A várva várt fejezet ;-)

"

 A döntés mindig a miénk…

  Azzal tisztában kell lennünk, hogy sorsunkra mindig több forgatókönyv készül. És attól függően cserélődnek a fejezetek, hogy az adott keresztútnál merre indulunk.  Igen, mondhattam volna azt Balázsnak, hogy én inkább visszamennék a bálterembe. Vagy, hogy még sok a dolgom, jót beszélgettünk, de tovább nem szeretnék menni.  Fel is háborodhattam volna, és villámokat szóró szemekkel otthagyhattam volna a „Mi lett volna, ha?” Így legalább ha meg is bánom másnapra, legalább valóságos dolgokon rágódhattam.  

folyosón. Valószínűleg mind a három esetben a történet másként folytatódik. Felesleges is azon gondolkodni, hogy miként. Én a negyedik megoldást választottam, s átadtam magam az ösztöneimnek, melyek heves, túlfűtött szenvedélyes iramot diktáltak. Felesleges volt megjátszanom magam. Csak energiapocsékolás lett volna, utána pedig nagy valószínűséggel csak rágtam volna magamat azon, hogy

  De akkor, ott, hátamat az ajtónak vetve csak faltuk egymás száját, ujjaim a tarkójába martak, a hajába markoltak. Annyira közel szerettem volna érezni magamhoz, amennyire csak fizikailag lehetséges volt. Úgy vágytam az érintésére, hogy fájt a bőröm. Keze a derekamról lecsúszott a ruha hasítékához, s benyúlva, lábamat a csípőjére vonta, ezzel ágyékát még közelebb hozva az enyémhez. Felnyögtem, mert éreztem a vékony anyagokon keresztül, hogy ő is legalább annyira kíván, mint én őt. Azért azt meg kell vallanom, magas sarkú cipőben féllábon egyensúlyozni, nem volt valami kecses, vagy egyszerű, de még jobban köré fontam a karjaimat, miközben ő igyekezett megszabadulni a zakójától. Kioldotta a nyakkendőt, de a mellény gombjaihoz addig nem tudott hozzáférni, amíg engem tartott. Így kénytelen volt elengedni. Én lerúgtam a cipőimet, s hátam még mindig az ajtónak vetve, csillogó szemekkel figyeltem, ahogy sorra kioldja a gombjait, majd a mellény is a földre került. Azt hiszem kezdtem megtalálni a bátorságom, így a világos ing gombjai felé nyúltam. Hagyta, hogy hármat-négyet kioldjak. Legalább a ruhadarab feléig eljutottam, mikor megragadta a csuklóimat, s egy hirtelen mozdulattal az ajtó felé penderített. A kezeimet még mindig fogta, s azokat most igyekezett a fejem mellett két oldalt az ajtónak szorítani, míg testével hátulról befedett, s fogait hol a vállamba, hol a tarkómba mélyesztette. Felnyögtem. Tudtam, hogy ez volt a célja, a bőrömön éreztem, hogy mosolyog. Ekkor elengedte a kezeimet, de teste közelségétől továbbra sem tudtam megfordulni. Igazság szerint kedvemre volt ez az alárendelt helyzet, mely annyira felizgatott, hogy remegtek a térdeim. Lassan lehúzta a cipzárját, majd a ruha egy kis unszolással lecsúszott a testemről, megmutatva a színben összepasszoló fekete alsóneműmet és a csipkés szegélyű harisnyát. Még ha nem is éreztem volna vágyát a fenekemnek nyomódva, akkor is tisztában lettem volna vele, hogy mennyire kíván, abból, ahogyan a vállamba harapott, ujjai pedig birtoklóan a csípőmbe markoltak és olyan szorosan hozzám dörgölte magát, amennyire csak tudta.

  Az agyamat teljesen elborította az a ragacsos lila köd. Semmi sem létezett. Olyan volt, mintha megállt volna az idő csak a mi kedvünkért. Még villanyt sem kapcsoltunk. Tökéletesen elég volt az utcalámpák és a kirakatok beszűrődő fénye.

