Készülünk a délutáni esküvőre :-)

Tegnap elkészültünk az összes virágdíszítéssel. Tálak, padsordíszek, oltárdíszek, autódísz, koszorúslány, dobó és menyasszonyi csokor. Én itt ücsörgök a boltban, ameddig apám és a párom felékesítik a templomot a hivatal házasságkötő termét és az éttermet. Reggel beugrott hozzánk a boltba a nagybátyám, hogy lerakja az autót. Mivel az ó-belvárosba csak engedéllyel léphet be autó, az Opel kombit használjuk a szállítás miatt, ami a délután folyamán az esküvői autó is lesz. Nagybátyám szépen kiborotválkozva, két növényi nyugtatóval a szervezetében, izgatott vigyorral az arcán, a maga két méterével igyekezte nyugodtnak mutatni magát és elviccelni a dolgokat. Senkinek sem lehet felróni az esküvője napján, ha ideges. Az volna inkább a furcsa, ha nem volna az! :-) Mi ugrattuk. Délután négy órakor talán már nyugodtabb lesz, amikor leendő feleségével a karján bevonulnak a házasságkötő terembe. 

 Tegnap mind a ketten bent jártak nálunk. Megcsodálták a virágdíszeket, úgy láttam, hogy elégedettek voltak velük :-) Ki is tettünk magunkért. Talán majd a holnapi napon néhány képet ezekről a díszekről veletek is meg tudok osztani. :-)

  Reggel lejött még a kis boltba Ildi, a barátnőnk, aki profi varrónő. Ő tervezte anyám ruháját is erre az alkalomra. :-) A raktárban belebújtam gyorsan a ruhámba, ő pedig kicsit betűzött belőle, mert "hála" a foghúzásnak, két kilót leadtam. Amúgy sem vagyok valami vastag, de ez már meglátszódott a ruha felső részén. Amikor 5 évvel ezelőtt elkészült az a bizonyos ruha, még körülbelül 76 kilót nyomtam. Aztán szívfájdalom miatt fogyni kezdtem. A második és a harmadik próbánál is lecseszett a varrónő, hogy hagyjam abba a fogyókúrát, mert már nem győz igazítani a ruhán. Hiába mondtam, hogy nem direkt teszem, amit teszek. Lefogytam az utolsó igazítás óta, és most végre volt alkalom, hogy ismét belebújjak és utána igazítsanak :-)

  Fél egyre futok a fodrászhoz. talán értem is jön valaki :-) Utána fürdés, öltözés, sminkelés. A mai délelőttöm ruhatára nem a csinosság, hanem a praktikum jegyében telt! A hűvös idő miatt vastagon kellett öltöznöm, de mind emellett úgy, hogy képes legyek levenni a ruhámat anélkül, hogy hazavágnám a kontyomat! Hallelúja! Sikerült!

  Nagyon kíváncsi leszek a szertartásokra. nagybátyám öltönyére. Leendő nagynéném ekrü ruháját láttam már, igaz, hogy csupán a telefonja kijelzőjén keresztül, de így is nagyon szép volt :-)     

Na majd a képek majd beszélnek. Holnap találkozunk ;-)

Szép hétvégét kívánok!

Joyo

Már készülünk az esküvőre... két nap van hátra

Kedves Olvasóm!

Már csak két nap, és elérkezik az esküvő napja. Izgulok. Nem is tudom, hogy én miért. Én csak vendég vagyok. Unokahúga a vőlegénynek. A második sorban fogok ülni mind a Polgármesteri hivatalban, mind a templomban. Mégis izgulok. 

 Nem is olyan régen megérkeztek a virágok, melyeket a díszítéshez rendeltünk. Majdnem kétszáz szál fehér rózsa, fehér nagy és mini gerbera, zöldek, csodaszép fehér amarillisz, fehér liliom... sorolni lehetne, de nem fogom. Majd beszélnek helyettem a képek. :-)

 Azt sem tudom biztosan, hogy ott leszünk-e, amikor nagybátyám kikéri a menyasszonyt. Pontosan még semmi mást nem tudunk, mint, hogy apám a tanú, és hogy délután négy órakor már a hivatal második emeletén kell lennünk, lehetőség szerint a teremben ülve, és várva, hogy belépjen a "királyi pár". :-) Készenlétben tartva  a fényképező gépet. 

  Templom öt órakor, vacsora hétkor. Tulajdonképpen végig a belváros szűk kis utcáit fogjuk róni, mert mindent egy körbe rendeztek. Hivatal, Orsolya templom Wollner étterem. Valahogy elfogadtam, hogy lakodalmat nem szeretnének. Az ő nagy napjuk ez, ők határozzák meg. Lehet, hogy nem is fog hiányozni a buli. Vasárnap reggel úgy is korán vissza kell mennünk a templomba, hogy leszedjük a díszeket, mert böjtidőszak alatt puritánnak kell hagyni ezeket a helyeket. Ehhez sajnos nem értek, csak úgy mondták. Két kezemen meg tudom számolni hányszor voltam misén :-) (Általában esküvőkön)

 Talán azért is várom... és itt belép a képbe a női hiúság, mert itt egy újabb lehetőség, hogy kiöltözhessek. :-) Tudom, tudom, ez már túl nőcis... pedig alapjáraton nem vagyok ilyen. Valamiféle egészséges egyensúlyt próbálok találni a mostani énem és a túl nőcis között. Még csak azt sem mondom, hogy szakkönyveket kellene olvasnom. Igaz azonban az is, hogy a Madagaszkár pingvinjeinek Marlene-jét idézve: "Nő vagy! Minden amit teszel, az nőies! Azért mert NŐ vagy!"

És igazat kell adnom neki. Legalább a gyerekeket is erre nevelik. Ezt fontosnak tartom. A mostani tinilányok is úgy szocializálódnak, hogy a médiából szerzett tévképzetek által próbálják kifejezni önmagukat. De mivel ennyire befolyásolható a legtöbb, inkább egymásra támaszkodnak, ezért is látunk annyi "klónt" az utcákon csapatostul járni. Ugyan olyan öltözködési mód, ugyan olyan frizura. 

 Sosem voltam divat majom. Nem szeretek a legújabb trend szerint öltözködni, mert nem száz százalék, hogy az éppen diktált divat az én alakomnak megfelelő. Ilyen a testhez simuló naci is... nem biztos, hogy ezt kellene felvennie egy olyan leányzónak, akin amúgy is van mit fogni... Volt mikor én sem mertem felvenni, mert bevágott a csípőmnél, és zavart a látvány.

Én inkább azt vallom, hogy az ember olyan ruhába bújjon, azt vegye fel, amiben jól és csinosnak érzi magát :-)

Én így találtam rá, a keleties és a népi ruhákra :-) valaki furán néz miatta, de én jól érzem magam bennük :-P A többit meg úgy is tudjátok....

A fogfájásom javul. Remélhetőleg a szombati szertartásokat fájdalomcsillapító nélkül kibírom, mosolyogva... semmi kedvem leszedálni magam egy ilyen fontos eseményen. Ha bevennék egy Kataflámot, csak ülnék ott bágyadt mosollyal, pezsgőt sem ihatnék, és elálmosodnék tőle. Én pedig 100%-ban szeretnék jelen lenni. ;-)

A 37 éves nagybátyám végre megnősül. Ki nem hagynám!!!

