2014. február 6., csütörtök

Az ember, mint multidimenzionális lény :-)

Létezhet olyan, hogy valaki két emberbe szerelmes? No nem kell szerelmi háromszögről fantáziálni, ezek pusztán csak érzelmi dolgok. 

Kíváncsi vagyok ki hogyan van ezzel. 

Van az az eset, hogy valaki jó párkapcsolatban él, de valahonnét, szűzies tisztasággal (mivel nincs köztünk semmiféle kapcsolat, még csak flört sem) plusz energiát ad egy másik lélek.


Ez elgondolkodtatott, de nyugi, nem viszem túlzásba a kombinálást. A legutóbb is majdnem megkattantam, amikor Séf felforgatta a lelkivilágomat. Azt hajlamos voltam túlértékelni és majdnem becsavarodni. :-)

Itt szerencsére nem ez a helyzet. Olyan, mintha élnék egy fizikai és érzelmi kapcsolatot, és egy másik síkon élnék egy másikat. Nana, meg se forduljon a fejetekben, hogy szegény Joyo megbolondult! Azzal tisztában kell lenni, hogy nem csupán ez a dimenzió van, amiben fizikálisan jelen vagyunk. Az ember is multidimenzionális lény. Tulajdonképpen, amikor "álmodozunk" és ezek a képek és érzelmek olyan valóságosak, mintha visszaemlékeznénk, igazából megéljük azokat egy másik tudatsíkon. (Oké, néha én is úgy érzem, hogy érthetetlenül fogalmazok, de annyi mindenre ráeszméltem az utóbbi időben, és valami hajt, hogy megosszam veletek! Bocsánat, ha néha érthetetlen vagyok.) Tulajdonképpen a meditáció is egyfajta utazás. Egy másik tudatsíkra tett kirándulás.

És amikor "találkozom" ezzel az emberrel, olyan, mintha a valóságban is megtörténne. De tulajdonképpen mi a valóság? Csak azért mert itt a 3. dimenzióban még nem kerültünk újra közel egymáshoz, nem azt jelenti, hogy ő nem érez valamit ebből a "találkozgatásból". 


Igen, igen, ez lesz az a pont a blogom pályafutásában, amikor többen őrültnek fognak nézni :-D

Tudom, hogy ezek a gondolatok pozitív hatással lehetnek Rá is és Rám is, mert pörget, tölt és nem fáradok el tőle. Nem úgy adok neki energiát, hogy nem kapok belőle vissza egyre többet és többet.  Ezt nem tudom másként értékelni, mint, hogy kölcsönös. Hiszen megsokszorozva visszaáramlik, s ebből a sokból máshová, másnak is jut. A szeretet az egyetlen olyan dolog, amiből egyre többet lesz minél többet adsz. Sosem fogy el. Ezzel a hihetetlen mennyiségű energiával teremtek :-)

És igen, köszönöm szépen jól vagyok. Nagyon régen nem voltam már ilyen jól! :-) Duzzadok az energiától és a lendülettől :-)

Továbbra is teremtek és teremtek :-)

Hamarosan pedig meglepetéssel fogok szolgálni ;-)

Puszi

Joyo ^^

18 megjegyzés:

  1. Édesjóistenem... ebben az életben semmi sem véletlen, a te mostani bejegyzéseid sem...
    hát ha valaki, akkor én nem nézlek őrültnek...
    ez egy teljesen normális dolog, amit megtapasztalsz... ez nem szerelem, csak tiszta szeretet, sokkal erősebb... :)
    és köszönöm, köszönöm, hogy megírtad... jó tudni, hogy más is tapasztal ilyet... :)
    az a másik dimenzió jobb hely, mint ez... én legalábbis jobban szeretek ott lenni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A legtöbbször én is inkább ott szeretek lenni, de mivel nem "álmodozhatom" át az egész napot... haladnia kell ennek az életemnek is :-)

      Törlés
    2. A "két élet" valójában egy... :) nem tudom, te meditálás közben vagy-e ott, de sok gyakorlás után igazából már nincs is ott vagy itt :)

      Törlés
    3. Igen, tudom, hogy egy és ugyan az, hiszen az igazi lényem, az elpusztíthatatlan lélek van jelen mind a két "helyen". Így nem is élhetünk két életet, hiába nem érzékelhető fizikálisan mások számára a másik lét.

      Én is sokszor úgy érzem, hogy átsiklok valamiféle fátylon, vagy mezőn, amikor villanásaim vannak a dolgokról, hogy meg fog történni. Nincs itt vagy ott. Minden ebben a szent pillanatban történik minden síkon, minden életben. Nincs múlt és nincsen jövő, mert ahogy anyám említi mindig "Minden MOST van!".

