Tapasztalatok az életmódváltásról

Sziasztok!

Mily meglepő, de ma két bejegyzést is írok. Ritkaság, főként mostanában :)Most egy kicsit az életmódváltasbéli tapasztalatokról szeretnék pötyörészni. A korábbi szétválasztó diéta egyenlőre kihúzva, mert beállnak a mínuszok és szükségem van a kalóriára, hogy egyáltalán létezni tudjak. No persze ez nem azt jelenti, hogy visszatérek az úgymond egészségtelen cuccokhoz. Nem. Csupán nekiláttam kísérletezni, hogy mi az ami jót tesz nekem. Amint visszatér a jó idő és nem kell felmelegítenem magam belülről, visszatérek a gyümölcs-reggeli, saláta-ebéd kombóhoz.

Furcsa, de ez van minden egyes nyamvadt év végén. Az ember valahogy eltelik. Bár ezúttal nem emiatt fordultam táplálkozási és életvezetési szakértőhöz. Nem kimondottam a női hiúságom hajtott. Annál picivel nemesebb cél vezérel. Mégpedig az, hogy kit tisztítsam a szervezetemet, elkerülvén az újabb műtéti beavatkozást. Ugyanis a mai napon vissza olvastam korábbi bejegyzéseimet, ahol ezt már megemlítettem. Csupán néhány hónapja volt. De sok mindenre képes vagyok, hogy elkerüljem, nehogy ugyan abba a csapdába bele essek. Hogy szó szerint idézzem a júniusi bejegyzést: "Aki régebbről személyesen ismer, az tudja, hogy én 3-4-5 kanál cukrot is lapátoltam a teámba ezelőtt. De kezdek felébredni és rájöttem, hogy nem tehetem a testemmel amit csak akarok. Ne az ízek, ízfokozók, adalékanyagok befolyásolják az agyamat, csapják be az ízlelőbimbóimat. És ne a finomított ételek, pékáruk tegyék tönkre a májamat és a bélrendszeremet. Ez a műtét, és amit ott egyedül átéltem, ráébresztett, hogy mekkora bajba kevertem magam, mert nem figyeltem oda. Igaz, hogy mindezt legalább hét évvel ezelőtt kellett volna elkezdenem, akkor nem fajult volna idáig a dolog, mint bél összenövés, ciszta a húgyhólyagon, endometriózisok a petefészkekben. A legfájdalmasabbon túl vagyok. Átvészeltem a műtétet, a sokkoló altatást (azt hittem megfulladok, meghalok abban a pillanatban!), a műtétet követő rosszul léteket, a fájdalmat, azt, hogy olyan kórházba kerültem, ahová nem jöhetett be hozzám  látogató, tehát egyedül voltam ezzel az egésszel. Most már sokkal jobban vagyok. És arra jutottam, hogy igenis most már fogom a testem jelzéseit! Egészségesen, fitten és boldogan szeretnék élni."

Azt hiszem, hogy így már érthető. Ráadásul a későbbiekben babát szeretnénk vállalni, és ahhoz méltóképpen felszeretném készíteni a testemet.
Így a mai napon kipróbáltam valamit, hogy ne is sanyargassam magam. Ezennel a mai nappal beindult a tesztelési fázis.
Reggeli: kakaós zabkása erdei gyümölccsel. Elfogyasztottam reggel nyolc és fél kilenc között, s olyan szinten jóllaktam, hogy csupán délután egy órakor tört rám a farkaséhség. Addig egyáltalán nem kívántam az ételt.
E mellé reggel elkezdtem a 30 napos útifűmaghéj kúrát is. Ez az emésztést és a méregtelenítést segíti.
Folytatom a tornát. Egyenlőre csupán saját súlyos edzést csinálok a boltban és néha, ha Férjem nincs otthon, akkor ott is kiegészítem.   

Aki régebbről személyesen ismer, az tudja, hogy én 3-4-5 kanál cukrot is lapátoltam a teámba ezelőtt. De kezdek felébredni és rájöttem, hogy nem tehetem a testemmel amit csak akarok. Ne az ízek, ízfokozók, adalékanyagok befolyásolják az agyamat, csapják be az ízlelőbimbóimat. És ne a finomított ételek, pékárúk tegyék tönkre a májamat és a bélrendszeretem. Ez a műtét, és amit ott egyedül átéltem, ráébresztett, hogy mekkora bajba kevertem magam, mert nem figyeltem oda. Igaz, hogy mindezt legalább hét évvel ezelőtt kellett volna elkezdenem, akkor nem fajult volna idáig a dolog, mint bél összenövés, ciszta a húgyhólyagon, endometriózisok a petefészkekben. A legfájdalmasabbon túl vagyok. Átvészeltem a műtétet, a sokkoló altatást (azt hittem megfulladok, meghalok abban a pillanatban!), a műtétet követő rosszul léteket, a fájdalmat, azt, hogy olyan kórházba kerültem, ahová nem jöhetett be hozzám látogató, tehát egyedül voltam ezzel az egésszel. Most már sokkal jobban vagyok. És arra jutottam, hogy igenis most már fogom a testem jelzéseit! Egészségesen, fitten és boldogan szeretnék élni

Copy the BEST Traders and Make Money : http://bit.ly/fxzulu

Aki régebbről személyesen ismer, az tudja, hogy én 3-4-5 kanál cukrot is lapátoltam a teámba ezelőtt. De kezdek felébredni és rájöttem, hogy nem tehetem a testemmel amit csak akarok. Ne az ízek, ízfokozók, adalékanyagok befolyásolják az agyamat, csapják be az ízlelőbimbóimat. És ne a finomított ételek, pékárúk tegyék tönkre a májamat és a bélrendszeretem. Ez a műtét, és amit ott egyedül átéltem, ráébresztett, hogy mekkora bajba kevertem magam, mert nem figyeltem oda. Igaz, hogy mindezt legalább hét évvel ezelőtt kellett volna elkezdenem, akkor nem fajult volna idáig a dolog, mint bél összenövés, ciszta a húgyhólyagon, endometriózisok a petefészkekben. A legfájdalmasabbon túl vagyok. Átvészeltem a műtétet, a sokkoló altatást (azt hittem megfulladok, meghalok abban a pillanatban!), a műtétet követő rosszul léteket, a fájdalmat, azt, hogy olyan kórházba kerültem, ahová nem jöhetett be hozzám látogató, tehát egyedül voltam ezzel az egésszel. Most már sokkal jobban vagyok. És arra jutottam, hogy igenis most már fogom a testem jelzéseit! Egészségesen, fitten és boldogan szeretnék élni,

Copy the BEST Traders and Make Money : http://bit.ly/fxzulu

Aki régebbről személyesen ismer, az tudja, hogy én 3-4-5 kanál cukrot is lapátoltam a teámba ezelőtt. De kezdek felébredni és rájöttem, hogy nem tehetem a testemmel amit csak akarok. Ne az ízek, ízfokozók, adalékanyagok befolyásolják az agyamat, csapják be az ízlelőbimbóimat. És ne a finomított ételek, pékárúk tegyék tönkre a májamat és a bélrendszeretem. Ez a műtét, és amit ott egyedül átéltem, ráébresztett, hogy mekkora bajba kevertem magam, mert nem figyeltem oda. Igaz, hogy mindezt legalább hét évvel ezelőtt kellett volna elkezdenem, akkor nem fajult volna idáig a dolog, mint bél összenövés, ciszta a húgyhólyagon, endometriózisok a petefészkekben. A legfájdalmasabbon túl vagyok. Átvészeltem a műtétet, a sokkoló altatást (azt hittem megfulladok, meghalok abban a pillanatban!), a műtétet követő rosszul léteket, a fájdalmat, azt, hogy olyan kórházba kerültem, ahová nem jöhetett be hozzám látogató, tehát egyedül voltam ezzel az egésszel. Most már sokkal jobban vagyok. És arra jutottam, hogy igenis most már fogom a testem jelzéseit! Egészségesen, fitten és boldogan szeretnék élni,

Copy the BEST Traders and Make Money : http://bit.ly/fxzulu@

Aki régebbről személyesen ismer, az tudja, hogy én 3-4-5 kanál cukrot is lapátoltam a teámba ezelőtt. De kezdek felébredni és rájöttem, hogy nem tehetem a testemmel amit csak akarok. Ne az ízek, ízfokozók, adalékanyagok befolyásolják az agyamat, csapják be az ízlelőbimbóimat. És ne a finomított ételek, pékárúk tegyék tönkre a májamat és a bélrendszeretem. Ez a műtét, és amit ott egyedül átéltem, ráébresztett, hogy mekkora bajba kevertem magam, mert nem figyeltem oda. Igaz, hogy mindezt legalább hét évvel ezelőtt kellett volna elkezdenem, akkor nem fajult volna idáig a dolog, mint bél összenövés, ciszta a húgyhólyagon, endometriózisok a petefészkekben. A legfájdalmasabbon túl vagyok. Átvészeltem a műtétet, a sokkoló altatást (azt hittem megfulladok, meghalok abban a pillanatban!), a műtétet követő rosszul léteket, a fájdalmat, azt, hogy olyan kórházba kerültem, ahová nem jöhetett be hozzám látogató, tehát egyedül voltam ezzel az egésszel. Most már sokkal jobban vagyok. És arra jutottam, hogy igenis most már fogom a testem jelzéseit! Egészségesen, fitten és boldogan szeretnék élni,

Copy the BEST Traders and Make Money : http://bit.ly/fxzulu

De Januártól már apámmal együtt edzem gépeken. Az lesz az igazi. Egyenlőre felkészítem magam a változásokra. A többi pedig alakul.