Joyo       

Szükséges rossz

Ma el kellett gondolkodnom az emberek helyzetén. Hogy vajon mennyire vannak kétségbeesve. Mennyire szoronganak. És, hogy segítség gyanánt milyen sűrűn nyúlnak bódító szerekhez, mint drog és alkohol. Hogy miért is jutott mindez az eszembe? Két erre utaló dolgot is tapasztaltam, mégpedig a saját bőrömön.

Ad1; Angol tanáromnak van némi alkohol függősége, így mivel kiürült az üveg, engem küldött le a helyi italboltba egy üveg Piros 21-ért. Ez, ahogy elnéztem, egy amolyan pancs bor, egy fokkal "jobb" csak, mint a Koccintós. Az eladó férfi rám pillantott, majd a műanyag flakonos borra és újra rám. - Ugye nem te iszod? - Nem. Nem igazán fogyasztok alkoholt. - Az jó, mert jobb, ha ilyet nem iszol - mutatott ismét az italos flaskára.

Ad2; Mivel még mindig *urvára sajog a fogam helye, ötletként kaptam, öblögessek pálinkával. kaptam is rá pénzt. Átfutottam a Nefelejcs nevű kis boltba, ami nincs is olyan messze a virágbolttól. Kiválasztottam egy pici "rakétát", Fütyülős barackot. Az eladócsaj rám vigyorgott. - Ugye nem?! - hitetlenkedő volt. Majd előadtam neki a "hattyú halálát" a foghúzással és nagyjából megértette. Kértem mellé egy Islert is, mert berúgni semmi kedvem nem volt.

A boltban elfogyasztottam a sütit, és csak utána öblögettem. Várakozásomnak megfelelően lezsibbasztotta a sebet. Szépen zárul össze. Csak vigyáznom kell rá.

Szóval ebből a két esetből, amikor alkohol vásárlásnál furcsán bámultak rám, és feltételezték a fogyasztás, megfordult a fejemben, vajon mennyire gyakori, hogy ilyet látnak. Hogy valaki kétségbeesésében alkoholhoz nyúl, mert úgy könnyebb elviselni az életet? Itt tartunk? Nem is annyira maga a Világ. Sokkal inkább az embereknek jött el az az idő, amikor szembe kell nézniük az összes démonukkal, és nem mindenki bírja ki épp ésszel. Sok a sötét. Sok a fájdalom. A kísértés. Ha valaki nem tudja magasabbról megnézni, és elfogadni, hogy ez most egy szükséges rossz ahhoz, hogy a maradékát is leromboljuk a régi világnak magunkban, mert csak üres alapra lehet felhúzni az újat, a jobbat, az vagy távozik, vagy megbolondul.  Ezeket a dolgokat el kell fogadni. Mert nem tehetünk mást. Küzdeni felesleges. Ha úszol az árral szemben, előbb vagy utóbb elfáradsz és belefulladsz. 

  

  És még egy dolgot meg kell tanulnunk: Minden úgy történik, ahogyan annak történnie kell.

Joyo  

Készülődünk az esküvőre... és temetésekre... munka az van bőven!

Kedves Olvasóm!

A foghúzás óta ez volt az első éjszaka, amit végig tudtam aludni anélkül, hogy forgolódtam volna a fájdalomtól. Isteni érzés volt! Bár már nem akarom a fejemet verni a falba a fájdalomtól, de azért néha még el tudnám sírni magam. Miért fáj még mindig? Normális, hogy foghúzás után még ennyire érzékeny? Nyilván. Elvégre kiszedték belőlem egy részem, ami csonthoz kapcsolódott. Ennyi! Meg is van a magyarázat.

Némi öröm az ürömben... Zsolti mától egy hónapot dolgozik egy gumi szervizben. Igaz, hogy csak egy hónapról van szó, de az is pénz :-) És kaptunk egy hónap haladékot :-)

Sok mindenről most valóban nem tudok írni. Én is gondolkodom egy főzős blogon, de mivel még mindig nem tudok bejelentkezni otthonról a kezelőpultba, így nem sok értelmét látom. Inkább nem aprózom szét magam. Ugyan ebbe a blogba leírom a konyhakalandjaimat is. 

Még az esküvő előtt sütni szeretnék. Jobb ha Szombaton van nálunk némi tápláló szénhidrát, mert rengeteg dolgunk lesz az esküvői díszekkel, ráadásul úgy néz ki, hogy lesz még 6 vagy 7 koszorúnk is. Egyszóval, szerintem örülni fogunk, ha délután négy órakor lyuk van a hátsónkon! És nem alszunk el állva/ülve a szertartás alatt :-)

Elvileg holnap kozmetikushoz kellene mennem. Le kellene tépetnem a szőrt a lábamról és egyéb helyekről. Oké, hogy fekete vékony harisnya lesz rajtam... de a tudat... az azért üt :-)

Legyen szép napotok!

Joyo 

Általános helyzetjelentés

Kedves Olvasóm!

Köszönöm, hogy még mindig kitartasz mellettem, még akkor is, ha egyenlőre semmi eget rengető esemény nem történt.

  Kicsit belemerülve a mostanság történtekbe....:

-Exem a mai napig nem felelet semmit a jókívánság üzenetemre. Azt hiszem meg kell értenem, hogy létezik önzetlen viselkedés. Önzetlen jó akarat és jó szándék. Ami után Isten igazából nem kell semmi reakciót várnunk. Csak nekünk okoz jó érzést. Ennyi.

-A fogam, jobban mondva a helye még mindig fáj. Néha-néha beveszek egy bivaly erős fájdalomcsillapítót... ez után a manőver után kb 6 órán keresztül megvagyok, még enni is tudok. De utána... nem vagyok a legeslegkedvesebb nő a Földön! Nem tudom meddig fog még tartani. Vigyáznom kell, mert éppen húzódik össze a seb. Minden étkezés után öblögetek, hogy elkerüljem az esetleges gyulladást. Az öblögetés sem egy leányálom... de inkább ez, mint... Muszáj lesz elalvás előtt valami lájtosabb fájdalomgyilkost lenyelnem, mert ez már a második éjszaka lesz, hogy nem alszom ki magam miatta, és csak forgolódom és fetrengek! Elég volt ebből!

-Még mindig munkakereső folyamatban vagyunk. Igen, igen, mind a ketten. Én is úgy érzem, hogy szükségem van valami külön pénzforrásra. Hogy nyugodtabb legyek, és hogy béke honoljon otthon. Párom is ezen van, bár ő már jó ideje igyekszik. Ti is tudjátok, hogy milyen világot élünk. Még átmeneti munkát sem könnyű találni. Most olyanra van szükségünk, ahol valamelyes meg is fizetnek, de tudunk mellette tanulni is. Mondjuk nem gáz, ha esetleg fél füledben ott lifeg az MP3 lejátszó füldugója és mellékesen fejleszted a német tudásod. Ez is a projekt része.

