2012. május 17., csütörtök

Közvélemény-kutatás az erotikáról...


Szép jó reggelt kívánok! Íme újabb két fejezet. Fontos kérés következik. Kérlek mondjatok őszinte véleményt az erotikus fordulatokról... jó volna tudni, hogy nem-e túl banális, mennyire élvezhető. Előre is nagyon szépen köszönöm... ^^

" Ruhapróba
  Még szerda délután rácsörögtem Balázsra. Elsőre nem vette fel, de hamarosan visszahívott. Megbeszéltük, hogy szombat este fél hétkor értem jön a házunk elé, és elmegyünk vacsorázni és beszélgetni, mint két jó barát. Nos, ezt enyhe túlzásnak tartottam. Inkább csak, mint ismerősök. Igen, ez a helyes megállapítás! Ismerősök. Ha ilyen könnyedén próbáltam venni a dolgot, akkor tessék már mondani, miért volt mégis az a jóleső várakozás és izgatottság a gyomromban? Nem mertem válaszolni rá! Féltem az igazságtól!
 A hátralévő időben igyekeztem másra koncentrálni, mint a találkozó! Sikerült. Több-kevesebb sikerrel! Ilyen elterelő hadművelet volt a pénteki ruhapróba is! Délután kettőkor ott álltam a ruhaszalon bordó szőnyegével fedett emelvényén és az üzlet tulajdonosa éppen méretet vett rólam, hogy megtalálja a hozzám legjobban illő darabot. Bár nem sok választási lehetőségem volt. A menyasszonynak konkrét elképzelései voltak, s mivel én voltam az a koszorúslány, akinek utoljára szóltak, nekem kellett igazodnom. Mégpedig ahhoz az árnyalathoz, amit az ara koszorúslánya kinézett magának. Jelen esetben barack. Mírán csupa tüll és fodor volt, csak a ruha mell részén látszódott némi szatén berakás. Magas kislány volt, hosszú szőkésbarna hajjal, kék szemekkel. Hozzá remekül passzolt a választott szín. Már csak azért is, mert még csupán tizenegy éves volt! Imádkoztam, hogy a hölgy számomra is találjon olyat, amiben nem éreztem magam komplett idiótának. Egy egyszerű szatén, sötétebb barack színű ruhát tudtam elképzelni magamon.
A menyasszonyra pillantottam, aki egy szintén bordó anyaggal bevont kényelmes kanapén ült, kezében egy pohár pezsgővel. Úri kiszolgálást kaptunk, bár Lucán látszott, hogy már nagyon elfáradt az esküvő megszervezésébe. Szép nő volt. Velem egy magas, sötét szőke haja kicsivel a válla alá ért. Világoskék szemei mandulavágásúak és tágak voltak. Bőre fehér, arca rózsás, bár aznap kicsit sápadt a kialvatlanságtól. Nehezen tudta leplezni a szemei alatt húzódó sötét karikákat.
Feltűnt neki, hogy éppen őt figyelem, mert megpróbált mosolyogni. Fáradt mosoly volt. Ott álltam egy szál alsóneműben az emelvényen, s arra vártam, hogy a hölgy visszatérjen egy ruhával.
  -Mennyit aludtál? – érdeklődtem megtörve a csendet.
  -Kábé négy órát – legyintett.
  -Hogy-hogy?
  -Még mindi az ülésrenden töröm a fejem. Amikor kislányként elképzeltem az esküvőmet, sokkal egyszerűbbnek tűnt. De a valóság… órákon keresztül bámultam a sötét mennyezetet és közben nevekkel sakkoztam.
  -Nem irigyellek – mondtam őszintén.
Újabb fáradt mosoly. – Majd te is megtudod, amikor eljutsz ideáig.
  -Azt hiszem, ez most egy jó darabig nem fenyeget.   
  - Senki sincs a láthatáron? – billentette kicsit oldalra a fejét Luca. Mikor megcsóváltam a fejem, ő folytatta. – Még négy hónap van hátra. Bármi megtörténhet. De azért ismerkedsz?