      Törlés
    4. Én nem tudnám maradéktalanul erős szeretetnek nevezni, bár tudom, hogy a szerelem az egyik válfaja a Világot mozgató szerelemnek. De, ha ebből indulunk ki, akkor a szeretkezés, legyen az itt a 3. dimenzióbal fizikálisan, vagy lelki szintű néhány síkkal feljebb, mert bizony már ezt is éltem meg azzal a személlyel, tulajdonképpen a Szeretet egy újabb megélése. Amikor annyira vágysz egyé válni a szeretett, hogy más lehetőséged nincsen rá, s mikor vele vagy és levedled az egódat, valóban egyek vagytok, ahogy minden egy, s megtapasztalhatod földi életedben azt a határtalan békét és szeretetet, főként az orgazmus utáni pillanatokban, ami odaát vár. Legalábbis így mondják a nagy öregek ;-)

      És, hogy az agy mennyire nem képes különbséget tenni... a másik síkon megélt szexuális töltetű eseményeknek is olyan elementáris hatása van, hogy szinte fizikálisan érzed....

      Törlés
    5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    6. Kicsit elkeveredtem a kommentek között :D
      most egy kicsit sokkot kaptam attól, ami kijött belőled, de jó értelemben gondolom... hihetetlen, hogy ezt most így telibe kaptam... fel kell dolgoznom!
      Olyan szinten írod le a dolgokat, ahogy én is megtapasztalom őket, és mivel nem túl gyakori, hogy ilyen tapasztalatokkal rendelkező egyénekkel találkozzam, te meg hirtelen ideöntesz mindent, szóval ez most így lesokkolt.. :D
      amúgy pedig, ha valaki idejön és beleolvas, most már kettőnket néz hülyének.. :D

      Törlés
    7. Nem baj, legalább nem vagyok vele egyedül :-)

      Tudjuk, hogy nincsenek véletlenek. Nyilván segítséget kértél fentről és tessék, valahogy segítettek :-)

      És ahogy mostanság érzem magam, bizony fog még hasonló bejegyzés születni ;-)

      Törlés
    8. Kértem igen :) és megkaptam :) mindig megkapjuk a segítséget :)

      Törlés
  2. ....írjál csak írjál, most téged küldtek nekem az Égiek, segíteni a gondolataiddal, érzéseiddel, tapasztalataiddal... jön is át az energia, írásaid által újjászületek mint Főnix :) :) :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon, de nagyon örülök ennek :-) Úgy tűnik hasonló utat járunk, vagy legalábbis többször keresztezik egymást. Igyekezni fogok. Ha ismét megszáll az ihlet...

      Törlés
    2. Igen, hasonló utat járunk! És hihetetlenül nagy öröm nekem arról olvasni, hogy hasonlítunk! Hogy végre van valaki, aki érti! Mind a vonzást, mind ezt :) legtöbbször csak néznek az emberre, mint valami sült bolondra, hogy persze, teremtés, meg vonzás, meg másik dimenzió... te meg kendőzetlenül írsz róla...!
      nem hiszek a véletlenekben :)
      Ülök a gép előtt és a monitorból szinte ömlik a forró energia :)
      egy változáson megyek keresztül, erősödnek az energiák, ami most azzal jár, hogy eléggé lefáradok fizikailag, de olyan dolgokat hoz elém az Élet, ami által csak jön és jön a sok jó és pozitív energia :)

      Törlés
    3. Ez a "kendőzetlen írás" néha elkap. Tudom, hogy nem véletlenül. Mint ahogy a bejegyzésben is írtam, annyi mindenre ráébredtem, hogy dől belőlem. Tudom, hogy nincsenek véletlenek, ezért is gondolom úgy, hogy elsősorban miattad nyílt meg a csap és írtam ki ezeket.

      Én is örülök, hogy van még olyan ébren lévő ember, akivel lehet erről beszélni. Legalább nem nézzük egymást őrültnek. És megoszthatjuk a tapasztalatot.

      Törlés
    4. Igen, és ezt is megértetted :) pontosan így érzem én is! :) jajj, nagyon felpörgetted a napomat!!! :)

      Törlés
    5. Te is az enyémet :-) Örülök. Azt hiszem valóban az egyik nagy pozitív eseménye a tavalyi évnek, hogy beléptél az életembe :-)

      Törlés
    6. És ez még maradjon sokáig így! Ameddig dolgunk van egymással és tanulunk :-)

      Törlés

Tisztulási folyamatok

 Hogyan lehetne megfogalmazni egy tisztulási folyamatot. Valószínűleg mindenkinek mást jelent. És természetesen másként zajlik. Nálam is így...