Sziasztok!
A szüleim hivatalosan is elindultak nyaralni. Első megálló Balatonlelle, egy éjszakát ott töltenek, majd indulnak tovább Villányba. Apám azt mondta, majd mindig valamelyikük felhív, hogy merre járnak :-) Szép helyeket terveztek be, idővel kíváncsi leszek a fényképekre. :-)
Tegnap már én is bújtam az internetet, kíváncsi voltam, hogy milyen lehetőségek vannak autóbuszos körutazásokra, akár Olaszországba, akár Görögországba. Találtam néhányat, mégpedig egész jó áron. Párommal már beszélgettünk róla, hogy jövőre el kellene utaznunk egy vagy két hétre :-) Mind a kettőnknek tetszett az ötlet :-) Volt esetleg valaki már hasonló körutazáson? Mik a tapasztalataitok? Jó volt? érdemes? Strandolni azért lehet, ha már egyszer mediterrán országba utazom? Az út milyen volt?
Egyenlőre ezt a két helyet néztük. Ezek érdekelnének. Nyilván Horvátország is gyönyörű, mégsem vonz annyira. Nem tudom miért.
Újabb előrelépést tettem az ingatudományom ügyében. Alkottam és megtisztítottam egy táblázatot is, mely elég nagy segítséget nyújt az összetettebb kérdések megválaszolásában. Egyre kíváncsibb vagyok, hogy mi a Sors terve velem ezen a téren. Már megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy saját táblázatokat is készíteni fogok az élet különböző területeiről. Sablonokat már találtam hozzá, de úgy valóban sokkal hatásosabb, ha a saját kezemmel készítem, nem pedig csak letöltöm valahonnan. Hajrá, hajrá! :-)
Ma kezdődik "felnőtt" életem első napja a 20-ból. Zárás után elsétálok angol órára, azután pedig az Interspárba, mert néhány dologra szükség lesz :-) Mint például fogkrém, kenyér, vaj, fokhagyma... gondoltam pirítóst készítek, de a fogkrém senkit se tévesszen meg! ;-) Szimplán csak kifogyott :-D
Ma végre vettem fekete áfonyát a közeli zöldségesben! IMÁDOM! Amellett, hogy rengeteg vitamint és ásványi anyagot, antioxidánst tartalmaz, még finom is! Nagyon jó rák és daganat megelőző.
A
fekete áfonya sok hasznos összetevője mellett tartalmaz neomirtillint
más néven növényi inzulint, valamint olyan karotinoid vegyületeket,
melyek javítják az éjszakai látást. Fogyasztása javasolható diabetes-,
felső légúti megbetegedések-, epe-húgykő-problémáknál, reuma, ekcéma,
pszoriázis, ateroszklerozis, vérnyomásproblémák esetén.
Az
áfonyák festékanyagai az antioxidánsok, amelyeknek védő hatásuk van
olyan betegségekkel szemben, mint a rák, a szív-és érrendszeri
betegségek. Az áfonya gyümölcssavakat, cukrot, pektint és A-, B- és
C-vitamint tartalmaz. Kiemelkedően magas a kálium tartalma. Ugyanakkor
található még benne kalcium, vas, magnézium, mangán, cink, kén, foszfor.
Tudományosan is elfogadott szer a látószerv különféle betegségeire.
A-vitamin tartalma révén a farkasvakság gyógyítására szolgáló gyógyszer
alapanyaga, valamint baktériumölő hatással is rendelkezik.
Egyszóval... pihenek én is! :-) Azon gondolkodom, hogy mi legyen a vacsora. Valószínűleg maradok a pirítósnál, csak egy kicsit felturbózom. Azt a bizonyos bruscettát fogom elkészíteni, amit nem is olyan régen találtam a Nosalty.hu-n :-)
Remélem, hogy a tegnapi új fejezet elnyerte a tetszéseteket. Tényleg kíváncsi volnék :-)
Legyen nagyon szép napotok!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése