Szép madárcsicsergős jó reggelt kívánok mindenkinek! :-) Visszakaptam a pendrivom... és lesz is mit mesélnem a tegnapi napról.... De most inkább néhány "kiéhezettnek" egy újabb fejezet! ^^
"Gyilkos mondat:
Legyünk csak barátok!”
-Nem reagáltad te
ezt egy kicsit túl? – kérdezte Patrícia a lépcsőn ülve, amikor délután nálam
járt a virágboltban. Éppen jeges teát kortyolt egy flakonból szívószálon
keresztül.
-Elképzelhető – még
mindig restelltem magam, amiért annyira kikeltem magamból Krisztiánnal szembe…
szinte indokolatlanul.
-Nem, én biztos
vagyok benne. Szerintem bocsánatot kellene kérned tőle.
Mélyet sóhajtottam. Tudtam, hogy igaza van, de elképesztően
nehéz volt beismernem hangosan.
-Hívd fel – unszolt
Patrícia.
-Nem! – határozott
válasz tőlem. – Nem akarok hülyét csinálni magamból!
-Azzal, hogy
beismered, hogy túlreagáltad a dolgot?
-Igen.
-De hát… Magda, te
voltál a hülye.
-Tudom! – morogtam,
s a kelleténél kicsit erősebben tettem le a cserepes virágot az állványra.
Ettől a fa és vasszerkezet vészesen megingott és majdnem rám borult minden
tartalmával együtt.
-Látod… még az Isten
is azt akarja, hogy beszélj vele – fedett meg barátnőm a mutató ujjával. – Ez
égi jel.
-Nem, ez
figyelmetlenség – hárítottam. Én, aki egyre jobban a spirituális dolgok felé
fordultam a hónapok során.
-Na jó, nem beszélsz
vele. Akkor mégis mit akarsz csinálni?
-Majd úgy teszek,
mintha mi sem történt volna. Kedves leszek, mosolygok…
-Struccpolitika.
Gratulálok. Ez nem te vagy.
-Miért?
-Mert úgy sem bírod
ki, hogy meg ne beszéld vele – ingatta a fejét Patrícia. – Én akkor is azt
mondom, hogy hívd fel még ma.
-Ma semmi képpen nem
fog menni – csóváltam a fejem, s zavaromban a fülem mögé tűrtem egy elszabadult
kósza hajtincset. Miután Patrícia csak felvonta egyik szemöldökét, várva a
folytatást, meg is kapta. – Ma Ákossal találkozom.
-Na, jelentkezett
végre?
-Igen. Tegnap
éjszaka küldött egy SMS-t, hogy hétkor legyek a Főtéren.
-Szerinted végre
döntésre jutott veletek kapcsolatban?
-Nagyon remélem,
elvégre egy teljes hónapja volt rá. Viszont akármi is lesz, ma nem menekül.
Patrícia kajánul vigyorgott. – Azt hiszem te valamit nagyon
is a fejedbe vettél.
-Bizony. El fogom
csábítani, ha törik, ha szakad!
-Húha… - Patrícia
vigyora kicsit alább hagyott. – Ez elég fenyegetően hangzott. Csak nem
felébredt benned a fenevad?
-Nem most, már
néhány hónapja, csak szende szűzként meghúztam magam. De már elegem van.
Eljutottam arra a pontra, hogy szexet akarok! Nem azt mondom, hogy teljesen
mindegy, hogy kivel. De most már vágyom a testi érintésre. Egyszerűen szükségem
van rá. Kezdek bekattanni! Már agresszívvá váltam. Apám a megmondhatója. Néha
elég csúnyán visszavakkantok, ha kér valamit. És tudom, hogy a kielégítetlenség
miatt van.
-Értem én, és át is
érzem, de miért pont Ákossal, amikor itt van Krisztián? És láthatóan oda van
érted.
Újabb mély sóhajtás a részemről. – Kérlek, ne nézz emiatt
ribancnak, de egyszerűen nem akarok úgy meghalni, hogy ne tudjam meg milyen a
szex Hanzséros Ákossal. Tizenéves korom óta égek a vágytól, hogy megtudjam. És
most, amikor belenézek a tükörbe, azon a kiéhezett dögön kívül, egy olyan nőt
látok, aki van annyira vonzó, hogy elérje, amit akar. Rossz ember vagyok, hogy
ilyeneket mondok? – kérdeztem kicsit elbizonytalanodva. Ez nem én voltam.