  Nem volt felesleges szócséplés. Nem két idegen voltunk, akik egymásba gabalyodtak a bálon. Nagyon is jól tudtuk, hogy mit és hogyan szeret a másik, az arcunkra volt írva, benne volt a mozdulatainkban, hogy mennyire kívánjuk a másikat. Miért rontottuk volna el beszéddel?

  Amit korábban rutinnak éltem meg, azt most gyönyört hozó ismerősként élte meg a testem! Valahogy felszabadultabb volt, szenvedélyesebb, vadabb… és édesebb! És nem, nem éreztem bűnben magam! Kívántam. És tudtam, hogy ezek a vágyak hamarosan kielégülnek.

  Ismét felnyögtem, mikor egyik kezével a melltartóm a másikkal az alsóneműm alá nyúlt. Finoman izgatni kezdett, amitől a lábaim egyre gyengébbek és gyengébbek lettek, míg végül már alig bírtak el, így az ágyhoz terelt, leültetett és finoman hanyatt döntött. Semmit sem kapkodott el. Tudtam, hogy nem egyszerűen csak megdugni akar, bár, amennyire felajzott állapotban voltam, igazság szerint arra vágytam volna a leginkább. De a minőségi szexet sem tudtam megvetni. Régen volt már benne részem.

 Balázs letérdelt elém az ágyhoz, lehúzta rólam az alsóneműmet, majd ujjait térdemtől indítva lassan felcsúsztatta a belsőcombjaimon finoman szétnyitva a lábaimat. Nem akarta, hogy elmenjek, csak megkóstolt, igaz, hogy ezzel a rövidke néhány érintéssel is majdnem az őrületbe kergetett. Én azonban mindenre ki voltam éhezve. Így arra késztetve, hogy felálljak, kioldottam az övcsatját, a nadrágját, hagytam, hogy levetkőzzön, s csípőjébe markolva, magamhoz húztam. A reakcióiból, hangjából és abból megítélve, ahogy ujjai a hajamba markoltak, semmit sem felejtettem el, ami az orális szexet illeti. Annyira éheztem rá, hogy a végén a hajamnál fogva húzott el magától. Teljesen úgy viselkedett, mint aki már egy ideje nem volt nővel. Pattanásig feszült és erőt kellett vennie magán, hogy lecsillapodjon, s ismét a kezében tartsa az irányítást.

  Így mikor megkért, hogy csússzak fel a bordó takaróval fedett ágy közepére, én gondolkodás nélkül megtettem. Levette a melltartómat, hanyatt nyomott, fejem körül kiterítette a hajamat, s fölém támaszkodva, mosolyogva nézett. Nem tudtam eldönteni, hogy mit látok a szemeiben. Rejtély volt a számomra, de azt hiszem nem is az volt a megfelelő pillanat arra, hogy gondolkodjam. A nadrágja után nyúlt és a tárcájából kivett egy kis csomagot. Nem akartam elrontani a pillanatot azzal, hogy megkérdezem, ennyire magabiztos volt, vagy mindig magánál hordja-e. Csak mosolyogva vártam őt. Egyik kezével a csípőm alá nyúlt, s egyetlen határozott mozdulattal belém hatolt. A testem ívbe feszült a kéjes érzéstől, s ahogy felvette a ritmust, ujjaim az ágytakaróba martak az ő bőre helyett, pedig legszívesebben azt tettem volna. A mozdulatai kemények voltak és határozottak, tele vággyal és szenvedéllyel, birtoklással, ahogy harapta a nyakam és a vállaimat, melleimet, testem alatt lévő keze pedig szilárdan tartott és a húsomba mart. A legkevésbé sem lehetett szeretkezésnek nevezné, de puszta kefélésnek sem. Ez színtiszta, egónkat elemésztő szex volt. Az első orgazmus olyan erővel söpört át rajtam, hogy nem láttam, nem hallottam tőle, de még a testem határait is megszűntem érzékelni. Egyetlen helyen összpontosultak az érzékeim, majd ott is megszűnt, ahogy visszavonulót fújt. Nem végleg, csak amíg a hasamra fordított, s térdével nyitotta szét a lábaimat, hogy engedjem vissza. Kicsit megemeltem a csípőmet, hogy megkönnyítsem a dolgát. Újra felnyögtem mikor visszasiklott belém, s testével félig betakart. Beleharaptam a karomba, a takaróba, sikítani szerettem volna, bár lehet, hogy sikoltottam is.