Egy újabb fejezet, remélem még érdekel valakit :)

Sziasztok! Szép jó reggelt kívánok Nektek!

Kedves barátaim, olvasóim. Tudom, hogy az elmúlt időszakban nem igazán foglalkoztam a blogommal, vagy a könyvemmel, de meg kell, hogy osszam veletek, az elmúlt időszak nem volt valami könnyű

egyikünk számára sem. Nagypapám halál, és az ő mérhetetlen hiánya mindenre rányomta a bélyegét. Édesanyám elvonulása, hogy meggyógyuljon, szintén. Hiába az Ő és a mi érdekünkben történik mindez, ő  is nagyon hiányzik. Én viszem a következő fél évben a kis boltot, s ez is egy plusz súly a vállaimon. Pont a legpörgősebb időszakban maradtam "magamra", így egyenlőre teherként éltem meg a feladatokat. De ahogyan édesapámnak és édesanyámnak is levezettem, Januártól, mikor már az évkezdéstől én felügyelek mindenre, már a magaménak fogom érezni a helyet, a hely pedig elfogad engem.

Egyenlőre többet nem írok, össze kell szednem a gondolataimat, így inkább egy újabb, talán már régen várt fejezettel örvendeztetem meg azokat, akik már várták. Ígérem, és ez nem egy betarthatatlan ígéret, hogy a következő két hónapban befejezem a történetet ;)

12; A méhkirálynő

Betartotta az ígéretét, s bár mint nőhöz, nem közeledett felém, azért még mindig válaszolt a szakmával kapcsolatos kérdéseimre. A nyers vázlatot az addigiakról megmutattam neki, ő pedig készségesen segített a javításban. Jól éreztem magam a társaságában, ez tagadhatatlan volt. Olyan volt vele beszélgetni, mintha a kezdetektől fogva ismertük volna egymást. Ezt az összhangot azelőtt csak egyetlen emberrel éltem át, aki immáron öt éve Angliában élt. S mint kiderült, ez az egy húron pendülés nem csupán nekem tűnt fel. Akár hányszor a rendezvény területén tartózkodtam Krisztiánnal, mindig valami kellemetlen égető, bizsergető, néha zsibbasztó dolgot éreztem a hátamban. Szemmel verés? Ez volt az első gondolatom. Mégis ki a csuda? Nem kellett sokat keresgélnem, mikor óvatosan körbenéztem. Izabella és Ivett méregettek minduntalan, mikor éppen nem az arra járókkal kellett foglalkozniuk. Néha összesúgtak, mutogattak, magyaráztak, de semmit sem érettem belőle. Csupán a bőrömön éreztem azt a kellemetlen csipkedő érzést. Igyekeztem figyelmen kívül hagyni, de iskolás koromtól fogva irritált, ha valaki kibeszélt a hátam mögött, nevetett rajtam, vagy egyszerűen csak sugárzott belőle a rosszindulat, anélkül, hogy tudtommal okot adtam volna rá. Mégis mi a csuda bajuk lehetett? Sok minden megfordult a fejemben, de sosem mentem oda hozzájuk megkérdezni. Ha találkoztunk, rájuk köszöntem. Ők vagy vissza köszöntek, vagy keresztül néztek rajtam. És ez zavart. Mikroszkopikus női önbecsülésem folyamatosan kapott egy-egy tűszúrást ugyan oda minden egyes alkalommal.

-Van köztetek valami Krisztiánnal? – orvul támadott, mert éppen egy bemutatót néztem a színpadnál. Egy erejét bizonyítani akaró férfiember, egyre vörösödő arccal, éppen egy acél felnit igyekezett minél tovább maga elé tartani. Oldalra pillantottam. Nehéz volt megszokni apró termetét, pedig legjobb barátnőm sem volt éppen magas, még ő is túl nőtt rajta. A kérdés váratlanul ért, bár zsigerből vágtam rá, hogy nem. – Csak jóban vagyunk – fűztem még hozzá, teljesen feleslegesen, láttam, hogy ez nem érdekli.

-Helyes – ő is a műsort figyelte hatalmas, fél arcát eltakaró napszemüvege mögül. Két karját összefonta mellei előtt. – Ő és Ivett, már a kiállítás kezdetétől fogva kerülgetik egymást. Nem ajánlom, hogy közbe avatkozz. Ivett a legjobb barátnőm, és bármire képes vagyok a boldogsága érdekében. És egy olyan nő, mint te a közelébe sem érhetsz. Néztél már tükörbe? – ekkor felém fordult.

Egy pillanatra nem kapott szikrát az agyam. – Hogy mi?

-Jól hallottad. Egy olyan férfihoz, mint Krisz, egy olyan kaliberű nő illik, mint Ivett. Nem egy topis nőszemély.

-Topis?

Izabella látványosan végigmért. Ez még inkább felszított, de képtelen voltam megvédeni magam. Talán, ha kicsivel több lett volna az önbizalmam, vissza vágtam volna valami frappáns beszólással. De egyszerűen csak leblokkoltam. Mégis mit mondhattam volna? Kikérem magamnak, hogy nekem egy ilyen törpe ne ugráljon? Esetleg azt, hogy Ivett vigye csak Krisztiánt, mi csupán barátok vagyunk? Ez utóbbit valahogy mégsem gondoltam teljesen biztosra. És ahogy felidéztem magamban a képet, ahogy Ivett átöleli őt, szívfacsaró élmény volt!

-Inkább nem részletezném. Csak tartsd magad távol Krisztiántól. És Marcitól is.

Ekkorra már megjött a hangom. – Mert különben mi lesz? – összefontam két karom a melleim előtt, s lenéztem a kis nőre. Ha két és fél fejjel nem magasodtam fölé, akkor eggyel sem. De amikor lejjebb tolta napszemüvegét, s rám villantotta baljóslatú, megvető tekintetét, egy pillanat alatt össze mentem.

-Megvannak a megfelelő eszközeim, ahhoz, hogy ne érezd jól magad a bőrödben – ezzel, mint aki jól végezte dolgát, magabiztos csípőringással elsétált.

*****

Aznapra már elegem volt az intrikákból, de a Sors valahogy mégis az ellenkezőjét gondolta. Erre akkor kellett rájönnöm, amikor este a pultnál ülve észrevettem, hogy Balázs ismét kilátogatott a rendezvényre. Ezúttal azonban nem volt egyedül. És itt nem a férfi barátokra gondoltam. Egy karcső, festett vörös hajú nő lépkedett mellette zöld magas sarkú szandálban. Hosszú barna lábait szabadon hagyta a farmer miniszoknya, mely csupán combközépig ért. Felül pedig egy lenge, vékony pántos, hasonlóan zöld szatén felsőt viselt, mint amilyen a cipője volt.

Miután Balázs és az én tekintetem egy pillanatra összetalálkozott, inkább a pult felé fordultam. Semmi kedvem sem volt találkozni vele. Pláne nem azzal szembesülni, hogy neki valóban van valakije. És ahogy a tény mégiscsak megtestesült számomra, hogy megcsalt, s most van képe azzal a nővel mutatkozni, mintha ez volna a világ legtermészetesebb dolga, felfordította a gyomrom.

-Mi a baj? – kérdezte Patrícia, de már nem várta meg a választ. Arca elkomorult, mikor a pulthoz lépőkre nézett. – Mit adhatok?

-Egy whisky-kólát kérnék. És te édesem?

-Vörös vodkát – jött a kellemes női hang.

Bár ne állt volna fel minden egyes szőrszál a karomon tőlük. Oldalra sem kellett pillantanom. Tudtam, hogy ők jöttek oda.

-Szia Hollósi. Te itt?