Emlékeim szerint még soha az előtt nem tettem olyan kijelentéseket. Senkivel
sem akartam mindenáron lefeküdni. És, ha jobban belegondolok mással még nem is feküdtem
le, csak egyetlen férfival! Ideje lépni!
-Nem, nem vagy rossz
ember. Csak kicsit kétségbeesett. Én nem mondom azt, hogy ne tedd meg. De azért
beszélj Krisztiánnal. Én még mindig több esélyt adnék neki, mint ennek az
Ákosnak, aki már háromszor kosarat adott, mert képtelen döntést hozni az
életében.
Patrícia, hiába volt
csupán húsz éves, telibe találta a helyzetet. De hálás voltam érte, hogy nem
prédikált. Azt hiszem, ő teljesen megértett.
-Azért majd mond el,
hogy hogyan sikerült az este – eresztett meg egy újabb gátlástalan vigyort
fekete hajú barátnőm.
*****
Egész délután a
beszélgetésünkön járt az agyam. Beszéld
meg vele, beszéld meg vele, beszéld meg vele! Végül már csak azért vettem
elő a mobilomat, hogy azok az átkozott hangok, melyet papagáj módjára mondták a
magukét, elhallgassanak a fejemben! Előkerestem a telefonkönyvemből Krisztián
telefonszámát, s egy mély levegőt véve már meg is nyomtam a tárcsázó gombot.
Néhány pillanat múlva kicsengett. Ugyan akkor abban a pillanatban a hátam mögül
is rákezdett egy telefon. Ijedtemben majdnem eldobtam a készüléket.
-Szia, ne haragudj,
később visszahívlak, éppen virágot veszek – hallatszott a hátam mögül és a
fülemben is egyszerre.
Megfordultam. Krisztián állt a pultnál, fülén a saját
telefonjával. Én elvettem az enyémet és bontottam a vonalat.
-Vicces – morogtam,
s képtelen voltam oldottan viselkedni. Szégyelltem magam, s így a sértettség
álarca mögé bújtam.
-Te hívtál. Én csak
reagáltam – mondta, s láttam rajta, erősen gondolkodik, hogy merjen e
viccelődni, vagy saját testi épsége érdekében maradjon komoly. De úgy tűnt,
hogy képtelen volt meghazudtolni önmagát. – Reméltem, hogy nem talállak harapós
kedvedben. Ha gondolod, visszajöhetek később, miután más ártatlan vevőkön már
kitöltötted a dühödet.
Tudtam, hogy viccnek
szánja, de mégis telibe talált. Jobban elszégyelltem magam, s végül már nem
akartam elrejteni az érzéseimet.
-Krisztián… én
bocsánatot szeretnék kérni a tegnap esti viselkedésemért. Igazából fogalmam
sincs, hogy mi ütött belém. Csak úgy kijött. Nem is gondolkodtam – pedig
tudtam, s mondandóm közben is csak a pultot kapargató ujjamat figyeltem.
-Semmi baj. Tudom,
hogy temperamentumos vagy. Csak fogalmam sem volt, hogy hogyan reagáljak. Azért
még nem kiabáltak velem, mert nem siettem el semmit egy nővel.
-Szóval… te valóban
udvarolni szeretnél nekem? – félénk mosoly bujkált a szám szegletében.
Furcsának tűnt a helyzet. Isten igazából még senki sem udvarolt nekem igazán.
Balázs anno kijelentette, hogy akar engem. Feltett szándéka,
hogy meghódítson, s a vérmérsékletem ismeretében, túl sok dolga nem volt. Most
azonban félénk voltam. Sebezhetőnek éreztem magam, s időt akartam hagyni a
dolognak. Talán valóban igaza volt Krisztiánnak tegnap éjjel. Ha ott, akkor a
kapuban addig próbálkozom, amíg rá nem veszem, hogy szexeljen velem, mert semmi
képpen nem neveztem volna szeretkezésnek, amire vágytam, biztosan megbántam
volna. Miért kellene mindent elsietni? Miért nem érhet meg a dolog? Miért
ugorjunk azonnal az ágyba? Mondja ezt egy
olyan nő, akinek feltett szándéka volt aznap este, hogy lerángassa a ruhát egy
férfiról és ágyba bújjon vele! Csodás!