-Szombat este elmentünk arra a bizonyos ruhapróbára. Édesanyámon remekül áll a ruhája. Igazi magyar nagyasszony benne :-) Mellékesen nekem is volt lehetőségem felpróbálni egy néhány menyasszonyi ruhát a szalonban. Köztük volt egy gyönyörű magyaros csoda is. Ujjongott a lelkem ahogy felöltöztetett a varrónő. És mikor rákerült a hab a tortára, jobban mondva a fátyol a hajamra... nem tudtam mást tenni, mint vigyorogni. Ahogy a többiek is megjegyezték... minden magyar lánynak hasonlóban kellene férjhez mennie :-) Mert a legtöbb helyen még mindig divat, hogy a népviselethez hasonlatos menyasszonyi ruhában lép az oltár elé.

 Kicsit visszatérve a munka dologra. Nektek nem tűnt még fel, hogy ha valakinek van munkája, sok esetben nem elégedett vele, panaszkodik, menekülne, változtatni. Ha pedig nincsen munkája, akkor azonban szinte bármit elvállalna, csak be legyen jelentve? Ez bizony örök érvényű, erre rá kellett jönnöm. Az első munkahelyemnél lejárt a munkaszerződésem, és nem volt elég támogatása a soproni kirendeltségnek, hogy tovább foglalkoztassanak, még ha csupán négy órában is. Körülbelül 56 ezer forintot kerestem, és élveztem a munkámat. Jó volt a közösség, és nem nyomta a vállamat óriási felelősség. 

A második munkahelyemen nyolc órában dolgoztam, kb 105 ezret kerestem, nagy volt a felelősség, a stressz, és olyan idióta a munkabeosztásom, hogy hónapokon belül 4 kilót fogytam és hatalmas hajóskofferek voltak a szemeim alatt. Ott én mondtam fel, mert egyszerűen nem bírtam. Az egészségem érdekében muszáj volt! 

Nem azt mondom, hogy a pénz kevés volt. Egy olyan embernek, akinek nem kell rezsit és albérletet fizetnie, annak pont jó volt. Sőt, tökéletes. Egyszerűen csak nem bírtam cérnával. Erika barátnőmre még mindig büszke vagyok, hogy ott van, és csinálja! Bár ő is fogyott a gyomoridegtől. Ő is szabadulna, de egyenlőre neki sincsen jobb kilátás, még Ausztriában sem!

Írni sajnos nem tudtam a hétvégén, pedig van ihletem. Azt hiszem a fogfájás kiveszi az ember testéből az erőt. Mást nem tehet, mint...

Ad1; Hideg vízzel öblöget, hogy kicsit zsibbassza a foghelyét és a sajgó ínyt.

Ad2; Megpróbál aludni, mert minden nappal jobb és jobb lesz.

Ad3; Teletömi magát fájdalomcsillapítóval.

Nem tudom mi volna a legjobb. Jelenleg a hideg víz mellett döntöttem. 

Csütörtökön találkozom Erikával. Jó volna addig valamit alkotnom. Lassan már elveszíti ő is a fonalat, hogy hol tartunk a regényben. magamra ugyan ezt nem mondanám. Csak már jó volna csak és kizárólag a regényre koncentrálni.

Szombaton elérkezik végül nagybátyámék esküvője. Már várom. Egyrészt, végre megnősül. Másrészt, végre kiöltözhetek :-) Arra a napra magam is elmondhatom, hogy tetőtől-talpig nő vagyok! :-)

Joyo    

Foghúzás és a múzsák csókja... hmmm...

Úgy néz ki, hogy végre homlokon csókoltak a Múzsák. Már ideje volt. Közel két hétig semmi hasznos vagy kreatív dolog nem jutott eszembe, ami arra inspirált, hogy tovább írjam a regényem. Lehet, hogy mindez annak is köszönhető, hogy írtam egy jókívánság üzenetet exem névnapjára? Azt hiszem ezen nem kellene annyit gondolkodni. Örüljek annak, hogy van ihlet :-)

  

  Ami a fogorvosnál tett látogatásomat illeti... az biztos, hogy a doktornő nagyon is érti a dolgát. Dupla adag érzéstelenítőt kaptam, mert húzás közben még éreztem. De utána már csak kikerekedett szemekkel a fehér mennyezetet bámultam. Még soha ez előtt nem húztak fogat nálam. Ahol csak tudtam, igyekeztem megmenteni a menthetőt. De sajnos, őt már nem lehetett. Elég nehéz dolga volt az orvosomnak, mert a gyökereim nagyok, vastagok, és eléggé ragaszkodóak. Csak két darabban tudta kiszedni, és azokat is feszegetve. Sajnos a sok csiszolástól már nem nagyon maradt mit megragadni fogóval az íny felett. Csak a feszegetést éreztem, fájdalmat semmit. Hanem azok a recsegő-ropogó hangok... azok voltak ijesztőek. No és persze a döbbenet, mikor tudatosult bennem, hogy a valóságban mekkora is egy foggyökér, mikor Kinga megmutatta nekem. Jujj! Brrr!

 Utána szédelegtem, mikor elmúlt a zsibbasztás, már lüktetett, mára viszont már megkockáztatom, egész jó. :-)

  Kereken egy hét van nagybátyámék menyegzőjéig. Ma megyünk ruhapróbára. Kezdek kicsit izgulni. Nem az esküvő, inkább az előkészületek miatt. Mi adjuk a virágdíszeket nászajándékba, ez azt is jelenti, hogy magát a díszítést is mi végezzük Szombat délelőtt. Apám, párom és én. Azért imádkozom, hogy mindennel időben végezzünk. Fél egyre már a fodrásznál van jelenésem, utána pedig még haza is kell érnem, hogy fürödjek, átöltözzem és sminkeljek. A fiúknak könnyebb a helyzetük ebből a szempontból. Fürdés + öltöny. Hmmm... nagymamám ki adta az ukázt, Március 31-én délután fél négykor, már mindennek glédában kell állnia. Nekünk is. Egy pösz sem lehet rajtunk :-) 

 Kíváncsi leszek... :-)

Délután cipőt vásárolok, sütök valami süteményt, mert a hűtőszekrényünkben már tojás túltengés van! Azt hiszem muffinra esik a választásom :-) Után pedig leülök a számítógép elé írni :-)

Szép és napsütéses hétvégét kívánok :-)

Joyo 

Egyáltalán mi az, hogy nőies?