Isten az égben! Miért!? Remegő kezemet a kólás üveggel igyekeztem lefoglalni.

-Szia Balázs – köszöntem. – A barátnőd? – mély levegőt vettem, és lassan megfordultam. Hatalmas önuralomra volt szükségem, hogy ne pattanjak fel és fussak ki az épületből. Szinte fizikai fájdalmat okozott a nő közelsége. Már-már éreztem testének meleg kipárolgását. Kavargott a gyomrom.

-Szia Daninger Veronika vagyok. És, igen, majdnem. A menyasszonya – mosolygott bájosan a nő.

-Valóban? Nem is tudtam – mosolyogtam Balázsra, aki láthatóan megilletődött a reakcióimtól. Talán arra számított, hogy jelenetet rendezek. De ezt az örömet nem akartam megadni neki. Még uralkodtam magamon.

-Még csak nemrégen kérte meg a kezemet. És te? Balázs barátja vagy?

-Oh, nem, isten ments – vigyorogtam, majd a kezemet nyújtottam a nő felé. – Hollósi Magdolna vagyok. Balázs előtted lévő barátnője.

Láttam, hogy Veronikánál ez egy pillanatra kivágta a biztosítékot, de jól nevelten elfogadta a kézfogásom.

-Mármint…

-Igen, az előtted lévő.

-Én nem… vagyis de… - habogta a vörös démon megjelenéséhez nem méltó riadalommal és a kezdődő önbizalomhiány jeleit mutatva.

-Most, ha megbocsátotok, nekem mennem kell. Még cikket kell írnom. További jó szórakozást – ezzel a kóla árát a pulton hagyva, kisétáltam az épületből.

Már csak a sötét parkolóban mertem elengedni magam, s autóm oldalának két kézzel nekitámaszkodva, nagy kortyokban szedtem a levegőt, hogy leküzdjem az egyre erősödő hányingert. Ekkor valaki elkapta a vállam, s nagy lendülettel maga felé fordított. A távolról érkező gyér fényben Balázs arcvonásait fedeztem fel.

-Ezt mégis, hogy képzelted? – kérdezte ingerülten.

-Mégis mire gondolsz?

-Ne játszd a hülyét.

-Nem játszom a hülyét Balázs. Én is jogosan kérdezhetném meg, hogy hogy lehettél akkora bunkó, hogy oda hozod mellém és még meg is mutatod nekem, hogy kivel csaltál meg.

-Nem hagynád végre abba ezt a „megcsalás-dolgot”?

-Ezek tények. Csak nevén nevezem a gyereket – védekezően összefontam két karom a melleim előtt.

-Szabad országban élünk. Oda megyek a menyasszonyommal, ahová tetszik. Kerülj el, ha nem tetszik a dolog.

-Elkerülnélek, ha nem jönnél folyton arra, amerre vagyok. Balázs láttad, hogy ott ülök. Előtte egy perccel még össze is néztünk. Semmi kedvem nem volt azzal szembesülni, hogy neked van valakid. Halasztottam volna még egy darabig, hidd el. De te élvezed, hogy bántasz.

-Miért élvezném? – vont vállat. – Csak élek. Arról nem tehetek, hogy te ilyen érzékeny vagy.

-Dehogy is nem élvezed. Kíváncsi volnék, fordított helyzetben te hogyan viselkednél – sziszegtem.

-Ez nem fordulhat elő. Már csak azért sem, mert már nem szeretlek, és nem tudsz féltékennyé tenni.

-Majd meglátjuk, mit hoz neked a sors. Hidd el, az elől te sem bújhatsz el. Lehet, hogy nem tőlem tapasztalod meg, de, ha ezt büntetlenül hagyják odafönn, akkor nincs igazság a Földön!

-Már megint a misztikus hülyeségeiddel jössz? Szerintem meg kellene magadat nézetni egy agykurkásszal. Bár az biztos, hogy változtál. Kinyílt a szád. Azt is meg kell hagyni, hogy előnyödre. Le is fogytál. Ezt már tegnap észrevettem.

-Ezen nem kell csodálkozni. Nagyon nehéz szerelmi csalódás után bármit is megenni – nyögtem. De mégis miért beszélgetek vele még mindig? Küld már el, az Istenért! Csak tovább kínoz! Józan Ész kongatta a vészharangot! – Próbállak végre kiirtani a fejemből.

-Még mindig vonzódsz hozzám, Magda?

-Nem – sziszegtem vissza, mint egy dühös macska.

Ekkor megragadta a két felkaromat, s testemet az autónak nyomva vadul megcsókolt. Olyan volt, akár egy áramütés. Végigcikázott a szervezetemben, s úgy felkavarta a hormonháztartásom, akár egy hurrikán. A rohadt életbe! Nem csak egy laza csók volt. A tarkóm megfeszült a lendülettől, ahogyan támadt, s nyelvét próbálta a számba tolni. Kemény teste az enyémnek nyomódott, s az összes régi szenvedéllyel átitatott emléket felébresztve bennem, a testem önkéntelenül reagált a közeledésére. Hiába vijjogott fejemben a vészcsengő, balga módon kinyitottam a számat és viszonoztam a csókot. Heves volt, követelődző, vad! Vitt mindent, mint a piros ász! Miért nem hagyjuk már abba? Miért nem lök el magától, ha csak meg akar leckéztetni? Miért siklott két keze a fenekemre és markolta meg?

Ekkor ugyan olyan lendülettel, mint ahogyan kezdte, abba is hagyta, s én nekiszédültem a bogárhátúnak. Nagy kortyokban szedtem a levegőt. Úgy éreztem magam, mint aki húzóra megivott egy deci pálinkát éhgyomorra. Csak forgott és forgott velem a parkoló.

-A frászt nem vonzódsz hozzám Magda – belehajolt az arcomba. – Még találkozunk – ezzel futó csókot nyomott a számra, s ott hagyott a parkolóban. Elnyelte a sötétség.

*****

Az erő kiszállt a tagjaimból, így lassan lecsúsztam az autóm mellé, s csak ültem a betonon. Minden ízemben remegtem, hol a forróság, hol a hideg játszott a testemmel, én pedig csak vacogtam és vacogtam, mígnem elkezdtem zokogni. Átöleltem két térdemet, s arra hajtottam a homlokom. Miért? Miért teszi ezt velem az élet? Miért kell játszani velem? Miért vagyok ilyen sebezhető? Miért nem léphetek csak úgy túl a múlton és élvezhetem a jövőmet? Miért kell üldöznie? Megkísértenie? És én miért nem tudok ellenállni neki és ellökni? Miért engedtem meg neki, hogy megcsókoljon? Miért nem vágtam pofon utána? Miért csókoltam vissza? Menyasszonya van! Csak játszik velem! És mi az, hogy még találkozunk? Mit akar? Miért ilyen szadista?

Ha tudtam volna, hogy más-más helyről ketten is látják a jelenetet, talán jobban tartottam volna magamat. De honnan tudtam volna? Csupán a gondolatok cikáztak az agyamban, amíg megpróbáltam összeszedni magam. Ekkor valaki leguggolt mellém és megfogta a vállamat. Én ijedtemben felsikoltottam, s rákjárásban elhátráltam. Pedig csupán Krisztián nézett rám aggódó tekintettel.

-Jól vagy?

-Persze – sziszegtem tenyeremmel a szemeimet törölgetve. – Már, hogy a jó francba ne volnék jól. Sőt, remekül.

-Hüm – morogta a férfi, ahogy felállt. – Nekem nem úgy tűnik.

-Mégis ki a fenét érdekel, hogy hogy vagyok. Senkit – már én is talpon voltam, s remegő kezeimmel a bogár kulcsát kerestem.

Krisztián zsebre dugta két kezét, nyilván, hogy ne érjen hozzám. Tekintete megbántott volt és tehetetlen düh sugárzott róla.

-Mondjuk engem. Egy barátodat. Mert azt mondtad az vagyok. És a barátokat rendszerint érdekelni szokta, hogy miért ült a másik a földön, miközben zokog és magában motyog.

-Ez nem tartozik rád – végre meg volt a kulcs. Kinyitottam az ajtót és beültem, de becsukni már nem tudtam. Krisztián keze megakadályozott benne.

-Már, hogy a viharba ne tartozna rám – megragadta a csuklóm, de a tekintetem láttán el is engedte. – Kérlek, mond el.

-Nem tudom elmondani – tényleg nem éreztem elég erőt magamban, hogy újra elmeséljem valakinek az utóbbi néhány hónap poklát. Pláne nem olyannak, akivel már ágyba bújtam. Végkép megvolna rólam a véleménye. – Kérlek Krisztián, engedj elmennem.