Enyhén szólva is kényelmetlenül éreztem magam fél pucéran egy dobogón állva és megvilágítva, miközben ilyen kérdésekkel bombáztak. – Nem, nem igazán van rá alkalmam. Mostanában sok a dolgom a főiskolával kapcsolatban – feleslegesnek tartottam elmondani Ákost, vagy, hogy éppen aznap este találkoztam Balázzsal. Ha nem tudsz a családnak konkrét udvarlót mondani, akivel komoly szándékaid vannak, vagy akár családi ünnepségekre is magaddal cipeld, mint például Olivér és Luca esküvője, akkor inkább ki se nyisd a szád. Vagy olyan kérdésekkel bombáznak, hogy a rendőrség vallatószobája wellness hétvége ahhoz képest!
  -Ezt az érzést ismerem – bólintott Luca.
  -Meg is hoztam a ruhát. Színben és méretben még ez passzol önhöz a legjobban – tért vissza a hölgy a raktárból, karján egy lenejlonozott ruhát tartva. – Segítek belebújni.
A ruha két részből állt. Egy nehéz szatén szoknyából, és egy merevebb anyagú, hímzett, pántos fűzőből. Gyönyörű volt, és még a színe is tetszett, mivel komolyabb, sokkal sötétebb árnyalatú barackot talált számomra a nő. Egyetlen gondom volt. Illetve kettő. Vagyis három… a szoknya derék része lötyögött rajtam. Befért az öklöm a hasam és az anyag közé kényelmesen.
  -Pedig 42-nek tűnt – hümmögött az eladó. – Nem baj, kicsit be tudunk venni belőle. Mindjárt hozok két gombostűt és megtűzöm.
A másik két gondom a ruha mellrészével volt. Mármint konkrétan az, hogy a fogyásom miatt nem igazán tudtam mit belepakolni! Az előtt sem voltak éppenséggel nagy kebleim, de azokból sem sok maradt. Féltem, ha borogatom, eltűnik!
  -Elég sokat fogytál – lépett oda Luca is Míra mellé, hogy jobban megnézze a ruhát.
  -Igen. Nem igazán volt étvágyam mostanában.
  -Elhiszem. De azért örülök, hogy Varga Balázs életművészúr eltűnt a képből – mondta, s szabad kezével a ruhám szoknyarészének anyagát vizsgálgatta.
  -Miért? – kérdeztem. Valóban kíváncsi voltam rá, de a szokásos választ kaptam, mint bárki mástól a környezetemben…
  -Mert nem volt hozzád való. Jobbat érdemelsz.
*****
Délután fél négyre értem vissza a virágboltba, s megmutattam apámnak a telefonnal fényképezett képet, hogy láthassa a ruhát.
  -Ühüm… jó lesz. Barack? – vonta fel egyik szemöldökét.
  -Nem én választottam – tettem fel védekezően két kezemet. – Én csak igazodom.
  -Azért szép. Jól fogsz mutatni benne – paskolta meg apám a hátsómat.
Ekkor nyílt a virágbolt ajtaja, s Krisztián lépett be rajta egy másik férfi társaságában. Körülbelül velem egy magas lehetett, így száznyolcvan centiméter. Barna haja katonásan rövidre volt vágva, a halántéka és a tarkója magasságában csak pár milliméteresre meghagyva. Sötét farmernadrágot és laza fekete, minta nélküli pólót viselt. Lábán régi sötét sportcipői. Nyilván a kedvencei, azért horda annyira szét őket. Volt rajta egy kis súlyfelesleg, de ez valahogy még barátságosabbá tette a megjelenését.
Krisztián a szokásos többzsebes vászonnadrágban és olajzöld hosszú ujjú pólójában mosolygott rám a pult másik oldaláról.
  -Sziasztok – sétáltam le a lépcsőn. – Krisztián, mi járatban?
  -Szia – majd mikor meglátta apámat a lengőajtó másik oldalán, ahogy kinézett az irodából, feléje is intett. – Helló Sanyi – majd visszafordult hozzám. – Most csak kísérő vagyok. A cimborám egy nagyobb megrendeléssel jött. Titeket ajánlottalak neki.
  -Helló, Szekeres Marcell – nyújtotta a kezét felém még mindig barátságosan mosolyogva. Ebből a távolságból már a szemeit is láttam. Barnák voltak. Arcát több helyen szeplők fedték. Nem volt egy szépségideál, mégis nyugalmat árasztott magából.
  -Hollósi Magdolna, szia – szorítottam meg a kezét. Érdes volt a tenyere. Nyilván fizikai munkával kereste a kenyerét.
  -Sokat hallottam már rólad.
