Facebook függőség

  Ezt a címet elnézve azt hiszem mindenkiben joggal merül fel a kérdés: -Én miért volnék függő? Függővé lehet válni? Miért volna veszélyes? Nem okoz semmiféle szervi elváltozást, problémát... NEM VAGYOK FÜGGŐ!

Nevezzük másként a dolgot: SZENVEDÉLYBETEGSÉG.

Fogalma:

"A szenvedélybetegség – másként addikció vagy kóros szenvedély – hátrányos helyzetbe hozhatja az érintett személyt és környezetét is, mivel kényszeres viselkedési mintákból áll, melyekben a viselkedés irányítása, abbahagyása sikertelen. Pszichológiai értelemben véve a kóros szenvedély azt jelenti, hogy egy a hétköznapokban elterjedt és normálisnak vagy csak enyhén deviánsnak látszó viselkedésmód mintegy elszabadul, dominánssá válik. (Forrás: Wikipédia)"

Nos, még mindig ellenkezünk? Persze, hogy ellenkezünk, tagadjuk, hárítunk, igyekszünk megmagyarázni, hogy miért lógunk a telefonunk applikációján, vagy a számítógépen, esetleg a tableten a nap kb 10 órájában és azt nézegetjük, hogy más miként is él. Közben azon sírunk, hogy mi miért nem. 

Ha láttátok a Facebook megszületéséről szóló filmet, az alap ötlet nagyon is jó volt. Ismerkedés, kapcsolat tartás, programok leszervezése egy kalap alá véve a baráti kört. És mivel férfiak fejéből pattant ki, természetesen a csajozás, a kevésbé bátor egyedek számára. Mára, sajnos, mint a legtöbb dolog, elfajzott.

Vajon létezik olyan, hogy valaki egészségesen és rendeltetés szerint használja a kapcsolati hálót? Létezik még olyan egészséges család melyben minden tag, ha összegyűlnek egy helyen, akkor nem kerül elő a mobiltelefon, hogy azt nyomogassuk és azt nézegessük, hogy a barátaink/ismerőseink

éppen mit csinálnak?

Valahogy kétlem... :( Talán az ötven fölöttiek között.

Elmondom, hogy miért kezdtem ezzel a témával foglalkozni és miért ezzel robbanok újra be a blogolásba újabb hosszú kihagyás után....

Tudjátok, rájöttem mennyire jól éreztem magam, mikor az internetet a tudás megszerzésére, zenék hallgatására, képek gyűjtésére használtam. Amikor a kapcsolattartás a barátokkal telefonhívással, SMS-sel vagy MSN-nel történt. (Nem fejtem ki külön, hogy mi volt az MSN, mert úgy érzem olvasóim táborába olyan korosztály tartozik, akik használták.) Tényleg csak arról tudtunk, akit felvettünk az MSN címlistába és csak otthon, a számítógépet használva tudtunk beszélgetni. Talán kevesebb zombiként közlekedő embert láttunk az utcán, mert nem voltak belefeledkezve okostelefonjuk képernyőjébe, és nem 5"-on keresztül érzékeltek egy virtuális világot, ahol mindenki olyan életet teremt magának a nagyközönség előtt, amilyet csak akar. 

Három komoly problémát figyeltem meg a közösségi hálóval kapcsolatban, amivel szaktekintélyek és hétköznapi gondolkodó emberek is foglalkoznak...

Ad1; Maga a függőség, hiszen az ember figyelmét az élet, a természet szépségeiről, a fontosabb dolgokról eltereli. Így elégedetlenné válik, bezárkózik. Irányíthatóbbá válik, mert valami, úgymond "erősebb" és "magasabb rendű" átvette élete felett az irányítást. Ráadásul veszélyezteti önmaga és mások testi épségét. Gondolok itt azokra, akik vezetés közben is az okostelefont nyomkodják, vagy azt bámulva lépnek le a járdáról.

Ad2; Rombolja a társas kapcsolatokat. Család, barátok, párkapcsolat. A minőségi együtt öltött időt szinte szétrobbantja, hiszen mindenki lát úton-útfélen, minden lépésnél olyan életképet, hogy ott van a kezekben a telefon, s ahelyett, hogy beszélgetnének, azt nyomkodják, mert a Facebook, a Twitter esetleg az Instagrammon folyó dolgok érdekesebb, mint beszélgetni a nagyszüleinkkel, szüleinkkel, kedvesünkkel vagy a barátainkkal, ha már egyáltalán egy helységbe gyűltünk valami miatt.    
  Joggal merül fel a kérdés, de most komolyan: - Vajon a mai tizenévesek és azok akik alig múltak húszévesek valamennyivel, tudják milyen vagy egyáltalán mi az a minőségi idő? 

Ad3; Ez érinti a leginkább a mai társadalmat, s a legnagyobb veszély a Facebookot használó embereknek, mely leselkedik rájuk: a DEPRESSZIÓ. És ez az ami a leginkább engem is érint, s ami miatt leültem pötyögni. 
 Bizonyított tudományos tény, hogy a túlzásba vitt féjszbukozás komoly elégedetlenséget és depressziót okoz. Akár az öngyilkos hajlamokat is felébresztheti azokban, akik hajlamosak rá, hiszen olyan "életeket" lát a hírfolyamban megjelenni, amit a sajátjával összevetve csodálatosnak és irigylésre méltónak talál.   

  Én is így vagyok. Komoly erőfeszítésbe telik, hogy ne nézegessem a hírfolyamot, hogy ne keressek rá bizonyos emberekre magamat kínozva, irigykedve, zsörtölődve, dührohamot kapva.... összehasonlítgatva, kételkedve, sírással küzdve. Mert ez is mindennapi szokássá válik, s már-már hiányzik az önkínzás és az önsajnálatban való tocsogás kéjes érzése.
Az én látásomat is teljesen elhomályosította a kék köd. Most is meg-megbicsaklok, pötyögök, keresek, nézek, bosszankodom... és lehordom magam, hogy miért engedtem a kíváncsiságnak. 

  Nehéz az út, nehéz a "leszokás". De két fő csapásvonalat igyekszem észben tartani.

