Már egy hete így csinálom

Sziasztok!

Szerencsére még ma is jól tartottam a 69 kg-ot :) A reggelim két alma volt felszeletelve és fahéjjal megszórva. Eléggé nyűgösnek és lassúnak éreztem magam. Arra gondoltam nagyban befolyásolhat, hogy alig van bennem kalória, ráadásul kint az utcán szürkeség és hideg volt. Ittam egy gyömbérdarabokkal

megbolondított Milford gyümölcs teát, de attól sem lett jobb. Anyámmal elkészítettük a megrendeléseket, kiszolgáltunk, közben alkottuk az adventi koszorúkat. Tevékeny nap volt, de valahogy még mindig lapos voltam. Valahogy úgy éreztem, hogy büntetem magam, megtagadok magamtól olyan dolgokat, amikre szükségem volna. Így átsétáltam a pékségbe és vettem egy muffint némi kis sütivel, hogy megjutalmazzam magam az eddigi sikerekért. Nem vittem túlzásba.

Délután kettő körül sült zöldségeket ettem, ami nagyon jól esett, bár rá fél órával azért csipegettem kicsit abból a sütikéből, így jobban lettem. De azt is csak négy óráig hellyel-közzel. Plusz egy kávét kevés mézzel és némi fahéjjal. 

Este bevásároltam holnapra. Vettem kókusz tejet, mert már fogyóban van. Frosta féle thai és karibi zöldség keveréket. És némi fagyasztott tőkehalat, hogy ahhoz is hozzá jusson a szervezetünk.

Estére elkészítettem a thai zöldséget, ami nagyon finomnak bizonyult, így valószínű, hogy ezekből a keverékekből be fogok spájzolni. Ebédre amúgy is salátát vagy párolt zöldséget ehetek, ez pedig legalább meleg és változatos :) És mindemellé főztem négy darab tojást. Azt kell mondanom, hogy jól

is laktam vele. Lassacskán be fog rögzülni a dolog. Azt mondják 21 nap, azaz három hét szükséges ahhoz, hogy valamire rászoktassuk magunkat.
 
Lassan akarok haladni, különben a szervezetem és a furcsa természetem megmakacsolja magát. Vannak terveim. Inkább nem írom le mindet előre, mert utána csak megbánom, ha még sem tudtam teljesíteni, vagy esetleg feladtam, vagy, ami még rosszabb... lusta voltam véghezvinni. Inkább akkor írok róla, ha már elvégeztem vagy szokásommá vált. 

Arra azonban ráébredtem, hogy ahhoz, hogy jól érezzem magam a bőrömben, vissza kell térnem azokhoz a dolgaimhoz, amiktől régebben jól éreztem magam. Az írás, az olvasás, a természetjárás, a jóga, a meditálás, a tánc, legfőképpen indiai zenére. Abban biztos vagyok, hogy valamelyik előző életemben keleti táncosnő voltam, mert nem bírom ki, hogy ösztönösen ne mozogjak ezekre a zenékre :) 

A többi dolog pedig jön magától :)

Puszi

Joyo     

Haladok az úton

Sziasztok! 

Újra itt vagyok. Most végre van egy kis időm írni. Nem azt mondanám, hogy sok minden történt.

Egyszerűen csak folytatom azt az utat, amire ráléptem. Kaptam néhány tanácsot és segítséget, főként az étkezés terén egy hozzá értő barátnőtől. Mit mivel, mikor hogyan és mennyit. Hétfő óta követem a tanácsait, és úgy tűnik használ.
Erről indultam:

Súly: 69.8 kg

Mell: 90 cm

Derék: 72 cm

Csípő: 96 cm

A súlyom ma reggel 69 kg volt. Szépen pucolódik a szervezetem. Timi szerint fel kell tölteni a vitamin háztartásom. Átmosni a szervezetem. Kíváncsi leszek hogyan alakul :)

Szorítsatok. Jobban érzem magam a bőrömben :)

Puszi

Joyo

Az élet rövid... ki kell élvezni...

Sziasztok!

Sajnos nem olyan egyszerű összeszednem magam, mint gondoltam. De azért igyekszem. Az élet nem áll meg, bármennyire is szeretnénk. Csak robog és robog tovább. Alakítanunk kell az életünket. Nem adhatunk fel semmit. Legfőképpen az álmainkat, vágyainkat. Papa is megdorgált volna érte. "Küzdj Gyönygöm! Fejezd be amit elkezdtél" Biztosan ezt mondaná. Megfogadtam az urnájánál, hogy amit megbeszéltünk, azt úgy is fogom folytatni. A nyelvvizsga, a diploma, a könyvek... December ötödikén lesz az írásbeli vizsgám. Még mindig görcsölök tőle. De valahogyan majd csak sikerül...

Ami a regényeket illeti... vettünk egy kisebb laptopot a számomra. Azon nyugodtan alkothatok, ha éppen elkap az ihlet (ami tudom, hogy nem mostanában volt), és nem kell birokra kelnem a számítógép jogáért a férjemmel. Még mindig nem adtam fel az álmom, hogy elküldöm a kész művet a kiszemelt kiadónak.