Most, hogy végre itt a jó idő, egyre több dolog sürgetővé vált! Illetve elég sok dolgot be is terveztem. Ilyen például a nőiesebb ruhatár beszerzése. Nem azt állítom, hogy kimondottan plázamacsek kívánnék lenni, de nem ártana több szoknya és szép színes harisnya a ruhatáramba. Találtam egy használt angol ruházati boltot a Várkerületen, ahol jó pénzért kincseket találhatok, csak szemfülesnek kell lennie az embernek. Az ember nem mindig talál valami kedvére való darabot... ez a helyzet felidézi bennem a főiskolás éveimet, amikor Székesfehérváron kezdtem megtalálni a magam sajátságos stílusát. Eléggé különc alkat voltam mindig is. Sosem szerettem elvegyülni a tömegben. Ez már eleve alkatilag is lehetetlenség a magam 180 centiméterével! Volt két olyan időszakom, amikor eléggé beszürkültem és kimondottan nőietlenné váltam. Brrr... belegondolni is rossz! Amikor az ember lánya amorfnak hitt testét több számmal nagyobb ruhákba próbálja elrejteni... szégyenli magát, inkább elbújna egy lukba. Mert hol az iskolatársak erősítik benned, hogy randa vagy (16 évesen), hol pedig úgymond életed párja (19-20 éves korig). Csak kapod a gonosz kis célozgatásokat...; -Menj szoláriumba! - Csináltass műkörmöket! - Szeretem, ha egy nő nőiesen öltözködik még akár télen is. (Hozzá kell tennem, hogy édes drága ex párom mindezt akkor mondta, amikor amúgy is eléggé szar hangulatban voltam, s télvíz idején, emlékeim szerint December elején, a mínuszban, éppen Fertőrákos keskeny kis utcáin baktattunk az egyik nagybátyjának születésnapi összejövetelére. Én téli nagykabátban, két vastag harisnyában, vastag farmer nadrágban, sapkában, sálban, kesztyűben, ráadásul nem is olyan régen estem túl egy komolyabb kismedence gyulladáson - véres vizelet, alhasi görcsök, derékfájdalmak és egyéb gyönyörök kíséretében... Mindent megtettem, hogy az újabbat elkerüljem. A felbujtó ok pedig unokatestvére és egyben legjobb barátjának újdonsült felesége volt, akit én mindig is egy nagyon dekoratív nőnek tartottam. Magas sarkú fekete csizmában, testszínű harisnyában, combközépig érő bordó-fekete skót kockás rakott szoknyában, és fekete rövid téli dzsekiben sétált előttünk.) Minden tiszteletem akkor a hölgyé volt, de képtelen lettem volna rá, és akkor már erősen hízni kezdtem a Békakirályfi mellett. na jó, nem is ez a lényeg. Akkoriban fájt, hogy nem értékeli, amit a kapcsolatunkért megtettem, nem bókolt, nem kaptam visszajelzéseket, hogy esetleg tetszik amit lát rajtam, vagy nem tetszik. Egyszóval semmi kapaszkodóm nem volt. Később pedig már jött ezekkel a megjegyzésekkel. Amikkel nem igazán tudtam mit kezdeni. Féltem megélni a nőiességemet, mert úgy, ahogy volt el is tiporták bennem, még a csíráját is. 

 A szakítás után egy-két hónappal, Lili barátnőmnek köszönhetően kezdtem visszatérni az "élők" soraiba. Megmutatta nekem azt a jókora Angol Használt ruha áruházat, ami majdnem Székesfehérvár központjában volt, s minden  héten Szerdán (mert akkor volt árucsere), bementünk és kincskeresősdit játszottunk. Ott tettem szert a keleties tunikáimra, sáljaimra, nadrágokra és szoknyákra, amikkel akkoriban kifejeztem önmagam, s amiből nem volt még egy a városban! Sem Sopronban, sem pedig Fehérváron! Nagyon jó érzés volt, hogy végre az lehetek, aki valóban vagyok, s nem szorítottak korlátok közé. Ha valaki megkérdezte, hogy miért éppen olyan mintás felső vagy szoknya van rajtam, lazán le tudtam szerelni, úgy, hogy utána az illető el tudta fogadni a látványom. Ennyi, kész. Se zavart, se szorongást nem éreztem. Egészen addig, amíg a sorsszerű találkozásaim nem lettek egyre sűrűbbek Békakirályfival. Minden megnézett. Vagy gátlástalanul végigbámult rajtam, vagy a hipermarket valamelyik polcrendszerén keresztül. Akkoriban kattantak be nálam újra a régi programok, amiket még Ő ültetett el bennem, s szégyelleni kezdtem magam, azért ahogyan öltözöm.

 

 Fura, hogy mindig függővé tettem valakitől a kinézetem. Azt, hogy vajon mennyire tűnök nőnek. Hibás dolog volt. Nem kellett volna. De minden nap kapunk rá egy új esélyt, hogy valami újba kezdjünk, valamit másként csináljunk. Olykor még elcicázom a gondolattal, hogy kipróbálom a műkörmöket. Talán egyszer egy szép napon, egy próbát megérnének. Ki tudja. Még az is lehet, hogy jól állna. Bár a saját körmeim is szépek... Mindegy. Csak cicázgatok. Mindenhonnan olvasom, hogy közeleg a nyár, és jó volna fogyni. Igen, ez az én terveim között is szerepel. Mert ugyan 180 centi magas vagyok, és ehhez a reggeli mérlegelés szerint 68.8 kg, mégis soknak érzem. Mintha egy nagy, szilárd anyaggal feltöltött lufi volnék, nem pedig könnyed és légies. Miért érzem úgy, hogy hiába mozgok, hiába eszem "normálisan", a centi meg sem mozdul, a mérleg pedig egyre többet mutat! Képtelenség. Várandós biztosan nem vagyok. A bőrömben sem érzem túl jól magam. Nem tudom mihez kellene, hogy kezdjek. Maradjak a futásnál? Keressek konditermet? Keményítsek az így is kemény edzéseken? Vagy szimplán hívjak ördögűzőt, mert minderre már nincs más magyarázat? Passzolok!

 Talán keményíteni fogok az edzéseken. Igen, ez lesz a legjobb megoldás. Legalább a feszültséget is levezetem. 

  Ami a nőies megjelenést illeti... tulajdonképpen miként lehetne definiálni, hogy nőies megjelenés? Van valakinek erre ötlete? Esetleg az, amitől te magad annak érzed magad? 

 Rájöttem, hogy egy nő már attól jól érezheti magát a bőrében, ha beáll a zuhany alá, hajat mos, és leradírozza a bőrét, levágja a körmeit és szőrtelenít. A többi pedig talán jön magától :-) Legalábbis remélem. Tanácsot mindig meghallgatom, az kérdés, hogy mikor tartom be... :-) 

 Pedig most kimozdultam, pihentem, nem a megszokott mókuskerékben galoppoztam, és mégis furcsa. 

Olyan, mintha alakulna át a testem. Fájnak a csontjaim, furcsa érzeteim vannak mellkas és alhas tájon, hol feszít, hol nyom, kavarog, tekereg, s olyan mennyiségű tétlen energia van bennem, hogy folyton csinálnom kellene valamit. Ez nem az a fajta tettvágy energia. olyan, mintha magasfeszültség keringene bennem, kiutat keresve, s képtelen vagy tőle egy helyben maradni. Le akarod vezetni, de fogalmad sincsen, hogy miként!

 Azt hiszem erre lesz jó a futás. De majd csak holnap, mert ma fél nyolckor angol órára megyek. Onnan pedig haza sétálok. Az is bő egy óra, főként ha keresztül vágok a városon... ami ismételten jó feszültségűző!