-Nem vagyok biztos benne, hogy tudnál koncentrálni a vezetésre.

-Éppen erre volna szükségem. A vezetés megnyugtat. Hidd el. Ismerem magam.

Ő mélyet sóhajtott.

-Csak reménykedni tudok benne, hogy egyszer megnyílsz nekem. Hidd el Magda, nem csak téged értek rossz dolgok. Millióan vannak még ezzel. De mindenkinek jót tesz, ha van kinek a vállán elsírnia magát. És az én vállamat bármikor használhatod.

-Igazi lovag vagy Krisztián. Ezt megjegyzem. De kérlek, most engedj haza. Holnap találkozunk.

-Biztosan jól leszel?

Bólintottam, ő pedig végre hagyta, hogy magamra csapjam a VW ajtaját. Mikor kihajtottam a parkolóból, a visszapillantóból még mindig láttam szikár alakját. Jól esett, hogy félt és aggódik értem. De végre valahára erősnek akartam érezni magam, és úton-útfélen nem elsírni a bánatomat valakinek. Bár később rá kellett jönnöm, hogy az ember lelki erejét nem ez bizonyítja be!

A másik szempár tulajdonosa, aki a csók elcsattanása után már nem volt jelen, Izabella volt. Úgy érezte, ezzel végre aduász van a kezében, s alig várta, hogy egy alkalmas pillanatban elmondja Krisztiánnak, hogy milyen helyzetben látott egy másik férfival. De mivel arról fogalma sem volt, hogy Krisztián az utófelvonás tanúja volt, nem sejtette, hogy a trutyi keverése nem éppen úgy fog elsülni, ahogy számított rá!

Mi ez, ha nem a karma kereke?

 

Tervek jövőre

Sziasztok!
Először is mindenkinek boldog Karácsonyt kívánok! Még ha utólag is :) Tudom, hogy közeleg már

Szilveszter is, bár ez engem koránt sem izgat fel annyira, mint a Karácsony.
Sosem voltam egy nagyon bulizós típus. Talán mert sosem volt egy kimondottan jó, vagy éppen emlékezetes Szilveszterem. A kötelező bulizás, ivás, jó hangulat sem tetszik. Ez nem azt jelenti, hogy teljesen elzárkózom, de sosem tervezek előre. Lesz, ahogyan lesz. Annyit tudunk, hogy kimegyünk a Főtérre. P-Mobil lesz.

Sokkal jobban izgat, az az új energia és lendület, ami az Újévvel érkezik. Rengeteg új lehetőség vár az emberre. Tisztalap, tervek, új hobbik, új életmód, javítani az eddigi dolgok minőségén. Egy hónapja elkezdtem, de az ünnepek alatt szerintem nincs az az ember, aki ellent tud állni a finom ételeknek,  és annak, hogy vegyen még egy adaggal az ételből vagy a desszertből. 

De Januártól keményítek az edzéseken és kiiktatom a szétválasztó  diétámból a karácsonyi süteményeket. Fel akarok építeni egy új étrendet. Muszáj szervezettebbnek lennem. A spórolást is elősegíti, ha megtervezem a heti menüt és úgy vásárolok. 

Ki szeretnék próbálni néhány turmixot is. Ez a kísérletezés éve is lesz, nem csupán a szervezetem kitisztításáé :)

Remélem menni fog :)

Puszi

Joyo ^^ 

Életmódváltás folyamatban :)

Sziasztok!

Ismét itt vagyok. Bár olyan sokat most sincsen energiám írni. Hála az égnek folyamatosan van munka, így  cseppet sem unatkozom. Holnap Ezüst Vasárnap, így holnap is kinyitok, bár csupán délig :) De élvezem, mert alkotok.

Ami az életmódváltást illeti....szépen haladok, bár néha van kilengésem, de semmi komoly. Minden nap edzek, hamarosan fokozni fogom a gyakorlatokat, mert beiktatom a szobakerékpárt és a Leg Magic-et is. Egyenlőre a centizésen látom a változást, a kilók eléggé csalókák. 

Készítünk kontroll képeket is. Annyira még nem látványos, de azért alakul...

A felső képek a frissebbek. Ha máson nem is látszik nagyon változás, talán a hasam kezd formálódni, és az arckifejezésemen is látszik, hogy elégedettebb vagyok és jobban érzem magam a bőrömben. Azt hiszem ez az egyik legfontosabb változás. Gyakorlatilag derékból, csípőből és fenékből közel két centiméter már lement a kezdőméréshez képest. Súlyomból pedig három hét alatt közel két kilogrammot vesztettem. Élvezem, mert az életmódom is változik. A hozzáállásom, a világszemléletem. Összeszedettebb vagyok, előre meg kell terveznem, hogy mi lesz a másnapi menüm. Képes vagyok visszafogni magam és két étkezés között inkább folyadékot fogyasztok. Nem nassolok állandóan. Reggelire gyümölcsöt  eszem, délben salátát vagy párolt zöldséget. Este fehérjét. Húst vagy halat, esetleg tojást vagy gombát :) Hétvégente van némi kilengésem, mert jutalmazni is kell a lelket. Később már erre sem lesz annyi szükség, mert hozzá szokik a szervezetem a tisztább életmódhoz. Meglátjuk az Újév közeledtével meddig jutok. Utána pedig célkitűzés Május :)

Puszi

Joyo ^^

Már egy hete így csinálom

Sziasztok!

Szerencsére még ma is jól tartottam a 69 kg-ot :) A reggelim két alma volt felszeletelve és fahéjjal megszórva. Eléggé nyűgösnek és lassúnak éreztem magam. Arra gondoltam nagyban befolyásolhat, hogy alig van bennem kalória, ráadásul kint az utcán szürkeség és hideg volt. Ittam egy gyömbérdarabokkal

megbolondított Milford gyümölcs teát, de attól sem lett jobb. Anyámmal elkészítettük a megrendeléseket, kiszolgáltunk, közben alkottuk az adventi koszorúkat. Tevékeny nap volt, de valahogy még mindig lapos voltam. Valahogy úgy éreztem, hogy büntetem magam, megtagadok magamtól olyan dolgokat, amikre szükségem volna. Így átsétáltam a pékségbe és vettem egy muffint némi kis sütivel, hogy megjutalmazzam magam az eddigi sikerekért. Nem vittem túlzásba.

Délután kettő körül sült zöldségeket ettem, ami nagyon jól esett, bár rá fél órával azért csipegettem kicsit abból a sütikéből, így jobban lettem. De azt is csak négy óráig hellyel-közzel. Plusz egy kávét kevés mézzel és némi fahéjjal. 

Este bevásároltam holnapra. Vettem kókusz tejet, mert már fogyóban van. Frosta féle thai és karibi zöldség keveréket. És némi fagyasztott tőkehalat, hogy ahhoz is hozzá jusson a szervezetünk.

Estére elkészítettem a thai zöldséget, ami nagyon finomnak bizonyult, így valószínű, hogy ezekből a keverékekből be fogok spájzolni. Ebédre amúgy is salátát vagy párolt zöldséget ehetek, ez pedig legalább meleg és változatos :) És mindemellé főztem négy darab tojást. Azt kell mondanom, hogy jól

is laktam vele. Lassacskán be fog rögzülni a dolog. Azt mondják 21 nap, azaz három hét szükséges ahhoz, hogy valamire rászoktassuk magunkat.
 
Lassan akarok haladni, különben a szervezetem és a furcsa természetem megmakacsolja magát. Vannak terveim. Inkább nem írom le mindet előre, mert utána csak megbánom, ha még sem tudtam teljesíteni, vagy esetleg feladtam, vagy, ami még rosszabb... lusta voltam véghezvinni. Inkább akkor írok róla, ha már elvégeztem vagy szokásommá vált. 

Arra azonban ráébredtem, hogy ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben, vissza kell térnem azokhoz a dolgaimhoz, amiktől régebben jól éreztem magam. Az írás, az olvasás, a természetjárás, a jóga, a meditálás, a tánc, legfőképpen indiai zenére. Abban biztos vagyok, hogy valamelyik előző életemben keleti táncosnő voltam, mert nem bírom ki, hogy ösztönösen ne mozogjak ezekre a zenékre :) 

A többi dolog pedig jön magától :)

Puszi

Joyo     

Haladok az úton

Sziasztok! 

Újra itt vagyok. Most végre van egy kis időm írni. Nem azt mondanám, hogy sok minden történt.

