2012. május 9., szerda

"A mérlegelés" című fejezet

Újabb fejezetet teszek közzé. De azt hiszem ezentúl csak egyet, hogy ne legyen olyan fárasztó olvasni.
Ha ellenvetés van, nyugodtan szóljatok...

"A mérlegelés

  Nem csupán az ígéretemet szerettem volna betartani, de a saját kíváncsiságom is hajtott, amikor fürdés után előhúztam a szekrény alól a fogyókúrás mérleget, mely nem csupán a kilóid számával, de a testvizeddel, a testzsír arányoddal és a testtömeg indexeddel is könyörtelenül szembesít. Tavaly karácsonyra kapta még édesapám az édesanyámtól, azon felbuzdulva, hogy így könnyebben kontrollálhatja majd a súlyát a fogyókúra és az edzések alatt. Tulajdonképpen sikeresen. Április eleje volt, és apám az ünnepek óta tíz kilót már leadott magáról.
Szembenéztem az ördögi masinával. Bekapcsoltam, majd ráálltam és vártam.
  -Már egy ideje nem láttalak a mérlegen – jegyezte meg apám a nagyszoba ajtajából. Éppen az esti edzéséhez készült. Kedvenc Bob Marley-s kendőjét már felkötötte a homlokára.
  -Csak kíváncsi vagyok.
  -Így is megmondom. Elég sokat fogytál mostanában. Bár nem csoda. Enni is alig látlak – nézett rám némi aggodalommal.
  -Nem kívánom az ételt.
  -Olyan nincs édes lányom. Enni mégiscsak kell – csóvált a fejét.
  -Nézd… elég húzós időszakom van. Az elejét úgy is tudod, de azon kívül már gondolkodnom kell a szakdolgozatomon, szigorlataim lesznek, amik bele számítanak az államvizsgába… ráadásul most esélyt kaptam, hogy megjelentessék néhány cikkem. Egyszerűen képtelen vagyok enni.
Na, jó, ez azért nem volt igaz. Ő is tudta és én is, hogy legalább ebédelni szoktam, bár abból sem sok mindent.
  -Csak aggódom – mondta ő.
  -Tudom, és ne haragudj. Igyekszem javítani az étvágyamon.
  -Az jó, mert sült csirke van a konyhában egy kis párolt zöldséggel.
Bólintottam, majd lepillantottam a mérleg kijelzőjére. Megdöbbentem az eredménytől. A digitális számok hatvanhetet formáztak.
  -Ilyen nincs! Nem emlékszem, hogy valaha is lettem volna ilyen könnyű – mormogtam.
  -Na? – lépett mellém apám. Rá nézett a kijelzőre. – Na, húzd fel a köntösödet és gyerünk a konyhába enni! A kijelző szerint betegesen sovány vagy! És ránézésre is! – pillantott rajtam végig. – Kilóg a medencecsontod, alig van feneked, és ami vádlid volt, nagyjából az is eltűnt.
  -Nana, álljon meg a díszes nászmenet – néztem a szemébe. – Nem is olyan régen, még azért piszkáltál, mert szerinted akkora hátsóm volt, akár egy lökhárító. Most pedig az a baj, hogy nincs? Nem értelek.
  -De ez már a ló túlsó oldala. Csak nem szeretném, hogy valami bajod legyen. Ugye nem hánytatod magad?
  -Istenem! Dehogy! – háborodtam fel. – Utálok hányni!
  -Hashajtó?
  -Apa! Egyszerűen csak túl sokat emésztettem magam. És tessék, itt az eredménye – mutattam a még mindig a kijelzőn lévő hatvanhetes számra. – Viszont most, hogy belegondolok, még sosem éreztem magam ilyen jól. Olyan könnyű vagyok.
  -Persze, mert nincsen hús a bőröd alatt – mormogta apa. – kérlek Magda, egyél.
  - Rendben. Megvacsorázom – bólintottam. Nem mintha rajtam, vagy az ételen múlt volna, hogy milyen viszonyban vagyunk. Megehettem én két egész csirkecombot is párolt zöldséggel, úgy is tudtam, hogy hamar átszalad rajtam. A gyomrom egyszerűen nem vett be semmit. Milyen különös az emberi szervezet! Úgy éreztem, hogy amíg nem tudom feldolgozni Balázs esetét, addig az emésztőrendszerem sem tud normálisan dolgozni. Ez megmagyarázta, hogy miként voltam képes három hónap alatt hét kilótól megszabadulni! De bevallom… azért tetszett a dolog. Ameddig nem szédelegtem…  
*****
  Sikerült átdolgoznom a cikkemet, s szombat délelőtt bevittem Bözsinek. Alaposan átolvasta, hümmögött, hümmögött, hümmögött, belekortyolt a kávéjába, fel-felkuncogott, végül rám nézett szemüvege felett.
  -Na jó. Teszünk vele egy próbát. Nálad van adathordozón is?
Én bólogatva a zsebemet paskolgattam.
  -Helyes. Add oda Tibinek, ő majd beszerkeszti. Jó hétvégét.
  -Ennyi volt? – lepődtem meg.
  -Esetleg van még valamilyen közölnivalód?
  -Nem – ráztam meg a fejemet.
  -Akkor jó hétvégét Magdolna.
  -Neked is – intettem, majd bezártam magam mögött az iroda ajtaját és megkerestem Tibit, aki az online szerkesztést végezte. Éppen a fénymásolóval küzdött. Egyre türelmetlenebbül nyomkodta, majd csapkodta a START gombot, végül pedig háromszor megrugdosta a monstrumot.
  -Hogy dögölne meg a lovad! Áhhh…. Grrrrr!
  -Khöm… - merészkedtem közelebb hozzá.
  -Mivan?! – fordult meg morogva, de olyan közel álltam hozzá, hogy nekem csapódott. A lendülettől beleszédültem az egyik gurulós bőrfotelba, gördültem másfél métert, majd a folyosó közepén sikerült hanyatt vágódnom. Szerencsémre nem vertem össze semmimet, de a lábaim a fejem felett kalimpáltak, ahogy kiterültem a kék szőnyegen. Aki aznap délelőtt a szerkesztőségben tartózkodott, mindenki megjelent. Tibi odasietett.
  -Jézusom Magda! Ugye jól vagy? – fölém hajolt. – Hány ujjamat mutatom? – kérdezte nyuszi fület mutatva.
  -Hatot – morogtam kicsit kásásan. A szívem még mindig hevesen zakatolt az ijedségtől.
  -Akkor minden rendben van. Gyere – megragadtam felém nyújtott kezét, ő pedig egy mozdulattal talpra állított. Mindkét vállamat megfogva még egyszer végignézett rajtam. – Bocs, de már tudhatnád, hogy életveszélyes olyankor megközelíteni, amikor a fénymásolót próbálom rábeszélni, hogy működjön együtt velem.
  -Most már tudom – mondtam. Tibi felállította a görgős széket.
  -Mit szeretnél? – kérdezte végül.
Én kivettem a zsebemből a pendriveomat és feléje nyújtottam.
  -Bözsi kéri, hogy a rajta lévő cikket szerkeszd bele az online újságba és a vasárnapi számba – mosolyogtam.
  -Saját? – kérdezte felém mutatva az adathordozót.
  -Igen.
  -Gratulálok. Három hét után?
  -Azt mondta tesz egy próbát – biccentettem fejemmel az iroda felé.
  -Ez remek. Páran már elbuktak ezeken a próbákon. Szorítok, hogy neked sikerüljön. Szimpatikus lány vagy.
  -Ne hízelegj – vigyorogtam.
   -Én csak őszinte vagyok. Na lássuk csak azt a cikket – és már rá is csatlakoztatta a számítógépére a kis ketyerét.
*****
  -És, hogy döntöttél? Elmész Szombathelyre? – kérdezte Lili szokott teázónkban, a szokott lyukasóránkban.
Megkevertem a vörös teát. – Még nem tudom. Azt hiszem, még valóban nem állok készen, hogy randevúzzam.
  -Három hónap után? – kérdezte Rita.
  -Nem úgy szokott lenni, hogy egy kapcsolatot körülbelül annyi idő alatt lehet teljesen feldolgozni, amennyi ideig az tartott? – tudakoltam.
  -Ugye nem akarsz másfél évet várni, amíg ismerkedni kezdesz? Már bocs, de ne légy hülye. Ákos meghívott. Legalább kicsit kikapcsolódsz a nagy hajtás előtt. Jövő hónapban már készülhetünk a szigorlatokra is – kortyol Lili.
  -Másra sem vágyom, mint kikapcsolódni – mélyet sóhajtottam. – Talán igazatok van. Mit veszíthetek? Bajt azzal nem csinálok, ha kicsit szórakozom.
  - Ez a beszéd – vigyorgott Lili. – Aztán mindenről beszámolót kérünk.
  -Szinte sejtettem – csóváltam a fejem, és belevigyorogtam a bögrébe."

