A gyökérprobléma keresése

 Ma reggel volt egy komoly csalódásom. 

Saját magamban.

Két órával később már jobban éreztem magam.

Azt hiszem, nekem sem a fogyókúrázók bősz táborát kell gyarapítanom, sokkal inkább a lelkem mélyére kellene leásnom, hogy miért tör össze és érzek hatalmas csalódást, már-már lelki fájdalmat és kilátástalanságot, amikor a mérleg egy bizonyos szám fölé megy. 

Mert igen, azt tényleg el kell fogadnom, hogy közel a negyedik X-hez már nem csúsznak le olyan gyorsan a kilók, mint mondjuk tíz évvel ezelőtt.

A bőröm már nem olyan rugalmas, vannak striáim, vannak már itt-ott ráncaim, a melleim megereszkedtek.... de világra hoztam egy gyermeket és hosszú ideig tápláltam magamból. Ennek nyoma marad. A többi pedig az élet magam.

Ezt valóban el kell fogadni és abból dolgozni, arra vigyázni és ápolni, amim van. Hiszen hatalmas utat járt be ez a test és benne én. 

A helyemen vagyok. 

Mégis, meg kell találnom azt az eredőt, azt a sebet, azt a törést, ami miatt így reagálok. Valami kikiabál a lelkemből, amikor hízom, amikor szorongok, amikor nem vagyok kibékülve a testemmel.

Több pont is lehet, és elképzelhető, hogy segítséget fogok kérni a felgöngyölítéshez. Aki segít kioldani ezeket a blokkokat és elengedni.

Talán le kellene ülnöm teázni vagy kakaózni a fiatalabb Önmagammal.

Ilyen lehet a hat-hét éves énem, amikor a szüleim nem voltak jóban (bár később mindent megoldottak), és nem találtam a helyem. Nem kaptam megfelelő mintát hogyan viselkedjek, mint nő, hogy hol van a helyem. Amikor féltem, amikor nem éreztem magam biztonságban. Amikor nem volt meg az otthon érzetem.

Vagy az egész teanager korom borzalmas önkereső tortúrája, amikor amúgy is kegyetlen tud lenni a környezeted ha más vagy, mint a többiek.

És én eléggé más voltam. Már eleve a magasságommal, a hízékonyságommal, az érdeklődési köreimmel. Olyan "barátaim" voltak, akik az önbizalmamat inkább rombolták, mint építették. A srácok le se tojtak, vagy beszólogattak. (Csak a szokásos tizenéves rémálom, amikor úgymond nem a "menő" rétegbe tartozol).

(72-76-72 kg)

Vagy az első Nagy Szerelem, ami csúfos véget ért és az alapjaiig rombolt le mindent, amit addig hittem, gondoltam magamról. Ott is súlyosabb voltam. Talán a lehető legtöbb akkoriban volt, (78 kg). De ahogy kiderült, nem az volt az alap probléma, egyszerűen azzal a fejemmel mégis azt gondoltam. És szörnyű volt látni, hogy az akkori felfogásommal, érettségemmel és szememmel milyen típusú nőre lettem lecserélve. 

Lefogytam 64 kg-ra és nagyon betegnek néztem ki.

Az is voltam.

Felemésztettem Önmagamat.

Aztán új alapokról ismét építeni kezdtem a saját Én-képemet.

De bárhogyan is igyekszem, nincs meg a gyökér probléma. Az eredő.

Talán kelleni fog az a bizonyos külső segítség...

Már nagyon régen nem fordultam hozzá....

Még teszek egy próbát más úton, ha nem sikerül kibogoznom a szálakat, akkor Icu marad a legutolsó lehetőség...

Áldás!

Joyo  

Megrekedés az influenza után

Az elmúlt időszakban kicsit megakadtam.

Amilyen hatalmas lendületet vettem és teli tele voltam energiával,

tervekkel, vágyakozással és lelkesedéssel...amikor egyik pillanatról a másikra levert a lábamról az influenza...mintha kiüresedtem volna. 

Most már alakulok. Kezdek vissza erősödni. De még mindig keresem a motivációt.