-Igen. Megfordult a
fejemben. De ez rajtad is múlik – mosolygott Krisztián.
-Nos… ez igaz –
bólintottam.
-Akkor? – újabb vigyor
Krisztián részéről. – Megengeded, hogy udvaroljak neked?
Kicsit még rágódtam… elvégre… Ákos beszélni akart velem, és
ki tudja mire jutott… mert, ha igent mondok Krisztiánnak, és utána az esti
találkozón kiderül, hogy Ákos, aki után évek óta ácsingóztam mégiscsak szeretne
tőlem valamit, akkor pofára kell ejtenem ezt a kedves férfit. De, ha Ákos ismét
megálljt jelez, akkor pedig hiába koptattam le őt. Újabb mély sóhaj. Próbáltam
köztes megoldást kitalálni, miközben egy pici, három szál rózsaszín rózsából
álló kis csokrot készítettem Krisztiánnak. – Kaphatok néhány nap haladékot? Még
el kell rendeznem pár dolgot az életemben.
-Természetesen –
bólintott a férfi. – Eddig is türelmes voltam.
Erre újra felkaptam rá a tekintetemet. Mióta próbálkozhat már? Nem mertem megkérdezni. Inkább
elhessegettem a felszínre törő gondolatokat, képeket, emlékeket.
-Köszönöm. Készen is
van a kis bokrétád – fordítottam felé az asztalon, hogy könnyedén meg tudja
majd fogni, közben kifizette. – Valakinek születésnapja van?
-Nem – csóválta a
fejét Krisztián már félig az ajtóból visszanézve.
-Akkor?
Megcsörrent a mobil telefonja. Látszott az arcán, hogy a
háta közepére kívánja az illetőt, mikor meglátta a kijelzőn a nevet. – Szia.
Igen, tudom, nem felejtettem el. Igen, tudom, hányszor mondjam még, hogy ha
egyszer megígértem… miért nem… - sóhaj, a hívó fél belé fojtotta a szót.
Krisztián beletörődően felsóhajtott. – Megyek már – mondta végül, majd fejét
csóválva bontotta a vonalat.
Én kérdőn néztem rá.
-Mi a baj?
-Semmi különös –
legyintett. – Csak megígértem valamit korábban, és be akarják hajtani rajtam.
Tudod, a becsületemre eléggé kényes vagyok. Ha a szavamat adom… úgy is tudod
hogyan értem.
-Igen – bólintottam,
s bár a gyomrom finom ugrálása már figyelmeztetni próbált, hogy ne tegyem fel a
bennem motoszkáló kérdést, „amit nem
tudunk, az nem is fáj” alapon, de mégis feltettem… - A virágnak köze van
ehhez az ígérethez?
-Valóban tudni
szeretnéd? – Krisztián tekintetében volt valami figyelmeztető jellegű, hogy
innen még visszatáncolhatok. De mindig is konok voltam. Hiába figyelmeztettek,
hogy forró a kályha, én csak azért is megöleltem, mert ameddig nem
tapasztaltam, hogy fáj, addig senkinek semmit sem hittem el semmiről! Hát…
tessék!
-Igen.
-Igen, köze van
hozzá. Megígértem két héttel ezelőtt, hogy találkozom egy lánnyal – igen,
valóban ott volt a megbánás a tekintetében! Nem képzelődtem. Mégis nehezen
jutott el a tudatomig.
Szóval ma este mással is randizik! Körülbelül ennyit voltam képes
felfogni a hallottakból. Egy pillanatra szíven ütött. Tehát udvarolni szeretne nekem, de mégis találkozik egy másik nővel,
akinek még virágot is visz! Hogy mi van?!
-Értem – de csak
ennyit bírtam kinyögni, s igyekeztem olyan arcot vágni, mint akit abszolút nem
érdekel a dolog, pedig belül vonyítottam! De mitől? Mégis honnan vettem a
bátorságot? Én még azt sem mertem beismerni neki, hogy az én életemben is aznap
este fog eldőlni valami fontos dolog. Ami természetesen őt is érinti! Hogy én
mekkora egy önző dög vagyok!
-Nézd Magda. Hidd el
nekem, hogy én sem szívesen megyek… de már nem tudom visszamondani.