  -Valóban? – néztem kérdőn Krisztiánra. Ő csak vigyorgott, s mintha enyhén bokán billentette volna a másik férfit, bár az is lehet, hogy csak képzelődtem! – Miben lehetünk a segítségedre?
Közben már az apám is lesétált az irodából, hogy becsatlakozzon. Talán megérezte, hogy szükség lesz rá.
  -Lesz nálunk egy nagyobb rendezvény a közelgő borfesztivál miatt. A vendéglőbe szeretnék néhány asztaldíszt, nagyobb tálakat és három csokrot rendelni – mondta Marcell.
  -Valami elképzelés esetleg már van? – vette át a szót apám. Ezzel ki is lettem zárva, mert ők ketten nekiláttak felvázolni a dolgokat.
  -Milyen volt Szombathely? – törte meg Krisztián a csendet. Fél kézzel a pulton támaszkodott.
  -Egész jó – válaszoltam kicsit fészkelődve. Azért mégsem mesélhettem el a történteket Krisztiánnak. Jóban voltunk, de sem a hely, sem az időpont nem volt rá alkalmas!
  -És a srác, akinek be szerettek volna mutatni? – erősködött a törzsvásárlóm.
Vállat vontam. – Nem jöttünk be egymásnak. Van ilyen.
  -Értem. Szóval még mindig szólóban?
  -Igen. Mi ez, valami vallatás? – összefontam két karom a melleim előtt.
  -Csak udvarias érdeklődés – kontrázott Krisztián. Egyre jobban mosolygott. – Jut is eszembe. Este kilenctől rock koncert lesz a Hangárban. Ha van kedved, gyere el.
  -Igazán kedves vagy, de már elígérkeztem.
  -Kár.
  -Miért? – kérdeztem kicsit oldalra billentve a fejemet.   
  -Mert már ismerjük egymást egy ideje, de még sosem ültünk be sehová.
  -Ez igaz – bólintottam. – Jól emlékeztél, hogy szeretem a rock zenét.
  -Félelmetesen jó memóriám van. Sok mellékesnek tűnő dolgot megjegyzek.
  -Kivételes tehetség – vigyorodtam el én is. – Én éppen az ellenkezője vagyok. Ha a fejem nem volna a nyakamon, még azt is elhagynám. Ma is majdnem elkéstem a ruhapróbáról.
  -Milyen ruhapróbáról?
  -A nagybátyám engem kért fel, hogy legyek a koszorúslánya. Ma próbáltam először a ruhámat. Be kell belőle venni – paskoltam meg a hasam. – Lefényképeztek. Megnézed milyen lesz? – miután Krisztián bólintott, és a telefonom mappáiból előkerestem az említett képet és átnyújtottam neki a készüléket. A mosolya picit meglágyult.
  -Szép ruha. Mikor lesz a nagy nap?
  -Augusztus végén – feleltem. – Izgulok. Még sosem vonultam be a templomba.
  -Én be sem léphetek a templomba – szalad fülig Krisztián szája.
  -Hogy-hogy? – vontam fel egyik szemöldököm.
  -Pogány vagyok. Még csak meg sem lettem keresztelve. Ez van. Felém tartanak egy keresztet, én pedig lángra kapok.
Csak a fejemet csóváltam. Közben úgy tűnt, hogy apám és Marcell megbeszéltek mindent.
  -Rendben. Vasárnap lemegyünk a szőlősbe, és megnézzük az éttermet – bólintott atyám, majd kezet fogtak.
  -Várunk szeretettel benneteket – mosolygott a másik férfi. – Mehetünk, ha gondolod – nézett Krisztiánra.
Ő bólintott, majd az ajtóból még visszafordult. – Ha meggondolnád magad, vagy unalmasnak bizonyulna a programod, tudod a telefonszámom. Bármikor felhívhatsz – kacsintott, majd kisétáltak a boltból.
Én csak álltam ott a pultra támaszkodva. Érdekelt volna az a bizonyos koncert, de kételkedtem abban, hogy unalmas volna a szombat esti elfoglaltságom! Erősen!
