Sziasztok!
Igyekeztem átgondolni, hogy miként is lehetne összefoglalni az utóbbi időszakot... Tulajdonképpen csak azzal, hogy két és fél évvel ezelőtt ha valaki azt mondja nekem, hogy tönkremegy a házasságom, ugyanakkor később újra összejövök azzal az exemmel aki a legjobban megbántott, hozzá fogok menni és még gyerekem is lesz tőle, azt hiszem felhorkantok, majd nevetve sarkon fordulok és ott hagyom.
Hiszen azok, akik már valóban a kezdetektől olvasták az írásaimat még az előző blog oldalon is, tudják, hogy mit éltem meg anno tizenhárom évvel ezelőtt. De valahogy ő mindig ott volt a szívem mélyén, sosem felejtettem el. Azt hiszem ez akkoriban bőven átjött az írásaimból. Minden alkalommal felkavart ha láttam őt vagy őket azzal a nővel, akire lecserélt.
Hosszú órákat beszélgettünk át a múltról. A döntéseikről, az érzéseinkről, a történtekről. Elmondott mindent őszintén, mindenre válaszolt amit csak kérdeztem. Nem volt egyszerű, de éreztem, hogy minden egyes beszélgetéssel mázsás súlyok esnek le a lelkemről és felszabadulok a tudatlanság súlya alól. Ráadásul nagy sok mindent rosszul gondoltam a kapcsolatuk vagy Jével kapcsolatban. Nagyon nagyon sok mindent. Kicsinyesség és felesleges volna mindezt felsorolni, így nem is fogom. Azt hiszem elég annyit lepötyögnöm, hogy a legfőbb ok az volt, hogy őt választotta, hogy akkoriban kicsivel érettebben gondolkodott, mint én. Az a plusz két év.
Később mondtam Gének, mikor felfedezte, hogy felnőttem, hogy én mindig is ilyen voltam amilyennek szeret, csupán az a tíz évnyi élettapasztalat hiányzott.
De úgy tűnik szüksége volt mind a kettőnknek arra a tíz évre már ember mellett, hogy fejlődjünk, érjünk, formálódjunk...
Mert valóban, ha úgy maradunk együtt még évekig, ahogy akkoriban álltunk a világhoz és az emberekhez, akkor sem sokáig tartott volna a kapcsolatunk. Sőt...ha akkoriban megmaradt volna a babánk, biztosan elvesz, de már elváltunk volna. Saját elmondása szerint is szüksége volt arra a két évre amit teljesen egyedül töltött Jé után, hogy számot vessen magával, az életével és a korábbi döntéseivel.
De ami a lényeg... rendet tettünk a saját házunk táján és most boldogok vagyunk. Én is jobban kiállok magamért, mint eddig bárkivel szemben. Ha feljön valami bennünk azt megbeszéljük.
Bár hullanak még ki csontvázak a szekrényből...olykor elég komolyak, főként még az elején amikor ide költöztem, s itt-ott a régi emlékeikbe, fotókba futottam mikről ő már megfeledkezett.
De az ex-akta egészen addig nyitva marad, amíg minden doboz át nem lesz nézve Gé által és ki nem lesz hajítva....
...vagyis tavaszig... akkor jön a lomtalanítás...
Legyen nagyon szép napotok!
Áldás!
Joyo^^
A nevem Melania macron vagyok 35 éves. éves 31 éves koromban mentem férjhez, csak egy gyermekem van, és boldogan éltem. Egy év házasságom után a férjem viselkedése annyira furcsává vált, és nem igazán értem, hogy mi történt, ő pakolt ki a házból egy másik nőnek, annyira szeretem, hogy soha nem álmodom elveszíteni, megpróbálom a legjobb annak biztosítására, hogy a férjem visszajöjjön hozzám, de mind hiába, sírok és sírok segítséget keresve, megbeszéltem a családjával, de nem kaptam választ. Tehát a legjobb barátom, cynthia, és megígéri, hogy segít nekem . Mesélt nekem egy Drosagiede nevű férfiról, azt mondta nekem, hogy nagyon nagyszerű ember és igazi férfi, akiben megbízni lehet, és nincs semmi olyan szerelmi kérdés, amelyet nem tudna megoldani, és elmondta, hogyan segített számtalan embernek kapcsolatuk helyreállítása. Nagyon meg voltam győződve róla, hogy gyorsan megkerestem a doctorosagiede75@gmail.com e-mail címét, vagy a WhatsApp és viber telefonszámát a +33753154980 telefonszámon. Minden problémámat elmagyarázom neki, ő azt mondta nekem, hogy ne aggódjak, hogy minden problémám azonnal megoldódik. Megmondta, mit kell tennem, hogy visszavegyem a férjemet, és én meg is tettem. Azt mondta, hogy három nap múlva a férjem visszatér hozzám és koldulni kezd, és ez valóban úgy történik, ahogy mondta, nagyon meglepődtem, ez nagyon csodálatos. Istennek legyen a dicsőség, most nagyon szoros a kapcsolatunk, és mindketten újra boldogan élünk. Ha hasonló problémája van, vegye fel a kapcsolatot vele, és keresse meg a problémát egyszer és mindenkorra. élek a bizonyságról
VálaszTörlés