2015. május 26., kedd

Mint egy újászülettem :)

Sziasztok!

Újra itt vagyok. Sokkal pihentebben, vidámabban, tán még egészségesebben is. Ha nem is fizikálisan, de lelkileg mindenképpen. Az utóbbi időben ugyanis sok lelki súlyt levetettem magamról, hol magamtól, hol más segítségével. A lényeg akkor is az, hogy köszönöm jól vagyok. És igyekszem ezt a szép állapotot megtartani.

 Lassacskán három hónap múlva menyegző :) Izgatott vagyok. Rengeteg dolgot elrendeztem már, ráadásul drága mátkám a tegnapi napon végre volt szíves és felpróbálta a bocskai öltönyt minden hóbelevanccal együtt. Én csak kamilláztam, ahogy lassacskán kirajzolódott előtte a jövendőben vőlegény díszmagyarba bújtatott daliás alakja.  Természetesen nem fényképeztem le. Elraktároztam magamban, hogy ugyan úgy elkerekedjen mindenki szeme és szája Augusztus 29-én, amikor megjelenik, mint nekem, mikor a Petőfi ing gallérját kihajtogatva hátrébb léptem két lépét, hogy alaposan szemügyre vegyem jövendőbelimet. Még jobban beléje szerelmesedtem :)

  A következő három hónapban intenzív kúrába kezdek. Nem, nem a súlyom miatt, köszönöm az jól van. Sokkal inkább a bőröm, a hajam és a fogaim miatt aggódom. Ez a fránya endometriózis alaposan felborította a bensőmet, beleértve a kedvem, a hormonháztartásom, a bőröm/hajam/fogaim állapotát, a libidómat és a fizikai állóképességem már nem is firtassuk.  Már előre tudom, úgy leszek ezután a műtét után is, mint a garat manduláimmal....már a magamhoz térést követően jobban fogom érezni magam, mert a gyulladás megszűnik a szervezetemben. Így is szeretném felfogni. Ez a beavatkozás jót tesz nekem. Az orvosban megbízom. A felépülés alatt már szemmel láthatóan szebb lesz a bőröm, tisztábbak a szemeim, a hajóskofferek eltűnnek alóluk, a vaginizmus megszűnik, mert az agyamban is helyrebillennek a dolgok, az első menstruációval pedig már a hormonjaim is megfelelőképpen, egy 28 éveshez illően fognak zsongani. És nagybátyám esetéből kiindulva.... baromira ki fogom aludni magamat! Szinte már várom a döfködés. Minden a legnagyobb rendben van és lesz! ÚGY LEGYEN!

  Ami pedig a plusz három havi kúrámat illeti.... műtét után Steinberger féle léböjt kúra...ez a gyógyulást is segíti, mert a szervezet a gyógyulásra koncentrál, nem pedig az emésztésre és ürítésre. Emellett a külsőmmel is igyekszem foglalkozni.... fogfehérítés, pattanástalanítás....barnulás az ember alkotta napozó gépezetben... Íme a "fegyvertáram" :



A tisztítókendő csak azt hivatott jelezni, hogy a hangulatjavulás miatt újra szándékomban áll sminkelni ;)

A többire egyenlőre boruljon fátyol és szemfedél... :)

Hamarosan visszatérek egy bejegyzésben, amiben a Székesfehérváron tett kiruccanásomat ecsetelgetem ;)

Puszi

Joyo ^^

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

A jó úton...

 Újult erővel vetem bele magam az életmódváltásba. Nem is olyan régen látogattam el a nőgyógyászomhoz. Óva intett, hogy, ha így folytatom az...