A vacsora
  Elérkezett a szombat este fél hét, és én lefelé sétáltam a lépcsőházban. A bordó selyemszoknya minden lépésemnél ringatózott körülöttem. Testszínű harisnyát és fekete zárt szandált választottam hozzá, felülre pedig egy karcsúsított fekete szaténblúzt. Leheletnyi smink és visszafogott parfüm. Kevés ékszer. Hosszú hajamnak egy részét lazán hátrafogtam, a többi szabadon leomlott a hátam közepéig. Az este hűvössége miatt magamra terítettem egy fekete bőrdzsekit is. Nem tudtam mire számítsak. Az Április mindig is szeszélyes volt! Ahogy az estém is annak ígérkezett.
A bordó autó közvetlenül a kapu előtt parkolt. Balázs már várt rám. Ahogy beültem mellé és eligazítottam a szoknyát, ő halványan rám mosolygott. Furcsa volt, hogy nem biznisszerkóban ült a volánnál. Drapp színű garbót és sötétkék farmernadrágot viselt. Orrán ezúttal fekete keretes szemüvege ült. Kellemes illat lengte körül. Parfüm és mentolos rágó.  Hűvös, sejtelmes, pont, mint ő. S ez az illat régi emlékeket ébresztett bennem. Jót és rosszat is egyaránt. De egy emlékfoszlány erősebb volt, mint a többi, s felszínre kúszott…
Ott állt a szobában, reggel rutinját végezve. Öltönynadrágja már rajta volt. Felsőteste szabadon, éppen akkor fújta be magát azzal a bizonyos parfümmel…
Az emlék hatására összerándult az alhasam. Elemi erővel csapott le rám, s egy pillanatra meg is szédültem tőle. Igyekeztem elhessegetni.  Próbáltam távolságtartó maradni. Nem barátkozni jöttem. Akkor mégis miért? Mit keresek én ebben az autóban Balázs mellett? Jogos kérdés volt a részemről!
  -Nocsak. Pontos vagy. Ez meglepett egy kicsit – mondta köszönés helyett.
  -Az emberek változnak. Szia, Balázs.
  -Szia Magda – mosolygott megint haloványan, s végignézett rajtam. – Csinos vagy.
  -Köszönöm. Te is elegáns vagy – feleltem, mert nem akartam bunkó lenni. – Bár kicsit furcsa, hogy nem öltönyben vagy.
Közben beindította a motort, s lassan kifarolt a ház elől, vissza az útra.
  -Ez a munkám egyik mellékhatása – válaszolta. – Hét órára foglaltam asztalt. Kényelmesen odaérünk.
  -Hallelúja – motyogtam, s kinéztem az esti sötétségbe. Nagyon reméltem, hogy nem fogom megbánni a döntésemet!

Az étterem kellemes, szinte otthonos volt. Sárga falak, rajtuk szépen elrendezve egy-egy kis festmény, mely a várost vagy a környező tájat ábrázolta. A bútorzat sötétre pácolt tölgyből készült. Szögletes asztalok voltak, hozzá bordó és krém sárga huzattal bevont magas támlájú székek. Valahonnét a futónövények és pálmák közül pici hangszórókból kellemes klasszikus zene szólt. Csak halkan, hogy beszélgetni is lehessen. Szombat este lévén többen is ültek körülöttünk elszórva az asztaloknál. Már kihozták az ételt. Vacsoratársam unszolására, miszerint azt rendelek az étlapról, amit akarok, egy vad vacsora mellett döntöttem, s zavartan piszkálgattam a villámmal az egyik őzből készült szűzérmét.
  -Csendes vagy – hallottam Balázs hangját.
Felpillantottam. A rántott bordát szeletelte éppen magának, de közben engem nézett.
  -Csak még mindig nem értem, hogy miért hívtál meg vacsorázni. Azt hittem már régen nem vagyunk olyan viszonyban, hogy csak úgy lazán beüljünk valahová iszogatni. Pláne nem egy étterembe – éreztem, hogy a gyomrom megemelkedik. Túlságosan is bátor voltam, s kezdtem megbánni, hogy kinyitottam a számat. Úgymond potya vacsorán voltam.
Balázs, mint mindig, ha hasonló témáról volt szó, mélyet sóhajtott.
  -Miért akarod mindig elrontani a dolgot? – kérdezte végül, s bekapott egy falat sertés húst.
  -Én, elrontani? Mégis mit?
  -Azt, hogy esetleg ember módjára tudjunk beszélgetni kettesben. Valahányszor összesodor minket az élet, te távolságtartó leszel, s egy idő után ilyen kérdésekkel kezdesz bombázni. Miért ne lehetne csak úgy élvezni egy vacsorát, és egymás társaságát?