-A legfontosabb mindig is a saját életem és boldogulásom legyen. A hozzám tartozó emberekkel. A pillanatot szem előtt tartva és megélve. Elszakadva az 5"-os világtól, feltekintve a végtelenbe...
A közösségi oldalakt pedig "kezelőként" használni. Értem ez alatt, hogy frissítem a virágboltunk oldalát és a karácsonyi oldalt. Az életemből pedig annyit megosztani, ami nem sért másokat, mint például hobbi, főzés, a munkám, néha-néha kirándulások. Életem apró boldogságait megtartani. Kulturáltan posztolni, személyiségfejlesztő dolgokat, kulturális eseményeket, s abban sem azt kidomborítani, hogy "Hú de fasza nekem, irigyeljen mindenki, mert te, földi halandó, minimális eséllyel éred el ugyan ezt a szintet!"

-Sosem szabad elfelejteni, hogy a közösségi hálót az emberek vadhajtásként elvadulva arra használják, hogy egy kirakat életet éljenek. S egymásra rálicitálva, már-már kórosan eltúlzott örömöt és boldogságot közvetítsenek saját életükről. Értem ezalatt azokat, akik utazást-utazás hátán, bulizások tömkelegét, luxus dolgokat, hatalmas filmbe és bulvárlapok hasábjaira illő álomkapcsolatot posztolgatnak ki napest. Ezek az emberek energiára, népszerűségre, megerősítésekre, visszaigazolásokra, irigységre vágynak, mert van ami nagyon hiányzik az életükből vagy a személyiségükből. Ezt akarják pótolni. Általában az "Így szeretlek, úgy szeretlek; életem szerelme; mi olyan nagyon boldogok vagyunk!" felkiáltások mögött egy bizonytalan kapcsolat áll, bizonytalan jövőképpel. Nem azt mondom, hogy egyáltalán ne kiáltsuk világgá a boldogságunkat. De ha heti szinten több ehhez hasonló szöveggel ellátott, beállított "bujcizós" képeket látunk... az segélykiáltás. Az igazán közeli barátoknak talán meg kellene kérdeznie, hogy valóban minden rendben van-e, és esetleg nem akarja-e megosztani az alany a félelmeit velük. 

Megtanultam: A közösségi oldalakra kiposztolt földi halandók celeb élete, vagy amit celebizálni próbál, a valóságnak csupán 10%-át fedi....    

Az ember gyarló, lehet irigy. Mértékkel. És akkor sem magát az ismerős életét irigyli. A lehetőségeit...

Köszönöm, hogy végig olvastad...

Puszi

Joyo ^^  

Balatoni kerékpárkörút női szemmel

Sziasztok!

Megígértem magamnak, hogy az idei kerékpárkörút után végre megírom a beszámolómat. Tapasztalatok alapján egyre többen és többen szánják rá magukat, hogy kipróbálják vagy éppen rendszeres éves programot csinálnak belőle. 

Női szemmel az első és egyben legőszintébb jó tanácsom:
 - Csak akkor vágj bele, ha biztos vagy benne, hogy végig akarod csinálni!

Nem elrettentésként írom. Egyszerűen, ha elindultál a Balaton körül, egy bizonyos táv után már macerás feladni a küzdelmet és visszajutni a kiindulási pontra. Bár még mindig válthatsz vonatjegyet kerékpár pótdíjjal.  

Nekünk ez volt a második alkalmunk Férjemmel, hogy megtettük a közel kétszáz kilométeres távot öt napos bontásban. Az ötven fölötti szüleimnek a hatodik.

Rengetegféle kerékpáros csapattal vagy éppen magánzóval találkoztunk az út során. Voltak idősebbek, kis csapatok, nagy csapatok, kis gyerekkel, nagy gyerekkel, versenybiciklisek, trackingesek, mountenbikeosok.... még fekvő biciklistát is láttam.

Számunkra a tracking kerékpár a legkényelmesebb. Főként, mivel oldaltáskákban kell magaddal vinned az öt napra elegendő ellátmányt. Erre külön ki fogok térni.

    
Van aki spontán indul el, van aki alaposan előre tervez. Mi az utóbbiak közé tartozunk. Fél évvel korábban édesapám lefoglalta a szállásokat, így mindig puha ágy és frissítő zuhany várt bennünket. Ez a kényelmesebbik megoldás. Vannak olyanok, akik sátraznak az út során és kempingekben szállnak meg :) Mi minden alkalommal a booking.com oldalát használjuk.

Nos... női szemmel átgondolva és két éves tapasztalatra támaszkodva a következőket érdemes összepakolni:

-Minimum eggyel több alsónemű, mint ahány naposra tervezitek a túrát. (Bármi történhet, jobb ha nem maradsz bugyi és zokni nélkül!)
  -Alpontként hozzá tenném, a magam kárán megtanulva: - Kerüld a tangát, csipke bugyit, a csipke szélű bugyit, a varrottat. A legjobb választás a lézer vágott, varrás nélküli alsónemű.
-Minimum két darab ülepénél szivaccsal bélelt kerékpáros nadrágot. Napi 2-4 óra nyeregben üléshez elengedhetetlen segédeszköz.
-Ugyan annyi pamut trikó vagy kerékpáros póló ahány napra tervezel.
-Napszemüveg/kerékpáros szemüveg (bogarak ellen is kiváló)
-Valami a fejedre napszúrás ellen.
-Strand törülköző.
-Fürdőruha (Ha már a Balatonon vagyunk)
-Legalább egy polár pulóver (az összegöngyölve kis helyet foglal) 
-Egy esőkabát.
-Jól szellőző sportcipő.
-Papucs.
-Valami könnyű utcai ruha, ha este kimozdultok a szállásról.
-Magas faktorszámú naptej.
-Aki hajlamos a leégésre vagy a napkiütésre, csomagoljon legalább kettő hosszú ujjú lenvászon inget.
-Testápoló (hidd el, hogy hasznos tud lenni)
-Tisztálkodószerből elég beszerezni a kis miniatűr utazós verziókat. Tusfürdő, fogkrém, sampon és balzsam. A negyedik baseball sapkában eltöltött nap után sírni tudtam a hajmosásért.
-Fogkefe. (Mondani sem kell)
-Fésű (Szintén alap)
-Sebtapasz
-Fenistil
-És amit idén megtanultam.... Neugranormon. A legjobb barátod tud lenni este fürdés után, hogy a kidörzsölődött részeidet megnyugtassa. (Nem csak babáknak!)

