitten és boldogan szeretnék élni."

Azt hiszem, hogy így már érthető. Ráadásul a későbbiekben babát szeretnénk vállalni, és ahhoz méltóképpen felszeretném készíteni a testemet.
Így a mai napon kipróbáltam valamit, hogy ne is sanyargassam magam. Ezennel a mai nappal beindult a tesztelési fázis.
Reggeli: kakaós zabkása erdei gyümölccsel. Elfogyasztottam reggel nyolc és fél kilenc között, s olyan szinten jóllaktam, hogy csupán délután egy órakor tört rám a farkaséhség. Addig egyáltalán nem kívántam az ételt.
E mellé reggel elkezdtem a 30 napos útifűmaghéj kúrát is. Ez az emésztést és a méregtelenítést segíti.
Folytatom a tornát. Egyenlőre csupán saját súlyos edzést csinálok a boltban és néha, ha Férjem nincs otthon, akkor ott is kiegészítem.   
Aki régebbről személyesen ismer, az tudja, hogy én 3-4-5 kanál cukrot is lapátoltam a teámba ezelőtt. De kezdek felébredni és rájöttem, hogy nem tehetem a testemmel amit csak akarok. Ne az ízek, ízfokozók, adalékanyagok befolyásolják az agyamat, csapják be az ízlelőbimbóimat. És ne a finomított ételek, pékárúk tegyék tönkre a májamat és a bélrendszeretem. Ez a műtét, és amit ott egyedül átéltem, ráébresztett, hogy mekkora bajba kevertem magam, mert nem figyeltem oda. Igaz, hogy mindezt legalább hét évvel ezelőtt kellett volna elkezdenem, akkor nem fajult volna idáig a dolog, mint bél összenövés, ciszta a húgyhólyagon, endometriózisok a petefészkekben. A legfájdalmasabbon túl vagyok. Átvészeltem a műtétet, a sokkoló altatást (azt hittem megfulladok, meghalok abban a pillanatban!), a műtétet követő rosszul léteket, a fájdalmat, azt, hogy olyan kórházba kerültem, ahová nem jöhetett be hozzám látogató, tehát egyedül voltam ezzel az egésszel. Most már sokkal jobban vagyok. És arra jutottam, hogy igenis most már fogom a testem jelzéseit! Egészségesen, fitten és boldogan szeretnék élni

Copy the BEST Traders and Make Money : http://bit.ly/fxzulu
Aki régebbről személyesen ismer, az tudja, hogy én 3-4-5 kanál cukrot is lapátoltam a teámba ezelőtt. De kezdek felébredni és rájöttem, hogy nem tehetem a testemmel amit csak akarok. Ne az ízek, ízfokozók, adalékanyagok befolyásolják az agyamat, csapják be az ízlelőbimbóimat. És ne a finomított ételek, pékárúk tegyék tönkre a májamat és a bélrendszeretem. Ez a műtét, és amit ott egyedül átéltem, ráébresztett, hogy mekkora bajba kevertem magam, mert nem figyeltem oda. Igaz, hogy mindezt legalább hét évvel ezelőtt kellett volna elkezdenem, akkor nem fajult volna idáig a dolog, mint bél összenövés, ciszta a húgyhólyagon, endometriózisok a petefészkekben. A legfájdalmasabbon túl vagyok. Átvészeltem a műtétet, a sokkoló altatást (azt hittem megfulladok, meghalok abban a pillanatban!), a műtétet követő rosszul léteket, a fájdalmat, azt, hogy olyan kórházba kerültem, ahová nem jöhetett be hozzám látogató, tehát egyedül voltam ezzel az egésszel. Most már sokkal jobban vagyok. És arra jutottam, hogy igenis most már fogom a testem jelzéseit! Egészségesen, fitten és boldogan szeretnék élni,

Copy the BEST Traders and Make Money : http://bit.ly/fxzulu@

De Januártól már apámmal együtt edzem gépeken. Az lesz az igazi. Egyenlőre felkészítem magam a változásokra. A többi pedig alakul.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A jó úton...

 Újult erővel vetem bele magam az életmódváltásba. Nem is olyan régen látogattam el a nőgyógyászomhoz. Óva intett, hogy, ha így folytatom az...