  -Talán azért vagyok feszült, mert fogalmam sincs, hogy mit szeretnél tőlem. Balázs, te pár hónappal korábban szakítottál velem. Elég furcsa ürügyekkel. Később kiderült, hogy már volt valakid, akivel kavartál… magyarul… megcsaltál engem. Miért várod el, hogy vigyorogva itt csacsogjak, mint egy naiv kislány, mintha mi sem történt volna?
  -Veronikával közvetlenül utánad jöttem össze – nézett rám kicsit sértődötten, s láttam, hogy újra kezd bezárkózni. Újra távolságtartó lett, mint az interjúnál.
  -Én nem így hallottam, de nem akarok vitatkozni – végre a számba dugtam egy falatot. Ízletes volt. Igyekeztem inkább az ételre koncentrálni.
  -Kitől hallottad ezt a marhaságot?
  -Ha azt mondom, hogy mindenkitől?
  -Akkor azt kell, hogy mondjam, hogy több a rosszakaród, mint gondoltam volna. Inkább hagyjuk ezt a témát Magda. Szeretnék a lényegre térni.
Nekem kellett mélyet sóhajtanom, hogy legyűrjem a dühöt. Képes volt újra a szemembe hazudni? Vagy igazat mond és a többiek túloztak volna? Fogalmam sem volt, hogy kinek higgyek!
  -A vacsora meghívásom célja egyrészt az volt, hogy köszönetet mondjak az interjúért. Sok pozitív visszajelzés érkezett. Ez jót tett a bank hírének – belekortyolt a vörös borba. – Másfelől… a főnökeim azt szeretnék, ha többször szerepelnénk a lapban. Így arra gondoltunk, hogy Sopron-hír lehetne az itteni fiók állandó hírmondója.
Csak pislogtam. Ez több pénzt jelentett a lap számára, hiszen egyértelmű volt, hogy ehhez szerződést kell, hogy kössenek egymással! Nagyszerű.
  -De mindezt miért nekem mondod? – vontam fel egyik szemöldököm.
  -Az interjú sikere miatt ezt a munkát neked szántuk – mondta végül. – És véleményem szerint alkalmas vagy rá.
  -Miért?
  -Most azt várod, hogy dicsérjelek?
  -Nem esne rosszul – mondtam… de a többit már csak gondolatban tettem hozzá. – Azok után, hogy elhitetted velem, semmire sem megyek egyedül.
  -Egyszerűen azért érzem így, mert ismerlek. Jól fogalmazol, jó a kommunikációs készséged, és nagyon kedves tudsz lenni az emberekkel. Bizalmat keltesz. A következő munkához, minderre szükség is lesz. A dolgozókkal is beszélgetned kell majd, hogy a riportot meg tudd írni.
  -Mégis mit vársz mindezért cserébe?
  -Mire gondolsz? Ez munka.
  -Igen, de ha jól raktam össze, akkor nem csak a lapnak, amelynél gyakornoki munkán vagyok, szereztél egy jól fizető szerződést, de a számomra is biztosítva lett néhány hónapra a jó fizetés, ráadásul megalapozhatom a karrierem és az állandó helyem a szerkesztőség munkatársaként – én is belekortyoltam a vörösborba.  – Ez több mint szívesség. Mit vársz érte cserébe? – ismételtem meg gyanakodva a kérdést.
Végre elmosolyodott. – Csak annyit, hogy működj együtt velem.
*****
  A vacsora egész kellemesen telt. Mire befejeztük a desszertet is, én már megittam négy deci bort, s kellemesen zúgott tőle a fejem. Koccintottunk a közös munkára, s közben igyekeztem meggyőzni magam arról, hogy talán még sem annyira rossz ez az ember. A kapcsolatunk valamiért véget ért, s talán így próbálta jóvátenni, amit ártott nekem. Legalábbis reméltem, mert a „működj együtt velem” bármit jelenthetett Varga Balázs szótárában!
Ő csupán egy deciliternyi vöröset ivott. Annyit engedélyezett magának, mert vezetett, s annyit még a vacsora is képes volt felszívni. A fagylalt kehely után kikérte a számlát.