Hihetetlen, hogy mindaz, amivel szándékosan beszórnak bennünket, mennyire képes hatni az idegrendszerre is. A lelkünkre nem. Addig szerencsére nem jutnak el, mert az valóban a miénk, azzal mi rendelkezünk, az örök és hallhatatlan. De ezt a hús-vér templomot, amiben lakunk, azt bizony keményen ostromolják az utóbbi évtizedben. Vagy szelektálódunk, vagy megerősödünk, kire milyen hatással van. 

Nincs más magyarázat. Bivaly erősnek éreztem magam, tele vitaminnal, ásványi anyagokkal, lendülettel... és egyik pillanatról a másikra annyira rosszul voltam a láztól, hogy a lábaim alig bírtak el. Enni egyáltalán nem tudtam három napig. Kisfiam szintén. Férjem egyelőre megúszta, bár igyekeztem odafigyelni arra, hogy vigyázzunk rá. Kerültük egymást, amikor volt energiám akkor igyekeztem fertőtleníteni. Egy hét alatt 4-5x cseréltünk ágyneműt. napjában ötször szellőztettem...

Nem mondom kétszer, hogy az a rengeteg bolygóegyüttállás, a földmozgások, a fokozódó napkitörések, a mágneses viharok mind-mind hatással vannak ránk. 

Földanya erősen dolgozik azon, hogy gyógyítsa magát. Vele együtt pedig, akik valóban hajlandóak, azok is átalakulnak. Mindez nem marad testi és lelki tünetek nélkül. Ebben biztos vagyok, hiszen a saját bőrömön tapasztalom.

Olyan, mintha valamilyen húsz évvel ezelőtti ábrándképet, egy idealizált ÉN képet kergetnék. Sokszor, amikor tükörbe nézek el tudom fogadni az idő múlását. Idén harminckilenc éves leszek. Tulajdonképpen mindenem megvan. Jó hivatás, amit imádok. Gyönyörű gyerek. És azzal a férfival osztom meg az életem, akivel mindig is akartam. Életem szerelmével. A másik felemmel. 

Akkor vajon miért kergetem még mindig valamiféle árnyképként azt az időt, amit külön töltöttünk. Miért akarok belelátni az akkori életébe. A gondolataiba. A tetteibe. A miértekbe. Abba, hogy mitől volt jobb választás Jé mint én. Még úgy is, hogy igazából tudom. Különös, de ott van a lelkemben, hogy ha lehetséges volna, akkor azt az időszakot összefoglalva megnézném, mint egy filmet. Csak, hogy lássam. Csak, hogy éljem. Csak, hogy megértsem. Én nem, nem a fájdalomra vágyom. Arra vágyom, hogy lássam, miből maradtam ki. Kicsit olyan érzés valamiért számomra, mintha elvettek volna tőlem rengeteg lehetőséget. Még úgy is, hogy Gé elmondása szerint akkor ott helyesnek tűnt a döntés, mert amúgy egy idő után megöltük volna egymást. De visszagondolva, ezt a jelenlegi életét nem cserélné el semmire sem. Mások lettünk. Érettebbek. És ez az egész tíz évnyi folyamat szükséges volt ahhoz, hogy ennyire szeressük és tiszteljük egymást. 

Igaz, hogy nem volt időnk úgymond párosságra, mert Nimó nagyon hamar megérkezett. De azért igyekszünk időt szakítani magunknak, hogy kettesben is legyünk.

Megszerveztünk és befizettünk egy négy napos pihenést magunknak, hogy kicsit megéljük a párosságunkat. Reménykedem benne, hogy zökkenőmentesen összejön. 

 

A többi pedig tudom, hogy alakul...

 Áldás Nektek!

Joyo     

Fejlődök, haladok, fogyok :-)

 Újra itt vagyok!

Még nem adtam fel!

Sem az írást...

Sem a kísérletet.

Új adatok, tapasztalatok vannak. Már szinte egyáltalán nem hiányzik a pékáru. Néha, amikor megcsapja az orrom a frissensült árukészlet édeskés, csalogató illata, nem mondom, azért megindul a nyálképződés...de ezek az összetevők, az illatanyagok pontosan így vannak kitalálva. Nyelek egyet és sétálok tovább.