-Ne… nem kell
mentegetőznöd. Megértem. Ígéretet tettél. Tartsd is be. Majd keressük egymást.
-De…
-Jó szórakozást –
integettem, s elkezdtem eltenni a szerszámaimat, amiket a csokorkészítésnél
használtam.
Krisztián búcsút intett, s távozott. Hallottam még, hogy
beindul egy autó motorja, de nem voltam biztos abban, hogy az övé-e, vagy csak
a megszokott napi forgalom zaját érzékeltem-e. A kezemet egészen addig a pult
alatt hagytam, míg biztos nem voltam benne, hogy egyedül vagyok. Nem akartam,
hogy Krisztián lássa, mennyire remegnek. Mélyet sóhajtottam és igyekeztem a
napi feladataimra összpontosítani. Mikor a cserepes növényeket rendezgettem az
egyik állványon, belepillantottam a falon lógó tükörbe. Egy sápadt, megszeppent
lány nézett vissza rám. – Nos… az már biztos, hogy a magánéletem
katasztrofális!
*****
Az egész napos
rágódás után még inkább megerősödött bennem az elhatározás, hogy aznap éjszaka
mindenképpen elcsábítom Ákost! Talán bizonyítani szerettem volna magamnak, hogy
legalább egy férfit képes vagyok az ujjaim köré csavarni.
-Ez a pasi sem normális! – morogta a
fülembe Lili. Fülhallgatón keresztül voltam vele összeköttetésben, mikor
telefonon felhívtam, hogy megosszam vele a tervemet, félelmeimet, és a legújabb
fejleményeket. Egyszerűbb volt így, legalább közben még sminkelni is tudtam.
-Igazad van, már én
is kételkedem benne. Egyszer azt hiszed, hogy más, mint a többiek, figyelmes,
udvarias, nem használja ki a helyzetet az első randin, amolyan régimódi lovag…
aztán meg közli, hogy randevúja van mással, de szeretne nekem udvarolni.
Szerintem valahol eltévedt… - mondtam, miközben a szemceruzámmal bűvészkedtem.
Nem sűrűn festettem magam, de aznap este szerettem volna kirívóan jó formában
lenni. A szőrtelenítésen és fürdésen már túl voltam. Kicsit szexi, kicsit
keleties összeállítást választottam egy fehér lenvászon nadrág és hozzá illő
libegő blúz képében. Mind a kettőt fényes fehér fonallal hímezték ki, s nem
közönségesen, csak sejtelmesen, de mind a kettő kicsit áttetsző volt. Hosszú
hajamat kibontva hagytam, két szemöldököm közé pedig egy fehér, arany mintás
pöttyöt ragasztottam. Már csak a feketével körberajzolt igéző szemek
hiányoztak.
-Igazából… kicsit elgondolkodtatott, amit
mondtál. Mi van, ha csak egyenes szeretett volna lenni? Mi van, ha valóban
komolyak a szándékai? Te pedig hülye fejjel ma mással találkozol. Nem is tudom,
hogy miért vagy kiakadva erre a szerencsétlenre. Te készülsz éppen lefeküdni
valakivel, nem ő. Ő csak vacsorázik és beszélget. Te vagy eltökélt!
-És most elítélsz? –
kérdeztem a másik szemem körberajzolása közben.
-Azt nem mondtam. Csak próbáltam
rávilágítani, hogy hülye vagy, ennyi.
-Köszönöm szépen
Lilikém, ezt a kijelentést mástól is megkapom, ha akarom – vigyorogtam. – De
már megmondtam Patnak is, hogy egyszerűen nem akarok a nélkül elmenni erről a
világról, hogy legalább egyszer ne tudjam meg, hogy milyen vele.
-És mit mondott ez a te Patrícia barátnőd?
-Azt, hogy ő nem
akar beleszólni, tegyek belátásom szerint – leheletnyi szájfény.
-Azt hiszem, el kellene beszélgetnem ezzel a csajjal. Hülye tanácsokat
ad! – morogta Lili.
-Nem azt mondtad,
hogy nem akarsz beleszólni? Most azt csinálod.
-Jó, de nem leszek mindig ott, hogy
összekanalazzalak. Most momentán földrajzi akadályai vannak a dolognak.
-Nyugodj meg kérlek.
Ez után nem kell összekanalaznod.
-Ez után lehet. És a következő?