Egyszerűen csak folytatom azt az utat, amire ráléptem. Kaptam néhány tanácsot és segítséget, főként az étkezés terén egy hozzá értő barátnőtől. Mit mivel, mikor hogyan és mennyit. Hétfő óta követem a tanácsait, és úgy tűnik használ.
Erről indultam:

Súly: 69.8 kg

Mell: 90 cm

Derék: 72 cm

Csípő: 96 cm

A súlyom ma reggel 69 kg volt. Szépen pucolódik a szervezetem. Timi szerint fel kell tölteni a vitamin háztartásom. Átmosni a szervezetem. Kíváncsi leszek hogyan alakul :)

Szorítsatok. Jobban érzem magam a bőrömben :)

Puszi

Joyo

Az élet rövid... ki kell élvezni...

Sziasztok!

Sajnos nem olyan egyszerű összeszednem magam, mint gondoltam. De azért igyekszem. Az élet nem áll meg, bármennyire is szeretnénk. Csak robog és robog tovább. Alakítanunk kell az életünket. Nem adhatunk fel semmit. Legfőképpen az álmainkat, vágyainkat. Papa is megdorgált volna érte. "Küzdj Gyönygöm! Fejezd be amit elkezdtél" Biztosan ezt mondaná. Megfogadtam az urnájánál, hogy amit megbeszéltünk, azt úgy is fogom folytatni. A nyelvvizsga, a diploma, a könyvek... December ötödikén lesz az írásbeli vizsgám. Még mindig görcsölök tőle. De valahogyan majd csak sikerül...

Ami a regényeket illeti... vettünk egy kisebb laptopot a számomra. Azon nyugodtan alkothatok, ha éppen elkap az ihlet (ami tudom, hogy nem mostanában volt), és nem kell birokra kelnem a számítógép jogáért a férjemmel. Még mindig nem adtam fel az álmom, hogy elküldöm a kész művet a kiszemelt kiadónak.

Ami a továbbiakat, az önkeresést, önismeretet illeti, kezdek kicsit visszatalálni az eredeti útra. A következő fél év minden bizonnyal erről fog szólni, hiszen a dolgok úgy alakultak, hogy én vezetem a kisebbik boltunkat. Ebbe nagy kihívást és egyben nagy lehetőséget is látok. Kipróbálhatom magam :)

Sokat gondolkodtam. Ahhoz, hogy újra önmagam lehessek, ismét azokkal a dolgokkal kell foglalkoznom, amik boldoggá tesznek, felszabadítanak, pihentetnek. Amiktől jobb a közérzetem. Mint például az írás, a természetjárás (úgy is befejeződött az Erzsébet kert felújítása), a meditálás és valamilyen sport, amit élvezek. Tudom, hogy mindig arról írok, hogy jó volna változtatni. De valahogy néhány hét, másfél-két hónap után elbuktam valahol. Az esküvőig egész jól tartani tudtam az étrendet és a mozgást is. Utána pedig elbuktam. De sajnos nem első sorban magam miatt. Azt hiszem érthető, hogy a tragédia után semmihez sem volt túlzottan kedvem. Viszont mégis ez az eset ébresztett rá arra, hogy rövid az élet. Tulajdonképpen bármikor elmehetünk. Így nem tehetem meg magammal, hogy feloldódom mások problémáiban, a családtagjaim gondozásában. Értük gyakorlatilag feladtam saját magam. Ideje újra felfedeznem magam. Azokat a dolgokat, amiket szeretek.

Célokat tűztem ki magam elé. Próbálok újra a paleolithoz hasonló életmódot folytatni. Táplálkozás, mozgás. Muszáj, hogy jobban érezzem magam. Amikor szénhidrát szegényen étkeztem és kerültem a finomított ételeket, a tejcsokit, a péksütiket, a cukrot...és több volt a zöldség, hús és tojás, sokkal könnyebbnek, energia dúsabbnak éreztem magam. Valamit tennem kell.

Jövő év Januárjában hivatalosak vagyunk egy születésnapi ünnepségre, ami táncos, zenés bulizós esemény lesz. Én pedig szeretnék jól mutatni. Kinéztem a ruhámat. De ahhoz, hogy jól érezzem benne magam, ahhoz bizony változtatni kell. De nem ez az elsődleges cél. Ez csupán egy állomás. Egy mérföldkő.
A többit pedig azért teszem, hogy kitisztítsam a szervezetemet, felkészüljek egy esetleges várandóságra is, és lehetőség szerint sokáig éljek egészségesen. Már csupán a férjemet kell valahogy meggyőznöm, hogy ez az életforma neki is jó volna. Mert nélküle nem szeretnék 120 évig élni ;)  

és néhány motivációs kép...

A gyász miatt nem írtam

Sziasztok!

Tudom, hogy nagyon régóta nem írtam már, meg is van az oka. Sajnálatos módon az esküvő óta nagyon sok minden történt. Azon kívül, hogy lepörögtük a Mindenszenteket, történt családi tragédia is. Az esküvő után 10 nappal elhunyt a nagyapám. Az az ember, aki a világon talán mindenkinél jobban szeretett, és aki az én szívemben is kimagasló helyet kapott. Infarktus vitte el, egyik napról a másikra. Amikor apám éjjel felhívott, hogy elmondja, nem is akartam elhinni, egészen addig, amíg át nem mentem és meg nem láttam letakart testét a földön.

Egy életre az emlékeimbe égett az a kép, ami akkor elém tárult. De én úgy szeretnék rá emlékezni, ahogy az esküvőig láttam. Vidámnak, élettel telinek, melegszívűnek. Még mindig nehéz felfognom, hogy ő már nincs többé. Hogy soha többé nem hív fel telefonon és nem hallhatom a becézéseit, ami csak és kizárólag az ő joga volt. Hogy soha többé nem bosszankodhatok, hogy feltart a munkában, nem hozza a napi egy csokoládét, nem ül a boltban órákat sörözgetve. Hogy soha többé nem ölelhetem meg, nem csókolhatom meg az arcát, és nem érzem jellegzetes papa illatát. 
 Nincs többé....

Tegnap lent voltam nála az urnatemetőben. Csak egy mécsest vittem, mert olyan kicsi a hely, hogy más nem fér el. Csak álltam ott, néztem a kis fényképet, amit egy szép keretben felragasztottunk a márványra, s újra kitört belőlem a zokogás. Férjem átölelt, hagyta, hogy kisírjam magam a vállán, úgy ahogy a temetésen nem tudtam megtenni. Hamar távozni akartam, mert tudtam, ha továbbra is ott maradok az altemplomban, csak bántom magam. Inkább emlékezem. A jó dolgokra. A szép dolgokra. A jellegzetes nevetésére, csalafinta mosolyára, elálló füleire...

Tudom, hogy a halál természetes folyamat, és előbb-utóbb mi magunk is átesünk rajta. De az itt maradottaknak nagyon rossz. Gondolom már mindenki megtapasztalta legalább egyszer közületek is, hogy milyen elveszíteni egy szerettét... így nem is ragozom tovább a dolgot.

Szóval emiatt nem sok hangulatom és energiám lett volna gépelni. Nem is tudtam volna vidám dolgokat emlegetni.

De mivel a Világ még ekkor sem áll meg, és családi vállalkozást vezetünk, ahol alkalmazkodni kell az ünnepkörökhöz, így a mai napon kitakarítottuk a nagy virágboltot, átrendeztük, elpakoltuk a mindenszenteki kellékeket és az őszt, hogy helyet csináljunk az Adventnek. Muszáj pozitív és szép dolgokkal foglalkoznunk. Papa is imádta ezt az időszakot, így mi sem mondhatunk le róla.

Csütörtökön áruért megyünk a fővárosba. Szombattól Szerdáig pedig kapok néhány nap szabadságot, mert a lakás nagyon megsínylette ezt az időszakot, és orbitális kupleráj keletkezett azon a 30 négyzetméteren. Szóval az sem kimondott pihenés lesz, de jobban fogom érezni magam tőle. Függöny mosás, ablak pucolás erkély téliesítés, portalanítás és egyebek....   

Remélem hamarosan vissza térhetek hozzátok valami vidámabb témával.

Addig is puszi...

Joyo 

Esküvő :)

Sziasztok!