Kifelé menet is még a munkáról beszélgettünk. Nekem is rá kellett ébrednem, hogy ha nem a magánéletünk van terítéken, hanem annál semlegesebb téma, még jól is éreztem magam a társaságában. 
  -Gyere, haza viszlek. Messze laksz innét – nyitotta ki az autó központi zárját.
  -Azt megköszönném – mosolyogtam.
  -Szépen kipirultál a bortól – jegyezte meg, mikor már bekötöttük magunkat és ő indította a motort.
  -Kicsit zúg is a fejem – mondtam.
  -És furcsán is formálod a szavakat. Ejnye, berúgtál?
  -Lehet – csuklottam egyet, s kicsit elszégyelltem magam. – Oh, basszus! Munkavacsora közben.
  -Ne törődj vele. Jól áll – mondta, s kikanyarodtunk a Várkerületre. Messzire nem mentünk, mert pár percen belül a Kontinentál bank épülete előtt álltunk meg.
  -Ne haragudj Magda, de még be kell ugranom az irodába néhány dologért.
  -Semmi gond. Menjél csak.
  -Gyere be nyugodtan. El fog tartani egy darabig – mondta, s én engedve neki, kiszálltam az autóból, s elindultam utána az iroda felé. – Holnap Budapestre utazom egy továbbképzés miatt. Már előkészítettem, csak le kell töltenem a gépről.
Feloldotta egy kóddal a riasztót, s előre engedett a kapuban. Az iroda egy keskeny fehér falú folyosó végén volt. Nem volt túl nagy, de gondosan berendezték. Az egyetlen ablak, ami az ajtóval szemközt volt, a belső udvarra nézett. Az íróasztal bal kéz felől foglalt helyet. A sarokban fikuszok, cserepes pálmák és néhány iratszekrény. A falon bekeretezett oklevelek. Nem csak Balázs részéről, de a csapata által szerzett bizonyítékok is ott lógtak, hogy jól szerepeltek bizonyos versenyeken. Volt barátom csak az asztalon álló kis lámpát kapcsolta fel. Éppen annyi fény áradt szét, hogy lássa, mit csinál a számítógépnél, én pedig elolvasgathattam az oklevelek szövegeit. Ám amit furcsálltam, hogy sehol sem találtam arra utaló jeleket, hogy barátnője van. Se egy szerelmes kabala, sem pedig fényképek. Pedig mindenhol megnéztem. Falakon, polcokon, még az asztalon is. De semmi. Hallottam a klaviatúra ütemes csattogását, ahogy gépelt rajta, a gép monoton zümmögését. Kellemesen szédültem a bortól. Annyira, hogy egyik vállam az iratszekrénynek kellett vetnem, hogy egyenesen bírjak állni. Fel sem tűnt, hogy a gépelés hangja elhalt. Miután végre eljutott az agyamig, hogy valami nem stimmel, lassan megfordultam, hogy megnézzem mi történt, ám abban a pillanatban megugrottam. Balázs olyan közel állt hozzám, hogy szinte éreztem a bőrömön a leheletét. A szívverésem felgyorsult. Már nem is az ijedtség miatt. Sokkal inkább a közelsége váltotta ki. A gyomrom ugrált, az alhasamban egy különös, régen nem érzett feszültség kezdett formát ölteni.  Nyeltem egyet.
  -Csak nézelődöm – mondtam kicsit rekedten.
  -Feltűnt – bólintott.
  -Nagyon sok oklevelet szereztetek – önkéntelenül beszorultam az iratszekrény és a teste közé, mikor tett felém egy újabb lepést. Felém nyúlt, s miután lassan hátrasimította a hajamat a vállamról, ujjai a tarkóm mögé csúsztak, s egyetlen gyors mozdulattal odarántott magához. Képtelen voltam tiltakozni. Talán nem is akartam. De ha mégis lett volna bennem akár egy szemernyi kétség is, hogy hülyeséget csinálok, abban a pillanatban elpárolgott, amint a nyelve a számba csúszott. Másik keze a csípőm köré fonódott, s odapréselt a testéhez. Önkéntelenül is felnyögtem. Téptük, haraptuk egymás száját. Régi ismerősként üdvözöltem csókjának az ízét, ajka tapintását, birtokló kezeit a testemen. Nem akartam gondolkodni. A gátlásaim szinte szétrobbantak. Akartam ezt az érzést. Sikoltozott érte a testem! Miután az ösztöneim átvették az irányítást, már én is átöleltem őt, s ágyékom még szorosabban hozzá nyomtam. Övcsatja belém nyomódott, de nem érdekelt. A Macska kezdte átvenni az irányítást, s ennek köszönhetően túlságosan is sokat engedtem meg magamnak. És persze Balázsnak!