Ez amolyan alap felszereltség. Nagyon jó barátunk még a szőlőcukor, pláne kiadós emelkedő után.

Női szemmel tovább fűzve... számomra volt jó pár ijesztő rész, főként, amikor rövidítés céljából főúton haladtunk, mellettünk pedig autók szabtak el. Túlestem három pánikrohamon, ami sírásba fulladt, és legszívesebben feladtam volna a küzdelmet. Erre jó a csapatszellem. Megnyugtattak, lelket öntöttek belém, kicsit átszervezve biztonságosabb utakat találtunk. Az embernek az is erőt próbáló, hogy úgy teker a kerékpárúton, sokszor főút vagy sínek mentén, hogy közben látja, amint a forróság vibrál körülötte. Volt amikor a kilométer számlálóba épített hőmérő 41 fokot mért. Az volt utunk leghosszabb és legdurvább szakasza. Siófoktól Balatonfüredig. Rengeteg alattomos, vagy éppen brutális emelkedővel. 

Balatonkenesénél, a Balaton keleti csücskében.

Ezt a távot teljesítettük kb hét óra alatt. 56 kilométer volt. Sok helyen tolnunk kellett a biciklit, főként Balatonvilágosnál. Minden adandó alkalommal célszerű flakonjainkat hideg vízzel megtölteni és a fejfedőnket, tarkónkat, mellkasunkat vizezni.

 Végül túléltük, és eljutottunk Balatonfüredig.

Harmadik napunkon újabb kihívás várt bennünket. A cél Badacsonytomaj volt. Ezen a kb 45 kilométeres távon szintén lehet rövidíteni a főúton haladva.  Jó pár alattomos emelkedő vár ránk, amit van mikor csupán akkor veszel észre, amikor már kiköpnéd a tüdődet.

 

Útközben javaslom, hogy álljatok meg vagy Zoli Halsütőjénél, ami még Révfülöp előtt található, vagy a révfülöpi büfésoron a Popey büfében. Isteni a Hekkjük és az almafröccsük ;)

Aznap vihar kerekedett, s Badacsonyörsnél utol is ért bennünket. Sikerült időben bemenekülnünk egy buszmegállóba, bringáinkat és magunkat is bepréselve a fedél alá. Amikor elállt, tovább indultunk, imádkozva, hogy az autók ne terítsenek be bennünket az úttesten hömpölygő vízzel és sárral.

A szállásunk előtt kb 100 méterrel újabb szakadó eső kapott el bennünket. Ezúttal alsóneműig áztunk. Ott valahol Tomaj közepén elszakadt nálam a cérna és már senkivel sem tudtam kedves lenni. Ez is benne van a pakliban, de erős volt a családi összetartás és probléma megoldó készség. Senki sem pofozott föl vagy ásott el. Hamarosan megérkeztünk a szállásra. S mint kiderült, a tracking kerékpár, még vékony gumijaival is, plusz 70 kiloval és a 40 kilós csomagokkal jól veszi a sáros-vizes-kavicsos akadályokat. 

  Badacsonyból Keszthelyig már könnyedebb volt az út. Kettő és háromnegyed óra és kb 27 kilométer :) Ránk fért egy könnyedebb nap. Ismételten lehet rövidíteni a 71-es főúton haladva Badacsonytól a szigligeti elágazásig. Onnantól ismét irány a kerékpárút Keszthely irányában. 

 Kerékpárral vagy anélkül, de mindenképpen ajánlom Gyenesdiás strandja mellett, közvetlenül a kerékpár út mentén lévő Bringatanya nevű fagylaltozót! Ki ne hagyjátok! ;)

Keszthelyen végre rendesen tudtunk strandolni, habár évek óta óvatos voltam, most mégis lesérültem, mindjárt az elején. Méhébe léptem! Remek...! Egész nap fájós, bedagadt lábba létezni, másnap pedig ötven kilométert tekerni. Szép kilátások. De menni kell tovább. Nincs mese. Végcélunk, a szállásunk és az autónk ott várt bennünket Balatonlellén! Már nem szabad feladni!

Végül elértük a végcélt, Balatonlellén a Móló éttermet, ahová minden évben begurulunk és megünnepeljük szörppel, limonádéval, hosszúlépéssel, hogy ismét megcsináltuk, túléltük és nem öltünk meg senkit :D 

 

Továbbra is azt állítom, érdemes rászánni magunkat. Soknak tűnhet az öt nap, de évek óta bevált. És a fenekünk, lábunk megterheléséhez is tűrhető. Próbára teszi az ember álló és tűrőképességét, erősíti a jellemet, képes összekovácsolni a családokat, barátokat, mert egymásra támaszkodhattok. A bringás közösség segít a tagjain, ha baleset érne, mindenhol van szerviz lehetőség. Olyan helyeket is látsz a Balaton körül, amit elképzelhető, hogy autóval soha. Önmagad számára hőssé válhatsz a végére. Így növelheti az önbizalmad. Sokan őrültnek nézhetnek a vállalkozás miatt, és lesz aki elismer. 

Mindenképpen szerepeljen a bakancslistádon!

Puszi

Joyo ^^   

Egy kis beköszönő... és új könyv bevezető....

Most, hogy beköszöntött a ballagás - anyák napja hajtás, rá kell ébrednem, hogy mennyivel kevesebb tolerancia van az emberben a másik iránt, ha fáradt. Nagyon-nagyon-nagyon.

Még csupán egy napja pörgök mint a ringlispíl, de este már nyűgösebben viselkedtem Férjemmel szemben. Ő sem volt éppen a tolerancia és a türelem mintapéldánya, hasonló okokból kifolyólag. 
 Ez ilyentájt rendszerint így megy. Jövőhét kedden szabadnapos leszek, többet tudok majd pihenni, de arra a napra is betábláztam magam. Ez már csak így megy. 

