Éljen az izomláz! reggel felkeltem, s már az első nyújtózásoknál éreztem, hogy OTO chili nagyon sok mindent megmozgat az emberi testben. Főként edzetlenül.... Ráadásul ilyenkor derül ki, hogy az ember mennyi féle mozdulathoz használja a hasizmait.
Ma reggel is húztam hatvanat. Szépen beosztva. Nem akartam rögtön túlzásba vinni, nehogy nagyobb kárt okozzak a testemben, mint hasznot. Eldöntöttem, hogy Hétfőtől-Szombatig csinálom. A vasárnap chili mentes nap lesz. És minden szombaton edzés után lefényképezem a kijelzőt, hogy dokumentáljam a heti teljesítményemet. Így legalább motivál valami. Az, hogy mennyit bírok és mennyivel tudom hetente emelni a napi adagot.
Talán most már aktívabban tudok bokszolni is, ha már nem, hát Vasárnaponként. Amikor Párom a szokásos bolhapiacos köreit futja.
Szombaton pedig Nono barátnőmmel kipróbálom a fallabdát. Még soha ezelőtt nem csináltam, csak filmen látta hogyan csinálják.... azt hiszem kellő képen le fog izzasztani...
Holnap jelentkezem.... remélem :-)
Puszi:
Joyo ^^
"Ami nem öl meg az erősebbé tesz!" Mondja egy bölcs szólás! Az élet néha furcsa pofonokat ad! De attól leszel ember, hogy felállsz a padlóról, leporolod magad és mész tovább kitartóan!
2015. április 14., kedd
2015. április 13., hétfő
Összefoglaló és műtét
Sziasztok!
Újra itt vagyok néhány hírrel! Elég vegyes, de azért semmi ijesztő vagy baljóslatú dologra ne számítsatok.
1; Még ebben a hónapban készen lesznek a gyűrűink. Már nagyon kíváncsi leszek rá. Habár amikor ki kell majd őket fizetni, olyan lesz mintha a fogamat húznák! Nem baj, legalábbis igyekszem erről meggyőzni magamat. Ez egy életre szól!
2; Hamarosan megérkezik párom bocskai öltönye. Emiatt is lázban égek.
3; A menyasszonyi ruhám fűzője készen van. Varrónőm kicsit kiengedte és kicserélte a régi cipzárt egy erősebbre. Igencsak kellemetlen volna, ha vacsora vagy tánc közben szétpattanna és elrepülne rólam.
4; Most már nála vannak az anyagok is, így a héten neki tud kezdeni a koszorúslány ruháknak is ;-) nagyon kíváncsi vagyok. Hát még a koszorúslányaim!
5; Bele lendültem az edzésben. Sok az energiám most, hogy túl vagyok a vizsgáimon, így meg kell lovagolnom a hullámot. Ma délelőtt újra kezdtem az OTO chilit. 100-at húztam. Ha rá bírom magam venni minden reggel, akkor a hasammal nem lesz gond. Most, hogy nincsen más kötelező programom esténként a pénteki plazmán kívül, nekiláthatok a boksznak is. Végül is... úgy tűnik megérkezett a jó idő, így egyre inkább riogat a bikini szezon. Ráadásul már csak négy hónap van hátra az esküvőig is.
6; És ami igazából jelenleg a legfontosabb... múlt héten jártam egy nőgyógyásznál, akit sok ismerősöm ajánlott az alapossága és a kedvessége miatt. Elmondtam neki a panaszaimat, megvizsgált, s kiderült, hogy enyhén szólva is félretájékoztattak az itthoni kórházban, az itthoni orvosok. Ez van, nem kötekedem, nem súlyos a helyzet. Mind a két petefészkemben csoki ciszta van. 3-3 centiméteres mindegyikben. Meg is kell műteni. Ha lemegy ballagás-anyák napja utazom Mosonmagyaróvárra. Jobb túl lenni rajta. Elég sok gondok okoznak már nekem. Kismedencei fájdalom, kellemetlenségek szex közben. Tulajdonképpen már a libidóm sem a megszokott éppen ezek miatt. Sűrű vizelési inger.... de a legkellemetlenebb akkor is az állandó tompa fájdalom. Rutin műtét, és tudom, hogy utána megkönnyebbülök. Megnyugtatta, hogy ennek az orvosnak a kezei között biztonságban leszek. Ráadásul azt mondta a doki, ha már úgy is bent lesz, akkor leellenőrzi a petevezetékeim átjárhatóságát. Úgy is babát tervezünk, ezt a lehetséges akadályt zárjuk ki.