-Egyszer fel kell
nőnöm – vontam vállat. – De most szeretném kiélvezni, hogy fiatal vagyok és
szabad. És, hogy végre felavassam azt a szép fehér csipke fehérnemű együttest,
amit arra az alkalomra vettem, ha esetleg mégiscsak képes vagyok újra nemi
életet élni. Most pedig, indulnom kell. Ma még meg akarom dugni Ákost! –
vigyorogtam a tükörbe. Az órára
pillantottam. Indulnom kellett. Elbúcsúztam Lilitől, ő sok sikert és józan észt
kívánt, s hamarosan úton voltam a Főtér felé.
*****
Ákos nem késett. Ismét én értem oda korábban, s újra
lesétáltunk a Gödör Borozóba.
Megdicsérte a ruhám, rendelt egy félliternyi édes vörösbort tisztán, meg
megérintette a kezem az asztalon, s furcsán mosolygott rám. Igazából idilli
lett volna a helyzet, ha nem ismertem volna, akkor már majdnem kilenc éve.
Rosszat sejtettem. Először csak semmiségekről beszélgettünk. Nevetgéltünk,
poénkodtunk egymással, elmeséltük, hogy kivel mi történt az elmúlt egy
hónapban. Csupán mind a ketten kihagytunk egy-egy fontos pontot. Egy másik
személyt! Végül én törtem meg a jeget.
-Sikerült döntened?
Ő kicsit zavarba jött. Hogy honnan tudtam? Túl gyorsan
kortyolt bele a borba. Talán bátorságot gyűjtött.
-Igen – mondta
végül. – Szerintem maradjunk inkább csak barátok. Annak jobbak vagyunk.
Talán valami reccsenést kellett volna hallanom. Meg kellet
volna szakadnia a szívemnek. De elmaradt. Mi
történt?
-Miért?
-Tessék?
-Azt kérdeztem
miért? Miért van az, hogy ha valamilyen csoda folytán összeakaszkodunk és
valami intim dolog történik közöttünk, mint az a legutóbbi csók, akkor olyan
szenvedélyes vagy és odaadó? Olyankor miért érzem belőled, hogy akarsz engem?
Újabb korty bor a
részéről. Éreztem, hogy nagy vallomás készülődik. Ujjait összekulcsolta az
asztalon.
-Nézd Magda. Te egy
nagyon vonzó nő vagy. Igen az. Ne nézz így. Én is csak férfiból vagyok.
Szexuálisan is vonzódom hozzád. De mint azt már említettem, én is csak férfiból
vagyok, és érnek kísértések.
Még mindig nem ugrott
görcsbe a gyomrom, pedig sejtettem mi következik. Inkább azon csodálkoztam,
hogy nem vágott padlóhoz a hír! Mi a
csuda ütött belém?
-Szóval… tudom, hogy időt kértem tőled, de
amíg gondolkodtam, Szombathelyen a próbák során megismertem valakit. Kedves,
szolid lány. Hittantanárnak készül. Jókat beszélgettem vele. És felkeltette az
érdeklődésemet.
-Miért? – bő
szókincs, mondhatom. Viszont lényegre törő!
-Mert kihívás –
mondta végül. – A beszélgetések során elárulta, hogy ő annyira bigott
keresztény, hogy az esküvőig senkivel sem fekszik le. A nászéjszakára
tartogatja magát.
Na… ez volt az, ami
kicsapta nálam a biztosítékot. Néhány pillanatig szikrát sem kaptam. Hogy mi van? Ez komoly?
-Magda? Jól vagy? –
aggódva tekintett rám mandulavágású étcsokoládé szemeivel.
-Persze. Csak egy
kicsit kiakadtam.
-Miért?
-Mert ez valóban
kihívás. De vajon meddig fogod bírni?
-Nem értelek.
-Ákos… férfiból vagy. Te magad mondtad. Ő
pedig megtagadja önmagától és a párjától is a szexet az esküvőig. Számomra ez
érthetetlen.
-Mások vagyunk –
vont vállat.
-Igaz.
-Ő egy kicsit jobban
érdekel. Ne haragudj. Nagyon izgatja a fantáziámat.
Nem, még mindig semmi, pedig erősen füleltem befelé. Más
esetben már ordítottam volna. Mi volt ez
a halálos nyugalom a részemről?