A lelki fejlődés nem állítanám, hogy stagnál, hála az égnek most másra figyelek, bár így is észreveszem a jeleket, melyekre tanítani igyekeznek a Fentiek. 

Szorítsatok, hogy jól sikerüljön ez a három nap.

Többet most nincs erőm írni. Kárpótlásul az új regényem bevezetőjét megosztom veletek....

Puszi:

Joyo ^^  

"Előszó

Imádom a tavaszt. Amikor a természet újjáéled, rügyek pattannak, s a Föld ismét színekbe öltözik, az égnek pedig már nem fakó szürkés árnyalata van, hanem az az igazi üde kék. A levegőben édes illatok úsznak a szirmaikat bontó virágok jóvoltából, a fák között pedig madarakat hallunk. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy olyan helyen élhetek, ahol tanúja lehetek természetanya állandó változásának. Mióta csak az eszemet tudom, sosem akartam máshová költözni. Nagyvárosok nem vonzottak, sem a főváros, sem a közeli Esztergom. A zaj, a forgalom, az állandóan rohanó emberek nem az én világom. Hegyi embernek tartom magam, aki többre értékel egy szépen ápolt kertet egy drága nyugati autónál, vagy egy megnyugtató hosszú sétát valamelyik túraösvényen, plázázás helyett. Nem állítanám, hogy utálom az embereket. Ha így volna, beköltöznék valamelyik közeli barlangba. Nem. Szívesen kötök új ismeretségeket. Inkább csak arról van szó, hogy ők nem tudnak mit kezdeni a lényemmel. Már gyermekként is azt éreztem, hogy valami nem stimmelhet velem. Vagy szerettek, vagy utáltak. Köztes érzelmek nem voltak. És sajnos a negatív tapasztalatok voltak túlsúlyban. Így alig vártam, hogy befejezzem a tanulmányaimat, s visszamenekülhessek az egyetlen olyan biztonságot, békét és szeretetet nyújtó otthonba, amit valaha ismertem. A Pilis hegyei közé. Szentlélekre.

A nevem Varga Ilona. De maradjunk csak az Ilonánál. Ez az én történetem. Hogy érdekes e? Majd meg látjuk. Azt mondják a sorsunk már születésünk előtt eldől, s meg van írva a csillagokban. Hogy hiszek e benne? Még magam sem tudom. Szeretem azt hinni, hogy én irányítok. Nem pedig valami felsőbb hatalom, aminek nem tudsz ellent mondani. Elvira, a nagynéném, aki azóta mellettem van mióta csak az eszemet tudom, s rajta kívül más családot nem ismertem, mindig azt mondja, hogy vannak olyan eleve elrendelt dolgok, amik ellen semmit sem tehetünk. Futhatunk jobbra, futhatunk balra, szaladhatunk cikk-cakkban, nem kerülhetjük el. Én viszont jobb szeretek arra gondolni, hogy mindenkinek van választási lehetősége és az élet nem egy nyíl egyenes országút. Hanem olyan, akár a Pilisben kanyargózó túraösvények. Mindig vannak útjelző táblák, hogy elérd a célodat, de ha a bokrok között felfedezünk egy kis rejtett mellékösvényt, azért ott a kísértés...vajon merre visz? Bár az életem sosem volt izgalmas, vagy regénybe illő, azért mégiscsak szerencsésnek mondhatom magam. Pilisszentlélek csendes, nyugodt, békés hely a maga háromszáztizenkilenc lelket számláló kis közösségével. Plusz az átutazó turisták, akik kalandokra, pihenésre és felfedezésre vágynak. Mint minden kis település a környéken, mi is főként a turista forgalomból tartottuk fenn magunkat. S a tavasz kezdetével, amint felszáradt a föld, a források pedig az olvadás következtében megeredtek, a látogatók száma is megnövekedett. Mi is erre rendezkedtünk be Elvirával.

Igaz, hogy a szüleimet sosem ismertem, túl korán haltak meg ahhoz, hogy emlékezhessek rájuk, mégis egy jókora birtokot örököltem tőlük. Egy kis részét a kert, gyümölcsös és egy kisebb veteményes foglalta el. Azon túl pedig erdő és sziklák. A kettő között pedig, mint két világ találkozásánál, a dombházunk foglalt helyet. A helyiek sosem szóltak, hogy nem illik bele az általuk megszokott normákba. Mindig a csodájára jártak, talán titkon még irigyelték is, de szólni sosem szóltak érte. Amikor néhány éve kibővítettük, hogy szálló vendégeket tudjunk fogadni, még segítséget is nyújtottak, később pedig már a helyi nevezetességek közé is bekerültünk. Ugyanis, bár néhány kiadó lakrészt a földbe süllyesztett házban is kialakítottunk, de az igazi vonzerő az ősöreg fákra épített házak voltak két-három méterrel a föld felett. A házakhoz falépcsők vezettek fel, hidak kötötték össze őket, teraszokkal és éjszakai LED világítással. A technológiát, amennyire lehetett kizártuk. Se tévé, sem internet nem volt elérhető nálunk. Így is hirdettük magunkat. Aki igazán el szeretett volna szakadni a városi élettől, az nálunk megtehette.

A falubeliek mindig is furcsának tartottak bennünket, de sosem közveszélyesnek. Különcök voltunk a szemükben, nagynénémmel. De mivel kölcsönösen segítettünk egymáson és csereberéltünk, ráadásul a kisgyerekek hétvégente nálunk voltak szabad foglalkozáson, az összhang teljes volt. Mi voltunk az erdőlakók, ahol a felnövekvő ifjúság megismerkedhetett a helyi állat és növény világgal, túrákra vittem őket, Elvirával pedig a zöldségekről, gyümölcsökről, sütésről-főzésről tanulhattak.