Jelenleg 71.3 kilogramm vagyok. Ez olykor 20-30 dekával ingázik, de ha van is egy lélegzetvételnyi elakadás, vagy gyarapodás, ezt mindig újabb nagyobb kaliberű csökkenés követi.

Egész kreatív vagyok. Tegnap este például cukkini "tésztát" főztem magamnak, a fiúknak hagyományosat és carbonara szósszal tálaltam. 

Ízletes volt, jól is laktam, és egyáltalán nem hiányzott az elnehezítő búzalisztből készült tészta.

A lisztmentes csokitorta, amit hétvégén készítettem, nagy sikert aratott a család körében is. Így könnyebb betartani a dolgokat ;-)

 És, ami a lelki részét illeti?

Nos...ott is vannak tisztulások. De szerencsére meg tudom oldani :-)

 

 

Tonhalkrém sajt ropogóssal

 

Tükörtojás sajttal és avokádóval

 

Sült csirkecomb sült almával és körtével

 

Kihívások és feladatok a mindennapokban

 A kísérletem szépen halad. Már egy mérföldkövön túl vagyok. A megrekedt emésztőrendszerem összekapta magát és végre normálisan funkcionál. A több folyadék és a rostokban gazdag táplálkozás megtette a hatását. Azóta sokkal jobban is érzem magam közérzetileg. Ráadásul az elmúlt három napban két és fél kiló lecsusszant rólam. Ez új lendületet ad és bátorít a folytatásra.

Minden nap újabb és újabb recepteket keresek, hogy motiváljam magam. Hamarosan indul az edzésprogramom is, amit összeraktam. Holnap neki kezdek. Vagy folytatom? Már nem is tudom, hogy mi lenne a legmegfelelőbb kifejezés rá.

Találtam egy motivációs képet bikini keresgélés közben, ami immár célul tűztem ki magamnak...ILYEN HASAT SZERETNÉK NYÁRRA...felirattal.

Bár haladok, azért az élet sok próbatételt, megoldandó feladatot gördít elém a mindennapokban.

Mióta a kisfiam óvodás lett, sokkal jobban be van osztva a reggelünk és az esténk, mint eddig voltak. Ráadásul hatalmas akarati ereje van. Folyamatosan edződöm rajta. Rendre összeveszünk reggel az elindulás miatt. Pedig tudom, hogy én vagyok a felnőtt. Tudom, hogy én hozom a szabályokat. Már nagyon sok mindennel próbálkoztam, hogy időben el tudjunk indulni otthonról, mert fél kilencig be akarok érni vele. Ez sikerül is, de azért rossz érzés utolsónak lenni. Ráadásul tudom, hogy tavaly még sokkal korábban ott voltunk. Hétfőtől az lesz a kitűzött cél, hogy negyed kilencre már a csoportszobában legyen és búcsúzkodjunk. 

Tényleg minden anya küzd azzal, hogy a gyerekek fején jórészt csak dísznek van a fül? Hogy hatszor el kell mondani valamit? Ennek valóban így kell lennie egy négyévessel? Normálisan kezdjük a napot. Felébresztem/felébred, kakaózunk,beszélgetünk, átöltözünk, mesét nézünk, készülődünk. Már egész szépen megszokta, hogy vitamint kap reggelente, így viszonylag hamar megeszi. De olykor bizony kergetem vele. Elbújik, elfut...

Hirtelen eszébe jut elindulás előtt öt perccel, hogy neki még rengeteg dolga lenne otthon mielőtt oviba megy.

