Álmok kísértenek
Szakadt az eső, és én mezítláb sétáltam az
erdőben. A levegő langyos volt és pára terjengett a fák között. Az alkonyati
madarak csiripelése versenyre kelt az esőcseppek kopogásával. Boldog voltam és
szabad. Olyan könnyűnek éreztem magam, mint amit utoljára talán gyerekként
éltem meg. Magamba szívtam az erdő és az eső illatát, s éreztem, hogy a
boldogság, a béke, az öröm és a szabadság érzete túlcsordul a mellkasomban és
kiárad a világba. Úgy éreztem, mintha mindennel egy volnék, a szívem együtt
dobbant volna a Föld ritmusával. Azt akartam, hogy sose érjen véget. Lehetek
ennél is boldogabb? Ennél szabadabb? Érezhetek ennél határtalanabb nyugalmat és
harmóniát? Végig sétáltam a fák között, ujjaimat végig futtattam a
mohatelepeken, melyek a fák törzseit borították, s kiléptem egy kis kör alakú
tisztásra. Tengelyem körül pörögve körbe táncoltam a helyet, s arcom kacagva az
ég felé emeltem, élvezve, ahogy a vízcseppek végig gördülnek a bőrömön, s
eláztatják hajamat, ruhámat, a fűszálak pedig csiklandozzák a talpamat. Ekkor
azonban az esőzés megszűnt, legalábbis nekem úgy tűnt. Hallottam a cseppek
kopogását, a hátam körül kellemes meleget éreztem. Lassan kinyitottam a
szemeimet, s csodálkozva fedeztem fel a zöld esernyőt magam felett. Nem ijedtem
meg, inkább elmosolyodtam és megfordultam. Egy magas, szőke férfi állt
mögöttem. Az arcára nem emlékszem, de abban biztos vagyok, hogy mosolygott.
Hatalmas zöld szemei boldogan ragyogtak, ahogy összekapcsolódott a tekintetünk.
 |
| Felirat hozzáadása |
-Végre megtaláltalak – szólt. Hangjának
kellemes rezgése olyan hatással volt rám, mintha valami kellemes puha anyaggal
simogatták volna belülről a gerincemet.
-Tudtam, hogy megtalálsz – feleltem, s teljes
természetességgel, mintha mindig is ismertük volna egymást, a karjai közé
sétáltam, hozzá bújtam. Arcom a nyakába temettem. Pontosan bele illett abba
hajlatba, mintha hozzám alakította volna a természet. Ő szabad kezével magához
szorított, s beszívta a hajam illatát.
-Imádom, amikor eső illatod van.
Tévednem
kellett! Akkor, ott éreztem magam igazán boldognak. Igazán könnyűnek. És
végtelenül szabadnak! Rend volt a világban!
*****
-Nagyon szép Vasárnap reggelt kívánok a most ébredőknek. A Tavasz egyre
inkább megmutatja nekünk az arcát. A reggeli hőmérséklet tizenöt celsiusfok.
A
rádió hangjára ébredni Vasárnap reggel nem éppen a legfelemelőbb érzés az ember
életében, de a munka az bizony munka! Várt bennünket a terepfelmérés a Szendrő
birtokon. Szerencsére a munkamegbeszélés jól sikerült. Valószínűleg magától
értetődő volt, hogy minket bíznak meg a feladattal, de az én és a Szendrő
család is szeretett adni a formaságokra. A reggeli és kávé elfogyasztása után
apám és én beültünk a furgonba, hogy megnézzük, milyen növényekkel ültessük be
az elő parkot. Apám egy kis halas tavat is tervezett a tornác egyik oldalára,
így még azt is ki kellett mérnünk. A terület méretétől és a növények
mennyiségétől függően egy-két hónapig is elhúzódott egy-egy megbízás. Erre apám
és Péter a Május elejét tűzték ki legvégső határidőnek. Ugyan Szendrő úr nem
mondta ki, de lógott a levegőben, hogy az első korábban említett program erre
az időpontra van leszervezve. Megígértem magamnak, ha összefutok Marcival,
megtudakolom tőle mi lesz az.
Egy ilyen álomból ébredve, nem voltam
túlzottan barátságos senkivel sem. Rossz volt ráébredni, hogy csak álmodtam az
egészet, s az a harmónia és boldogság egyelőre még távoli dolognak tűnt a
számomra. Egyetlen szó nélkül ültem apám mellett az autóban terepszínű kantáros
nadrágban, pulóverben és kopott munkás bakancsban. Hosszú hajamat felcsavartam
egy kontyba és rögzítettem.