  Igen, mindenkinél jobban tudta, hogy mit szeretek, én pedig átengedtem neki a gyeplőt. A következő orgazmus is maga alá temetett, hangomat pedig elnyelték a párnák.

 Mozdulatai gyorsabbak és súlyosabbak lettek, míg meg nem éreztem a görcsös rándulásokat, s a fehér ködön keresztül tompán meg nem hallottam a kiáltásait. Teste az enyémre borult, súlya belenyomott a matracba. De nem érdeket. Egy cseppet sem. Akkor valahogy semmi sem tudott zavarba hozni. Egy felhőn lebegtem test és gondolatok nélkül.    

*****

  Kicsit elbóbiskoltam a hatalmas, puha ágyban, mert arra riadtam, hogy az utcán dudált valaki. Amikor körbenéztem Balázst sehol sem láttam. Egy pillanatra megijedtem, kellett néhány pillanat, hogy felfogjam, hol vagyok és mi is történt. A fürdőszobában kicsit megtisztálkodtam, s mikor belenéztem a kis falitükörbe, csupán akkor vettem észre, hogy mosolygok. Miért is ne?  Vállat vontam, majd a bekészített fürdőköntösben kisétáltam a szobába. Meglepetésemre Balázs az ablaknál állt öltönynadrágjában, melynek övét még nem kapcsolta össze. Zsebre dugott kezekkel figyelte az éjszakai várost. Amikor meghallotta a lépteimet, felém fordult és elmosolyodott.

  -Nem tudtam hirtelen hová tűntél – sétáltam oda az ágyhoz és leültem, a végébe. Zavarba is jöhettem volna, de nem tettem. Minden olyan természetesnek tűnt, mintha az az egy év el sem telt volna nélküle. De nem voltam buta, vagy naiv. Tudtam, hogy ha kilépünk a szoba falainak biztonsága közül, minden olyan lesz, mint régen. Illetve majdnem minden, gondoltam, ahogy megláttam engem végigkutató tekintetét. Mohóság villant benne, a testem újra megfeszült, ahogy tett felém néhány lépést.

  -Csak letelefonáltam a recepcióra. Némi italt és ételt kértem, mert nem tudom te, hogy vagy vele, de én kicsit megéheztem – mikor odaért, óvatosan letolta a frottír köntöst az egyik vállamról, s mivel nem tiltakoztam, a másikról is. A szívem hevesebben kezdett kalapálni, a nyaki verőerem majdnem kiszakadt a helyéről. Mikor ujjaival megérintette, ismét az a magabiztos mosoly jelent meg az ajkain.

  -I… - megköszörültem a torkom. – Igen, ez jó ötlet volt.

Amikor kopogtattak, ő behúzta a keskeny kis zsúrkocsit. A melegítő fedél alatt rántotta gőzölgött, a kosárban pedig ropogós rozskenyér. Frissnek tűnt. Te jó ég, egyáltalán mennyi az idő? Elkaptam Balázs karját, hogy megnézhessem a karóráját. Hajnali hármat mutatott. – Nem is tudtam, hogy van még ilyenkor konyhai szolgálat.

  -Nos, attól függ, kit kell kiszolgálni – mosolygott még szélesebben Balázs.

  -Látom, messzire elér a kezed – nyúltam a melegítő fedeléért, de ő megfogta a csuklómat, ezzel arra késztetve, hogy rá nézzek.

