Haladok tovább az utamon. Volt néhány eléggé kemény napom. Mind lelkileg, mind fizikailag. De szerencsére túl vagyok rajta.
Nekikezdtünk Nimó szobájának áttervezésébe. Festés, bútor csere, kicsit nagyfiúsítani, hogy jobban passzoljon a személyiségéhez és az életkorához.
Ennek egyik része az, hogy régebbi bútoroktól megszabadulunk. Köztük van egy rekamé is, ami még Jé után maradt hátra. Azért tettük be oda anno, mert egyrészt máshol nem volt hely, másrészt alkalmas volt arra, hogy etessem rajta Nimót, vagy bent aludjak nála, ha éppen úgy alakult. Ez az alvó alkalmatosság még Jé hagyatéka, az ő gyerekkori ágya volt hajdanán, de amikor elköltözött Gé-től, nem volt hová elvinnie, így ott maradt. Nos...elérkezett az idő, hogy végre ez az utolsó mementó is eltűnjön az otthonunkból.
Gé írt is Jé-nem, hogy mi legyen vele, mert az engedélye nélkül ne akart megszabadulni tőle. Elmondása szerint eléggé szentimentális a hölgy.
A kis démonkák pusmogása beindult a lelkemben arra a kis időre. Bármennyire is jó a viszonyunk, vannak még apró kis sebecskék rajtam, amit óhatatlanul is megnyomkod rajtam. Ezen a téren még fejlődök, gyógyulok. Fel-fellobbantak a lelkemben fájó emlékek, értetlenség és kérdések...de viszonylag hamar ki is aludtak, mert szerencsére Gé olyan szinten velem lélegzik, hogy önkéntelenül is kereste a kedvem, körbe udvarolt, bókolt, szinte belém bújt. Este meg is érkezett a semleges hangvételű válasz Jé-től. Miszerint nyugodtan dobjuk ki mi, mert neki sincs helye hol tárolni. És megköszöni, ha megtesszük. Megérkezett a lelkembe a béke. Mindenki OTT VAN JÓ HELYEN, AHOL VAN :)
Amikor nyáron kétszer is össze futottunk, vegyes érzéseim voltak. De azt hiszem ez ne fog elmúlni, amíg csak élünk.
Ami az étkezést illeti...nyilván az emésztőrendszeremben lévő éhező rossz baktériumok heves gyászát éltem át, amikor sírni akartam és sajnáltam magam a "keserves" múltért és legszívesebben édességbe fojtottam volna magam. Túlérzékeny voltam, elvonási tüneteket éltem át, mert úgy éreztem nem ehetek semmit, pedig nagyon akartam. Csak falni és falni a pékárut, amire alapból semmi szükségem. Legalábbis arra, amivel etetni próbálnak bennünket. Ráadásul nehéz voltam, vonszoltam magam, ingerültnek éreztem magam. Azt hittem, hogy valamit rosszul csinálok. Hogy sosem lesz eredménye annak, amit csinálok. De kitartottam. Mocsok módon szenvedtem, de kitartottam. Új erőt vettem magamon és nekiláttam, hogy újabb és újabb hasznos és változatos receptet keressek. Találtam desszerteket is. Így vasárnapra erőt vettem magamon és kipróbáltam a keto sajttorta recepet. Egész jó lett, pláne eper pürével. Gé-nek nagyon ízlett, én még barátkozom vele. A következő egy pohárkrém recept lesz.
Szerencsére sok olyan recept van, ami számomra megfelelő. Kipróbáltam a banán-tojás-cukrozatlan kakaópor kombóbol készült palacsintát is. Az nagyon ízlett :)
A mélypontom utáni napon egy kilóval kevesebb voltam reggel. Előzőleg valószínűleg elgyászoltam... ;-)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése