2013. március 11., hétfő

Fájdalmas lelki nagytakarítás

Amikor már haladok kifelé a betegségből... lassan de biztosan (lázam  két napja nincsen és most sincs!).... elgondolkodom, hogy mennyi érdekes dolgot él meg az ember, amikor az egóját teljesen elnyomja a sok baktérium és annyira levert, hogy képtelen világi dolgokkal foglalkozni. Nem is annyira magamtól jutott eszembe a dolog. Jött magától... és fogalmam sincs, hogy miért. Próbálok utána járni ezzel a bejegyzéssel. Olyan nagyon, de nagyon régi emlékképek, gondolatok, régen elhangzott mondatok bukkantak fel valahonnét a távolból, a tudatalattiból, amikről már megfeledkeztem, vagy legalábbis meg akartam feledkezni. Olyan volt, mintha kínozni akartak volna, mintha éppen nem lettem volna eléggé szar passzban! Nem szenved még eléggé a 39 fokos láztól, adjunk neki kellemetlen emlékeket!!! Faca! Na persze, vajon melyik korszakomból bukkantak fel... nos, persze, hogy a húszas éveim elejéből. Talán annyi előnyöm van a dologból, hogy megindítja az ötlet-lavinát és végre írok tovább! De szar volt újra átélni, s akárhogyan is kapálództam, küzdöttem ellenük, nem tűntek a fejemből, a belső fülemből... lelki szemeim elől azok az átkozott szituációk. 

Volt egy, amire nagyon emlékszem. Muszáj megosztanom veletek. Ez már koránt sem a "sírjatok velem" időszak. Valami azt súgja, hogy ha ismét visszatemetem és trallalázva ellapogatom a földet felette, mondván "meg sem történt!", újra elő fog bukkanni, mint egy rossz kísértet. 

A szituáció a következő volt... s lásd, milyen furmányos is tud lenni a férfinépség, nem csupán MI nők. Amikor a "félreértések elkerülése végett" szinte elmondja a teljes igazat, nehogy félreérthető helyzetbe hozzák az ismerősei vagy a családom. Fura, mi? Valamikor a szakításunk előtt két hónappal állt elém mosolyogva a következő mondattal. Azt hiszem talán pont főztünk valamit nagy egyetértésben és megnyitottunk egy üveg bort. Bár lehet, hogy csupán írói vénám és a tudatalattim szépít a dolgon... ki tudja már. Majd beszélgetés közben jött a következő mondat: "- Ha esetleg azt mondja valaki, hogy látott egy barna hajú lánnyal, kérlek ne értsd félre - mosolygott rám a legmegnyerőbb mosolyával. 
  -Miért? - kérdeztem talán kicsit naivan.   
  -Mert igaz a dolog, de csak munkatársak vagyunk és néha együtt ülünk le ebédelni.
  -Rendben. Nem fogom félreérteni."
Na persze, én a naiva! Kis, húszéves naiva. Tulajdonképpen mit kellett volna mondani? Hogyan kellett volna reagálni? Nem tudom. Akkor még úgy tűnt, hogy jól megvagyunk, de már akkor is Vele találkozott, csak baromi intelligens módon elejét vette a "félreértéseknek" és a pletykáknak. Láthatjuk, mint ahogyan a mellékelt ábra is mutatja, hogy a férfiaknak is van fegyvertáruk ha a félrelépésekről van szó, nem csupán a nőknek, s ha eléggé "ártatlan" a másik fél, még sikeresen is tudja alkalmazni őket.
  Ez az emlékkép szinte egész Pénteken alig hagyott békén. Idiótának éreztem magam. És tudjátok miért? Mert az is eszembe jutott, hogy akkoriban a saját nagybátyám és menyasszonya is említették, hogy látták Őt a nagy mozinál egy barna hajú lánnyal, és furcsállták, hogy nem Én vagyok az. No persze, az is fura lett volna, ha Én vagyok, hiszen hétköznap volt, és én Hétfőtől-Csütörtök estig Székesfehérváron voltam hivatalosan a főiskola miatt. Szóval... miért nem hittem a saját családomnak? Miért hallgattattam el magamban a vészcsengőt? Megmondom miért... mert beprogramoztak. Igen, ostobán hangzik, de igaz. Nagyon értett a manipuláláshoz, hozzá teszem, hogy előnyére is vált, hiszen nem volna abban a munkahelyi és társadalmi pozícióban, ahol jelenleg van mindez nélkül. Csak... nekem volt nagyon sok munkám vele, hogy átírjam ezeket a programokat. Ezeket most inkább nem sorolnám fel, olvashatok róla a másik blogban és hellyel-közzel a regényben is. Ha nem, akkor még bele fogom szőni. Messze még a vége.

  Csak jó volna tudni, hogy mindez, amin keresztül mentem az elmúlt három napban a betegségnek köszönhetően, valami rossz tréfa, mert sebezhetővé váltam a legyengült szervezetem miatt? Vagy esetleg egy esély a megtisztulásra? Mivel nem vettem magamhoz szilárd táplálékot, elkezdtem kipucolódni, felgyorsult az emésztésem, ezáltal elkezdtek felszakadni a szellemi és lelki salakanyagok is és kipucolódtak? Illetve kár róluk múltidőben írni, hiszen még mindig tart. De ez a pucolódás is olyan, hogy nem kerülheted el vele a találkozást. Szembe kell nézned vele, máskülönben úgy éreznéd, hogy "kiraboltak" hiszen azt sem tudod milyen emléked, érzeted tűnt el a raktárból. 
 Tudom, hogy olyan időszakot élünk, ahol mindez a tisztulás felgyorsul. Könyörtelenül felbukkan és távozik minden, amire nincs szükséged, hogy végre a saját utadat járd, a saját történetedet írd, és ne másokéba tekintgess bele. És bizony ezeket az elengedéseket fájdalmas szembesülések előzi meg. De ki fogom/ kifogjuk bírni! Mert muszáj. Emlékeztek a fenti idézete? "Ami nem öl meg, az erősebbé tesz!"

Legalább jön az ihlet. Másként neheze tudok megszabadulni tőle. Képtelen vagyok csendben elengedni, nem tudom se verse se dalba szőni. Én író vagyok. Prózában adom ki magamból, s abban reménykedem, hogy talán ezzel másnak is segíteni tudok...

Talán ez a feladatom. 

Ki tudja...

Ezt csak akkor fogom megtudni, ha a valóban az utamat járom...

Legyen nagyon szép napotok!

Joyo ^^ 

6 megjegyzés:

  1. Szia :) Én minden megfázásra úgy tekintek mint tisztulásra.
    Oka van annak is, hogy ezek az emlékképek előjöttek. Eddig tán elnyomtad őket, megpróbáltál nem foglalkozni velük, ki tudja. Néha én is szoktam mélázni, mi miért történt úgy, miért tettem úgy, ahogy. A válasz az, hogy azért, mert akkor, abban az élethelyzetben azt találtam a legjobbnak. Nyilván te is így vagy vele...
    A történet amit leírtál, átverés... a csúnyábbik fajtából... persze, hogy bánthat még így évek után is. Engedd ki, engedd el, jelképesen, rituálisan a mostani betegségeddel :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm Cirnyó, igazad van. Csak az a rossz az egészben, hogy ez a megtisztulás már legalább öt éve tart és igaz, hogy már minimális fájdalommal jár, de azért néha megizzaszt. Vagy nagyon komoly szerepet játszott Ő az életemben, vagy azért van még itt, mert jó táptalajt az az írásomnak, amíg be nem fejezem mind a két részt. Nem tudom. Van még bennem megannyi fájdalmas emlék, amit a második rész segít majd felszínre hozni, és ezek nem csupán vele kapcsolatosak.

      Igen, átverés volt. Egy szépen átgondolt, megtervezett, jókor bedobott átverés, amit ennyi idős fejjel és ennyi tapasztalattal már értek. Igaz, hogy akkor is működött az intuícióm és próbált jelezni, hogy valami nem stimmel, de annyira meg voltam ijedve, hogy egyedül maradok, hogy inkább hazudtam magamnak, és mosolyogva elfogadtam a "magyarázatot". Nos... mi ez, ha nem marhaság?

      Törlés
    2. Komoly szerepet is játszhatott, komoly fájdalmat is okozott... a mély sebek nehezen gyógyulnak, és lehet, hogy te az agyaddal úgy érzed már minden rendben, de előtörnek ezek még...
      mi volt ez, ha nem marhaság...? talán... szerelem? mint tudjuk, nyomorba dönt, butít és öl :)

      Törlés
    3. Igen, az volt. Szerelem. Az első nagy szerelem. Azt hiszem erre is azt szokták mondani, hogy sosem feledjük el és, hogy meghatározza a további életünket. Valakinek "jól" végződött, valakinek rosszul.
      Abban is igazad van, hogy a seb nagyon, de nagyon mély. Néha azt hiszem, hogy begyógyult, hogy ez csak fantomfájdalom, de olykor rá kell ébrednem, hogy még csak behegesedett, s néha a varrt valami leszakítja...
      Néha úgy érzem, hogy őrült dolgoktól gyógyulnék meg, néha azt, hogy egyszer majd csak elmúlik. Egyszer... biztosan.

      Törlés
  2. Joyo, ez az egész történet meghatároz Téged! Azért lettél olyan, amilyen, azért váltál olyanná, ami ma vagy, mert az első nagy szerelem fájdalmas volt! És ez valahol nagyon jó! Mert nélküle nem lennél az, aki ma vagy :)! Egy felnőtt, egészséges gondolkodású, erős, büszke nőci! És persze lehet nem tudnál ilyen jól írni :D! Tudod, a jing és a jang;)

    Sophie

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Sophie! Igazad lehet. Talán valóban nem tudnék így írni. Mert a korábbi úgymond "fájdalmak" ehhez képest... ugyan. Miket is beszélek. Tizenéves koromban a baráti viszonyaimban voltak fájdalmak részek. Azt hiszem ezt mindenki megéli előbb vagy utóbb. Talán azért tudnak azonosulni a regény bizonyos szereplőivel, bizonyos részeivel :-) Ha nem is teljes mértékben...

      És amiben biztos vagyok, hogy a második résszel szinte mindenki képes lesz rá. Az sem lesz unalmas, vagy mentes az intrikáktól, fájdalmaktól, csalódástól, összeesküvéstől... de szerencsére lesz benne elég vidámság és humor is, hogy a végére senki se akarjon "öngyi" lenni...

      Törlés

Tisztulási folyamat

A tisztulási folyamat nagyon sokszor egyértelmű képekkel és instrukciókkal jár. Ahogy fejlődök, ahogy tisztulok és vedlem le magamról a fe...