-Mi a gond gyerek? A vasárnapi felkelés?
Hozzá kell szoknod. Már megtanulhattad volna ennyi idő alatt, hogy a
terepfelmérés mindig ilyenkor van.
-Oh, nem, nem ez a gond. Igazából nincsen
gond. Csak rosszul keltem. Még néhány perc, hatni kezd a kávé, és már mosolygok
is – ígértem, de után ismét kifelé tekintettem az ablakon és figyeltem az
elsuhanó tájat.
A Szendrő Borászat és Fogadónak nem csupán a szőlőse, de
piros cseréptetős, élénk napságra falu épületének alapterülete és hatalmas
volt. Megálltunk a bal kéz felé eső jókora parkolóban.
-Nézd csak gyerek. Itt aztán lesz munka
bőségesen – mosolygott édesapám. Szinte szemmel láthatóan vibrált körülötte a
levegő az izgatottságtól. Immáron húsz éve űzte ezt a szakmát és vezették
anyámmal a saját vállalkozásukat, de minden egyes alkalommal, amikor új
megbízást kapott égett bennem a munkaszeretet. Reméltem, hogy egyszer én is
érezhetek valami iránt ekkora elhivatottságot. Szemeimet végigjárattam az
elő parkon. Abban az állapotában a tipegőkkel kirakott út két oldalán, mely a
verandára felvezető néhány fehér lépcsőfok felé kanyargott, szépen nyírt füves
terület és néhány embernél is magasabb tuja alkotta az összképet. Magamban el
kellett könyvelnem, hogy ügyesnek kellett lennünk, ha végezni akartunk a
kijelölt időpontig.
Apám
és Péter üdvözölték egymást.
-Kértek a munkához egy kis frissítőt, vagy
esetleg teát? – érdeklődött Szendrő úr, mint vérbeli vendéglátós. – A ház
vendégei vagytok.
-Nem is tudom – kezdte apám, de az ősz hajú,
szikár, kefe bajuszú férfi meglapogatta a vállát. Körülbelül egy súlycsoportban
lehettek, bár apám néhány centit rávert a házigazdára, ő azonban pár évvel
idősebb volt nála.
-Ugyan Sanyi, ne kéresd magad. Gyertek be az
étterembe. Marci ad nektek, amit csak kértek. Ennek a kedves invitálásnak már
nem tudtunk ellenállni. Én egy finom meleg tea mellett döntöttem, apám
alkoholmentes sört kért. A söntés mögött álló Marcellal kezet fogott, én pedig
összemosolyogtam, s váltottunk két arccsókot. Olyan régen láttuk egymást, hogy
hirtelen azt sem tudtuk hol kezdjük. Mígnem Péter ki invitálta apámat a hátsó
teraszra, mi pedig kettesben maradtunk. Egy pillanatra beállt a kínos csend,
majd Marci rákönyökölt a pultra és barátságosan rám mosolygott.
-És mi újság veled mostanában?
Csak
figyeltem őt egy darabig. Picivel nőtt csak magasabbra, mint én. Vállai
szélesek voltak, a szőlősben végzett munka, és nyilván némi edzőtermi rásegítés
megvastagította karjait. Nyurga, pattanásos srác volt annak idején. Néhány
elvakart heg megmaradt ugyan, de mégis volt benne valami férfias sárm,
hosszúkás arcával, két napos borostájával, hegyes állával és orrával, zöldes
barna nyílt tekintetével. Barna haja katonásan rövidre volt nyírva. De még
mindig csak a barátot láttam benne.
-Semmi
különös – vontam meg a vállaimat és belekortyoltam a citromos teába.
Ő
picit oldalra billentette a fejét. Ez azon emberek tipikus mozdulata volt, akik
tudják az igazat rólad, de túl tapintatosak ahhoz, hogy direkt módon
rákérdezzenek, vagy kifejezzék sajnálatukat. Ő azonban kitartóan tovább
próbálkozott.
-Balázs merre van? Együtt vagytok még?
Olyan
volt, mintha gyomron vágtak volna. A szakítás óta ő volt az első, aki ezt
megkérdezte, és ő, akinek először azt kellett mondanom: - Nem. Már nem.