Ami a továbbiakat, az önkeresést, önismeretet illeti, kezdek kicsit visszatalálni az eredeti útra. A következő fél év minden bizonnyal erről fog szólni, hiszen a dolgok úgy alakultak, hogy én vezetem a kisebbik boltunkat. Ebbe nagy kihívást és egyben nagy lehetőséget is látok. Kipróbálhatom magam :)

Sokat gondolkodtam. Ahhoz, hogy újra önmagam lehessek, ismét azokkal a dolgokkal kell foglalkoznom, amik boldoggá tesznek, felszabadítanak, pihentetnek. Amiktől jobb a közérzetem. Mint például az írás, a természetjárás (úgy is befejeződött az Erzsébet kert felújítása), a meditálás és valamilyen sport, amit élvezek. Tudom, hogy mindig arról írok, hogy jó volna változtatni. De valahogy néhány hét, másfél-két hónap után elbuktam valahol. Az esküvőig egész jól tartani tudtam az étrendet és a mozgást is. Utána pedig elbuktam. De sajnos nem első sorban magam miatt. Azt hiszem érthető, hogy a tragédia után semmihez sem volt túlzottan kedvem. Viszont mégis ez az eset ébresztett rá arra, hogy rövid az élet. Tulajdonképpen bármikor elmehetünk. Így nem tehetem meg magammal, hogy feloldódom mások problémáiban, a családtagjaim gondozásában. Értük gyakorlatilag feladtam saját magam. Ideje újra felfedeznem magam. Azokat a dolgokat, amiket szeretek.

Célokat tűztem ki magam elé. Próbálok újra a paleolithoz hasonló életmódot folytatni. Táplálkozás, mozgás. Muszáj, hogy jobban érezzem magam. Amikor szénhidrát szegényen étkeztem és kerültem a finomított ételeket, a tejcsokit, a péksütiket, a cukrot...és több volt a zöldség, hús és tojás, sokkal könnyebbnek, energia dúsabbnak éreztem magam. Valamit tennem kell.

Jövő év Januárjában hivatalosak vagyunk egy születésnapi ünnepségre, ami táncos, zenés bulizós esemény lesz. Én pedig szeretnék jól mutatni. Kinéztem a ruhámat. De ahhoz, hogy jól érezzem benne magam, ahhoz bizony változtatni kell. De nem ez az elsődleges cél. Ez csupán egy állomás. Egy mérföldkő.
A többit pedig azért teszem, hogy kitisztítsam a szervezetemet, felkészüljek egy esetleges várandóságra is, és lehetőség szerint sokáig éljek egészségesen. Már csupán a férjemet kell valahogy meggyőznöm, hogy ez az életforma neki is jó volna. Mert nélküle nem szeretnék 120 évig élni ;)  

és néhány motivációs kép...

A gyász miatt nem írtam

Sziasztok!

Tudom, hogy nagyon régóta nem írtam már, meg is van az oka. Sajnálatos módon az esküvő óta nagyon sok minden történt. Azon kívül, hogy lepörögtük a Mindenszenteket, történt családi tragédia is. Az esküvő után 10 nappal elhunyt a nagyapám. Az az ember, aki a világon talán mindenkinél jobban szeretett, és aki az én szívemben is kimagasló helyet kapott. Infarktus vitte el, egyik napról a másikra. Amikor apám éjjel felhívott, hogy elmondja, nem is akartam elhinni, egészen addig, amíg át nem mentem és meg nem láttam letakart testét a földön.

Egy életre az emlékeimbe égett az a kép, ami akkor elém tárult. De én úgy szeretnék rá emlékezni, ahogy az esküvőig láttam. Vidámnak, élettel telinek, melegszívűnek. Még mindig nehéz felfognom, hogy ő már nincs többé. Hogy soha többé nem hív fel telefonon és nem hallhatom a becézéseit, ami csak és kizárólag az ő joga volt. Hogy soha többé nem bosszankodhatok, hogy feltart a munkában, nem hozza a napi egy csokoládét, nem ül a boltban órákat sörözgetve. Hogy soha többé nem ölelhetem meg, nem csókolhatom meg az arcát, és nem érzem jellegzetes papa illatát. 
 Nincs többé....

Tegnap lent voltam nála az urnatemetőben. Csak egy mécsest vittem, mert olyan kicsi a hely, hogy más nem fér el. Csak álltam ott, néztem a kis fényképet, amit egy szép keretben felragasztottunk a márványra, s újra kitört belőlem a zokogás. Férjem átölelt, hagyta, hogy kisírjam magam a vállán, úgy ahogy a temetésen nem tudtam megtenni. Hamar távozni akartam, mert tudtam, ha továbbra is ott maradok az altemplomban, csak bántom magam. Inkább emlékezem. A jó dolgokra. A szép dolgokra. A jellegzetes nevetésére, csalafinta mosolyára, elálló füleire...

Tudom, hogy a halál természetes folyamat, és előbb-utóbb mi magunk is átesünk rajta. De az itt maradottaknak nagyon rossz. Gondolom már mindenki megtapasztalta legalább egyszer közületek is, hogy milyen elveszíteni egy szerettét... így nem is ragozom tovább a dolgot.

Szóval emiatt nem sok hangulatom és energiám lett volna gépelni. Nem is tudtam volna vidám dolgokat emlegetni.

De mivel a Világ még ekkor sem áll meg, és családi vállalkozást vezetünk, ahol alkalmazkodni kell az ünnepkörökhöz, így a mai napon kitakarítottuk a nagy virágboltot, átrendeztük, elpakoltuk a mindenszenteki kellékeket és az őszt, hogy helyet csináljunk az Adventnek. Muszáj pozitív és szép dolgokkal foglalkoznunk. Papa is imádta ezt az időszakot, így mi sem mondhatunk le róla.

Csütörtökön áruért megyünk a fővárosba. Szombattól Szerdáig pedig kapok néhány nap szabadságot, mert a lakás nagyon megsínylette ezt az időszakot, és orbitális kupleráj keletkezett azon a 30 négyzetméteren. Szóval az sem kimondott pihenés lesz, de jobban fogom érezni magam tőle. Függöny mosás, ablak pucolás erkély téliesítés, portalanítás és egyebek....   

Remélem hamarosan vissza térhetek hozzátok valami vidámabb témával.

Addig is puszi...

Joyo