 Ami a nőiességet illeti... beletartozhat a szexuális étvágy ingadozása is? Nyugtassatok meg, hogy normális ha éppen nagyon kívánós vagyok, vagy, ha abszolút meg sem fordul a fejemben, hogy szexeljek! Ez a kérdés bizony eléggé gyakran foglalkoztat. Ritka a köztes állapot. Nevezzük, úgy, hogy nem fordul meg óránként a fejemben, de, ha a párom megpróbál elcsábítani, nem mondok nemet állapotnak. Fura egy szerkezet a nő...

Na majd még alakul. Kíváncsi leszek, hogy nyárra leszek e még tetőtől-talpig nő! :-)

Joyo             

Dobogókő és egyéb kalandok

A pihenés miatt egy kicsit eltűntem. Remélem azért hiányoztam egy kicsit.

 Igazából van mit mesélni, de nem tudom, hogy mennyire leszek képes összeszedni, mert jelen pillanatban energetikailag valami nem stimmel nálam. Kellett ahhoz is egy nap, és egy három órás túra, hogy magára a Pilisre, és dobogókő energiáira is ráhangolódjak. Leírhatatlanul gyönyörű a vidék. Nyugodt, csendes, tiszta, békés... mind az, amit magamban keresek. Érkezésünk után kiléptünk a központi kilátóra, ahol elénk tárul a Pilis és a Dunakanyar pazar látképe! Láttuk a Visegrádi Fellegvárat, a Vadállóköveket, a Szőkeforrás-völgyét és valahol középen, kicsit alacsonyabban, mint mi magunk, a Rám-hegyet, ahol az a bizonyos Ferenczi szikla áll, amit az emberek, és maguk a táltosok is a Földanya szívének, Szívcsakrának neveznek. Feltett szándékunk volt, hogy felmászunk oda, vagy inkább először le, aztán fel... de ez már részletkérdés. Apám és a párom a fejükbe vették, hogy a Rám-szakadékot is jó volna megnézni, pedig legalább négyen figyelmeztettek, ráadásul a médiában is írtak róla, hogy jelenleg nem biztonságos rajta az átkelés. 

 A szállásunk gyönyörű volt, de valahogy más volt az energetikája, mint a helynek, s valamelyest más volt, mint a megszokott wellness hétvégéink. Nem a semmitevés jegyében telt a három nap, és esténként nem is volt hová menni. A wellness részleg is egy infra és egy finn szaunából állt, ami annyira nem is vonzott bennünket úszómedence hiányában. A szoba kicsi volt, de kellemes. Az erkélyünk az erdőre nézett, a reggeli pedig finom volt és bőséges. 

A második napon délelőtt egy egész napos túrát terveztünk. Cél a Ferenczi szikla volt. Riogattak bennünket, hogy nagyon messze van, de minden turista térképet átbújva találtunk egy viszonylag rövid utat, mely a táltos ösvényen vezetett bennünket egy darabon. Sziklák és kidőlt faóriásokon keresztül vitt az utunk a hegyoldalba. Alattunk mélységek, felettünk a sziklás hegyoldal. kalandos volt és gyönyörű. 

 Édesanyámnak sikerült szembesülnie a saját félelmeivel, mikor földbe gyökeredzett a lába. Édesapám vetette fel, hogy nézzük meg a szakadékot is. Anyám bepánikolt. Nyilván előző élet, és némi túlmisztifikálás is közre játszhatott, mert a legenda úgy tartja, hogy hajdanán, az államalapítás idején, Gizella királyné betereltette a szittya nép, vagyis a mi táltosainkat a Rám-szakadékba, s hatalmas köveket rájuk zúdíttatva, megölette őket, hogy az ősi tudást eltöröljék, s a napkereszténység helyett a római kereszténységet honosítsa meg hazánkban. 

 Na ennyit a történelmi kitérőről...

Anyám sejtszinten ettől pánikolhatott, és bőgött vagy  tíz percen keresztül, mire ünnepélyesen megesküdtünk, hogy nem megyünk keresztül az említett helyen! Be is tartottuk.

 Mindezek helyett meredélyeken, fairtásos hegyoldalon ereszkedtünk lefelé. Ténferegtünk szekér és beton úton is a megérzéseinkre hallgatva, mert a turista térképen már nehéz volt kiigazodni, mivel letértünk a kijelölt útvonalról!  

  Ám, amikor megpillantottuk a Rám-kaput, ismét fellelkesedtünk. Akkor már legalább három órája gyalogoltunk. Egy eléggé meredek, köves hegyoldalon felbaktattunk, s hamarosan meg is láttuk a hatalmas Ferenczi sziklát, ahogy méltóságteljesen ott magasodott a Rám-hegy csúcsának szélén. Gyönyörű volt. Odafent neki is vetkőztünk, mert a Nap melegen sütött. Élveztük a kilátást a Pilisre, majd odaléptünk a hatalmas szív alakú képződményhez, melyet már az őseink is nagy tiszteletben tartottak. Anyámmal megsimogattuk, odabújtunk hozzá, átöleltük. Kinyíltunk felé, hogy átvehessük azt a gyönyörű gyógyító energiát, mely ott összpontosult. 

 Faggattuk egymást, hogy ki mit érzett. Még az apám is az oldalának fektette a fejét, de azon kívül, hogy "Jót!" semmi mást nem tudtunk mondani. A szikla alól felemeltem három kavicsot, hogy magammal vihessem egy részét az energiának. Egyet a nagybátyámnak szántam születésnapi ajándék gyanánt. Egyet Erika barátnőmnek szeretnék oda adni, mert neki is nagy szüksége van rá. Egyet pedig magamnak. 

 Mielőtt elbúcsúztunk a helytől, még a párom is odalépett, hogy megérintse a sziklát. Nem gondoltam volna, hogy megteszi. Nem csak megérintette, de neki is dőlt. S miután eljöttünk a hegytől, végig csendben maradt. Egy későbbi beszélgetés után rá kellett ébrednem, hogy négyünk közül Zsoltinak, a páromnak volt a leginkább spirituális élménye. Igazán megérezte a szikla erejét. Nem tudnám leírni, hogy miként és hogyan. De úgy éreztem, ha másért nem is, de már csak ezért volt értelme megtenni azt a nagy utat, míg odaértünk. Később kiderült, hogy ő is hozott magával egy kis kavicsot. Sosem volt szentimentális. Csak innen tudom, hogy nagy hatást tett rá a hely! És ennek nagyon örültem.

  Az út visszafelé kalandosabb volt, mert a szikláig egyfolytában lefelé jöttünk. Tudtuk, hogy csak is felfelé menet következik, de a fene sem hitte, hogy ennyire meredek!