-Rendben. Semmi gond
– én is kortyoltam. – Akkor továbbra is barátok maradunk. Végül is… még nem
léptük át azt a határt ahonnan már nincs visszaút – vontam vállat mosolyogva.
Oké, picit azért erőltetett volt a mosoly.
-De ugye a holnapi
koncertre eljössz? A fiúk már megérkeztek. Ma is próbáltunk.
-Persze. Megígértem
– bólintottam.
-Valami nem hagy
nyugodni – szólalt meg Ákos a második kör kikérése után.
-Mi az?
-Miért vagy ennyire
nyugodt? Bevallom kicsit féltem attól, hogy rám borítod az asztalt, vagy a
bort. Ehelyett itt ülsz olyan mosollyal az arcodon, mint aki éppen
megvilágosodott.
-Magam sem tudom. De
lehet, hogy erről van szó. Tudod, nálam is próbálkozik valaki. Elég kitartóan.
Tegnap elmentem vele vacsorázni és nagyon jó volt. Ma időt kértem tőle, hogy
átgondolhassam miként tovább.
-Miattam?
-Igen. De így úgy
néz ki, hogy a Sors döntött helyettem. Lehet, hogy ezért nem vágott földhöz,
amit mondtál.
Ákos egy ideig csak
dobolt az ujjaival a pohár oldalán, majd az asztallapot bámulva belekortyolt.
Mintha elkalandozott volna.
-Tehát te is
találkozgatni fogsz valakivel. Akkor lehet, hogy megint kevesebb időt fogunk
együtt tölteni, mint a legutóbbi kapcsolatodnál.
-Ákos, ez csak
rajtunk múlik. Akkor találkozunk, amikor akarunk. Csak össze kell egyeztetni.
-Hát ez az – mondta
még mindig maga elé nézve. Ekkor picit megrázta a fejét, s újra ugyan azzal a jól
megszokott kedves, kicsit álmodozó tekintettel néztem szembe. – Na jó… szóval a
koncert…"
Remélem ez egy folytatásos teleregény...hiányozna ha egyszer vége lenne...:D
VálaszTörlésIgyekezni fogok.... ^^ Nagyon sok minden van még hátra :-) Remélem tetszik. Kinek szurkolsz?
VálaszTörlésSzerintem Magda azért reagált úgy ahogy, mert kezd valamit érezni Krisztián iránt:)!
VálaszTörlésSophie
Mármint arra gondolsz, amikor Ákos elmondja neki, hogy legyenek csak barátok, és erre a maga számára is érthetetlen módon szinte közömbösen reagál? :-) Elképzelhető, hogy ez van a pakliban... ^^
VálaszTörlésIgen:)! És remélem igen :)!
TörlésS.
Meglehet :-)
TörlésMár közeleg a folytatás. Életem alakulása úgy hozta, hogy ismét tudok írni. Már csak az a meggondolandó, hogy ide, a blogba ki merjem e nagyjából írni magamból azokat a dolgokat, melyek belülről rágnak és felzaklattak. Nem-e okozok vele problémát.
VálaszTörlésÉs egyre inkább érzem, hogy a "valóság" kezd némi hasonlóságot mutatni a "papíron lévő fikcióval"! Teremtek?....huh....
Merd kimondani...kiirni! Semmit nincs szégyellned, jól irsz, szinvonalas a történet is...szóval hajrá:)! Én várom...egyben a könyvet is!!!!!
VálaszTörlésS.
Köszönöm a bátorítást Sophie. Nem szégyellem, amit ki szeretnék írni, csak nem akarok szart keverni. Te követsz engem régóta, már az nlc-n is olvastál. Tudod, hogy régen sokszor alkottam véleményt bizonyos emberkékről, és emiatt bajba kerültem. Talán feltűnt akkoriban, hogy abbahagytam, elköltöztem és itt szándékosan kerültem a témát. Mostanában nagyon sok minden történt. Jó volna kiírni magamból, de tudod, a fene se tudja, hogy "kémkednek-e" errefelé is. Ennyi...
VálaszTörlésKöszönöm, hogy bátorítasz, hogy jó a történet. Hamarosan felteszem azt a bizonyos fejezetet is, amit annyira vársz. Remélem tetszeni fog. De addig még van némi történés a sztoriban :-)
Szép napot!
Joyo