Végül is igaza van. Egy füst alatt mindent. :-)
Valaki esetleg hozzá tudna szólni ehhez a dologhoz? Szívesen venném a tanácsokat. Vagy ha valaki túl van már hasonló műtéten. Vagy ismeri esetleg a Karolina kórházat Mosonmagyaróváron. Köszönöm szépen előre is.
Az esküvőm napjára már teljesen egészséges szeretnék lenni. és teszek is érte....
Puszi

2015. március 19., csütörtök
Éjszakai látogató
Ismét megtörtént! Nem tudom miért, azt sem, hogy minek köszönhetően, hiszen a "valóságban" semmi érdemleges nem történt.... de ismét meglátogatott az álombéli szerető.
Sodortak az események, jóleső borzongás táncolt az idegszálaimon. Igen, be kell ismernem, vártam, hogy történjen köztünk valami miután berobbant az álmomba. Már ha egyáltalán álom volt.
Azért fogalmazok így, mert túlzottan is élethű volt minden. Nem egy régről hozott idealizált képet vetítettek elém. Hozzá kell tennem, teljes őszinteséggel, hogy álombéli szeretőmet több mint fél éve még csak nem is láttam. Nem beszéltünk egy szót sem egymással, képet is csak kétszer láttam róla. Nem kutattam, nem kerestem... nem is járt a fejemben.
De egyszer csak megjelent álmomban. Idősebb volt, mint emlékeztem, nyilván korának, vagy a jelennek megfelelően. Nem azonnal jutottunk el az ágyig, hanem fokozatosan, ahogyan az a valóságban is történni szokott két emberrel. Kerek történet volt, mintha valóban ezen a síkon zajlana. Még azzal is tisztában voltam, hogy mennyivel másabb vele lefeküdni, mint a Párommal. Más érzés. Még az is átfutott az agyamon, hogy Párommal jobb. De akkor is megtörtént. Utána beszélgettünk, régi dolgokról. Tulajdonképpen őszinte volt. Olyan dolgokat is megkérdeztem tőle, amiket talán "ébren" nem volna merszem. A "miérteket". Azt mondta akkoriban nagyon összegyűlt neki velem kapcsolatban sok minden. Nem tértünk ki arra, hogy ez a sok minden miből áll. Sejtettem. De mindegy is. Mind a ketten boldogok vagyunk a jelen életünkben. Kár érte sírni, vagy kutakodni, hogy mégis mi miért történt. Talán álmomban azért nem kaptam pontos választ a feltett kérdésre, mert nagyon sokat változtam az utóbbi években, úgy érzem, hogy előnyömre. És talán kijavítottam az akkori hibáimat a jelen kapcsolatomban. Így ezzel kapcsolatban más tanulni valóm már nincsen. Az elmúlt nyolc évben nagyon sok mindent felismertem és tudatosan dolgoztam azon, hogy magamhoz képest jobb legyek. És ehhez kaptam egy olyan párt, aki segít ebben. Szerencsés vagyok. Talán ő is így járt.
Nehezen ébredtem fel, azóta is kevés energiával működöm. Nem tudom mi történhetett. Valóságos volt? Kielégítettnek éreztem magam. Nem büszkének, nem vidámnak és nyugodtnak, csak kielégültnek. Furcsa. Lehet, hogy így szereztek tőlem energiát? Lehet, hogy kivételesen most ő gondolt rám többet, hogy megéreztem és álmomban meglátogatott?