 Öt órára haza is értünk a szállásra. Beültünk a Turista házba vacsorázni, pálinkáztunk, én kicsit be is rúgtam, ezt beismerem. :-)

 A hazaindulás napján elbúcsúztunk a Pilistől. Nehéz volt. Maradtunk volna még legalább még egyszer ennyit! De nem tudtunk, így hát elindultunk. Hazafelé még ellátogattunk az Esztergomi bazilikához, majd átautóztunk Visegrádra, hogy megnézzük a Fellegvárat. Az én pánikrohamom ott ért utol. Főként, mivel a GPS egy annyira rövid úton akart bennünket felvinni, melyen éppen, hogy jeep-ek járnak. Mi pedig egy Renault Espace-el voltunk. El lehet képzelni a szituációt... a jókora egyterű autó majdnem függőlegesben, s néha még egyesben sem bírta a saját súlyát szegény jármű. Mi csak francinak hívjuk. Bepánikoltam! Szabályosan halálfélelmem volt, hogy feladja a kocsi, hátragurulunk és kész! Még a keresztvíz is lefolyt a hátamon! Amikor egy kanyarulatban apám megállt, én szabályosan kimenekültem a Franciból, s mivel remegtek a lábaim, lerogytam a fűbe. Zokogni kezdtem! Apám közben az utolsó meredek szakaszon feltolatott. Zsolti odasétált hozzám, hogy felsegítsen, de a lábaim még mindig nem bírtak el. folyamatosan összecsuklottam. Ő odasegített egy ledőlt falmaradványhoz, hogy leülhessek. Anyám jött oda megnyugtatni, míg párom az apámat navigálta. Végül nagy nehezen megnyugodtam és utánuk sétáltunk. Apám nevetve megölelt, én pedig őt, majd az autót. Mellettünk már a rendes, aszfaltozott hegyi út kanyargott. A GPS cseszett ki velünk! Azt hiszem nem mindig szabad megbízni a navigáló egységekben! Viszont az Espace bizonyított! Erre is képes volt! Felveheti a versenyt a terepjárókkal!

A Fellegvárnál kicsit körbenéztünk, de be már nem mentünk, mert olyan horribilis ára volt (1700 ft per fő), hogy úgy döntöttünk, ebből a pénzből inkább megebédelünk valahol!

Tehát, finoman szólva, az én halálfélelemtől kísért beavatásom is megvolt, csak éppen máskor és máshol, mint az édesanyámnak!

Még elautóztunk Budapestre, hogy elhozzuk a Trecking kerékpárt, amit a Vaterán vásároltunk. utána pedig irány Sopron. Furcsa volt, mert ahogy közeledtünk a városunkhoz, amit szabad fordításban édenvárnak is hívhatnánk, valahogy egyre jobban elfogott valami pánik, valami fura rettegés. Biztos vagyok benne, hogy teljesen más energia szintje van Sopronnak, mint amerre jártunk. Fizikai rosszullét környékezett, vacogtam, féltem, menekülni akartam valamerre, ahogy megérkeztünk.Mással nem tudom megmagyarázni, mint az energiakülönbséggel! Valamilyen szinten még mindig jelen van ez a furcsa érzés. Viszont sokkal békésebben aludtam itthon a saját ágyamban, mint a Pilisben!

Nagyjából ennyit szerettem volna. Remélem nem untattalak! :-)

Szép napot kívánok!

Joyo

Kicsit jobb

Oké, egy kicsit jobban vagyok, mint délelőtt. Bár még a gyomrom és a mellkasom nem az igazi. De az is javulni fog idővel. Páromék ma este felhívják mind a két külföldi telefonszámot a munkahirdetés miatt. Kíváncsi leszek. Valaminek most már muszáj összejönni! Olyan egyszerűen nem létezik, hogy két éve semmiféle hivatalosan bejelentett munka nincs! 

ÖSSZE KELL JÖNNIE! MEGÉRDEMELJÜK!

Este találkozom Kitti barátnőmmel egy Arabesca nevű török teázóban. Talán kicsit megnyugszom tőle. Ő is mindig jó hatással van rám.

Nem tudom, hogy párom ma este még velem alszik-e. Vagy mától valóban elkezdjük a különalvást, hogy ne érjen sokkszerűen áprilisban, ha addig sem jön össze semmi. Én azért bízom a Sorsban. Ennyire nem bánhat velünk mostohán. Az ember boldogságra született. Eleve erre van teremtve! Isten megadja a lehetőséget mindenhez. Az már rajtunk múlik, hogy miként élünk vele. Én a párom orra alá dugtam az újságot és még a tanárunkkal is megbeszéltem, hogy ma biztosan felhívják a megadott kapcsolattartókat. Legalább a semminél többet tettünk, és nem a sült galambot várjuk.

Feszültséglevezetésként több tippet is kaptam, főként tőled Silver Moon. :-) Köszönöm. Csábítóan hangzik a tányértörés. Az üvöltözés is. Bár elképzelhető, hogy amilyen szerencsétlen vagyok, biztosan meghallaná valaki, és kihívná rám a muszáj kabátosokat. És bevallom, a fehér nem az én színem, az a szabástípus pedig nem áll túl jól! Főként, ha keresztben hátra van kötve a két karom! :-)

 De arra gondoltam, mivel itt a jó idő, felhúzom a Puma sportcipőm, az jó könnyű, valami laza "játszó ruhát", a fülembe az MP3, és elmegyek futni hátra a rétre és a víztározó területére. Az egy viszonylag hosszabb táv. Utoljára 16 évesen futottam arra. Akkoriban a fogyás volt a cél. Eléggé súlyos voltam és elpuhult. Akkoriban hagytam abba a versenyszerű kosarazást és estem depresszióba, ami folytán ettem és ettem, főként édességet, a kilók pedig rohamosan ugráltak fel rám. A futás segített az ellenük való küzdelemben, és segített kimászni a depresszióból, mert kiadtam a keserűségem és középiskolában felgyülemlett feszültségem  és a mozgás endorfint termelt! Boldogabb és elégedettebb voltam. 

Talán ebben a helyzetben is jó lesz. És a napi mozgásom is meg lesz ezzel.

Még egyszer köszönöm a tippeket. Ha esetleg van még hasonló a tarsolyotokban, szívesen fogadom!

Most a legfontosabb a pozitív, egészséges gondolkodás. Ezért is cseréltem le a képet a blogon erre a kis aranyos "Pozitív vagyok!"  feliratra. Igyekszem megfogadni!!! :-)

Szép estét!

Joyo  

ELÉG VOLT!!!!

Azt hittem jobb lesz, de úgy néz ki, hogy ismételten a padlón vagyok! Se nem lelkileg, se nem idegileg, se nem fizikailag nem bírom azt a nyomást, ami rám nehezedik, miközben próbálok boldogulni a családom és párom között húzódó kétéves "harcban", amit a munka és a pénz miatt vívnak. Tudom, hogy mindenkit a jó szándék vezérel. De lassan kikészítenek ezzel a sok "jó szándékkal"! Nem tudom kinek van igaza. Egyszerűen csak.... néha elmenekülnék egy lakatlan szigetre, vagy egy másik városba kikapcsolt mobiltelefonnal, hogy kipihenjem és összeszedjem magam! Attól a nyomástól, hogy mindenki nekem mondja a magáét, mindenki problémáját és helyzetét átlátom és átérzem, már fizikailag fáj a hátam, szorít a mellem és nyilallgat a gyomorszájam. El akarom kerülni, hogy bárminemű betegségem legyen. Egyenlőre "megúsztam" az ideggyengeséggel, ami 7 éves korom óta megvan! Annak is megvan a maga szomorú története, de hagyjuk. Jelenleg nem ez a lényeg. Sokkal fontosabb, hogy mindenki megértse, a másik életébe semmilyen szinten nem szólhat bele. Csak tanácsot adhat, de azt sem kéretlenül!!! 