  -Nem is sejted, hogy milyen messze – a mohóság újra megvillant zöld alapon barna pettyes szemeiben, majd lehajolt hozzám és megcsókolt. Azonnal elfeledkeztem a rántottáról. Még legalább egy órára!

*****

  Békésen, minden megállapodás, vagy hazugság nélkül váltunk el egymástól hajnalban. Taxival mentem haza. A fürdőszobában rendbe tettem magam, majd lefeküdtem, de az átélt élmények annyira feltöltöttek energiával, hogy még legalább fél órán át forgolódtam.

  Hogy volt-e lelkiismeret-furdalásom? Nem, nem mondanám. Igen, első körben engem is meglepett, hogy semmiféle rossz érzés nem uralkodott el rajtam azért, mert lefeküdtünk egymással. Egyrészt némi elégedettséget éreztem, hiszen ahogy Ő megfogalmazta, tulajdonképpen ezzel még tartoztunk egymásnak. Nem akarta űzni-fűzni a semmit. Nem bánt meg semmit és nem kért meg, hogy tartsam titokban. Valahogy mind a ketten tudtuk, hogy senkinek sem beszélne erről a másik. Ez csupán a mi dolgunk volt. Megtörtént egyszer-kétszer-háromszor, de nem volt rá esély, hogy újra a tettek mezejére lépnénk.

  Valahol sorsszerűnek éreztem a történteket. Nem, nem jogosnak, az gonosz lett volna a részemről. Elvira egyszer azt mondta, a karma azt is magában foglalja, hogy minden szerepet ki kell egyszer próbálnunk, amit valaha elkövettek ellenünk, vagy mi követtünk el más ellen. Addig nem tudhatjuk, hogy mit érzett a másik, amíg bele nem léptünk a cipőjébe. Azért ez nem volt teljesen igaz a saját helyzetemre, hiszen eszem ágában sem volt visszahódítani Balázst, míg Veronika nyilvánvalóan mindent megtett az elcsábításáért. Ebből a megvilágításból, hogy néhány órával ezelőtt velem csalták meg azt a nőt, akivel engem csaltak meg, valahol nagyobb rendet rakott bennem, mintha megpofoztam volna valamelyiküket. Éreztem, hogy Balázs abban a néhány órában, míg beszélgettünk, iszogattunk, táncoltunk, majd együtt töltöttük az éjszakát, ismét nőnek látott. Mégpedig egy nagyon is vonzó nőnek, akivel jó együtt lenni. Ez bizony felülírta a korábbi rossz programokat, amiket elültetett bennem. Igen… azt hiszem kimondhattam, hogy rend volt bennem. Végre!

  Bár ezekkel a gondolatokkal aludtam el, azért Józan Ész valahol emlékeztetett, hogy minden nem sikerülhet ennyire jól, s valahol meg lesz mindennek a böjtje. Gondoljak csak Krisztiánra. Vagy azokra az emberekre, akik ismernek bennünket és együtt láttak a bálon. Csak a vak nem jöhetett rá, hogy milyen erős érzelmek csaptak fel közöttünk. Józan Ész itt elsősorban Izabellára célzott, aki könnyedén ellenem fordíthatta a látottakat.

  -De hát arra célozgatott, hogy Ivett azért utazik velük Németországba, mert Krisztián meghívta őt is. Engem pedig nem. Még csak meg sem említette. Túl szép lett volna mindaz a kedvesség, odafigyelés és régimódi udvarlás, amit felém mutatott. Senki sem tökéletes – mormogtam már félálomban.

  -Ez igaz – hagyta jóvá Józan Ész. – De mi van, ha Izabella keveri mesterien a kártyákat, és mint azt Patrícia említette, a nagy részét el sem szabad mindannak hinni, amit mond.

  -Akkor lehet, hogy nagy szarban vagyok – morogtam tovább.

  -Minden esetre beszélj Patríciával. Ő biztosan többet tud a dologról.

  -Rendben… - és már álomba is zuhantam.  "