Ezen talán kár is gondolkodni. Így esett, olykor megtörténik velem. Van amikor sokszor egymást követő éjszakákon, van amikor csak hónapok múltán. És furcsa módon mindig akkor kellemes az álom, ha Ő érkezik, nem pedig én toppanok be, ha értitek mire gondolok.
Talán találok valakit, akivel meg tudom beszélni, hogy miért történnek ezek velem....

2015. március 18., szerda
Esküvői készülődés és fogyás
Sziasztok!
Tudom, hogy ismét elég sokáig hallgattam, de megvolt rá az okom, és elnézést kérek, ha esetleg valakinek mégis hiányoztam volna.
Nagyon sok minden zajlik körülöttem, amitől vagy időm, vagy energiám nincsen a blogoláshoz. Készülődök a közelgő angol középfok vizsgára, főként emiatt idegeskedem. Április 10-11. Izgulok, ami gondolom nagyon is érthető. Közben zajlik körülöttem és velem az élet. Voltunk fent az étteremben, lefizettük a foglalót, találkoztunk a vőféllyel, ő is körbenézett az étteremben, letisztáztunk néhány dolgot. Ismét el kellett ismernem, hogy jó helyszínt választottunk. Vadregényes környezet a terasznál (elég sok a dohányos!), kellemes, rusztikus hangulat belül. Elég hely áll rendelkezésünkre, hogy táncoljunk és mulassunk :-) Leegyeztettük a menüt is, még júniusban visszamegyünk az italok miatt is.
Lassacskán kiosztjuk az összes meghívót is. Májusban lesz az első frizura próbám, már tárgyaltunk róla a fodrászommal. Édesanyám a jövő héten körbenéz Pesten fejdísz ügyben. Komolyan veszi a megbízatását ;-)
Apuval már beszéltünk az asztaldíszekről és az autódíszről. Sőt, az Ő tanácsára kicsit átvariáltam a szülőköszöntőket. Édesanyám Frézia csokrot kap a hivatalban, anyósom pedig sárga Rózsa csokrot. Nem szükséges egyformát. Mindenki a kedvencét :-)
Talán lassan nekiállunk a koszorúslány ruháknak is. Holnap megpróbálok eljutni az Aranytűbe, hogy árajánlatot kérjek az anyagokra. Ezen kívül megrendelem Párom öltözetét is. Egy hónap mire elkészül és lehet, hogy még alakítani is kell rajra. Jobb előbb, mint, hogy kapkodjunk!
És ami még gyönyörű....! Múlt Szombaton megrendeltük a gyűrűinket. Korábban e-mailben már tárgyaltam az ötvösmesterrel és küldtem képet is az elképzelésünkről. Azt mondta pontosan ugyan olyanra meg tudja csinálni még a textúráját is, csak a mi keresztneveinkkel :-) Ergó olyan lesz, mintha akkor ásták volna ki őket a földből. Április közepére meglesznek. Így valamilyen szinten várom is azt az időpontot meg nem is.
Egyszóval alakul! :-)

****
Hogy egy kicsit másról is írjak, mint az esküvő... és némileg pozitív is legyen... végre felkerült a bokszzsák a mennyezetre, így kezdhetem a köredzésemet. Nem tudom minek köszönhető, de már van némi súlyvesztésem. Mostanában reggelente 69.5 és 68.7 közötti eredményeket kapok. Májusra 66-67 kg a célom, amit szeretnék megtartani az esküvőre is. Miután beköszönt a kerékpár szezon, szerintem minden segítséget megkapok hozzá ;-)
Ma este munka után végre bokszolhatok is, ami már nagyon hiányzott. Talán párom kicsit késve ér haza, és lesz időm a fél-háromnegyed órás edzésre.