Szóval normál hangerőn kezdünk, után már emelem a hangom, ötödikre pedig sokszor kiabálok, és utána elképesztően szar anyának érzem magam. Pedig egyáltalán nem akarok vele emelt hangon beszélni. Csak rágom magam utána, lelkiismeret-furdalásom van. Nem akarok benne törést okozni. Pedig lehet, hogy engem kell kezelni, nem pedig őt. Sajnos a mai napon is elvitt a dühöngésig. Talán az is benne van a pakliban, hogy sokszor úgy érzem, hogy nem hallgatnak meg, és a körülöttem élő férfiak elnyomnak. Egyáltalán nem, szándékos módon, de valahogy sokszor úgy alakul, hogy én engedek, túlbeszélnek, irányítanak. Ráadásul Gé munkája miatt, ha csak nincs Ausztriában ünnep, akkor minden reggel rám marad. Nem mintha teher volna. Egyáltalán nem. Csak azt nem szeretem, amikor ellátnak "jótanácsokkal" olyan, akik nincsenek benne nap, mint nap és nem látják vagy éppen élik ezt a dolgot. Akkor, amikor nagyon ritkán Ő viszi Nimót óvodába, pikk-pakk elkészülnek, időben indulnak, mert a gyereknek ez újdonság és nem mond ellet. 

Nyilván hétfőtől már módon kell megközelítenem a dolgot. Igyekeznem kell könnyedebben is venni, mert sokszor inkább én lovalom bele magam a dologba indulás környékén, hogy ismét késésben leszünk. 

Talán az a plusz fél óra megoldja a dolgokat... ;-)

Joyo

Ebben is edződnöm kell. Pedig én is eléggé erős akaratú ember vagyok.    

 

 

Változások...szelektálás...tatarozás...

 Haladok tovább az utamon. Volt néhány eléggé kemény napom. Mind lelkileg, mind fizikailag. De szerencsére túl vagyok rajta.

Nekikezdtünk Nimó szobájának áttervezésébe. Festés, bútor csere, kicsit nagyfiúsítani, hogy jobban passzoljon a személyiségéhez és az életkorához. 

Ennek egyik része az, hogy régebbi bútoroktól megszabadulunk. Köztük van egy rekamé is, ami még Jé után maradt hátra. Azért tettük be oda anno, mert egyrészt máshol nem volt hely, másrészt alkalmas volt arra, hogy etessem rajta Nimót, vagy bent aludjak nála, ha éppen úgy alakult. Ez az alvó alkalmatosság még Jé hagyatéka, az ő gyerekkori ágya volt hajdanán, de amikor elköltözött Gé-től, nem volt hová elvinnie, így ott maradt. Nos...elérkezett az idő, hogy végre ez az utolsó mementó is eltűnjön az otthonunkból. 

Gé írt is Jé-nem, hogy mi legyen vele, mert az engedélye nélkül ne akart megszabadulni tőle. Elmondása szerint eléggé szentimentális a hölgy.

A kis démonkák pusmogása beindult a lelkemben arra a kis időre. Bármennyire is jó a viszonyunk, vannak még apró kis sebecskék rajtam, amit óhatatlanul is megnyomkod rajtam. Ezen a téren még fejlődök, gyógyulok. Fel-fellobbantak a lelkemben fájó emlékek, értetlenség és kérdések...de viszonylag hamar ki is aludtak, mert szerencsére Gé olyan szinten velem lélegzik, hogy önkéntelenül is kereste a kedvem, körbe udvarolt, bókolt, szinte belém bújt. Este meg is érkezett a semleges hangvételű válasz Jé-től. Miszerint nyugodtan dobjuk ki mi, mert neki sincs helye hol tárolni. És megköszöni, ha megtesszük. Megérkezett a lelkembe a béke. Mindenki OTT VAN JÓ HELYEN, AHOL VAN :) 

Amikor nyáron kétszer is össze futottunk, vegyes érzéseim voltak. De azt hiszem ez ne fog elmúlni, amíg csak élünk.

Ami az étkezést illeti...nyilván az emésztőrendszeremben lévő éhező rossz baktériumok heves gyászát éltem át, amikor sírni akartam és sajnáltam magam a "keserves" múltért és legszívesebben édességbe fojtottam volna magam. Túlérzékeny voltam, elvonási tüneteket éltem át, mert úgy éreztem nem ehetek semmit, pedig nagyon akartam. Csak falni és falni a pékárut, amire alapból semmi szükségem. Legalábbis arra, amivel etetni próbálnak bennünket. Ráadásul nehéz voltam, vonszoltam magam, ingerültnek éreztem magam. Azt hittem, hogy valamit rosszul csinálok. Hogy sosem lesz eredménye annak, amit csinálok. De kitartottam. Mocsok módon szenvedtem, de kitartottam. Új erőt vettem magamon és nekiláttam, hogy újabb és újabb hasznos és változatos receptet keressek. Találtam desszerteket is. Így vasárnapra erőt vettem magamon és kipróbáltam a keto sajttorta recepet. Egész jó lett, pláne eper pürével. Gé-nek nagyon ízlett, én még barátkozom vele. A következő egy pohárkrém recept lesz.

Szerencsére sok olyan recept van, ami számomra megfelelő. Kipróbáltam a banán-tojás-cukrozatlan kakaópor kombóbol  készült palacsintát is. Az nagyon ízlett :)

A mélypontom utáni napon egy kilóval kevesebb voltam reggel. Előzőleg valószínűleg elgyászoltam... ;-)

 

     

A kísérlet folytatódik...

 Ahogy a cím is mondja, folytatom a kísérletet saját magammal. Kíváncsi vagyok, hogy köze a negyedik X-hez, mit tudok kihozni a testemből. Nem is a terhelhetősége érdekel, hiszen azt megmutatta az élet, hogy nagyon sok mindent képes vagyok elviselni. Lelkileg is edzésben vagyok. A múlt év szerintem nagyon sok embert próbára tett, de 2024 ilyen volt. Már magában a számmisztikában is benne rejlett, hiszen a 8-as szám nem éppen egyszerű háttérrel rendelkezik. Ráadásul, ha elfektetjük mi lesz belőle? Egy végtelen jel...

A 9-es év már a teljesség éve lesz, beérik amit az elmúlt 8 évben vetettünk, indulhat a szüret. No azért azt, mint emberek tudjuk, hogy sosem lazsálhatunk. Kicsit olykor élezzük a pihenést, a tökéletességet és a jót, de utána érkeznek az újabb és újabb leckék. Csak nem mindegy, hogy miként fogjuk fel. 

Sokan sok mindent mondanak. Én valahogy úgy tapasztalom, hogy azt kezdem el élni, amire a fókuszt teszem. Ha pozitív a látásmódom, akkor az életem is úgy alakul. Sokszor hallgatom a panaszáradatokat. És nem igazán értem a miérteket. Igazából lényegtelen jelen írásban, hogy ki és miért is panaszkodik. Mi jól élünk, boldogok vagyunk. Természetesen nekünk is megvannak a magunk összezördülései, nehezítései, izgulni valói. De mindig megyünk tovább. 

A kísérlet fizikális. Azt mondják tiltottak az emberkísérletek, kivéve ha saját magad vagy a tesztalany. Nos, a fejembe vettem, hogy mennyire "tökéletesíthetem" a saját testem 38-39 évesen.

Vannak olyan történetek is, ahol az illető 50 felett kezdte az edzés, és manapság testépítőbajnok, szóval nem minden az életkor.

Figyelem a családom kórtörténetét. A fizikai és egészségi állapotát. Nagyszüleim, szüleim világ életükben szétdolgozták magukat és túlterhelték magukat fizikálisan és sokszor idegileg is. 

Mivel harmadik generációként ugyan azt a szakmát választottam és hivatásként végzem, az előttem lévő példákból okulnom kell. 

Azokat az izomcsoportokat és ízületeket mindenképpen edzenem és karban kell tartanom, amik folyamatos terhelésben vannak.

Ráadásul a vérképemre, a táplálkozásomra, az életmódomra mindenképpen oda kell figyelnem.

Októberben csináltam egy három hetes kúrát, ahol mellőztem a pékárut, a gabona származékokat, a keményítős ételeket, mint például a burgonya, rizs, időkeretbe szorítottam az édesség evését és több fehérjét fogyasztottam.

Volt is eredmény. Közérzetben, állóképességben, emésztésben, ízlelésben, kilókban és centikben is. 

