Az elmúlt napok emlékei/problémái... és leánybúcsú tervek

Még sem a kisboltban tengetem az időmet a mai napon, így hozzá tudok férni a laptophoz. Íme... pötyögni kezdem a tegnapi napomat, ami valljuk csak be... igencsak hullámzó volt. Gondok vannak leendő anyósom és köztem. Nem tudom, hogy ki miként vívta ki anyósa szeretetét, szimpátiáját vagy csak szimplán azt, hogy megtűrjön... de nálunk néha-néha kiborul a kakis bili! Már nem fiatal, idén töltötte be a hetvenötöt. Párom szerint az elég gyakori beszólásait, furcsábbnál-furcsább dolgait ehhez kell mérni. Én már megmondtam a páromnak, hogy nem érdekel, ha valamit mond a hátam mögött. Nekem ő senkim. Semmit sem tett értem, legfeljebb annyit, hogy megszülte a páromat. (Köszönet neki érte!) De Hétfőn este nem sok választott el tőle, hogy farok felvágva elhagyjam a lakását. Beszélgetés közben sértegette a családomat, s mindezt olyan könnyedséggel, mintha csak annyit közölt volna, hogy megöntözte délután a virágokat... s emellé mosolyogva. igen, elképzelhető, hogy nincs nála minden rendben ott fent... de semmi sem mentesíti az alól, hogy azt a két embert, akik engem a két kezükkel keresett pénzen elláttak és néha erejük felett, de felneveltek, és akiket mindennél jobban szeretek, a szájára vegye. Pláne, hogy alig ismeri őket. Nem tudom mi ütött felé. Egyszerűen nem tudtam hová tenni, csak bámultam rá, mikor folytatta tovább a beszélgetést, mintha semmit sem mondott volna. Továbbra is mosolyogva. Párom is csak pislogott.

 Mindennek az lett az eredménye, hogy én egy darabig (amíg le nem nyugszom), nem szeretnék találkozni vele, az anyám pedig udvariasan, de kiosztotta.

 Meg fog oldódni, mert mégiscsak az anyósom lesz. Már elnézést kért, de váltig állítja, hogy ő nem úgy gondolta, és semmi sértőt nem mondott. 

A másik ami egy fontosabb momentum volt tegnap az két teljesen más téma, így nem is igen tudom, hogy miként mossam össze. Lehet, hogy egyszerűen csak leírom...

Tegnap találtam egy kalkulátort ami magasság és életkor szerint kiszámolja az "ideális testsúlyt". Nos, én jelenleg 68 kg-ot nyomok. És azért jól érzem magam, egyesek szerint elég csontos vagyok. Nos... ez a kalkulátor, miután bepötyögtem, hogy 180 centiméter magas és 25 éves vagyok, kiadta a rendszer szerinti legideálisabb súlyt. Kapaszkodj meg a billentyűzetedben! 63.5.... azaz hatvanhárom és fél kiló volna az "ideális"!!! Hogy mi van?! Csak bámultam a monitort. Rá kellett ébrednem, hogy megzakkantak a program kiötlői. vagy esetleg kimondottan anorexiásoknak készítették. Újra ellenőriztem a magasság értéket. De ige... helyesen adtam meg! Még, hogy hatvanhárom és fél kiló!!! Emlékszem, amikor 2007-ben lefogytam 64 kilóra... a családom és a környezetem megrémült. Szó szerint csontos voltam. Alig volt mellem és szabályosan kilógott a medencecsontom kétoldalt! és ők azt állítják, hogy még fél kilóval több is voltam, mint az ideális. Két dolog ütött szöget a fejemben! Ad1; Marhaság az egész, hiszen jól érzem magam a bőrömben! Ad2; Mi van ha valóban annyinak kellene lennem, s ennek a gondolatnak köszönhetően valamiféle fura késztetést érzek, hogy fogyózzam! 

 Igen, igen, tudom... Joyo, hülye vagy!!!

A következő téma, ami nem azt mondom, hogy idén aktuális, de jövőre mindenképpen, az a leánybúcsú kérdése. Erika barátnőmmel beültünk az Arabesca nevű kávézóba, s kint a teraszon csücsülve jegyzetelgettünk, hogy szerintünk mi volna a legjobb leánybúcsú. Vendéglistát írtunk, helyszíneket, mint például a Gyógygödör (ott volna érdemes enni és borral alapozni!), aztán Zanza vagy Mirage, mint szórakozóhely... igaz, hogy annyi alkohol után, amennyit Erika emlegetett, nem igazán fog érdekelni, hogy amúgy nem szeretem a diszkókat. Leánybúcsú az bizony leánybúcsú! Annak meg kell adni a módját. Terveim között szerepel, hogy két részre bontom a napot. Aznap délelőtt 11-től a csapat szívemnek kedvesebb tagjait, plusz az anyámat és a vele egykorú hölgyvendégeket (kb hármat) meginvitálok a Vitál Centerbe az Ágfalvi útra. Kicsit testben és lélekben is felkészülünk az esti szórakozásra. Szauna, masszázs, jacuzzi, úszómedence, koktélok... este pedig a fiatalabbakkal irány az éjszaka. Erika is díjazta az ideát. :-) 

 A tervek között van, hogy az esti kiruccanáshoz mindenki kap egy emlékpólót, amiben garázdálkodhatunk (Vigyázat! Leánybúcsú folyamatban!) felirattal. 

És, hogy működjön az inga-effektus... a kávézóból eljövet még megpillantottam exem nagydarab unokatestvérét és legjobb barátnőjét felénk közeledni. A szokásos gyomorgörcs, izzadás... és a menekülési kényszer... Hurrá! Ezen még dolgoznom kell!!!  Már réges régen nem vagyok az a 76 kilós, leamortizált lány, akit az unokatestvérük megcsalt és elhagyott, és akit lenéztek. De fura módon, ha találkozunk, vagy meglátom valamelyiket... újra annak érzem magam... hülye régi programok. HESS!!!!