2014. február 6., csütörtök

A meglepetés ;-)

"

Édes titkok…


Még csupán két hét telt el azóta, hogy visszaköltöztem Székesfehérvárra és elkezdődtek az órák, de rá kellett ébrednem, hogy ez olyan, mint a biciklizés. Az előadók nem változtak, az épületek ugyan ott álltak és ugyan azokat a koordinátor hölgyeket idegeltük ki mind a két tanszéken, mint az előző három évben. Maximum az előadásaink száma változott. Kevesebb lett. Mindez jónak hangzik, ez igaz, ugyan akkor a nyakunkon volt  két szigorlat a hetedik szemeszter végén, ráadásul már a megnövekedett zárthelyi vizsgák létszámával is riogattak az előadók, nem beszélve arról, hogy haladni kellett a szakdolgozattal is. Így alapos átgondolás után úgy döntöttem, hogy csupán kéthetente látogatok haza. Így a fennmaradó időben a főiskola könyvtárában és a budapesti Széchényi Könyvtár archívum termében molyoltam. Meg volt az előnye is mindennek. A felesleges energiáimat a tanulásba és az izmaim edzésébe fektettem. Próbáltam nem Krisztiánra gondolni, ami természetesen a harmadik hét kezdetével már nem ment. Ugyanis bekötötték végre a világhálót a szobámba. Esetenként éjfélig tartottak a túlfűtött beszélgetések, így volt olyan, hogy egy-egy unalmasabb előadáson nyálamat csorgatva bóbiskoltam. Na látjátok… ilyen egy bimbózó kapcsolat első időszaka. Még akkor is, ha több ezer kilométer választ el bennünket egymástól.

Elvirával volt a legnehezebb megbeszélni a dolgot.
  -Édesem, azért most volna munkád bőségesen – hallottam hangjában a rosszallást, de eldöntöttem, hogy nem csinálok belőle lelkiismereti kérdést. – Én megértem, hogy spórolni szeretnél, de azért valjuk be őszintén, amennyit megtakarítasz, azt az újság ki is fizetné a cikkek miatt.
  -Tudom Elvira, de itt nem is annyira a pénzről, mint inkább a sikeres diplomamunkákról volna szó. Haladnom kell vele. Remélem megérted.
  -Ez csak természetes. De csak, hogy tudd, Bözsi ráharapott az esküvői rovatra.
  -Hogy mi?! – ehhez le kellett huppannom az ágyamra. – Miért nem mondtad eddig?
  -Talán azért, mert még csupán tegnap tudtam belekukkantani a jegyzeteibe, és ott láttam, hogy reklámot tervez neki, ráadásul a mobilszámod is mellé volt tűzve, úgyhogy készülj fel, hogy hamarosan hívni fog. Ráadásul még valaki érdeklődött felőled.
 Egy pillanatra összeugrott a gyomorszájam. Valahol a lelkem mélyén sejtettem, hogy milyen nevet fog mondani, és nem is kellett csalódnom az ösztöneimben.
  -Varga Balázst a legutóbbi megbeszélés után odalépett hozzám az épület előtt, és kérdezte, hogy nálunk dolgozol-e még.
  -És?
  -Természetesen azt válaszoltam, hogy nálunk vagy gyakornok, de mivel megkezdődött az új szemeszter, csak ritkán vagy a szerkesztőségben.
  -És?
  -Semmi. Nincs folytatás. Bólintott, nem fűzött ahhoz megjegyzést, hogy miért kérdezte, amit kérdezett, csak elköszönt és visszament dolgozni. Miért érdekel még annyira, édesem?
  -Nem, nem érdekel.
Talán túl hirtelen válaszoltam, mert Elvira hangján éreztem, hogy mosolyog.
  -Nos… ha Bözsi felhív, tégy úgy, mintha semmiről sem tudnál. Nem is sejti, hogy néha belekukkantok a jegyzeteibe.
  -Tudom Elvira, ahogy te mondanád, nem kémkedsz, csak szeretsz jól informált lenni – már nevettem.
 Mentorom is felkacagott, majd elköszönt és bontotta a vonalat.
Még mindig értetlenül pislogva ültám az ágyamon és néztem a telefonomat. Egyrészt alig mertem elhinni, hogy a főszerkesztő asszony látott fantáziát a rovat ötletemben. Másfelől azt is nehezen mertem elhinni, hogy Balázs érdeklődött utánam. De mégis miért? Ezt nem bírtam megérteni…