Ennek a jó kis lendületnek a kisfiam és a nagyon de nagyon gusztusos születésnapi tortája vetett véget. Kapott a szervezetem némi sokkot, mert a zsúr után este sokat üldögéltem a fajanszon a has-mars végett. 

Most kísérleti jelleggel újra kezdem. Először kiürül a szervezetemből minden felesleges ballaszt anyag. Az agyamból lassacskán eltűnik az a függőséget okozó anyag, amit az ételeinkbe tesznek. Tudom, hogy két-három napig nem leszek valami jól. Utána lesz egy kellemes szédelgős időszakom utána pedig olykor émelyegni fogok. De ezt követően már sok-sok pozitív hatás és változás következik. 

Olyan, mint például a normális emésztés, a csökkenő éhség érzet, az étel fontossága, mert nem azon fog járni az eszem üres perceimben, hogy mit mivel és mikor egyek. Az ízérzékelésem viszont ismét kifinomodik. És ennek köszönhetően nem lesz mindegy, hogy mivel akarnak megetetni...

Legyen nagyon szép évetek!

Talán idén többet jelentkezem...

Joyo

A jó úton...

 Újult erővel vetem bele magam az életmódváltásba. Nem is olyan régen látogattam el a nőgyógyászomhoz. Óva intett, hogy, ha így folytatom az életvitelemet, akkor ismét teret engedhetek az endometriózisnak, s, hogy őszinte legyek hasonló műtétet nagyon szeretnék elkerülni.

Ezzel tényleg rám ijesztett.

Jelenleg szénhidrát csökkentett, már-már szénhidrátmentes étkezésben vagyok. Majdhogynem keto diétának nevezem, de inkább a szervezetem működésével veszem fel a lépést.

Délelőtt olykor eszem egy kis édességet csokoládé formájában. Kb 4-5 kockát, de nem is kívánok többet.

Akkora már a tudásbázisom, hogy csak meg kellett hoznom azt a döntést, hogy mindezt alkalmazom is. 

Magamba mélyülve eljutottam oda, hogy valóban teszek magamért. A gond mindig z önuralommal volt. Elkezdtem, de egy idő után engedtem a csábításnak, amitől viszont lelkiismeret-furdalásom volt. El akartam engedni ezt a rossz érzést. Ki akartam végre mondani, hogy a MAGAM URA VAGYOK! És nem büntetésnek, sem pedig lemondásnak nem szabad megélnem, hogy azokat az ételeket, melyek tudom, hogy ártanak nekem, mert rossz test érzetem volt tőlük, elengedem.  

Folyamatos kutatásban vagyok, hogy milyen ételkombinációkat egyek. Van amikor nincs ötletem, és egyszerűen csak kemény tojást eszem, vagy rántottát szalonnával vagy gombával.

A reggelim egy féle gyümölcs, esetleg zsírosabb élőflórás tejtermék.

Az ebédem szerencsére változatos, egyre kreatívabb vagyok, s Férjem is nagyon sokat segít a támogatásával. Kezdi megtanulni mi az, amit kihagyok az étkezésemből és mi az, amit megeszem. Nem piszkál, nem tukmál, elfogadja és támogat Látja, hogy mennyivel jobban érzem magam mindettől a bőrömben.

Az elején még könnyű volt. Az első néhány nap. Amíg a felhalmozott ballasztanyagok kitartottak. Majd úgy a negyedik-ötödik nap környékén kezdett hiányozni a pékáru. De képes voltam uralkodni magamon. Igaz, hogy olykor a mentoromat felhívtam támogatásért és a tünetek megmagyarázása végett, de mindig túllendültem. Idő kell amíg a szervezet működése átkódolja magát, hogy a szükséges cukrokat és energiát a fehérjéből állítsa elő. Ezáltal megindul a ketozis, a test pedig leolvasztja magáról a felhalmozott zsírrétegeket.

Az elmúlt időszakban nem, hogy sokkal több energiára tettem szert és legyőztem a rossz szokásaimat, hanem két és fél kiló is lecsúszott rólam. Innen tudom, hogy jó úton járok :-)

 

A többihez kitartást kívánok magamnak :-)

 

Joyo