Finoman terelni kezdett, közben le nem vált volna az ajkaimról. Nyelvünk vad csatát vívott egymással, torkunkból kéjes morgás szakadt fel. Ekkor a fenekem alá nyúlt, s olyan hirtelen kapott fel és ültetett az íróasztalra, hogy hangosan felnyögtem tőle. Ő végre levált a számról, s a szemeimbe nézett. Láttam az arcán tükröződni az állatias vágyat. Belemarkolt a hajamba, s mikor annál fogva hátrarántotta a fejemet, hogy a nyakam megfeszült, halkan felsikoltottam a meglepetéstől és a rövid, nyilalló fájdalomtól. Durván a húsomba harapott, majd megnyalta ugyan azt a területet. Két kezemmel kitapogattam a garbó alját, s leráncigáltam róla. Körmeimmel végigszántottam tarkójától egészen a derekáig fekete pólóval fedett hátát, majd, amikor leértem az aljára, két kezem becsúsztattam az anyag alá, hogy hozzá érhessek. A bőre forró volt és puha. Pont, ahogyan az emlékeimben élt. Nyelvem hegyét végighúztam az ütőerén, ám, amikor az ajkaim közé akartam szívni a finom bőrt, ő megragadta a vállam és elrántott magától.  Szemeiben még mindig lángolt a szexuális vágy, de a kezei biztosan fogtak. Ő jobban észnél volt, mint én. Nagyon is tudta, hogy mit csinál. Én már kevésbé, s ő láthatóan ezzel is tisztában volt.
  -Ne! – mondta keményen, s, hogy nyomatékot adjon a szavainak, hanyatt nyomott az íróasztalon. Ujjait lecsúsztatta a fekete blúz aljára, s elkezdte kigombolni az apró kis gombokat. Nem volt türelmetlen. A kezei biztosak voltak, s mikor az utolsót is kioldotta, szétsimította rajtam, az ujjait pedig végigfuttatta a melleimen a melltartón keresztül. Arcán immáron nem csupán a szexet láttam, de a birtoklási vágy is helyet kapott. Véleménye szerint az övé voltam, s a tulajdonos elégedett szemeivel pillantott rajtam végig. Bevallom ez a tudat, s hozzá ez a tekintet nagyon is felizgatott. Egyre jobban rángatózott az altestem, az ágyékom üvöltött a kielégülésért! Ő megragadta a csípőmet és odarántott magához, hogy érezzem ő is mennyire kíván. Férfiassága keményen nekifeszült a farmernadrágnak. Mivel az agyam kezdett teljesen takarékon működni, a helyét átvették az ösztönök, s ezeknek a bizonyos ösztönöknek nagyon is tetszett, amit az ágyékom idegszálain keresztül észleltek. Mégpedig, hogy a másik fél is be van gerjedve, s nagy a valószínűsége, hogy csekély motiváció is elég volna ahhoz, hogy elveszítse az önuralmát! A Macska próbálkozni akart! Engem már teljesen legyőzött! Elvitt addig, hogy le akartam feküdni a volt barátommal! Azzal, aki korábban megcsalt egy másik nővel! Akivel jelenleg is kapcsolatban élt, s akit azon az éjjelen, a munkahelyén igyekezett megcsalni a volt barátnőjével! Ennél kuszább már nem tudom miként lehetett volna, de valami különös, bizarr módon helyénvalónak tűnt, amit tenni készültünk! Fogat fogért! Gondolta a Macska, s úgy gondolta végleg két vállra fektet, ahogy felvillantotta előttem a lehetséges gyönyört, miközben megajándékozott egy orgazmus közeli állapottal, ahogy Balázs alteste az enyémhez dörzsölődött, miközben ő a nyakamat harapdálta. A hátam ívbe feszült a kéjtől. Testem egyre követelődzőbb lett.