*****

A következő nap délutánját az Árpár-fürdőben töltöttük hármasban a lányokkal. Mivel az időjárás esőssé, a levegő pedig egyre hűvösebbé vált, nagyon is jót tett a szervezetünknek a szauna, a gőzkabin és a termálvizes medence.
 Rita és Lili egy-egy nyugágyon pihent, én pedig a nem messze lévő medencében igyekeztem kikapcsolni az agyamat, amit túlterhelt az aznapi dupla közgazdaságtan előadás.
  Egyetlen dolog nem hagyott nyugodni… mégpedig az, hogy a párás levegő ellenére, Lili miért viseli a nyakában azt piros-fekete kockás kendőt. Láthatóan nem csupán nekem tűnt fel, hiszen mind a ketten hangot adtunk neki Ritával, de ködös válaszokon és témaváltásokon kívül nem sokat tudtunk kihúzni szőke barátnőnkből.
  Tiszteletben hagytuk… na persze, maximum az álmaiban. Sosem volt ránk jellemző, hogy feladtuk volna, ha ráharaptunk egy témára. S miután szüntelenül nyüstöltük és próbáltuk levenni róla az ominózus kiegészítőt, egy nagy sóhaj után rá kellett ébrednünk, hogy nem csupán a témára haraptak rá, de Lilire is. Mégpedig nem is akárhogyan! Egy gyönyörű szép lila folt bizonyította, hogy nem unatkozott a közelmúltban. De többet már képtelenek voltunk kihúzni belőle.

 De tudtam, ami késik, az nem múlik!

*****

  Az idő rohamléptekkel telt. Talán mert a nyakunkon voltak a vizsgák, s köztudott, ha tartasz valamitől, a napok irracionális sebességgel telnek. Bezzeg, ha csak Krisztián hazatértét várnám malmozva… áh!

 Bözsi valóban felhívott telefonon, s arra kért, lehetőség szerint a következő héten menjek be a szerkesztőségbe. Így Októbertől hivatalosan is elindult az új rovat reklámozása, s Olivérék engedélyével az ő esküvőjükről szóló cikk lett a kezdőlépés. Nem mondanám, hogy rekord olvasottságokat ért el, de a főszerkesztő asszony nem szüntette meg rögtön az első hónapban.  Így amíg vártuk az első meghívásokat a menyegzőkre, Elvíra beosztott néhány hétvégi eseményre. Diszkréten kihagyva minden olyan rendezvényből, amiben a Kontinentál Bank képviseltette magát. Ezért hálás voltam.

A virágboltban a mindenszenteki nagy koszorú/krizantém/mécses dömping már lecsengőben volt, így hálás is voltam, hogy az újságnál békén hagytak néhány hétre. Az alatt a hétvége alatt örültem, ha egyáltalán párnát ért a fejem. Ne próbáljátok ki… Amerikában a Valentin nap lehet ehhez hasonlatos őrültek háza!
  Mígnem Elvira egyszer csak hallatott magáról. Ezúttal személyesen…

Mégpedig a szerkesztőségben ült le az asztalomhoz és letett egy teát a kezem mellé. Egy pillanatra megijedtem olyan csendesen mozgott. A leterített kék szőnyeg elnyelte magassarkújának kopogó lépteit. A szívemhez kaptam, így a bögre vészesen megbillent azzal fenyegetve, hogy tartalmával beterítem az egész asztalt.

  -Na? Csak nem csináltál valami rosszat? – mosolygott rám mentorom, miközben megfogta a billegő bögrét.
  -Nem, csak mostanában keveset alszom – legyintettem. Azt már nem fűztem hozzá, hogy ezt megelőzően is hajnali kettőig csevegtem Krisztiánnal a világhálón.

  -Ez azért még nem fog megakadályozni abban, hogy válaszolj a kérdésemre.
  -Nem, nem leszek Peti fehérnemű modellje a hétvégi lapszámban – ásítottam egyet, és hálásan belekortyoltam a teámba. Reménykedtem benne, hogy a benne lévő koffein egy kicsit tán észhez térít.

Elvira kuncogott.  – Nem, nem erre gondoltam. Ezek szerint nálad is próbálkozott? – vonta fel egyik szépen szedett szemöldökét.

  -Persze. Mostanában ezzel ugrat. Nem mintha nem találna önként jelentkezőket tucat számra az egyetemisták között, akik szívesen megmutatnák magukat egy kis plusz pénzért – grimaszoltam.

  -Magda…
  -Oké, tudom, bunkó vagyok. Elnézést. A fáradtság nem éppen a legjobbat hozza ki belőlem.
  -Próbálj meg a hétvégén aludni. Lényeg a lényeg, időben szerettem volna szólni, hogy hivatalosak vagyunk a januári jótékonysági bálra. Szeretném, ha eljönnél velem. Neked sem árt, ha kicsit bővíted a kapcsolati tőkédet, és oda a város legrangosabb emberei is hivatalosak. Nos igen, főként ők – kacsintott.
  -Ez komoly? – szaladt rögtön fülig a szám. – Köszönöm a lehetőséget.
  -Nincs mit. Természetesen elsősorban dolgozni megyünk oda, de kössük össze a kellemeset a hasznossal és érezzük jól magunkat. Időben emlékeztetni foglak. Van megfelelő ruhád?
  -Azt hiszem nincsen, de addig beszerzek egyet.
  -Helyes. Most pedig munkára. A cikked nem javítja ki saját magát – ezzel Elvira elsétált, én pedig igyekeztem ismét a Bözsi által pirossal javított szövegre koncentrálni. "   

4 megjegyzés:

Tisztulási folyamat

A tisztulási folyamat nagyon sokszor egyértelmű képekkel és instrukciókkal jár. Ahogy fejlődök, ahogy tisztulok és vedlem le magamról a fe...