Nagyon szép Hétfői napot kívánok mindenkinek! Hogy miért vagyok ilyen vidám, mikor hét kezdés van? Elárul... még mindig szabin vagyok ^^ Egészen Péntekig. Igaz, hogy ma lemegyek a boltba, de szigorúan csak azért, hogy rendbe tegyem a vágott virágokat és átvegyem a cserepesárút. Utána pedig megyek angol órára. És, hogy utána? Irány haza, kicsit szövöm tovább a regény szálait, aztán este ötre irány a Szivárvány stúdió, hogy részt vegyek egy újabb családállításon. Ildi barátnőm segített megfogalmazni azt a néhány mondatot, amivel felvázolom az adott problémát, amire állítani szeretnék. Mióta beszélgetem, már eleve jobban vagyok. De még mindig vannak bennem furcsa érzések, melyeknek szeretnék utána járni és átforgatni. Valahogy úgy fogalmaztuk meg, hogy régóta tele vagyok féltékenységgel, félelmekkel, elfojtott hatalmas mennyiségű agresszióval és dühvel, mely érzéseknek van egy konkrét megtestesítője, nevezzük XY-nak, de mégsem ő a kiváltója. Ezeket néha még a családon belül is érzem. Ezeket szeretném szeretetté, hálává, örömmé átalakítani.
Igen, valahogy így kell megfogalmazni :-)
De igen, már Péntek óta jobban vagyok. Hála Ildinek, a hímzőszakkörnek és a beszélgetésünknek. Azóta kicsit helyrebillent a magánéletem, az önértékelésemet. Még egy ruhát is vettem magamnak ajándékba, melyet olyan jellegű, hogy csak arra enged következtetni, hogy elég magabiztos vagyok ahhoz, hogy felvegyem.
Meg is mutatom, kíváncsi vagyok a véleményetekre. Oké, annyit azért hozzáfűznék, hogy vagy egy leggingsszel van egy színes harisnyanadrággal húznám fel.
Vélemény?
Azt hiszem más is erőt adott. Mostanában "titkos" történelmet olvasok, kulturálódom, építem önbecsülésem. Azt hiszem nem csak egy nőnek, de egy embernek is erőt ad és tartást, ha tudja honnan származik, s hol dühvel, hol kétségbeeséssel, hol csak vállrándítással összegzi... elvették tőlünk, hazudtak nekünk. Tévedés ne essék. Senkit sem szeretnék megtéríteni. Mindenki abban hisz, amiben szeretne, ami közel áll hozzá. Nm magyarkodunk, magyarok vagyunk. Ennyi. Ha gondoljátok, itt találtok egy érdekes írást Kiszely Istvántól. Nem erőszakos... csak érdekes :-) Rovásírást kezdtem tanulni, autodidakta módon képzem magam. Kicsit még döcög a dolog, az is furcsa, hogy jobbról balra kell haladni, de érdekel, úgyhogy megtanulom :-) Amerre kirándulni szoktunk rengeteg rovás írással írt szöveget találunk. Szeretném elolvasni őket :-)
Arra is elszántam magam, hogy készíttetek magamnak egy szét szövetkabátot. Lehet, hogy két évet kell várnom rá, de akkor is meglesz...
És mi a helyzet a szombati konyhakalanddal? Hát... egy biztos: minden tiszteletem a gyakorló háziasszonyoknak! Ennyi mindent egyszerre csinálni...! Sárgarépa krémleves, parajos-füstöltsajtos rakott palacsinta... hm. És a főzés mellett még házimunkáztam is... ej! Lehet, hogy én csináltam rossz sorrendbe :-D
Minden esetre nagyon finomra sikeredett mindegyik és három adat ruhát ki is pörgettem a mosógépbe. Egyszóval... eredményes volt a Szombat. Hát még a Vasárnap. Végre megtört a jég, s ismét közel kerültünk egymáshoz Párommal. Jó volt. Szükségünk volt arra, hogy végre kettesben legyünk. Decemberben pedig mi is elmegyünk kettesben wellnessezni :-)
Legyen nagyon szép napotok :-)
Joyo
Minden esetre
"Ami nem öl meg az erősebbé tesz!" Mondja egy bölcs szólás! Az élet néha furcsa pofonokat ad! De attól leszel ember, hogy felállsz a padlóról, leporolod magad és mész tovább kitartóan!
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
A jó úton...
Újult erővel vetem bele magam az életmódváltásba. Nem is olyan régen látogattam el a nőgyógyászomhoz. Óva intett, hogy, ha így folytatom az...
-
Azt hiszem egy picit megakadtam. Keresem az utam. Változásokat szeretnék a mai évre. Talán nem is annyira újévi fogadalomként. Inkább célk...
-
Sziasztok! Találtam néhány új mintát, ami érdekel... tervbe lettek véve... :-) Matyó tulipán akár blúzra, szoknyára, fejpántra.... d...
-
Létezhet olyan, hogy valaki két emberbe szerelmes? No nem kell szerelmi háromszögről fantáziálni, ezek pusztán csak érzelmi dolgok. Kíván...
Nagyon erdekes a csatolt link bar egy kicsit furan van megfogalmazva a szoveg. Pont ugy mint azokban a hulye lanclevelekben. Ruha: nem ertelek! Nagyon sokan szeretnenk mi ugy kinezni mint amikor te "becsavarod" magad az indiai stilusu cuccaidba. Nekem azokban tetszel a legjobban! Igy neten keresztul ugy tunik az a te stilusod. :) pussssssszzzzz ;)
VálaszTörlésSzia Silver Moon! :-)
VálaszTörlésKöszi a támogatást. Igazából van néhány oldalam. Szeretem a keleties ruhákat, de van egy részem, ami kívánja a dögös ruhát. És végre mertem venni egyet magamnak ^^ Nem akarok átvedleni hülye picsává, de jó tudni, hogy tudok dögös is lenni :-)
Persze h tudsz az lenni! Ez eddig sem volt kerdes! :) De amig az altalad emlitett jellegu rucikban tobb tucat lany szaladgal, addig a keleties ruha alig nehany lanynak all jol egy kezen meg lehet szamolni. Te viszont abban is igen "dogos" vagy sot sejtelmes. Emlekszem amikor eloszor lattam egy olyan kepet rolad amiben abban voltal, arra gondoltam "de jo ennek a lanynak h ilyen jol all neki,igy mindig kulonleges tud lenni". Persze kiserletezgess csak de nalam akkor is az a nyero! :P :D
VálaszTörlésKöszönöm Silver Moon.A nagyanyàm arròl győzköd,hogy nem àllnak jòl.Pedig ez vagyok én.
TörlésKöszönöm Silver Moon.A nagyanyàm arròl győzköd,hogy nem àllnak jòl.Pedig ez vagyok én.
TörlésKöszönöm Silver Moon.A nagyanyàm arròl győzköd,hogy nem àllnak jòl.Pedig ez vagyok én.
TörlésNagyon jó a ruha, jól áll :)! Én pink leggins-szel hordanám télen :)! Bár én pink mániás vagyok :D!
VálaszTörlésÉs várom a következő fejezetet, nagyon :)!
Szép hétvégét!
Sophie