Ezen kívül végre elraktam a csizmámat, és előkerestem a gurulós cipőmet, azaz a Joyámat, ami az MBT anticipő gyermeke :-) Nos... már elszoktam tőle, így estére többször begörcsölt a talpam és a vádlim, mert ez a cipő nem hagy más választást, mint a helyes tartást és járás, különben elesel... Reggelre már izomlázat köszöntöttem a farizmaimban, a hátulsó combizmaimban és a vádliimban is... Egyenlő volt egy kiadós edzéssel. A mai napon pedig rádolgozom... :-)
Tudtam, hogy be fog indulni a dolog....
Puszi
Joyo ^^
2015. február 17., kedd
Némi kettősség...
Sziasztok!
Tisztelettel jelentem, hogy ismét sikerült valami eszement marhaságba beletekernem magam, amitől kicsit meghasonlottam. Igaz, hogy ez nálam abszolút nem szokatlan, de azt hittem, hogy ezen a dolgon már réges régen túlnőttem.
Nagy vonalakban a következő a "probléma": Nos... a legtöbb embernek van hasonmása. Aki 80%-ban vagy többen, de hasonlít ránk. Van amikor összekeverik vele, főként, ha azonos városban élnek, ami azért ritkább dolog, de előfordul. Nálam ez a helyzet. És az az ijesztő, hogy egyre több és több hasonlóságot fedezek fel közte és köztem, mind külsőleg, mint természetben, mint lelkileg (értsd: általunk kedvelt dolgok.) Nagyon nehéz megemésztenem a dolgot.
Ha nem volna az az apró bibi. Az a pici bökkenő az életünk alakulásában ami bizony megtörtént, még az is lehet, hogy az élet más formában hoz bennünket össze és még tán jóban is volnánk. Az az ijesztő számomra, hogy még kedvelni is tudnám, de ez a múlt fényében talán óriási baklövés volna. Kész, ennyi! Volt már veletek olyan, hogy valakit a kebletekre tudtatok volna ölelni, de másrészt viszont addig ütöttétek volna szeneslapáttal, amíg mozog? Velem valami hasonló történt, s mivel pacifista ember vagyok, ezzel nehéz megbirkóznom. Nagyon kevés helyzet tud kihozni a béketűrésből, de ezek a szituációk ilyenek.
Olyan a helyzet, mintha a lényem egy darabja továbbra is benne maradt egy adott helyzetben, amiből az élet engem ugyan kegyetlenül kirugdal, bár nagyon jó okkal. De mégis benne kellett maradnom. Ha nem is személy szerint nekem, de egy ugyan olyan személyiségnek, mint én. A többi Miért? Hogyan? Minek? Milyen módon? már nem izgat. Élvezem az életem. Azért történt ami történt, hogy mindenki a számára megfelelő emberrel találkozzon. De mégis fura, hogy szinte saját magamat látom dundibb kiadásban.
Szóval ebből a meghasonulásból még kikeveredek. Ahogy mindig is, az élet most is mindent nagyon szépen elrendez :-)

2015. február 11., szerda
Első alkalom a jegyesoktatáson
Sziasztok!
Tegnap este volt az első jegyes kurzusunk. Előre nem sejthettem, hogy Párom hogyan fogja bírni, főként mivel be kellett mennünk a plébániára, Ő pedig, mint azt már többször említettem, kicsit
másként van a hittel, mint én. De megnyugodhattam, mert meglepően sok pár jelent meg a Jezsuita-teremben, ahol egy szép nagy kört alkotva foglaltunk helyet.
Tulajdonképpen ez után még hat alkalmat tartanak meg, ahogy különböző keresztény házaspárok a házasság más-más témájában tartanak előadás negyvenöt percben. Fogalmam sem volt, hogy mire számítsak, de be kell ismernem, hogy nagyon élveztem. A legelső alkalommal Szabolcs atya, a soproni plébános beszélt a házasság szentségéről, de valahogy mégis magával ragadó volt. Se nem bigott, se nem túl csöpögős, teljesen szerethető volt a mód, ahogyan beszélt. Tovább megyek, még Párom is élvezte. Ez pedig nagy szó.
Ha spirituálisabb oldalról közelítem meg az eseményt, azért is volt az atya szava számomra hiteles és megkapó, mert ahogyan egyre fáradó szemekkel csak őt figyeltem a fehér háttér előtt állva kékes derengés vette körül, ami ezoterikus megközelítéssel a hit színe. Ennél több nekem már nem is kellett. Ittam a szavait. Egyszerű, de igaz dolgokról beszélt, amit szerintem bárki megfogadhatna.
Nem éreztem úgy a végére, hogy elrabolták az időmet, csak a szék volt nagyon kényelmetlen, de kibírtuk :-)
Hazafelé sétálva megvitattuk a hallottakat. Csak a saját nevemben beszélhetek, de én úgy érzem, hogy egy a hat előadás hasznos információkat és alapokat nyújthat a számunkra.
Az a gond, hogy nem tudom vissza adni az atya szavait. Jó volna, de azt hisze ezek egyszeri és megismételhetetlen esetek, amikor valaki csatornává válik egy magasabb tudatnak és közvetít. Talán Ő maga sem tudná ugyan azokkal a szavakkal megismételni amit mondott. :-)
És ez az igazi!

2015. február 3., kedd
Tündéri változtatások
Sziasztok!
Ismét belevetem magam az írásba. Egyenlőre végeztem a mellék munkával, akkor varrok újra, ha ismét hívnak.
Aranyos dolog történt tegnap. Egy hölgy észrevette a polcon a kis rózsaszín horgolt babacipőimet. Teljesen oda volt értük, és megkérdezte, esetleg nagyobban el tudom-e készíteni. Mondtam neki, hogy természetesen, így a jövő hétre megrendelte az unokája keresztelőjére. Megtisztelő :)
Talán valamikor újabb kollekciót készítek, de elég sok minden van jelen pillanatban a fejemben, amit szeretnék elkészíteni, véghezvinni, de egyenlőre nagyon korlátozott a szabadidőm.
Ami kicsit hosszútávú, de de szeretném megvalósítani, az az az ötlet, ami Vasárnap, mosogatás közben rohant meg. Igen, mosogatás közben... szóval egy ötlet, amivel úgy érzem, hogy a nagy boltot teljesen a magam kreatív, teremtő energiáival tudnám átitatni. Egy tündérkertet szeretném varázsolni belőle. Mindenféle kütyüvel, csecsebecsével, tündér szobrokkal, pillangókkal.... így nehéz leírni. Először rajzként papírra vetem, lassacskán megvalósítom és majd képeken megmutatom ;)
Én magam is új "munkaruhákat" szeretnék emiatt varratni. Kicsit amolyan virágtündéreset. És itt az ideje, hogy saját névjegykártyát csináltassak. Már meg is van az ötlet ;)
Tudom, hogy kicsit összecsapottnak tűnik a bejegyzés, de reggel van :-) majd napközben még pötyögök....
De addig is egy kérdés...
-Ti szívesen járnátok egy olyan virágboltba, ahol igazi kis nőies, "tündéri" környezet fogad benneteket, a pulton fogyasztásra kínált csokoládés-levendulás apró sütivel?

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
A gyökérprobléma keresése
Ma reggel volt egy komoly csalódásom. Saját magamban. Két órával később már jobban éreztem magam. Azt hiszem, nekem sem a fogyókúrázók bő...
-
Létezhet olyan, hogy valaki két emberbe szerelmes? No nem kell szerelmi háromszögről fantáziálni, ezek pusztán csak érzelmi dolgok. Kíván...
-
Sziasztok! Tudom, kicsit eltűntem, de annyira sok minden nem történt. Készülődünk sógoromék jövő Szombaton megrendezésre kerülő esküvőj...
-
Sziasztok! Találtam néhány új mintát, ami érdekel... tervbe lettek véve... :-) Matyó tulipán akár blúzra, szoknyára, fejpántra.... d...