Nem
tűnt éppen döbbentnek. Miért is lett volna az? Közösségi oldalam adatlapján
nagytakarítást végeztem. A közös képek eltűntek, és a kapcsolati státuszom is
eltűnt. Nem akartam senki orra alá dörgölni, hogy ismét egyedülálló vagyok.
Hetek óta meg sem néztem az oldalt, csak a telefonomra kapott értesítésekre
reagáltam.
-És hogy viseled?
-Szarul. Következő kérdés? – azt hiszem a
stílus kicsit mogorvábbra sikeredett a kelleténél, mert megrebbent a szeme. –
Ne haragudj Marci – megdörgöltem a szemeimet. – Csak… talán kezdek túl lépni a
tényen, hogy megcsalt és elhagyott. Vagy legalábbis elhitetem magammal, hogy
nem érdekel a dolog.
-Ne haragudj, hogy ezt mondom, de én örülök
neki, hogy már nincs az életedben – Marci, hogy ne kelljen a szemeimbe néznie,
töltött magának egy kis narancslevet.
-Miért?
-Mert nem volt hozzád való.
-Na jó, ezt már sok embertől hallottam, és…
-És? Ennyi ember ezek szerint nem tévedhet –
vont vállat.
-Beszélhetnénk inkább másról? – kérdeztem
könyörgő szemekkel. – Milyen programokat szerveztetek az idei évre? Édesapád
nagyon titokzatos.
-Akkor sok mindent én sem árulhatok el –
vette elő kisfiús mosolyát. – De az idei legelsőbe azért beavatlak, mert
szerintem érdekelni fog – kacsintott egyet.
-És pedig?
-Veterán autó kiállítást szervezünk. Az
ország, sőt Ausztria több területéről is jönnek tulajdonosok, restauráló
műhelyek képviselői. Lehet, hogy néhány verda még gazdát is cserél. Már most telt házunk van arra a három napra.
-És ezért is döntöttetek úgy, hogy
parkosítotok?
-Igen. A pénz többszörösen úgy is
visszafolyik. És jobban fest tőle a környék – vigyorgott az örökös.
-Mikor lesz a kiállítás?
-Május tizedikén. Péntektől- Vasárnapig –
tájékoztatott Marci. – Ha érdekel, a vendégem vagy a három napra. Kapsz tőlem
belépőt.
Erre
kezet fogtunk. Legalább újabb lehetőség, hogy eltereljem a gondolataimat…
*****
A félhomályos helyiségben csak ketten
voltunk. Ő és én. Keze birtoklóan szorított, ajkai újra felfedezték a
területeket, melyeken már jó ideje nem barangolt. Forró nyelvének hegyével
végig simított nyakam ívén, majd fogait belemélyesztette a bőrömbe. Felnyögtem.
Bármi is volt, bármi is van, vagy lesz… nagyon régen nem éreztem ezt a kéjt, a
testem pedig pattanásig feszült a vágyakozástól. Éreztem, ahogy ágyéka a
fenekemnek nyomódik. Éreztem a merevedését, az erőt az ujjaiban, ahogy a
csípőmet markolták… akartam őt. Lüktetett a testem. Halkan felsikkantottam,
ahogy Balázs tenyere felcsúszott derekamról a gerincemen át a tarkómig, majd
keményen az íróasztala lapjára nyom, s míg egyik kezével tartott, addig a
másikkal a szoknyámat tűzte fel, hogy hozzám férjen. Vad volt és szenvedélyes.
Olyan, amilyennek már nagyon régen nem éreztem őt. Éreztem, ahogy félre húzza
az alsóneműmet, s próbál belém hatolni.
Ekkor
riadtam meg az ágyamban. Testem verítékben úszott, s teljes görcsben állt a vágytól.
Nyögtem egyet, hogy valahogy kieresszem a gőzt.
Csak
álmodtam. Már megint csak álmodtam! Pedig valahol reménykedtem benne, hogy a
korábbi volt csupán egy rossz álom, s végre ismét a valóságot élem a szerelmem
karjai között. De nem! Csupán az emlékeim, a vágyaim, a testem szükségletei
játszanak csúnya játékot velem! Mikor tudok végre túl lépni a múltamon?
Szerettem volna újra boldog lenni.
Alig
vártam, hogy végre belevethessem magam a kemény fizikai munkába. Nem akartam
emlékezni, nem akartam a múltra, Balázsra, a szexre gondolni. Egyszerűen csak
fáradtan és üresnek szerettem volna érezni magam!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése