2015. július 13., hétfő

A Boltom Én vagyok

  Gyakorlatilag meddő gondolat volt tőlem, hogy a mai napon elintézem a dolgaimat, vagy akár holnap. Ugyanis apám most gőzerővel a nyaralást szervezi, és nem igazán fog a boltban tartózkodni, hogy én ügyeket intézzek. Esetleg munka után még a mobiltelefon csekkét be tudom fizetni, mert hála Istennek a közeli nagy posta este hétig van nyitva. 

  Jogos a kérdés, hogy akkor ki fogja elintézni helyettem a dolgokat. Nos, megmondom én nektek...senki! Mert senkit sem tudok megkérni és senki sem intézheti helyettem őket. A párom reggeltől estig dolgozik. Maximum minden második Szombaton és minden Vasárnap érne rá, de akkor természetesen más nincsen nyitva, ahol elintézendőnk volna. Csak az apró sütit tudja elintézni Szombaton. Nagyon durva, hogy nincs kire számítanom ezekben az ügyekben. Fáradt vagyok és kicsit fásult. Más is így volt vele? Más is a háta közepére kívánta a végén már az egészet? Más is sokszor sírt volna, hogy feladja, elég, ennyi volt? Mert én sokszor itt tartok. És mielőtt még bárki felróná, nem volt plusz "felesleges" százötvenezer forintunk, hogy szervezőt fogadjunk fel. 


De tényleg, utazzanak el, pihenjenek, érezzék jól magukat. Készüljenek fel lelkiekben a következő nagy időszakokra, mint például a Mindenszentek. Legalább el lehetek a saját gondolataimmal, terveimmel. És magam diktálom az időbeosztásom és a tempóm. Nem lesz megfelelési kényszer, kapkodás, idegbaj.... talán könnyebben kiállok magamért nagyszüleimmel szemben. És sikerülni fog a nagy virágbolt energetikai megtisztítása is! Sokszor érzem, hogy megfojt az ami itt megrekedt. Igen-igen, ez is az önismereti utazáshoz tartozó téma. Mert teljesen tisztában vagyok azzal, hogy az őseim között dúló harcok, perek, rossz élmények-emlékek, a megfelelési kényszerek, a "nem vagy elég jó ehhez", "Te ehhez nem értesz!"-élmények és megerősítések közepette, kemény munka tisztán tartani egy ekkora teret, mely ráadásul a megélhetésünket biztosítja. Tudom, hogy működhet jobban is. Tudom, hogy hatalmas potenciál van a boltban és bennünk is! És azt is tudom, hogy mi az ami leblokkolja ezt a hatalmas teremtő energiát, ami jönne-jönne-jönne, áradna keresztül a helyiségeken és fényben fürdetne, tisztítana mindent. Egyedül tán kevés vagyok hozzá? "Egy fecske nem csinál nyarat!"-alapon beleszarhatnék a dologba és így adhatnám tovább az utódomnak, beállva hasonló energiákkal bíró, beletörődő felmenőim sorába. DE NEM! Én harcos vagyok! Igazi Tigris, igazi Fény Harcos, aki akkor sem fogja feladni. Ez a bolt az örökségem. Az én megélhetésem is ettől függ. A bolt pedig tőlem, és attól, hogy ÉN hogyan viszonyulok HOZZÁ. Amíg elutaznak, én kitakarítom! Először legyen benne fizikai szinten rend. Után energetikailag. Ugyan olyan hatalmas vállalkozás, mint a saját önismereti utam. De, ha én vagyok az örökös, akkor akár úgy is felfoghatjuk, hogy a hely engem képvisel. Ha rendet tartok Benne, akkor rendet tartok Magamban. Ha odaadással viseltetek Iránta, akkor ugyan így viselkedem Magammal szemben. Ha nem engedem, hogy az én energiáimat megcsapolják, átforgassák, vagy érzelmi, energetikai szemétkosárnak használják, akkor a boltban sem engedhetem, hogy energetikai trágyadombnak nézzék a nagyszüleim, és kényük-kedvük szerint mindenfélét ide fröcsögjenek. Nem ITT kell családi életet élni! Ez egy
munkahely. A vásárló attól érzi magát kellemetlenül mikor belép, ha kettőnél több családtag van jelen az irodában és megy az energia rablás, mert azt érzi, mintha egy lakásba sétált volna be, üzlet helyett. Direkt nem otthont írtam. Egy otthonban melegebb hangulat szokott uralkodni mint itt, amikor a nagyszüleim beülnek és verseny szerűen egymást és minket piszkálgatnak. Így rabolnak energiát. Sajnos az idős embereknél, ez a módi. Legalábbis a legtöbbnél, akik máshonnan, vagy más módon nem jutnak energia többlethez. Azok olyan helyzeteket teremtenek, ahol a másik fölé kerekedhetnek, s ezáltal a "legyőzött" akaratlanul is átadja energiáit. Ha legyőzöttnek érezzük
magunkat, elesettnek, megalázottnak, kevesebbnek, meg akarunk valakinek felelni hátha akkor végre elismer és nem baszogat, s emellett teljesen jogtalannak érezzük a cselekedeteit és viselkedését... nos, ezek azok a helyzetek, amikor önként átadjuk energiáinkat. Én is ezzel küzdök. A nagyszüleimmel szemben. Főként. Mert sokszor apámmal is előfordul. És ezen nagyon, de nagyon igyekszem változtatni. Mert egy normális családi viszonyra vágyom. Ahol elismerjük és támogatjuk egymást. Azt hiszem példát kell mutatnom, mert az "üljünk le és beszéljük át mi a teendő, vagy hogyan kellene másként csinálnunk együtt, hogy ne így viselkedjenek velünk a mamáék"-módszer baromi kevés.

Nos, a példamutatást a bolthoz való hozzáállásomban fogom elkezdeni. Mert Én Én vagyok, a Bolt is Én vagyok, és az emberek is így érzik. Én is szívesebben megyek be oda, ahol rend van és tisztaság, és őszintén mosolyog rám az eladó. Amúgy is nagyon, de nagyon ritka az utóbbi 10 évben, hogy elégedett, mosolygós embereket láttam volna bármilyen befolyásoló szer nélkül. Egyre súlyosabb a helyzet. Nem szívesen nézünk egymásra, nem szívesen szólítjuk meg a másikat, úgy egyébként, kifutnánk a világból a többi ember miatt és kialakul a legtöbbünkben egy bizonyos szintű emberutálat. Csak az a szomorú, hogy pontosan ezt akarják elérni. Mert ha nem szeretünk embertársaink közelében lenni, akkor hogyan tartsunk és fogjunk össze? Tiszta sor!.... A többit nem részletezném, mert ez nem éppen az a fórum, ahová negatív dolgokat szeretnék keverni. Majd egy másik alkalommal, rejtve, de őszintén leírom, hogy mindezt miként látom...

Puszi!

Joyo ^^   

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Írói vágy

Teljes lázban égek. Itt tombol bennem a kreatív energia, amit nagyon szeretnék végre kiadni magamból. Ehhez több dologra is szükségem lesz. ...