Szerelmem az erdővel már kicsi koromtól kezdve kialakult. Ötéves koromban, egy kósza felindulásomban beljebb merészkedtem. Később letérhettem az ösvényről, mert eltévedtem, a Nap pedig már lenyugvóban volt. Elvesztem, féltem, és tudtam, hogy bajban vagyok. Ami azután történt, hogy besötétedett, a mai napig nem tudom, hogy csupán álmodtam, vagy egy kétségbeesett élénk fantáziájú gyermek hallucinációja volt, de a fák közül egy szarvas lépett elő. A fenséges állat megállt előttem, majd hirtelen felragyogott, s a szétoszló fény helyén egy férfi állt. Nem olyan mint akikkel a faluban találkoztam. Emlékszem, hogy hatalmasnak láttam. Hosszú haja a derekáig ért, bár az éjszakai sötétségben nem tudtam volna megmondani, hogy milyen színű. Még arcának vonásait sem tudnám felidézni. Csupán azt a biztonságérzetet, amit árasztott magából. Kellemes, megnyugtató hangja volt. Azt mondta ne féljek tőle, bízzak benne, mert a barátom, és azért jött, hogy vigyázzon rám. Gyermekként nem is kételkedtem a szavaiban. Tüzet gyújtott, és én az ölében aludtam el, köpönyege és haja melegében. Reggel pedig a kertünkben ébredtem. Elvira nagyon leszidott amiért eltűntem, az emberekkel égen-földön engem keresett és nagyon kétségbe volt esve. Elmeséltem neki, hogy mit láttam. Fura módon ő volt az egyetlen, aki hitt nekem, míg a falu lakói attól a pillanattól kezdve váltak tartózkodóvá velem szemben. Gyermekként kitartottam a történtek mellett és sokszor visszajártam az erdő széléhez, hátha újra találkozhatok ezzel a jó baráttal. De sosem láttam utána. Így én is kezdtem elhinni, hogy talán bolond vagyok, vagy legalábbis álmodtam a dolgot. Annak érdekében, hogy valamelyes mégis befogadjanak, mélyre ástam az emlékeket, s ha valaki meg is kérdezte, csak legyintettem, s álomként emlékeztem vissza rá. Vannak helyzetek, amikor úgy érezzük, hogy meg kell felelnünk a társadalmi normáknak. Ebbe pedig közel sem férnek bele manók, tündérek, beszélő állatok, vagy éppen óriásokká változó szarvasok, akik fényből születtek. Ezeket meghagyjuk a mesélőknek.

Így hát erdő iránti vonzalmamat túrázásokkal, felfedező utakkal, tanulmányokkal és olvasással elégítettem ki. Talán elmondhattam magamról, hogy huszonöt éves koromra úgy ismertem a hegységet, az erdőt és a bennük húzódó túraösvényeket, hogy én számítottam a legközkedveltebb túravezetőnek. Saját szálló vendégeimet is elvittem hosszabb-rövidebb utakra, sőt a környékbeli apartman tulajdonosok is inkább hozzám küldték a kalandra vágyó turistáikat.

Azt hiszem áldásnak nevezhetjük, ha azzal foglalkozunk, amit szeretünk. Nem is tekintettem munkának, és hobbinak sem. Ez volt az életem. Egy nyugodt, boldog, harmonikus élet, különösebb bukkanók nélkül.

Amíg fenekestül fel nem fordították..."

A gyógyulás útja

Sokszor elgondolkodok azon, hogy a lelki gyógyulás ugyan akkora fájdalommal jár, mint a fizikai. Sőt, olykor még rosszabb is, mert amíg a fájó pontot meg tudod dörzsölgetni a testeden, addig ugyan ezt sajgó lelkeddel már nem tudod megcsinálni.
  Dolgozni kell vele, hagyni, hogy fájjon, megélni az érzelmeidet, hogy utána el tudd engedni.

  Bátor dolog szembenézni a múlt hibáival, fájdalmaival, sérüléseivel, és elszánni magad, hogy gyógyulni akarsz. 
  A legszebb benne, hogy soha sem tudhatod előre mi az amit már sikerült feldolgoznod, és mi az ami még mindig blokként ott lappang benned valahol. Egyik pillanatról a másikra képesek felszakadni és felszínre törni. Minden nap egy meglepetés. 
 -Meddig fog tartani az adott sérülés feldolgozása?
 -Van hozzá támogatásom? (Családtag, barát, önsegítő csoport)
 -Valóban képes vagyok megélni, megbocsátani és utána elengedni?
 -Elég erős vagyok Én ehhez?

Csak úgy cikáznak sokszor a gondolatok. Vannak olyan helyzetek, amikor úgy gondolom, áh, biztosan nem ezzel a helyzettel van a problémám, hiszen én ezzel már szembenéztem, átbeszéltem az érintett személlyel, meg is bocsátottam neki. És tessék! Mellé nyúltam. Még van bennem tüske. Csupán az élet nem hozott elég lehetőséget, hogy a blokk kioldódjon és felismerjem, hogy ezzel bizony még mindig dolgoznom kell. 

Huszonöt éve kezdődött a vesszőfutás. Nekem sem volt éppen könnyű gyerekkorom. És ha éppen nem a család edzette az idegeimet és a jellememet, akkor a kor társaim, az osztálytársaim, azok, akiket barátnak hittem...vagy éppen plátói szerelmek. Ilyen dolgok mindenki életében előfordulnak. Ki jobban viseli, ki rosszabbul. Én az utóbbi közé tartozom. 

Az ember jobb ha figyel, mert ha egyszer kisóhajtja, hogy ki szeretné takarítani a raktárt, ahová a fel nem dolgozott gondjait és konfliktusait gyömöszölte be, akkor bizony rengeteg segítséget kap az élettől. Én is így vagyok vele. 

Jelenleg a két évvel ezelőtti esküvőm és az arra való készülődés méltatlan körülményeit igyekszem gyógyítani, mert ma reggel bizony a lelkem kiköpte magából, hogy EZ A SORON KÖVETKEZŐ. Mondhatni, nem könnyű. Miért is volna az. Bár azóta az érintettekkel nagyrészt rendbe raktam a dolgokat. Azért vannak még elvarratlan szálak, és reggel üvöltve sírva, a zuhanyzóban megéltem a dühömet, amit akkor magamba fojtottam. 

A lényeg, hogy haladok az Úton! :)

Puszi:

Joyo ^^    

Áldás!