 

Világgá kiáltanám, hogy ELÉG VOLT!!!! Törni-zúzni akarok! Bármit, leszarom mit, de falhoz, padlóhoz vágnám, csak, hogy azt a tömérdek keserűséget, fájdalmat és bennem megrekedt pánikot levezessem!!! De nem tehetek ezek szerint semmit, mert biztos vagyok benne, hogy én innám meg a levét így, vagy úgy. De akkor is ez lesz az eredmény, ha semmit sem cselekszem, csak ülök, mint a tök! 

El kell fogadni, hogy vannak nálunk szerencsésebb helyzetű emberek, akiknek könnyebben összejön az osztrák munka lehetőség! Nekem is ott van novembertől, de a páromnak nyelvtudás függő, hogy mikor mehet. 

Senki sem mondta, hogy nehéz lesz az élet, amikor már éppen készültünk megszületni! Ha tudtuk volna, többen visszafordulunk. 

Elég volt, mindig én szívok! Amikor már úgy érezném, hogy nagyjából egyenesbe jöttek a dolgok, akkor is beüt valami! Valami biztos!

Páromnak reggel néztünk a Hírsztárban három ideiglenes állást is. Kettő osztrák, egy hazai. Megkértem, hogy amennyiben egyenlőre még a saját nyelvtudásában nem bízik, akkor kérje meg nyelvtanárát, hogy hívja fel a kapcsolattartót Ő, hogy biztosan mindent meg tudjanak beszélni. Mindenben meg kell kapaszkodni, és nem lehet kifogásokat keresni állandóan! Már nem vagyunk abban a helyzetben, hogy finnyásak legyünk, hogy válogassunk. Ami van, és nagyjából megfelel addig a célnak, el KELL vállalni! 

Én is keresek arra a hátralévő 5 hónapra valami kisegítő munkát, mert semmi kedvem a szüleim nyakán élősködni! Nekem sem esik valami jól. Ez van. Elküldtem az önéletrajzom egy-két helyre. Meglátjuk honnan jeleznek vissza, és a valóságban mit takarnak az álláshirdetés sora. Mert a mai világban semmi sem az, aminek látszik.

Elnézést, ha túlzottan lehúzó energiákat árasztana ez a bejegyzés, de máshol már nem tudom kiadni magamból "büntetlenül".

Joyo   

Mozogtam

Talán mégsem mondanám, hogy lusta disznó vagyok! Hogy miért is? Mert tegnap, amikor haza mentem, nagy elhatározásomban szobakerékpárra pattantam. 10 percet sikerült tekernem, összesen 5 km-t. Ez ugyan még nem sok, de vissza kell szoktatnom magam a rendszeres mozgáshoz, és azért valljuk be, ha nagyon sokáig nem sportoltunk intenzíven, vagy igazából sehogyan sem, akkor egy kemény program még a kedvünket is elveheti. Az én fejemben is dübörögtek az önmarcangoló gondolatok, hogy "Nem bírom!" "Nem tudom megcsinálni!" "Mégis mit képzeltem magamról?!"

 Elárulom, hogy mindez miért történhetett... azért, mert, mint azt a korábbi bejegyzésben említettem, pár évvel ezelőtt még intenzíven sportoltam! Hirtelen leállás volt. Ezt követően alig mozogtam, s olyan típusú ember vagyok, aki azonnal akarja a látványos változást. De józan ésszel el kell fogadni, hogy ez bizony lassú folyamat. Abban szerencsém van, hogy az ember izomzata remek memóriával rendelkezik, így, ha megmaradt az edzések intenzitása és rendszeressége, akkor  reménykedhetem a mihamarabbi regenerálódásban!

  A 10 percnyi tekerés után egy kb 1 órás capoeira edzés jött, amit egy Czanik Balázs videóra végeztem, és jó néhányszor emlegettem a kedves édes anyját, azt a jó asszonyt, pedig csak meg kellett volna állnom. Sajna makacs vagyok. habár ez nem mindig negatív. Ha valamit a fejembe veszek, azt még egy gőzkalapács sem tudja kiverni onnét! És én a nyárra szégyenkezés nélkül szeretnék miniszoknyát és sortot felhúzni!

 Azzal is tisztában vagyok, hogy a narancsbőr nem elsősorban a sok édességnek köszönhető. Sokkal inkább a szervezet elsavasodásával áll kapcsolatban! Ezen az ügyön is rajta vagyok. 

 A Facebook oldalon már közzé tettem néhány írást, módszert ami segítséget nyújt a lúgosításban. Hamarosan össze szeretném válogatni a lúgosító ételeket is. Vagy, ha van valakinek ötlete, hogy miként volna egyszerűbb savtalanítani... azt nagyon megköszönném :-)

  Van még egy jó hír; Hamarosan készen van a kis bogár hátú! Nemsokára leműszakiztatjuk, utána pedig felrakatjuk rá a matricákat, amik közel állnak hozzánk. Nem csak én fogom vezetni, hanem az apám is, aki imád nosztalgiázni. (Az ő első autója is Bogár volt!) Majd rakok fel róla képet, amint készen van :-D

Egyenlőre otthonról még mindig nem tudok bejelentkezni, és még a számítógép zseni párom sem tudja mi a gond. De dolgozunk a problémán!

Szép napot kívánok!

Joyo      

Lusta Disznó

Kedves Olvasó!

Tegnap szenvedtem az új felülettel, mert az otthoni gépen képtelen voltam bejelentkezni. Bizony! Folyamatosan azt írta ki, hogy időtúllépés miatt korlátozva! Majd meg evett az idegesség! Annyit ültem a gép előtt próbálva megfejteni a problémát, hogy még az edzésről is megfeledkeztem! Nagy szégyen! Pedig mindjárt itt van Március idusa, és én még csupán kétszer edzettem. Tegnap még a fitt-labdát is felfújattam a párommal, hogy kényelmesen végezhessem rajta a gyakorlatokat. Korábban arra fogtam a mozgás szegény életmódot, hogy...

  -este már fáradt vagyok!

  -hideg van a szobában!

  -késő van már!

  -álmos vagyok!

  -elkapott az ihlet és inkább könyvet írtam!

  -elneteztem az időt!

  -lapos a fitt-labda!

  -túl hosszú Czanik Balázs capoeira edzése!

  -fáj a térdem!

  -anyu elvitte a Leg Magic-et a kisboltba!

  -megérkezett a párom és úgy nem tudok edzeni, hogy közben ő is jelen van!

Igazság szerint, szerintem szimplán csak lusta disznó vagyok! Pedig nagy szükségem volna a rendszeres mozgásra. De az ember miért tudja olyan nehezen rávenni magát, hogy tornaruhát húzzon és elindítson a számítógépen egy program videót? Ezek ráadásul még szórakoztatóak is. És ami még szebb... senki sem röhög ki a mögötted lévő sorban. Egyedül vagy!