Remélem jól telt az elmúlt két hét, amíg nem találkoztunk :) Nos...nem olyan nagy szó tudom, de másfél hete férjes asszony vagyok. :) Még szoktatjuk magunkat az új megnevezésekhez is :) Jó kimondani, hogy Férjem :) És Ő is mindig mosolyog, ha Feleségnek szólít. Még a gyűrűt is szokni kell, mert ilyen széles még nem volt az ujjamon, neki pedig még egyáltalán nem :)

Összességében nagyon jó volt az egész nap, bár minden emberrel történtek bakik. Hol a ruha maradt le, amit utánunk kellett hozni; hol darázs csípte szájon az egyik kedves barátnőmet, miközben arra várt, hogy elkészítsék a sminkjét és nem nézett bele a poharába kortyolás előtt ( még szerencse, hogy nem allergiás); néha a sorrend, vagy a cselekvések pontossága maradt el. Volt némi sírás is és kis veszekedés, egymás hibáztatása, részegedés és eltűnés.... esések ( főként a menyecsketáncnál való rablásoknál). Semmi sem a forgatókönyv szerint ment, és sok minden ki is maradt az időhiány miatt. De akkor is azt kell mondanom, és szerencsére eddig mindenki, akivel találkoztam utána, azt állítja, hogy ilyen jó, vidám és pörgős lakodalmon még nem vett részt :D

Mutatok néhány képet ;)

Remélem tetszenek :)

És ezúttal ismét változik a blog alcíme, mert már nem vagyok menyasszony :) Asszony lett a lányból. Egy boldog asszony :)

Puszi

Joyo

Folytatás

Sziasztok!

Tudom jól, hogy nagyon megcsúsztam a bejegyzésekkel, de remélem megértitek, az esküvőre való készülődés, és az abból való regenerálódás teljesen lefoglalt. 

Most viszont feltöltöm a következő fejezetet, hátha valakinek hiányzott már, hogy olvasson, és megtudja, miként alakul tovább Magda sorsa. Hogy vajon meggondolatlanság volt a részéről, hogy ágyba bújt Krisztiánnal, vagy élete legjobb döntése... lassacskán minden szál tovább szövődik... :)

11; A másnapot többféleképpen lehet értelmezni!

  Arra ébredtem, hogy elzsibbadt a karom. Az alkohol hatása már elpárolgott a szervezetemből, így az első gondolatom a következő volt: Mit is keresek én itt?

Mikor megláttam a kart, mely ölelt, s meztelen bőrömnek simulva megéreztem a másik test melegét, már kezdett derengeni a válasz. Először elmosolyodtam, s egy belső sugallatra legszívesebben vissza fészkeltem volna magam Krisztián karjai közé. De végszóra megérkezett Józan Ész, s az órára mutatva megdorgált. – Azonnal menjél haza! Mit fognak szólni, ha itt találnak reggel?

  Igazat kellett adnom a hangnak a fejemben. Óvatosan kibontakoztam az ölelésből, s egy pillanatra beledermedtem a mozdulatba, mikor a férfi tiltakozó morgást hallatva utánam tapogatózott. Ám miután láthatóan tovább aludt, öltözködni kezdtem. Közben őt néztem. A hasán aludt, arccal felém fordulva, egyik karja a feje alatt, a másik felém kinyújtva az ágyon. Arca békés volt, teste ernyedt, a fehér takaró, csupán a csípőjéig takarta. Kettős érzelmek vívtak kőrmérkőzést bennem. Egyrészt boldog voltam és kielégült, s valamilyen szinten még elégedett is, hiszen visszaigazolást nyert, hogy még mindig kívánatos nő vagyok. Másfelől azonban elszégyelltem magam, hiszen ágyba bújtam egy olyan férfival, akit alig ismertem. Az egy éjszakás kaland sosem volt az én műfajom. Ahhoz mindig is túlgondolkodtam a helyzeteket. Igaz, sosem voltam valami spontán, pláne nem a szerelemben. De most mi legyen? Hogyan tovább? Semmi jövője nem lehet ennek a kapcsolatnak. A rendezvény után, ő elutazik, én pedig itt maradok. Egyáltalán… mi volna a garancia arra, hogy ő ezen az egy éjszakán kívül akart tőlem valamit? Lehet, hogy ő is csak engedett a vérének és ennyi. Nincs tovább. Jobb is, ha lelépek. Kényelmetlenül éreztem volna magam, a reggeli találkozástól. Nem tudtam volna mit mondani neki.

Felhúztam a szoknya cipzárját, s megkerestem a blúzt. Amikor a kezembe fogtam már kezdett derengeni valami az éjszakából.  Valami túlfűtött, szenvedélyes mozdulat, aminek a kezemben tartott ruhadarab volt az elszenvedője.

  -És ezt mégis hogyan magyarázom meg Emmának? – kérdeztem halkan. Néhány gombot ugyan megtaláltam, de tudtam, hogy nem az összeset. Vagy az igazat mondom el a tulajdonosának, vagy kitalálok valami hihető mesét, mondjuk azt, hogy fennakadtam vele a kerítésen. Eddig jó, de miért másztam volna fel a kerítésre? Majd kitalálok valamit…

Mivel abban az állapotban képtelenség volt felvenni, összehajtogattam a felsőt, és sürgősen valami megoldás után néztem. Egyetlen dolgot találtam. Krisztián fekete pólóját. Valamit-valamiért alapon belebújtam, s cipőimmel és táskámmal a kezemben, elindultam a félhomályos, csendes folyosón. Úgy tűnt senki sincsen ébren hajnali négy órakor, kivéve az éjszakai személyzetet. De tévednem kellett. A lépcső nyikordult egyet mellettem. Én oda kaptam a fejem, s mind a ketten megdermedtünk. Arról az emeletről, ahol Marciék lakrésze volt, Zizu lopakodott lefelé a lépcsőn. Hasonló zavar ült ki mind a kettőnk arcára. Gyakorlatilag ugyan azon kaptuk a másikat, de rábizonyítani nem tudtuk volna, hiszen csupán annyi árulkodott tettünk valószínűségéről, hogy éjnek évadján, a sötétben osonunk a folyosón, miközben egyikünk sem ott szállt meg. Zizu végül apró kis kecses ujját a szájára tette, titoktartásra kérve szavak nélkül. Én bólintottam, s ugyan ezt tettem. Ő vissza bólintott, s egyetlen szó nélkül kiléptünk az épületből az oldal kijáraton. Ő a már valószínűleg rá várakozó taxiba ült, én pedig a saját autómba.

*****

  Egészen délután egyig húztam a lóbőrt. De akkor sem önszántamból tértem magamhoz, hanem kávé és valami finom étel illat, valamint élénk beszélgetés szűrődött be hozzám. Óvatosan kinyitottam az egyik szememet, de azonnal vissza is csuktam! Ugyanis hajnali hazaérkezésemkor elfelejtettem behúzni a sötétítő függönyt, s a délutáni erős napfény közvetlenül az arcomba világított! Ha valaki volt már másnapos és kialvatlan, az biztosan tudja, hogy mindez összességében mekkora fizikai fájdalommal jár a koponyánk hátulsó falában!

  -Úgy hallom életben van – hallottam Lili hangját.

  -Hála az égnek! A furcsa levegővételeiből kiindulva, azt hittem, nem éli túl a reggelt – szólt Emma. Hangján érezhető volt, hogy éppen eszik.

Először azt hittem, hogy a szobámban vannak. De mikor óvatosan ismét megpróbálkoztam a szemnyitogatással, rájöttem, hogy nem csak a függönyt hanyagoltam el. A szobaajtómról is megfeledkeztem! Minden behallatszott. Megpróbáltam lassan felülni, de mindez nem volt fájdalom mentes. Ahogy a pulzusom megugrott, olybá tűnt, mintha egy komplett rezesbanda masírozott volna oda-vissza a fejemben!

  -Magda, adjál magadról egyértelmű életjelet! – kiabált be a konyháról Lili.

  -Oh, Jézusom! – nyögtem fel a váratlan hangerőtől. – Valaki vegye el a magnetofont a pici nőtől! –szóltam rekedten.

  -Ez elég konkrét volt – nevetett fel Emma. – Gyere, itt a kávé!

Magamra vettem a köntösömet és kibotorkáltam a konyhára. A fény még mindig zavart, így hunyorogva tapogatóztam a bögrém után. Az első néhány korty után már jobban éreztem magam.

  -Úgy tűnik jó volt a buli, ha éjfél után még nem voltál itthon – jegyezte meg Emma két falat között.

  -Igen, jó volt. Mozgalmas, fárasztó, eseménydús – a koffein hatására egyre közlékenyebb lettem.

  -Ezt örömmel hallom – bólintott Lili mosolyogva. – Valahol sejtettük, hogy jól szórakozol.

  -Tényleg Magda. Ma szeretnék sötéteket mosni. Vissza kérhetem a blúzomat?

Félúton megállt a kezemben a bögre, majd észbe kapja, óvatosan újat kortyoltam, hogy időt nyerjek.

  -A blúzodat?

  -Ühöm.

  -Gondoltam úgy illik, mivel én hordtam, majd én kimosom, és tisztán, vasalva vissza adom.