Sziasztok!

  Ennyi idő távlatából, hogy nem írtam, nyugodt szívvel állíthatom, hogy lezárult egy ciklus az életemben, s új irányba fordultunk. Igen-igen többesszám. Férjem is új életszemléletet állított fel magának, s azóta minden sokkal szebb  és jobb az életünkben. 
  Könnyedebbek vagyunk, mosolygósabbak, jobban vesszük az elénk kerülő próbákat és tanításokat is. A céljaink egyre közelebb és közelebb kerülnek hozzánk. Állandóan új lehetőségek kínálkoznak, amiket felismerünk és élünk is velük. Állíthatom, hogy boldog vagyok és elégedett. 
  Olyan, mintha az utóbbi időben gonosz kötelékekből szabadulhattam meg. Igen, ez a legjobb kifejezés: felszabadultam! Szabad vagyok!
  Mind a ketten hatalmas terheket pakoltunk le magunkról, és szabadon élvezhetjük egymás társaságát, hiszen minden kötelezettség nélkül, minden korábbi szerződés vagy karmikus tartozástól mentesen, szabad akartunkból választottuk egymást erre az életre. És erre végre valahára megkaptam a megerősítést. Egymás mellett van a helyünk. Egymást kaptunk ajándékba erre az életre. A hatalmas vállalások és karmikus munkák után járó felüdülésként, áldásos segítőként, támogatóként, jutalomként :)

  És ez felemelő érzés! :)

Áldás Nektek!

Joyo ^^

Lezárul egy ciklus!

Lezárult az életemben egy tízéves folyamat. Legalábbis rohamléptekkel haladok felé. Mégis, maga a gyógyulás újabb lépcsőfoka sem fenékig tejfel. Édesanyámmal folytatott reggeli beszélgetésem ébresztett rá az okra, amiért egy hete nem találom a helyemet. Lelki fájdalmak, gyötrődés, kínok, ok nélküli vagdalkozás Férjem felé. Olyan dolgokat vetítettem rá, amikhez semmi köze sem volt. Nem Ő okozta. De magam sem voltam mindezzel tisztában. Egyszerűen folyamatosan hibát kerestem benne, a házasságunkban, a jövőnkben... gyakorlatilag mindenben. Azt hittem megőrültem. Vagy legalábbis öles léptekkel haladok felé. Olyan vágyaim, félelmeim és agresszióim voltak, melyeket nem érdemelt meg. És már önmagamtól is megijedtem. Rákívántam az alkoholra, a drogra, legszívesebben hányásig dohányoztam volna magam, csak, hogy valamit találjak, amivel kielégíthetem a bennem tomboló démont, amit nem tudtam sem megszemélyesíteni, sem elkergetni a fejemből. Mígnem ma reggel a fürdőszobában, már a Fentiekhez fordulva üvöltve sírtam, ököllel vertem a csempét, és közben az életem pozitív részeit soroltam. Olyan mély, szívből jövő fájdalmat éreztem mindeközben, hogy képtelen vagyok körülírni. Nem a szívem fájt, bár két kézzel markoltam a szegycsontom körüli bőrt, hogy valahogy tompítsak. A szívcsakrám akart megszakadni. Jobban mondva, mintha valami hihetetlen fájdalom szakadt volna fel belőle, amit már nagyon régen ott rejtegettem. Vagy egy régóta gennyes seb, melyet csak kímélgettünk, de nem tisztítottunk ki, egyszer csak kifakadt volna.

Telefonon megosztottam mindezt édesanyámmal. 

Visszavezettünk múlt hétvégéig, amikor is hírt kaptam egy nagyon régóta húzódó dologról. Beigazolódott, hogy az Isteni törvények és igazságszolgáltatás működik. És amit régebben velem tettek, mindezt ugyan az a személy szintén átéli. A Karma kereke fordult egyet. 

Először megkönnyebbülést éreztem. Mintha egy mázsányi súlyt dobtam volna le magamról. Hálás voltam azért, hogy értesültem róla. Ez nyilván része az igazságszolgáltatásnak. Úgy gondoltam itt le is zártam magamban. 
De keddtől kezdve egyre jobban lecsúsztam. A fent részletezett érzelmekkel.

Mígnem édesanyám rávilágított a lényegre. Tíz éven át elnyomott fájdalmak törtek fel, melyeket nem éltem meg és engedtem el. Most érkezett el az ideje. Minden összeér. És mióta ezt ki tudtam mondani, meg tudtam nevezni, hogy gyógyítanom kell az akkori sérült énemet, levetnem azt a szerepet, amit egy évtizedig magara húztam, nem is csoda, hogy nem találtam a helyemet. 

Ma este kapok plusz segítséget mindehhez. Azt hiszem ismét bebizonyosodott, hogy dolgok nem véletlenül történnek velünk. 

Áldás és Béke Nektek!
Namaste!

Joyo         

Újabb horgolások

Sziasztok!

Ismét itt vagyok. Kicsit jobb passzban, mint korábban. Ebben a furcsa váltakozó időjárásban az embert kerülgetik a különböző betegségek, csakhogy lutri, mert vagy ledönti a lábáról vagy nem. De a közérzetében folyamatosan érzi, hogy valami nem gömbölyű. Nálam is ez van. Tegnap úgy éreztem, hogy mától biztosan belázasodva fekszem majd otthon. De nem jött be. Teljesen jól vagyok. Kicsit rázogat a hideg, de ezt valamilyen szinten inkább az időjárás kontójára írom. 

Most azonban vissza kicsit a horgoláshoz...

 Nono barátnőm születésnapjára készítek egy kis tarisznyát. Nyolc nagyobb nagyinégyzetből, bélést varrtam bele és díszítésként horgolok rá egy stilizált baglyot. 

Már várom, hogy milyen lesz a végeredmény. Holnap délután kapja meg ;)
A másik, amit közvetlenül a táska befejezése után szeretnék elkezdeni, az egy tavaszi/nyári felső....