Balázs ujjai a térdemtől indulva a selyem anyag alá csúsztak, s láttam azt a pillanatot az arcán, amikor felfedezte, hogy combharisnya van a szoknya alatt. Zöld szemeiben még nagyobb lángok lobbantak, s mikor hüvelykujjait végig húzta a bugyi pereme melletti bőrfelületen, egy pillanatra elakadt a lélegzetem. Abban a pillanatban, pedig, ahogy egyik kalandozó ujja hozzám ért az anyagon keresztül épp a megfelelő helyen, torkomból hangos nyögés szakadt fel, az altestem pedig megdobtam. Csak homályosan láttam őt, de annyi is elég volt, hogy tudjam, éppen nadrágja övét igyekszik szétkapcsolni, s lehúzni a cipzárt.
Ekkor bekapcsolt a számítógépen beállított képernyőkímélő program, s a lapos monitoron sorra bukkantak fel a képek. Felhőben úszó hegyek, naplemente valamelyik tengerparton…
Testem egyre jobban remegett, ahogy az anyagon keresztül éreztem, hogy nekem feszül az a hosszú, forró keménység. Ujjait éppen akkor akasztotta be az alsóneműm peremébe, hogy utat találjon magának, s az önuralmát is kezdte elveszíteni, amikor a képek kavalkádjából, a gép egy olyan fotót választott ki, ami azonnal magamhoz térített! Balázs és Veronika állt a kikötői mólón összeölelkezve, hátuk mögött a naplementével. Boldogan mosolyogtak!
Szemeim felpattantak, s igyekeztem kimászni Balázs alól. Kézzel-lábbal toltam el magamtól, ahogy csak bírtam. Még szédült a fejem és remegett a lábam, de csak az zakatolt a fejembe, hogy minél gyorsabban kijussak abból az épületből! És minél távolabb Balázstól!      
  -Magda – kapott utánam Balázs, de csak súrolta a karomat, ahogy felkaptam a kis válltáskám és kifelé szaladtam a folyosón. Ő utánam. Egy darabig. Ugyan nem néztem hátra, de miután egyre távolabbról hallottam a nevemet, úgy gondoltam, hogy nem követ. Nyilván a sliccével volt elfoglalva. Háromszoros hurrá a szoknyának!
  -A rohadt életbe! Ó, a rohadt életbe, te idióta! – morogtam magammal, ahogy felrántottam a nehéz bejárati ajtót és kiszaladtam az éjszakába! Addig futottam, magamon összefogva a blúzt, amíg biztos voltam benne, hogy olyan kihalt helyhez értem, ahol már senki sem láthat. Először nem tudtam mihez kezdjek. Igazából arra sem emlékeztem, hogy miként vettem elő a mobiltelefonomat, és miért kerestem ki a névjegyzékből a számot, amit hívtam. Az azt követő tizenöt percet is csak a másik fél elmondásából ismerem…
  -Igen, tessék, Nemes Krisztián vagyok.
  -Magda vagyok. Krisztián… én…
  -Mi a helyzet? – a háttérből jókedvű beszélgetés hallatszott.
  -Krisztián, én valami hatalmas hülyeséget csináltam. És most nem igazán tudom, hogy mi legyen…
  -Hol vagy Magda?
  -Azt hiszem, hogy a Füredy sétányon – motyogtam.
  -Azt hiszed?
  -Igen – mondtam, bár még mindig bizonytalanul. – Legalábbis úgy néz ki… én… nem… nem tudom…
  -Maradj, ahol vagy! Ne mozdulj. Odamegyek és megkereslek!
  -Jó – motyogtam, s leroskadtam egy padra. Legalábbis Krisztián tíz perc múltán egy padon ülve talált, ahogy még mindig telefonnal a kezemben, üres tekintettel magam elé bámultam."

2 megjegyzés:

  1. Szia Joyo,jól leirtad ugyes vagy! Azert lett jo imert azt irtad le ugy irtad le ahogy zakatolt a fejedben nem agyaltal azon hogy mit is kéne irni hogy a celnak megfelelo legyen.

    VálaszTörlés
  2. Szia Silver Moon. Nagyon szépen köszönöm. Igen, valóban ösztönös volt. Örülök, hogy elnyerte a tetszésed, és, hogy nem lett durva. remélem a többi is kedvedre való lesz... :-)

    VálaszTörlés

Tisztulási folyamat

A tisztulási folyamat nagyon sokszor egyértelmű képekkel és instrukciókkal jár. Ahogy fejlődök, ahogy tisztulok és vedlem le magamról a fe...