  -Ó, hát ez nagyon kedves tőled. De ne fáradj.

  -Nem, nem fáradtság – Emma és Lili furcsán összemosolyogtak az asztal túl végében. Ez már nekem is gyanús volt. – Na, jó, ti most szívattok engem?

  -Mi? Neeeem. Ugyan! – rázta a fejét szőke barátnőm, majd prüszkölve felnevetett.

  -Magda, azért azt elárulod nekünk, hogy hová szöktek a gombok a blúzomról? Vagy esetleg ők olyan jól érezték magukat, hogy úgy gondolták még maradnak egy kicsit? – Emma olyan kedvesen mosolygott, hogy képtelen voltam mást mondani, mint az igazat.

  -Nos..khöm…a gombok azok ott maradtak.

  -Mégis hol? A kiállításon?

  -Nem. A fogadóban. Egy szobában. A padlón – és miután elnyökögtem a mondandómat, inkább bele kortyoltam a kávéba, csak, hogy ne kelljen rájuk néznem.  

*****

  Gyakorlatilag az, amikor te másnaposan elmeséled a színjózan lakótársaidnak, hogy miért keveredtél haza hiányos öltözetben, félrészegen hajnali négykor, nem biztos, hogy a legjobb, vagy legelegánsabb szombat délutáni program. Főként ebéd közben. Hogy őszinte legyek, miközben unszolásukra nagyjából elmeséltem a sztorit, egyre jobban égett az arcom. Ami nem is csoda! Hiszen újra eszembe jutott, hogy gyakorlatilag egy vadidegennel bújtam ágyba egy üveg bor elfogyasztása után. És ez sosem volt szokásom! Lili volt ennek a megmondhatója, de ő is csak pislogott, mint pocok a lisztes dobozban! Kaptam néhány vigyort, több feddést, de számonkérést, egyet sem! Mi ütött beléjük? Én telis-tele voltam kétségekkel, ők azonban nem rótták fel a dolgot. Csak mosolyogtak, s úgy tűnt, hogy elégedettek. De miért? Mégis mi okuk volt arra, hogy ez feldobja őket. Mikor mindezt szavakba is öntöttem, csak annyit feleltek: - Végre átlendültél a holtponton.

Ez mégis mit jelentsen? Átlendültem a holtponton? Miért lettem volna holtponton? Csak azért mert sehová sem mentem, nem foglalkoztam magammal és a külsőmmel, nem randiztam, nem ismerkedtem és legtöbbször elbújtam a szobám magányában, még nem jelenti azt, hogy holtponton vagyok! Vagy mégis? Lili többször megvádolt, hogy vakond életmódot élek. Vagyis elbújok a világ elől.

 Ugyanakkor Emma olyan kérdést intézett hozzám, amin addig nem is gondolkodtam.

  -Mihez fogsz kezdeni, amikor újra találkoztok? Hiszen egy szó nélkül távoztál.

  -Fogalmam sincs. Még sosem voltam hasonló helyzetben – csóváltam a fejem. Arra sem emlékeztem, hogy esetleg szex után beszélgettünk-e, vagy azonnal elaludtunk. És egy dolog továbbra is ott dobolt a fejemben, amit képtelen voltam felidézni! Egyáltalán védekeztünk?!

*****

  Ezúttal nem öltöztem ki. Úgy döntöttem felesleges, hiszen csak bajt szül, és minden tekintetben kifordulok önmagamból. Hosszú, barna vászonnadrágot, barna kis balerina cipőt húztam, felülre pedig egy piros ejtett vállú laza, csípőben szűkülő felsőt. Hajamat szokás szerint befontam és feltekertem egy kontyba. Másnaposságtól fájós fejem miatt napszemüveget tettem fel, hogy valamelyest tompítsam a kínjaimat. De a gyomrom háborgása ellen semmit sem tudtam tenni. Se a kávé, sem az a néhány szem keksz, amit le tudtam gyűrni a torkomon, nem segített. Miért is segített volna? Ideges voltam! Még a kezeim is remegtek a kormányon. Ahogy közeledtem a fogadóhoz, az érzés fokozódott. Felszerelésem magamhoz véve, s karszalagom felmutatva, beléptem a rendezvény területére. Ezúttal tökéletesen beleolvadtam az emberi masszába, ami ott hömpölygött. A férfiak nem fordultak meg utánam, nem tettek szexista megjegyzéseket, talán észre sem vettek. Tökéletes volt. Féltem, hogy a homlokomra volt írva, hogy mit tettem néhány órával ezelőtt. Ameddig csak tehettem, elkerültem a Bitz Garage területét, s mielőtt helyszínt változtattam volna, mindig lopva körülnéztem, nincs-e a közelben Krisztián. Megszállottan igyekeztem a munkámra koncentrálni. Még Marcit sem hívtam fel, hogy megérkeztem. Patríciánál sem jártam bent a bárban. Ilyen erős volna a szégyen? De hát mit is szégyellek a barátaim előtt? Hiszen jó esetben fogalmuk sem volt semmiről. A férfiak diszkrétebben viselkedtek a nőügyeikkel kapcsolatban. Biztosan nem tartottak olyan traccspartit, mint én a lakótársaimmal, néhány órával korábban!

  Lassan róttam a köröket, közben fényképezgettem, s néhány fontosnak tartott megjegyzést felírtam a kis noteszomba, amit bele szerette volna építeni a cikkbe. Ekkor értem el azt a bizonyos kanyart, ami után Krisztiánék szerelőműhelye következett. Mély levegőt vettem, s óvatosan kikukucskáltam a tömegből. Mindenre számítottam, csak arra a jelenetre nem, ami lejátszódott az orrom előtt.

Krisztián a Mustang tetején könyökölt, másik kezével egy karcsú, magas, hosszú combú szőke lányt ölelt át. Csípőjük összeért, a lány a vállára hajtotta a fejét. Egyik kezével viszont ölelte, a másikat a mellkasán pihentette. Mind a ketten szélesen vigyorogtak, míg Izabella elkészítette a fényképet a telefonjával.

  A gyomrom csavarodott egyet. Főként azért, mert a fotó elkészülte után a szőke modellforma lány még mindig nem mutatott arra hajlandóságot, hogy elengedné Krisztiánt.

Hát jó, gondoltam szomorkásan. Akkor valóban csupán egy éjszaka volt. Bárkit megkaphatna. Miért pont én kellenék neki? Már éppen elindultam volna az ellenkező irányba, amikor szó szerint beleütköztem Marcellbe, aki beledermedt a mozdulatba, amiben volt. Úgy tűnt, éppen a vállamat akarta megkocogtatni.

  -Nahát, szia, Magda. Mikor érkeztél? Tegnap óta nem láttalak. Mikor léptél le?

  -Szia Marci! – igyekeztem mosolyt erőltetni az arcomra. – Későn. Sokáig beszélgettünk, utána haza mentem. És neked, hogy telt az estéd? – próbáltam elterelni magamról a szót.

Láttam, hogy egy pillanatra elpirul. – Jól. Jól telt. Tartalmasan.

  -Ühüm. Inkább ne faggassak róla?

  -Talán inkább máskor. Azt hiszem a helyzet még nem alkalmas rá – bólintott. – No de… éppen Krisztiánékhoz tartok. Jössz?

  -Most inkább nem. Úgy látom, jól elvan.

  -Ja, hogy Ivett? Ugyan – legyintett Marci. – Csak barátkozik vele. Nem az ő esete. Szinte még gyerek. Na, jó, főiskolás. De azt tudom, hogy Krisztián milyen típusú nőket kedvel, és ő nem tartozik közéjük.

  -És ezt vajon az a leány is tudja?

Marci vállat vont.  

  -Nyilván próbálkozik. Ő is nőből van, nem? De Krisztián tudja kezelni ezeket a helyzeteket. Láttam, hogy jól összebarátkoztatok tegnap. Jó srác, nem? Normális. Nem szállt a fejébe a dicsőség.

  -Miféle dicsőség? – kérdeztem csodálkozva, de a férfi már nem tudott válaszolni. Tekintete és figyelme elkalandozott, jóval messzebbre, s ezek után se nem látott, se nem hallott. Hátra néztem. Izabella integetett feléje, kedvesen mosolyogva. Amikor visszanéztem Marcira, már biztos voltam benne, hogy a megérzéseim helyesek voltak, s együtt töltötték az éjszakát, de még semmi sem hivatalos közöttük. Így, hát jóérzésű lévén nem hoztam szóba. Éppenséggel megvolt a magam baja. Főként, miután Krisztián észrevett, s kibontakozva a szőke lány öleléséből, elindult felénk.

