Tudom, hogy ismét eltűntem, de bíz isten jó okom volt rá. Június 3-án kórházba vonultam Mosonmagyaróvárra. Másnap 4-én laporascopos nőgyógyászati műtétet végeztem rajtam és 6-án, Szombaton engedtek haza. Utána inkább csak lapítani volt kedvem otthon. Ennek kicsivel több, mint két hete. Még mindig kímélő üzemmódban vagyok, bár már itt vagyok a virágboltban. Igaz, még nem emelhetek nehéz dolgokat, nemi életet is csak a hathetes kontroll után élhetek. Talán ez a legnehezebben betartható, mert mióta nincsenek nagy fájdalmaim, valahogy az étvágyam is visszatért. Gondoltam, hogy így lesz. Már csak azon kell majd "dolgoznom", hogy finoman kezdjünk neki, hogy jó élmény legyen és úgy kondicionálódjon bennem, hogy az aktus fájdalom mentes. Így valószínűleg a libidóm is helyre fog állni.
Sajnos abban a dokinak igaza volt, hogy sokkal több mindent helyre kellett tenni bennem, mint az előzetesen sejtette. Tehát nem csupán kettő három centiméteres vércisztát vett ki a petefészkeimből, de állítólag a bal petefészkem felegyenesedett, ami még mindig nem tudom pontosan mit jelent. Ráadásul a gyulladás miatt voltak bél összenövéseim és ugyan ilyen vérrel teli ciszta tanyázott a hólyagomon is. Egyszóval, ahogy ő mondta : "Cudar világ volt odabent!"
Összeült utána a családi kupaktanács plusz-mínusz néhány barát és ismerős, akiknek volt hasonló problémájuk. Eredmény: Joyonak valóban komoly életmódváltás javallott, hogy vissza se térjenek ezek a dolgok a szervezetébe. Olyan változtatások, mint mozgásban gazdag életmód a jó bélműködés és megfelelő vérkeringés miatt. Rostban és vitaminokban gazdag étkezés. És amit én is olvastam még jóval a műtét előtt: glutén mentes életmód. Nagyot néztem. Nos, itt van mindjárt az első kérdésem: Mi is az a glutén és miben található és miben nem található?
Alaposan utána kell néznem. Ebben édesanyám sokat segít. Leginkább a paleolit étkezést javasolta, mivel az nagyrészt erre, jobban mondva, ennek hiányára épül. El kell kérnem tőle Dr. Szendi Gábor könyvét, hogy magam is alaposan utána olvassak a dolognak. Nyilván ezentúl nem roston sütött mamutot fogok ebédelni, csupán igyekszem az ő tanácsai alapján felépíteni az étkezésemet.
Ez volt az utolsó figyelmeztetése a szervezetemnek. Ideje végre hallgatnom rá! Ennyire magam sem lehetek hülye. Ha már hat éve húzódott a problémám. Itt van tessék, önismereti kalandozásom egy másik ösvénye. Ismerjük fel testünk üzeneteit. Továbbá, ha még egy lépést teszek előre, akkor utána kell néznem a lelki okoknak is. Miért a petefészkeimet, méhemet, beleimet, húgyhólyagomat támadta a dolog? Szerencsére a mai napra van időpontom a masszőrömhöz, aki ezekhez a dolgokhoz ért. Összeírom a területeket és fizikálisan már megoldott problémáit, hogy utána át tudjam vele beszélni. Keresünk rá megoldást. Persze, nézegethetem a saját szakállamra is, de az nem egy interaktív beszélgetés volna, ahol pluszban még kérdezhetek is. Nyilván van problémám az elengedéssel, a dolgok megemésztésével, a nőiességemmel. Ezeket nagyjából levontam. De jobb lesz Bejjussal átbeszélni.
Szorítsatok, mert ez az út hosszabb és bonyolultabb, mint egy hónapja gondoltam volna....
*****
Más téma, csak egy kicsit zárás -képpen...
Az esküvő szervezésével szépen haladok. Már tárgyaltam a szervezővel is, akitől a szalvéta gyűrűket, a fényfüggönyt és az asztal szoknyát kértem. Szerencsére ez is szervezés alatt.
A lányok koszorúslány ruhája is nagyban készül. Egyiküknek tegnap volt a próbája, és az alapokkal elégedett vagyok :)
A virágokkal ráérünk Augusztusban foglalkozni, bár a szüleim vasárnap felmérték az éttermet. Ott ünnepeltük a születésnapomat, így étkezés után egybekötötték a kellemest a hasznossal. :)
Minden más pedig alakul...
Puszi!
Joyo ^^
Joyo, a lelki részének utánanéztél? Hogy állsz a női éned elfogadásával?
VálaszTörlésSzia Cirnyó! Igen, azzal valahogy mindig is baj volt. Ezt a részét nehezen élem meg, de ez nagyon régi, és elfojtott dolog. Ezen is dolgozunk Bejjussal.
TörlésÉrtem :) csak azért mertem belekotyogni, mert az én sk tapasztalatom az, hogy ha a lélek rendbejön, a panaszok is elmúlnak :) de ha tudatában vagy, az már fél gyógyulás! :)
TörlésErre jutottunk a refexológussal is. Úgyhogy most három szinten változtatok: 1; gondolkodásban (csak pozitívan!) 2; mozgásban gazdag élet (most már muszáj lesz!) 3; táplálkozásban!
TörlésA továbbiakban pedig élem az életem és figyelem a változásokat...
Hajrá! Remélem, beszámolsz róla :)
Törlés