 Erika barátnőm lehetne számomra a példakép! Ugyan van rajta súlyfelesleg, viszont arányosan oszlik el rajta, mégis fogyókúrázik. Számomra a megtestesült nőiesség! Talán tíz centivel alacsonyabb nálam, életvidám, bár kicsit önbizalom hiányos. talán ez volt az egyik kiváltó oka annak, hogy összebarátkoztunk. Én is önbizalom hiányos nő vagyok. Bár egymást szoktuk győzködni eme érzet alaptalanságáról, több-kevesebb sikerrel! :-) 

Erika egy olyan munkahelyen dolgozik, konkrétan a magenta színű vállalat telefonos ügyfélszolgálatán, ahol össze-vissza beosztást kap, mégis képes arra, hogy napi szinte felcsatolja magára a mini súlyokat és eddzen egy jót! Én pedig lusta disznóként hempergek az ágyban, vagy terpeszkedek a bőrkarosszékben a monitort bámulva. Nem a legegészségtudatosabb életmód! Tudom, hogy változtatni kell rajta4 Tisztában vagyok vele! Azzal kezdhetném, hogy bármilyen fáradt is vagyok este, vagy legalábbis akármilyen lustának érzem magam, legalább egy félórás edzést tartanom kellene. Legalább táncolni tíz percet!!! Táncolni imádok! Mindig elfekszem! Legalább már nem vacsorázom!

Igazából sok minden nem változott az életmódomban, mióta 2011. Szeptember 15-én megszűnt a munkaviszonyom! És mégis... jönnek fel rám a kilók. Ott is 8 órában ültem a számítógép előtt. bár olykor elfelejtettem enni, nem sokat aludtam és stresszeltem! Óh, igen! Azok a régi szép napok, amikor még én is a telefonos ügyfélszolgálaton húztam az igát, és hallgattam a hülyébbnél-hülyébb ügyfeleket a telefonban! Lefogytam 65 kilóra! Az óta felszedtem majdnem négy kilót! Félelmetes! talán a nyugodtabb életmód? Vagy normálisabb ételeket eszem? Nem tudom! Passzolok! Talán valóban azzal kellene ellensúlyoznom, hogy valamit mozgok! 

Igazából sosem voltam a mozgásszegény élet pártján! Kicsi gyerekkoromtól kezdve nagy volt a mozgásigényem. Futkostam, görkorcsolyáztam, fára másztam, 7 éves koromtól kezdve versenyszerűen kosárlabdáztam, egészen tizenhat éves koromig! Aztán volt némi szünet. 20 évesen, amikor főiskolára jártam, az ottani konditeremben dolgoztattam meg magam heti háromszor másfél órában. Az óta lediplomáztam, a konditerem itthon nem vonz, talán mert megfelelőt még mindig nem találtam. Kerékpár túrákra járunk, amikor végre itt a jó idő, akkor drótszamárra pattanunk, és azzal közlekedünk a városban is. Emellett anyámmal tavaly elkezdtem jógára járni, bár egy ideje most az is szünetel. Nem tudom mikor megyünk újra. 

  Egyszóval próbálkozom, de azt hiszem nem elég kitartóan! Pedig jó volna. Nem igazán tetszik amit a tükörben látok. Ezen pedig csak és kizárólag én változtathatok! Kezdve azzal, hogy végre elszánom magam az esti edzésekre! ha már letöltöttem annyi videót, felfújattam a labdát és reggelente ösztönzés képen elrakom az ágyat, hogy legyen elég helyem capoeirázni, ennyivel tartozom a testemnek! Ráadásul mostanában túlságosan sok és mély lelki életet élek. Már már meg is feledkezem néha a testemről, aki sértődött jelzéseket küld, hogy felhívja magára a figyelmet:

  -viszket a bőröm

  -rossz az emésztésem

  -fáradékony vagyok

  -az arcbőröm kicsit sárgás

Egyszerűen tenni kell valamit! Nem mindig a föld felett lebegni 20 centivel! :-)

Szorítsatok, hogy végre legyűrtem magamban azt a Lusta Disznót!

Fontos a jó erőnlét, és az, hogy jól érezzem magam a bőrömben! Egyrészt egy kicsit meg kellene tisztítanom magam lelkileg és fizikailag is, hogy jövő héten, amikor három napra Dobogókőre utazunk, be tudjam fogadni azt a gyönyörű, varázslatos és gyógyító energiát amit maga a hely és a Ferenczi szikla áraszt magából. Ez a hely a Föld szívcsakrája!

 Másfelől fogynom sem ártana, ugyanis Március 31-én nagybátyán esküvőjére vagyunk hivatalosak, és szeretnék jól mutatni! :-) Ez már nőies gondolkodás. Bár nem a megfelelési kényszerre gondolok, csak arra a csekély női hiúságra, ami ösztönöz! ;-)

Szép napot kívánok!

Joyo         

Az első

Köszöntelek Olvasó!

Bemutatkoznék, a nevem Joyo és jelenleg 25 éves vagyok. Korábban máshol már blogoltam, mintegy öt éven keresztül, de a nemrég megtörtént fazonírozás miatt teljesen idegenné vált számomra a korábbi blog felület, s képtelen voltam írni. Nem ment. Nem tartom magam túlzottan konzervatív embernek, de vannak olyan dolgok, amik ha egyszer beváltak, akkor minek változtatni rajtuk? Így hát.... egy kedves ismerősöm javaslatára most ezzel a felülettel ismerkedem és barátkozom. Reménykedem benne, hogy szoros barátságot kötünk, ugyanis grafomán alkat vagyok, és sokáig nem bírom ki írás nélkül! A puding próbája az evés! Na lássuk...

Amit érdemes rólam tudni, ha esetleg arra kapnál valamiféle sugallatot, hogy érdemes volna olvasni a pötyögéseket;

 Jelenleg két munka közötti állapotban tengődöm, és, hogy ne öljön meg a semmittevés, a családi virágüzletben segédkezem. 

 Novembertől egy állás vár kint Ausztriában, addig pedig az angol mellett a német nyelvtudásomon kell csiszolnom.

  Az Ikrek jegyében születtem, így a környezetemnek igazat adva, valóban kettős személyiségem van, ami nyilvánvalóan a bejegyzéseken is látszódni fog! Előre is elnézést.... :-)

  Kissebbségi komplexusokkal küzdöm, főként a nálam alacsonyabb (úgymond normál méretű, értsd 180 centiméter alatti) nőkkel szemben, akik mindig márkákat hordanak, és sokkal jobban tudják kezelni és kifejezésre juttatni a nőiességüket, mint én. (Röviden hívhatnánk plázacicáknak őket, de nem akarok általánosítani és haragosokat szerezni mindjárt az első bejegyzéssel!)

  Akár azt is mondhatnánk, hogy éppen azt tanulom, miként bánjak a nőiességemmel anélkül, hogy bezárkóznék, vagy zavarba jönnék, ha megbámulnak, vagy bókolnak! Komoly meló lesz, de szerencsére több segítőm is van hozzá! Később őket is bemutatom, mert állandó szereplők lesznek :-)

  Három és fél éve boldog párkapcsolatban élek. Szépen építgetjük az közös életünket. Párom is két munka között, parkolópályán van. Áprilistól indul be a munka a sógoroknál.

Igazából egyenlőre ennyit szerettem volna bemutatkozás gyanánt. Remélem valakinek szimpatikus voltam. ;-)

Szép napot kívánok!

Joyo