Mindez nem okozott osztatlan sikert, főként Ivett és Izabella részéről. Tekintetük egyre sötétebbé vált, mikor látták, hogy Marci és ő csak kezet fognak, s elsétálnak egymás mellett. Így egyértelmű volt, hogy a szőke férfi engem vett célba. Oda kocogott hozzám, én pedig már semerre sem találtam menekülési útvonalat. Éreztem, hogy a pír elönti az egész arcomat, ahogy széles vigyor kíséretében megállt előttem. Talán megérezhette a belőlem áradó zavartságot, mert megtartotta az egylépésnyi távolságot kettőnk között, s két kezét zsebre dugta. Valahol felsejlett bennem, hogy talán megszeretett volna ölelni, de inkább lemondott róla. Hát ennyire furcsa volnék? Valószínűleg!

  -Szia Magda – mosolygott továbbra is. – Hogy vagy?

  -Másnapossan – ennyit bírtam csak kinyögni. Pedig legszívesebben minden érzelmem ráborítottam volna, csak, hogy ne nyomasszony. El akartam mondani neki, hogy mennyire zavarban vagyok. Hogy milyen jól éreztem magam vele tegnap éjjel. Legszívesebben megköszöntem volna neki mindazt, amit értem tett, de valami leblokkolt és csak néztem ki a fejemből. Így nem csoda, ha ő úgy értelmezte, hogy távolságot akarok tartani kettőnk között. Miért vagy mi ennyire bonyolult? Hát ide jött volna hozzád ilyen őszinte és ennyire széles vigyorral, ha megbánta volna? Vagy, ha nem jelentett volna számára semmi többet, csupán ürítést? Vagy egy újabb strigulát? Józan Ész megkocogtatta a homlokom. Ébresztő! Legszívesebben leintettem volna. Mégis hol volt tegnap, amikor szükség lett volna rá?!

  -Azt nem csodálom. Az én fejem is zsibbadt reggel, amikor felébredtem. És felfedeztem, hogy te nem vagy sehol. Miért tűntél el?

Még mindig éreztem a lányok perzselő tekintetét magamon Krisztián háta mögül. Egyre kényelmetlenebb volt, így feltoltam a napszemüveget a homlokomra.

  -Elmehetnénk egy kicsivel csendesebb helyre? Úgy érzem eléggé zavarom a lányok köreit.

A férfi elmosolyodott. – Persze. Meghívhatlak esetleg egy kávéra?

Ezt nem utasítottam vissza. Amúgy is úgy éreztem, hogy itt volna az ideje egy újabb adag koffeinnek. Még mindig nem működtem száz százalékon. Kiöregedtem én már abból, hogy hajnalig fent legyek és igyak. Utána legalább két napra volt szükségem ahhoz, hogy regenerálódjak.

  -Nem tetszik ez a tekintet – szólt, mikor már helyet foglaltunk a terasz csücskében, ahonnan be lehetett látni a szőlős lankáit. – Most fogod közölni velem, hogy van valakid. Máskülönben nem volnál ilyen komor.

  -Ez volna az egyetlen magyarázat? – kérdeztem.

  -Mi volna a másik? – érdeklődött a férfi. A mosoly már sehol sem volt az arcáról. Komollyá vált. Mintha egy komplett beton erődítményt emelt volna fel maga köré. Hát ő is védekezik? Ő is egy sérült lélek volna, aki állandó mosolygással és viccelődéssel próbálja elrejteni sérülékeny énjét?

Mélyet sóhajtottam, s végre megengedtem magamnak, hogy érzelmeim kiüljenek az arcomra. A kétségbeesés, a szégyen, a zavar, kíváncsiság, félelem…

  -Megnyugtathatlak, nincsen senkim – kerültem a tekintetét.

  -Magda, kérlek. Szemkontaktus.

A szemeibe néztem, és megismételtem. Láttam rajta a megkönnyebbültséget.

  -Kérlek Krisztián árulj el nekem valamit – itt suttogóra fogtam a hangom. – Ugye védekeztünk?

Láttam rajta, hogy megdöbbent a kérdésen. – Természetesen. Efelől megnyugodhatsz. Annyira sosem tudtam elveszíteni az eszem, hogy erre ne gondoljak. Ha emiatt vagy feszült, akkor kérlek, nyugodj meg.

  Olyan érzés volt, mintha maga a Soproni-hegység esett volna a le a szívemről. Ő pedig végre elmosolyodott. – Látom, hogy még mindig nyomaszt valami.

  -Azt tudnod kell – megvártam, míg a pincérnő elsétál miután lerakta a kávékat. – Azt tudnod, kell, hogy én még sosem csináltam ilyet.

 Felvonta egyik szépen ívelt szemöldökét. – Valóban?

  -Mármint, még sosem feküdtem le senkivel egy napnyi ismeretség után – javítottam magamat gyorsan és belekortyoltam a kávéba. – És nem szeretném, ha úgy könyvelnél el, hogy könnyen kapható vagyok.

  -Eszembe sem jutott. Nem szeretem címkézni az embereket.

  -Ennek örülök. Bár nekem ez rossz szokásom. Na, mindegy is. Csak szerettem volna letisztázni veled. Lehet, hogy hiba volt, lehet, hogy nem. Nem tudom eldönteni. Féltem a találkozástól. Egyszerűen nem szeretnék semmit elrontani. Nagyon rossz időszakon vagyok túl, és lehet, hogy az ital miatt elragadtattam magam. Ne haragudj. Nem akarom, hogy bármit is félreértsél. Ti holnap összepakoltok, kamionra rakjátok az autókat és vissza mentek Ausztriába, Németországba, vagy ki tudja még hova. Talán jobb, ha most letisztázzuk a dolgokat, hogy ne fájjon. Nem akarok újra belebolondulni valakibe, aki talán összetöri a szívemet.

Krisztián figyelme lankadatlan volt, tekintete komoly, ahogy belekortyolt az eszpresszóba.

  -Remélem te sem gondolod azt rólam, hogy ami tegnap éjjel történt, az nálam mindennapos eset. Mert nem. Nem azért utaztam ide, hogy egy éjszakás kalandokba bocsátkozzam. Üzleteket szeretnék kötni, és ha lehet, bővíteni az ismeretségi körömet. Terjeszkedünk, és van néhány komoly projekt, aminek a megvalósításán dolgozik a műhely. Ezért is utazgatunk annyit Európa szerte – éreztem, ahogy újra bezárkózik. Óh, Jézusom! Hová tűnt az a kajánul vigyorgó figura, aki annyira bosszantott? Ettől az embertől megijedtem. Mit műveltem már megint? – Hidd el, hogy én sem számítottam rá, hogy találkozom valakivel, aki érdekelni fog. De berobbantál az életembe, és tagadhatatlan, hogy nem vagy közömbös a számomra. Én szeretem, ha a dolgok meg vannak szervezve az életemben és mindig jó előre megírom a teendőimet és a terveimet, amik szerencsére óramű pontossággal úgy is zajlanak, ahogy azt szeretném. És most, hogy itt vagy és felforgattad az érzelmeimet, már nem tudlak figyelmen kívül hagyni. Valamit kezdenem kell magunkkal.

  -Miért kellene velem bármit is kezdeni? Éppen azt magyarázom, hogy én mindezt nem akartam. Oké, ez hülyeség, persze, hogy ott, akkor akartam, különben nem tettem volna meg. De nem akarok bajt okozni. Sem pedig felforgatni az életedet. Most talán még megmaradhatunk azon a szinten, hogy ha elválnak az útjaink, ne fájjon annyira.

  -Milyen ügyesen forgatod a szavakat, hogy ne kelljen kimondanod: - Most még maradhatunk barátok!

  -Igen, mert ez egy sablonos, gyilkos mondat – halványan elmosolyodtam. – De mit mondasz?

Valamit már engedett a védőbástyájából, de még mindig nem volt az a közvetlen, sugárzómosolyú férfi.

  -Rendben.

  -Erre és a holnapi napra – nyújtottam a kezem.

De ő, ahelyett, hogy megszorította volna, mint ahogy vártam, a tenyerem alá nyúlt és lágy csókot lehelt az ujjaimra. Ezzel természetesen felborzolta az idegszálaimat. S a kéjes érzéstől, mely végigszaladt a gerincemen, s az ágyékomba nyílalt, emlékfoszlányok villantak be az éjszakáról. Vad harapások. Ahogy forró, erőt sugárzó teste és a hűvös ajtó közé préselődtem. Teste, amint a testemben lüktet. Kéjesen megborzongtam, s mikor zöld szemeibe néztem, valami azt súgta ugyan rábólintott a javaslatomra, de mégsem barátként tekintett rám.