4 megjegyzés:

  1. Jöhet a napi 2 fejezet :)!

    Sophie

    Ui: Az előző bejegyzésben az utolsó képen lévő piros felsőt hol vetted? Ölni tudnék érte, annyira tetszik:)!

    VálaszTörlés
  2. Szia Sophie! Rendben, örülök, hogy valóban tetszik :-)

    Ami a felsőt illeti... itt vetem Sopronban, a kis Várkerülettel szemben... a Harmónia nevű ruhaboltban. 2790 Ft volt :-D Nagyon kényelmes....

    VálaszTörlés
  3. Hm...Sopron nekem messze van (Bp.-en élek):(! Jaj, pedig nagyon tetszik:)! És jól áll Neked! Majd azt képzelem, hogy nekem rosszul áll, hátha nem fog fájni a szívem :D!

    Sophie

    VálaszTörlés
  4. Elképzelhető, hogy te is találsz magadnak Budapesten :-)Vagy valami hasonlót... fogalmam sincs, hogy melyik piacról szerzi be ... még az is lehet, hogy a Józsefvárosiról x-D

    De köszönöm a dicséretet. Nagyon jól esett ... :-D

    VálaszTörlés

Tisztulási folyamat

A tisztulási folyamat nagyon sokszor egyértelmű képekkel és instrukciókkal jár. Ahogy fejlődök, ahogy tisztulok és vedlem le magamról a fe...