Valami ehhez hasonlót szeretnék készíteni, habár a magam ízlésére átformálva ;)

Az edzésekkel is jól haladok. Kezd a testem tónusosabbá válni a gyakorlatok hatására. Alakulnak a combjaim és a hasam is. Muszáj magammal kezdeni valamit. Ha ilyen dolgokat horgolok és hordani is szeretném őket, ahhoz olyan alkatra van szükség ;)

Ma végre elmerészkedtem a kozmetikushoz is. Bejelentkeztem egy új helyre, mert a kozmetikusom szülési szabadságra ment. De teljesen jó benyomások értek az új helyen is. Már-már élmény volt ;) Végre ápoltnak érzem magam és nőiesnek. Két és fél hónap szőrtelenítés után.... nos.... ezt így nem szabad csinálni :D

Puszi:
Joyo ^^

Migrén és pótlás

Tegnap szégyenemre legyen mondva, kimaradt az edzés. Migrénem volt. Talán front, vagy kevés folyadék, vagy az előző éjszakai kálvária miatt. Nem tudom. Minden esetre a lüktető fájdalom miatt jobbnak láttam, ha kihagyom a mozgás, mert már egy tüsszentésnél is úgy éreztem, hogy ketté reped a fejem. 

A mai napon folytatódott sajnos a dolog, de most okosabb voltam és bevettem rá némi fájdalomcsillapítót, amitől nem leszek nyáladzó zombi. Alapjáraton gyógyszerellenes vagyok. Azonban a nálam gyakran jelentkező migrén az egyetlen olyan eset, amikor egyszerűen nincs más választás. Higgyétek el, nagyon sok alternatívát kipróbáltam már... de ha használható akarok maradni, ebben az egy esetben a gyógyszer marad.

A mai reggelen ismét készítettem magamnak kakaós zabkását reggelire. Be is lapátoltam olyan fél kilenc magasságában és még mindig nem érzek éhséget. Ez nagyon jó cucc ;) Bár enyhén felpuffaszt, de akkor is jó. Néha megtoldom gyümölccsel vagy fűszerekkel. Marad hétköznaponként ez a reggeli egyelőre. Amint melegebb lesz az időjárás és már nem kell annyi kalória a testem fűtéséhez, áttérek a gyümölcs reggelire, mint tavaly. Nagyon hatásos volt. 
 
Lehoztam magammal a narancs facsaró gépet, bár a nevével ellentétben, két hatalmas grépfrút kerül majd bele. Jót tesz az immunrendszernek, az epének és a májnak is ;)

Most, hogy pótoljak az edzésből valamit, a szokott munkahelyi tornagyakorlatokat elvégzem itt a raktárban. A tavalyi évben, mikor még egyedül dolgoztam a kisboltban, szépen be tudtam illeszteni a mindennapokba és hatásos is volt. A kondim és a sziluettem is jobb lett tőlük. A hasamra csak otthon tudok dolgozni. 

Terveztem néhány kiegészítőt az alkalmi ruhához. Jobbnak láttam, ha papírra vetem őket, hogy ne merüljenek feledésbe. A papírt pedig betettem a határidőnaplómba Március 1-hez. Onnantól szeretnék neki kezdeni. Remélem tartani tudom a tervet. 

Egyelőre van még két projektem amit szeretnék végig vinni. Két születésnapra egy-egy horgolt ajándék :) 

Puszi

Joyo ^^

Tegnapi sport teljesítmény

A tegnapi napon tettem egy lépés előre. Ha úgy vesszük többet is, de ez már csak részlet kérdés.  Újult energiáktól felbuzdulva, no és persze a bal lábamon lévő kezdődő visszér tompa lüktetése miatt, rávettem magam arra, hogy elkezdjem a sportolást. Munka után felmentem szüleimhez, átöltöztem torna ruhába, nyújtottam, bemelegítettem, s elkezdtem felépíteni egy megfelelő gyakorlatsort.

10 perc szobakerékpározással kezdtem. 

100 haspréssel folytattam.

30-30-30 három különböző hasizom gyakorlat talajon végezve.

40 hátizom gyakorlat talajon hasalva.

60 vádli.

100 farizomra és 20-20 egylábas kinyomás szintén erre a kényes területre.

Végül 60 OTO Chilis hasizom gyakorlattal végeztem.

Alaposan lelazítottam és nyújtottam, így a mai napon annyira nem is kínoz az izomláz.

Egyelőre ezen a héten ezt a mennyiséget igyekszem betartani. Fő a fokozatosság. Sokszor azért is megy el a kedvem a rendszeres mozgástól, mert túlhajtom magam vagy rosszul leszek közben. Ezt most szeretném elkerülni. 

Tulajdonképpen itt a boltban is végezhetek néhány láb és farizom gyakorlatot, mint tavaly a kis virágüzletben. Helyem van is hozzá bőven. 

Tegnap nagyon jó hangulatban voltam. Nem kicsattanóan, de pont középen. Az edzés során felszabaduló endorfintól pedig még arra is volt energiám és hangulatom, hogy elalvás előtt lemasszírozzam Férjem hátát. 

Azonban az éjszakám annál szörnyűbb volt. Egyszerűen nem tudok mit mondani rá. Éjfél előtt ismét arra riadtam fel, hogy nem kapok levegőt. Ébrenléti állapotban is küzdenem kellett, hogy az a bizonyos "első" lélegzetvétel végre a tüdőmbe jusson! Iszonyatos érzés, amikor egyszerűen nem akar lemenni. Mintha akadályozná valami. Mintha valami nyák tapadna oda, mint valami burok, amin képtelen keresztül menni. Ezt követően legalább fél órán át még krákogok, köhögök, mintha valami oda volna ragadva a légcsövemhez, ami egyszerűen nem jön fel. Szét volna száradva, és képtelen volna leválni a nyálkahártyámról. Kb három éve küzdök ezzel a dologgal. Azóta, mióta három hetes bronchitis söpört át a családon. Olykor-olykor tér csak vissza. De olyankor sokkoló.
Miután végre vissza aludtam, hajnalban verejtékezésre ébredtem. Nem a fejem, nem a homlokom. Nem láz. Egyszerűen a nyirokpontjaim okádják magukból éjszaka a nedvességet. A térdhajlataim, a combhajlatom, a melleim között, a hónom alja. Mintha a saját levemben párolódnék... Talán turbó fokozatra kapcsolt a szervezetem méregtelenítőrendszere. Beteg nem vagyok. Orvosilag nincs semmi olyan dolog ami mindezt indokolná. Így csupán ez marad.

