Mai második...

Sziasztok! Ismét itt vagyok, már másodszor a mai napon. Nem tudom, mivel a mai munkámmal már végeztem, van végre időm írogatni, kicsit összefoglalni a dolgokat. Apámnak is más dolga van, nincs a boltban. Végre magam vagyok. Tudjátok ez is nagyon hiányzik. Ez a magánszféra. Merthogy mostanában sajnos ilyesforma luxus nincs az életemben. Mint azt korábban írtam, minden és mindenki más előrébb való volt. Annyi magányos időm van általában, amit a felkelés és munkába indulás között eltelik. Ez nagyjából így néz ki:

Kelés 06:10
Kávé készítés 06:15 ... közben Egyszer volt... az ember! (Da Vinci learning)
Kávézás és netezgetés 06:45-ig ... közben 06:25-től Egyszer volt ... az ötlet! (Da Vinci learning)
Fürdőszoba....
Kávé és Facebook 07:20-tól tovább
Készülődés és a munkára való hangolódás kb 20 perc, indulás  07:50
...indulás 2.0-ás verzió mert visszamegyek leellenőrizni, hogy lekapcsoltam-e mindent.
...indulás 3.0-ás verzió mert ismét leellenőrzöm, hogy biztosan lekapcsoltam-e mindent.
...és persze indulás 4.0, mert még a folyosóról visszarohanok a bejárati ajtót zárvalévőségét lecsekkolni. Egyszóval kb negyed kilenckor indulok el otthonról. 

  De valahol lennie kellene egy levezető órának is, amit még magammal tölthetek és a gondolataimmal. A kedvteléseimmel. De ez nagyon ritka...

  Ég a pofám, mert sokszor arról papoltam, hogy egy nőnek igenis legyen ideje önmagára. Nos...bort iszom és vizet prédikálok, mert éppen, hogy én magam sem tudom mindezt megvalósítani, még úgy sem, hogy se gyerekem, se háziállatom. Csupán nagyon ritkán vagyok egyedül. Napközben apámmal dolgozom, ha ő éppen ügyeket intéz, akkor valamelyik nagyszülőm ül itt a boltban órákat. Utána apám érkezik vissza, hat óra után haza megyek, és már a párommal vagyok. Mivel kicsi a lakásunk, sajnos nem tudjuk megoldani, hogy bármelyikünk is kicsit egyedül legyen. Nincs szívem megkérni, hogy kicsit menjen el, mert fél négykor kel a munka miatt. Korán aludnia kell. Így az edzés is kiesett. Nem hinném, hogy képes volna aludni, míg én püfölöm a zsákot. Előtte nem is szeretek edzeni. Hülyén érzem magam.

  Valamit tennem kell. Ahogy a korábbi bejegyzésben már írtam...átszervezés. Új időbeosztás. Muszáj lesz, hogy rászoktassam magam, hétköznap még korábban kelek, hogy akár még egy kis blogoláshoz is legyen időm. 

Igyekszem kialakítani az új ritmust. Esténként inkább a takarítással telik az idő. Hétvégén főzés és takarítás. és mivel egyedül vagyok a dolgokra, Párom maszekol vagy elmaradt ügyeit intézi, esetlegesen bolhászik, elfáradok, és a végén már se blogolni, se regényt írni, sem pedig edzeni nincs energiám, csak fekszem és igyekszem élvezni a hétvégéből ami még megmaradt. 

  Reményeim szerint az alacsony energiaszint a műtét után megszűnik. Nem voltam én ennyire nehézkes. Jövő héten ilyenkor már a kórházban héderelek. Másnak pedig megműtenek. Még délelőtt. Szeretnék már túl lenni rajta. Nem azért mert félek. Persze, izgulok, azt nem mondom, hogy nem, hiszen mégiscsak matatni fognak bennem. Egyszerűen szeretném, ha már a gyógyulás útján járnék fizikálisan is. Szorítsatok értem. Addig még jelentkezem az önismereti eszmélésekkel...