De, hogy azért vissza térjek a jó dolgokra... alkotok tovább.
Arra gondoltam, hogy az írásoknak létre hozok egy zárt csoportot, és akik olvasni szeretnék a könyveket, vagy beszélnének róla, esetleg, hogy leküzdjem írói válságomat segítenének megtolni a szekeret... :)   Kérlek jelezzetek vissza, ha jó ötletnek tartjátok, és  a közösségi oldalon létrehozom a csoportot. 

A másik alkotási láz a horgolás...

Készítettem egy újabb tavaszi/nyári poncsót. Várom, hogy hordani is tudjam ;)

Ez egy készülő nyári top, mert bízom benne, hogy lesz Nyár :)

Ez pedig édesanyám születésnapi ajándékának a része. Egy pár fülbevaló. De eladásra is készítek hasonlóakat. Már alakul a kollekció ;)

És ami elég nagy projekt, de végig akarom vinni, az egy elegáns, mégis kicsit szexi nyári ruha. Már a terveket is felvázoltam, a színt is kiválasztottam. Kiegészítők is itt vannak a fejemben,melyeket még papírra szeretnék vetni. Mégpedig ennek a szépségnek a mintájára, de megadom a FACEBOOK oldalt, ahol az igazi ötletgazda található ;)

Kérlek szorítsatok, hogy sikerüljön. Június közepén fog debütálni egy esküvő keretében. A visszajelzéseket a csoporttal kapcsolatban pedig repeső szívvel várom.

Puszi

Joyo ^^

Tervezgetés

Sziasztok!

Szerencsére a hétvégi lapos, energia vesztett hangulatból már tegnap sikerült kimásznom. Teljes sikerrel. Ismét középen vagyok. 

Tegnap munkába menet megszállt az ihlet ami a kézműves ékszerkollekciót illeti. Mindez annak is köszönhető volt, hogy aznap reggel mintaleírásokra bukkantam a neten. Akár úgy is mondhatjuk, hogy a Fentiek lehetőséget kínáltak és rajtam áll, hogy élek e vele, avagy sem. 
Veletek is megosztom, hátha valaki kipróbálná őket ;)
 

 Apropó tervek. Gyűlik a fejemben az ihlet a könyvem folytatására. Bár az is igaz, hogy ez olyan könyv amiből még egy huncut fejezetet sem raktam fel :D De ezzel babonából sem próbálkozok. Nagyobb terveim vannak vele :D

További tervek, hogy idén nagyon nagy vágyam, hogy a születésnapom alkalmából szervezzek egy szabadtéri pikniket, gulyásozást, szalonna sütést. Az addig még kiderül. Mindenesetre Április végén, Május elején elkezdem a szervezést. Mielőtt elmegyünk nyaralni, szeretnék kirúgni a hámból :D

Puszi

Joyo ^^

Már két hét eltelt...és fejlődöm

Sziasztok!

Két hét telt el eddig az Újévből :) Nem azt mondom, hogy lassan vagy esetleg gyorsan telne. Pont optimális a megfigyeléseim alapján. És mint lenni szokott kellőképpen vegyes is volt. Amilyen lelki békét és magasságokat is képes voltam megélni ez idő alatt, olyan hirtelen és váratlanul érkeztek az életembe nehezítő pillanatok, napok, emberek vagy éppen energiák. De most már tudom, hogy ez sem büntetés a Sorstól. Sokkal inkább "ajándék", amit kicsit nehéz elfogadni, de ha magasabbról szemléljük, akkor ráébredünk, hogy ami történt, az mind az egyéni lélekfejlődést szolgálta. Természetesen amikor felálltunk belőle, és ismét megtaláltuk lelki egyensúlyunkat, már egyszerűbb magasabbról szemlélni mindezt. 
  A lelkileg fejlődő ember éppen csak kezd tudatos lenni ezekre az történésekre. Én legalábbis. Aki magasabb lelki fejlettségi szinten van, az már könnyebben alkalmazza a "Te is Én vagyok" univerzális isteni törvényt, és így tekint a neki éppen kellemetlen pillanatokat okozó személyre. De hát tanulni és fejlődni jöttünk erre a bolygóra, amely kezd a negyedik dimenzióba emelkedni.

Az írással egyelőre sajnos még nem haladtam. Ugyanakkor a kézimunka és ékszerkészítés területén annál több dolog történt.

Újabb és újabb fonalakat rendeltem kísérletezésre és kipróbálásra. Jó érzés. Ahogy bújom a Fonalparadicsom.hu oldalát, a fonalak színei láttán egyre több kreatív ötlet ugrik be a fejembe. Elkezdtem egy tavaszias-nyárias laza sálat, mely erősíti és gyógyítja a torokcsakrát. Ráadásul  ugyan ezzel a céllal készítettem egy nyakpántot is, felhasználva azt a gyönyörű ezüst medált, amit nagynénéméktől kaptam Karácsonyra.

   
Létrehoztam a Deédes Desing-hoz tartozó oldalt is, bár egyelőre még nem aktiváltam. Előbb egy konkrét árukészletet szeretnék létrehozni. 
Meg is találtam azt a fazont, amiből gyorsan sokat és többfélét tudok készíteni...

Csillogósat és és simát, különböző színekben. Megálmodtam a hozzá tartozó nyakpántot is, bár prototípus híján nem tudom egyelőre megmutatni. 

Közben futnak még projektek...

Szeretném befejezni ezt a strandszoknyát, és valami sárga vagy piros betétet venni bele :)

Ezek pedig a további büszkeségeim, amiket szerettem megalkotni és Tavasz beköszönttével ismét előkerülnek....

Egyelőre itthon töltöm a Vasárnapot. Főzök, takarítok és alkotok :) Remélem hamarosan új dolgokat is megmutathatok Nektek.

Legyen nagyon szép hétvégétek!

Puszi:

Joyo ^^